Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)

2022-11-04 / 255. szám

KÖZÉLET Magyarország felől érkeznek a menekültek, de Szlovákiában kérhetnek oltalmat CZÍMER GÁBOR Úgy tűnik, nem működik tö­kéletesen a magyar határke­rítés, a háború vagy a szélső­ségesek elől menekülő embe­rek nagyobb számban jelentek meg Szlovákiában is. Jékúton (Kúty) sátortábort építettek a menekülteknek. A helyzet azonban meg sem közelíti a 2015-ös menekültválság so­rán tapasztalt állapotokat. A Magyarország déli határán fel­állított kerítés ellenére sokan lépnek be ott illegálisan az Európai Unióba. Szlovákiában is egyre több hír szól az országon áthaladó menekültek­ről. Csütörtökön hajnalban rövid au­tós üldözés után a rendőrök illegá­lis határátlépést elkövető személyek egy csoportját és az őket szállító em­bercsempészt tartóztatták fel Nyitra mellett. A járőrök szöges akadállyal próbálták megállítani az embercsem­pész furgonját, aki azonban áthajtott azon, és szétszabdalt gumiabron­csokkal próbált az Rl-es gyorsfor­galmi út felé menekülni. A jármű azonban nem tudott tovább haladni. A 20 éves embercsempész 16 illegá­lis határátlépést elkövető személyt, köztük három gyereket szállított. Az esetben senki sem sérült meg. Egy nappal korábban, szerdán az említett Rl-esen, Nyitra mellett közel száz illegális határátlépést elkövető személyt tartóztattak fel. A rendőrök először a kora reggeli órákban akartak megállítani egy kisteherautót, amely azonban me­nekülni kezdett, de éppen a Nyit­­ra-Szenc autópályarendőrség kapi­tánysága felé vette az irányt. Miután a jármű megállt, a sofőr a szántáson keresztül próbált menekülni, de a rendőrök perceken belül elfogták. A kisteherautóban 26 illegális ha­tárátlépést elkövető személyt zsú­foltak össze. Még ugyanaznap reg­gel Nyitraújlak (Vel’ké Záluzie) közigazgatási területén, az Rl-es gyorsforgalmin defektet kapott egy teherautó. A sofőr azonban a jár­művet hátrahagyva egy személya­utóba átülve elhagyta a helyszínt. A teherautóban hozzávetőlegesen 70 illegális határátlépést elkövető sze­mély utazott. Háború elől menekülők A fegyveres konfliktus sújtotta Szíriából, vagy éppen a szélsőséges tálibok által uralt Afganisztánból ér­kező emberek Szlovákián és Csehor­szágon át Németországba tartanak. Csehország azonban a közelmúltban visszaállította a határellenőrzést, hogy megakadályozza a belépésü­ket, így többen a cseh határ melletti Jókút (Kúty) vasútállomásán, vagy annak környékén rekedtek. A hely­színen a szlovák belügyminisztéri­um egy sátortábort állított fel, ahol ételt és orvosi ellátást biztosítanak a számukra. A munkába a tárca krízis­kezelésért felelős főosztálya mellett a civil szervezeteket is bevonták, de például a helyi lelkipásztor is a hely­színen dolgozik, ahogy az önkéntes és hivatásos tűzoltók is, tájékozta­tott a rendőrség azzal, hogy a rend­re fokozott számban vigyáznak az egyenruhások. „A rendőrök eddig a pillanatig a migráló személyek ré­széről nem észleltek jogellenes ma­gatartást” - közölte szerdán délután a rendőrség. A menekültek egészségügyi ellá­tásába jelentős erővel kapcsolódott be a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola, amely a TASR hírügynökséggel azt közöl­te, jelenleg 30-50 személy tartóz­kodik a sátortáborban. Olyan em­berekről van szó, akik eddig akár 25 ezer fős menekülttáborokban is élhettek. A tájékoztatás szerint fő­leg kisebb egészségügyi problémák, így például megfázás, fogfájás, vagy sebek ellátásában nyújtanak segítsé­get, de előfordul, hogy tüdőgyulla­dást diagnosztizálnak. Egy kisfiú pedig asztmás. „Volt itt egy fiú, aki taposóaknára lépett és leszakadt egy végtagja, a másiknak a keze szakadt le” - mondta Vladimír Krcméry, a főiskola professzora azzal, a kérdéses személyek a háború elől menekül­nek. A professzor arról is beszélt, az érintettek legnagyobb része tovább szeretne utazni, sokan meg is próbál­koznak ezzel, de ugyanakkor vannak köztük, akikre Szlovákia pozitív be­nyomást tett és azon gondolkodnak, hogy ebben az országban maradnak. „Sokan közülük nagyon képzettek, találkoztunk itt a határon orvosokkal is” - mondta Krcméry, és hozzátette, az ilyen képzett emberekre Szlová­kiában is szükség van. A professzor azonban hangsúlyozta, a jelenlegi helyzet nem is hasonlítható a 2015- ös menekültváláshoz, hiszen akkor az áthaladó emberek száma a milliós nagyságrendben mozgott. Balkáni útvonal vagyunk A fenti hírek is mutatják, Szlová­kia az ún. balkáni migrációs útvonal része lett, amelybe a Törökország és Görögország közötti tengeri szakasz is tartozik. Ugyancsak szerdai hír, hogy a görög partiőrség 14 olyan sze­mély holttestét találta meg, akik va­lamilyen csónakkal, illetve egy ki­sebb hajóval próbáltak a török oldal­ról az EU-t jelentő görög szigetekre jutni. A két hajón összesen 82 ember utazott, a szerdai híradások szerint 11-en élték túl az esetet. A Szlovákiába érkező menekül­tekről Roman Mikulec (OEaNO) belügyminiszter elmondta, igyekez­nek gondoskodni róluk, de a legtöb­ben mindenképpen tovább akarnak utazni Németországba. „Gyakran a felajánlott segítséget sem akarják el­fogadni” - tette hozzá. Ahogy arról beszámoltunk, a kormány ideigle­nesen száz szlovák katonát vezényel a szlovák-magyar határra, hogy a menekülteket szállító embercsem­pészeket feltartóztassa. Korábban Mikulec Magyarország és Török­ország felelősségét hangsúlyozta ab­ban, hogy sokan lépnek be illegáli­san az EU-ba. Arról is írtunk már, hogy az ille­gálisan az EU-ba érkező menekültek, a törökországi táborokból indulva, Magyarország déli határánál lépik át, vagy lépik át újra a schengeni öve­zet határát. Mindezt annak ellenére, hogy a magyar kormány határzárat, vagyis kerítést épített oda. A Szabad Európa magyar szerkesztősége és az Új Szó együtt járt utána, miként lehet az, hogy a határzár ellenére Magyar­­ország felől érkeznek a menekültek. „Egy fizikai akadály önmagában nem képes teljes védelmet nyújta­ni a folyamatosan növekvő illegá­lis migrációval szemben, ezért Ma­gyarország az ideiglenes biztonsági határzár kiépítésén kívül megfelelő jogi alapokat teremtett (...) valamint megerősítette a rendőrség humánerő­forrását (...) az illegális migráció ha­tékony kezelése érdekében” - írta a Szabad Európa kérdésére a magyar Országos Rendőr-főkapitányság. A magyar „jogi alapok” azonban lényegében nem teszik lehetővé, hogy a háború elől menekülő em­berek az országon belül folyamod­janak menekültstátuszért. Magyar­­ország ezt tulajdonképpen senkinek nem teszi lehetővé: menedékkérel­met csak két másik ország, Ukraj­na és Szerbia fővárosának magyar nagykövetségén lehet legálisan be­adni. Akiket Magyarországon belül fognak el, azokat a szerb-magyar határon toloncolják vissza. „Tehát ha ezek az emberek illegálisan - és láthatatlanul - átjutottak Magyar­­országon, és az említett országok valamelyikében menedékkérelmet nyújtanak be, akkor azoknak az or­szágoknak le kell folytatniuk a me­nekültügyi eljárást” - mondta Ju­hász Katalin, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza a Szabad Euró­pának Szlovákiára, Csehországra és Ausztriára utalva. A szlovákiai eljárás A szlovákiai országos rendőr-fő­kapitányságnál aziránt érdeklőd­tünk, mi történik azokkal a mene­külő emberekkel, akik átjutnak Ma­gyarországon és nálunk fogják el, vagy tartóztatják fel őket. Válaszuk szerint az idegenrendészet minden beérkező illegális határátlépőt letar­tóztat, így azokat is, akiket Csehor­szág küld vissza Szlovákiába. Utána elindul az adminisztratív kiutasítá­suk. Ha közben kiderül, hogy olyan körülmények állnak fenn, amelyek nem teszik lehetővé az adminisztra­tív kiutasítást, a folyamatot megállít­ják. Ha afgán vagy szíriai menekültet fognak el, automatikusan leállítják a kiutasítást. Őket nyilvántartásba ve­szik, átvilágítják, és ha nem derül ki valami arról, hogy veszélyt jelen­tenének, maradhatnak Szlovákiában addig, amíg fennáll az az akadály, amely miatt nem lehet őket hazakül­­deni. Ebben a fázisban még nem he­lyezik el őket menekültellátó intéz­ménybe, vagyis menekülttáborba. Erre csak akkor van lehetőség, ha az illető menekültstátuszért folyamodik Szlovákiában. A máshonnan érkező, illegálisan belépőket viszont kiutasítják. Elen­gedik őket, és megmondják, hogy adott időpontig hagyják el a schen­geni teret, vagy a medvei, illetve a gálszécsi menekülttáborban tartják őket fogva addig, amíg ki nem szál­lítják őket a schengeni térségen kí­vülre. A szlovák belügyminisztérium a cseh határ melletti Jókúton (Kúty) állított fel sátortábort a menekültek számára (TASR-fotó) Az ősz a mentális egészségünkre is kihat Az őszi és téli időszak ko­moly hatással lehet az em­berek mentális állapotára - figyelmeztetnek a pszi­chológusok. Éppen ezért ki­emelten fontos, hogy ilyenkor is odafigyeljünk a fizikai és szellemi egészségünkre, akár sporttal, akár ez emberi kap­csolataink ápolásával. Pozsony. A változó időjárási vi­szonyok mentális egészségre gya­korolt hatására többek közt Marek Madro pszichológus, az IPöko nevű polgári társulás igazgatója is felhívta a figyelmet. „Az ősz mindannyiunk számára érezhető változásokat hoz. A nyár, a hosszú nappalok és a sza­badságok idején könnyebben megen­gedhetjük magunknak a kikapcso­lódást és a feltöltődést, most viszont rövidebb, ridegebb és esősebb napok jönnek, amikor szinte sötétben éb­redünk és sötétben is érünk haza” - magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy ebben az időszakban normális, ha az emberek fáradtabbak és csök­ken az érdeklődésük azon dolgok iránt, amiket egyébként szeretnek. Segítsógkérós Madro szerint különösen fontos, hogy ilyenkor időt szánjunk azokra az elfoglaltságokra, amelyek megnyug­vást és kikapcsolódást jelentenek. „Ismernünk kell önmagunkat, tud­nunk kell, mi segített régen vagy mi segít most, legyen szó akár a sportról, könyvekről, mozgásról, baráti kapcso­latokról, wellnessről, masszázsról” - jegyezte meg. Ha azonban ezek a te­vékenységek sem segítenek, akkor az embernek nem szabad félnie beszélni az érzéseiről, akár szakemberrel is. „Ha úgy érzik, hogy az egész már két hétnél tovább tart, és egyáltalán nincs változás vagy csak romlik a helyzet, kérjenek professzionális segítséget, akár a mi vonalainkon is” - hangsú­lyozta a pszichológus. Egyre több jelentkező Az IPcko egy, a fiatalok számá­ra létrehozott internetes tanácsadói központot üzemeltet, ahol ingyene­sen és név nélkül oszthatják meg az érzéseiket, a problémáikat és a tapasztalataikat a szakemberekkel. Madro elmondta, az előző évekhez képest idén jelentősen megnőtt a segélykérő üzenetek száma. „Már csak az első félévben is 78,5 száza­lékkal nőtt azoknak a száma, akik a stressz és a teljesítménykényszer miatt kerestek fel bennünket” - kö­zölte a központ vezetője. Továbbá elmondta, mintegy 100 százalékkal nőtt a lelki nehézségekkel kapcsola­tos megkeresések száma, de az em­berek az utóbbi hónapokban gyak­rabbanjelentkeztek a magánnyal, a depresszióval, sőt, az öngyilkosság­gal kapcsolatban is. Madro mindemellett rámutatott, sokan azt gondolják, hogy a tavaszi időszak beköszöntével automatiku­san javul a helyzet, de ez nem így működik. „A tavasz az energia, az ébredés és a körforgás kezdetének a szim­bóluma. Sokan azonban rendkívül kimerültek a tél után, nem érzik ma­gukat energikusnak, fáradtak, és úgy gondolják, valami nincs rendben ve­lük” - zárta a szakértő. (nar, TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents