Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-03 / 254. szám
www.ujszo.coml 2022. november 3. PANORÁMA Évente félmillió bevándorló jöhetne Kanadába Ottawa. Évente kb. félmillió bevándorló befogadását tervezi Kanada 2025-ig a munkaerőhiány megoldása érdekében - jelentette ki a bevándorlási miniszter, Sean Fraser. Az általa bemutatott terv nagy hangsúlyt fektet több bevándorló befogadására, illetve a szükséges munkaképességgel és tapasztalattal rendelkezők befogadására. A tervet az ellenzéki Konzervatív Párt is támogatta. Fraser elmondta, a javaslat gazdasági növekedést hozhat, valamint hozzátette, ilyen mértékben még sosem foglalkoztak a gazdasági migrációval. A terv értelmében 2023-ban 465 ezer, az országban tartósan letelepedő emberrel számolnak, mely 2025-ig félmillióra emelkedhet. A tavalyi évben hozzávetőlegesen 405 ezer bevándorlót fogadtak be Kanadában. „Egymillió munkavállaló hiányzott a kanadai gazdaságból már akkor is, amikor a munkaerőpiaci növekedés nagy részét külföldről érkező bevándorlók adták” - nyilatkozta a miniszter. (MTI) Maszkot viselő járókelők egy pekingi kereszteződésen. Tegnap lezárták a közép-kínai Csengcsou város egyik ipari zónáját, miután a város 64 koronavírusos esetet jelentett. Az Apple Inc. iPhone-jait összeszerelő dolgozókat is hazaküldték, mivel gyáruk a lezárt zónában található. (TASR/AP-feivétei) Egy új tanulmány szerint a kék bálnák a legnagyobb mikroműanyag-fogyasztók a világon MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-rószecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint, és ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyaszték a világon - írta honlapján a The Guardian című brit napilap. Ez azt jelenti, hogy három-négy hónapos táplálkozási időszakuk alatt több mint egymilliárd részecske köt ki a bálnákban. Az ezalatt elfogyasztott műanyag tömege 230 kilogrammtól négy tonnáig terjedhet a becslés szerint. Kutatók úgy vélik, ha a szennyezés ilyen ütemben folytatódik tovább, akkor naponta akár 150 millió mikromüanyag-részecske is kerülhet a bálnák tápcsatornájába. A tanulmány elkészítéséhez Kalifornia parti vizeiből vett mintákat használtak fel, de a szerzők hangsúlyozták, hogy a világ más részein - például az Északi- és a Földközi-tengerben, valamint a délkelet-ázsiai országok közelében található vizekben - ennél sokkal nagyobb lehet a műanyagszennyezés. A kutatók a sziláscetek közé tartozó kék bálna, közönséges barázdásbálna, valamint hosszúszárnyú bálna mirkoműanyag-fogyasztására készítettek - saját bevallásuk szerint konzervatív - becsléseket. Ezek a bálnák apró állatokkal táplálkoznak, amelyeket a szájpadlásuk széléről lógó szarulemezek, a szilák segítségével szűrnek ki a vízből. A tanulmány szerint a vizsgált fajok által elfogyasztott mikroműanyag-részecskék jelentős része nem a vízben, hanem a megevett planktonokban és halakban található. A mikromüanyag és a benne lévő mérgező vegyületek károsak lehetnek a bálnák számára, korábbi kutatások a bálnazsírban is azonosították már ezeket a szennyeződéseket. A Nature Communications című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Shirel Kahane-Rapport elmondta: egyelőre nem tudják, hogy pontosan milyen hatása van a mikromüanyagoknak a bálnák egészségére. Az első lépés ennek kiderítése lesz. A mikroműanyagok a Mount Everest csúcsától az óceánok legmélyéig mindenhol megtalálhatóak. Kutatások legalább 1500 vadon élő fajban bukkantak már műanyagrészecskékre. Az emberi szervezetbe az elfogyasztott élelmiszeren és vízen, valamint a belélegzett levegőn keresztül juthatnak be mikroműanyagok. Márciusban kimutatták, hogy ezek a részecskék már az emberi véráramba is bekerültek. 139 NAPTÁR November ■NÉVNAP Győző A Győző férfinév 19. századi nyelvújításkori névalkotás a Viktor magyarosítására. ■ESEMÉNYEK A szovjet Szputnyik-2 fedélzetén a világűrben járt az első élőlény, Lajka kutya. (65 éve) ■ MAI ÉVFORDULÓINK 390 éve született I. Apafi Mihály Erdély utolsó uralkodó fejedelme. 95 éve született Zbigniew Cybulski lengyel színész. 75 éves Bencze Ilona Jászai Mari-díjas színésznő. 30 éve hunyt el Csákányi László Jászai Mari-díjas színész. ■ NAPI VICC- Hány éves vagy kis fiam? - kérdezi az ember a gyerektől.- Öt, de a papám megígérte, hogy ha jól viselem magam, jövőre hat leszek. ■ ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvező hatású az időjárás, főleg napközben és a magasabban fekvő területeken. Fejfájás jelentkezhet, emellett ingadozhat a vérnyomás is. A felhős időszakokban lehangoltság, rosszkedv jelentkezhet, és az ízületi bántalmak is felerősödhetnek. TEMETŐ A TERMÉSZETBEN A hagyományokhoz ragaszkodó és a látszatra nagyon is adó Szlovákiában az ökotemetések még ugyan nem terjedtek el tömegesen, s talán nem is fognak, de ami fontos, már erre is van lehetőség, az érdeklődők megtalálhatják a helyét és a módját, hogy szó szerint a természet lágy ölén helyezzék végső nyugalomra szerettüket. A természetes temetkezés úttörői hazánkban meglepetésre fiatal hölgyek, a Funebra társaság alapítói, Monika Suchánska és Andrea Uherková, együtt hozták létre az első hazai ökotemetőt, az Emlékek Kertjét Zólyomban, melyet már bővíteni kellett, majd egy éve a kassai Emlékek Erdejét. * História Az utolsó akasztások Rimaszombatban Még kapható a Vasárnap legújabb száma Vásárnál* ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujtzo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, RO.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: Jjszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Mislay Edit - régió, B. Szentgáli Anikó - vélemény, Juhász Katalin - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618 173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az Írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját; csak a kiadó Írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanónou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menáín. ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK KULT £vé MINOR