Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-30 / 276. szám
RÉGIÓ 2022. november 30. | www.ujszo.com Cábocky Póter: A festészetben tényleg nem a méret a lényeg Amikor ideje engedi, Cábocky Péter vagy családi otthonukban, vagy kassai műtermében dolgozik az alkotásain „ (A szerző felvétele) NÉMETI RÓBERT Cábocky Péter kassai magyar pedagógus, festőművósz legutóbbi kiállításának leszerelésre közben adott interjút lapunknak. Beszélgetésünk során többek között azt is elmesélte, hogy bár az emberek a világban köztudottan a nagyobb méretű alkotások előtt állnak meg leginkább, a vászonra vitt kép mondanivalója semmiképp sem köthető össze az alkotás méretével. Az eddig 17 kiállítással és több díjjal is büszkélkedő, világjáró képzőművész a kassai Kunsthalle kiállítótermében válaszolt kérdéseinkre. KASSA Egy szerető férj és egy kétgyermekes családapa szerepét is betölti, napjainak túlnyomó részét pedig pedagógiai munkával tölti. Hogyan kerül egy ennyi feladattal „megbízott” ember a festészethez, és egyeltalán miért foglalkoztatja önt a vászon és a színek kombinációja? A festészethez a főiskolán kerültem közel - ott választottam magamnak ezt az irányt. Dublinban jártam alapképzőre, majd Londonban tanultam tovább Masters (mester) fokon. Sok mindenben más ott a képzés, mint Közép-Európában. Itt is, ott is (Anglia, Írország) több oktatástípus közül választhat a diák. Vannak klasszikus szakok, mint például a festészet vagy a szobrászművészet, de a dublini Dun Laoghaire Institute of Artban interdiszciplináris képzés folyik. Klasszikus értelemben vett szakok ott nincsenek, de van 2D (rajz, festészet, grafika), 3D (installáció), 4D (fotó, videó, hang, performance) irány, és kötetlenül lehet ingázni közöttük. A projektjeinkhez, amiket mi saját magunk írtunk/határoztunk meg, saját magunk igazítottuk a technikai kivitelezést is. A legfontosabb viszont a kritikus szemlélet volt, ami az egész négy évet végigkísérte. Két éven keresztül kísérleteztem mindenféle technikával, ugyanakkor sokáig térbeli installációkba torkolltak a projektjeim. Még egy audiovizuális installációt is készítettem a második évad végére, csak a harmadik évfolyamban kezdtem a feladataimat a festészeten át értelmezni. Azóta is csak festek, de nagyon vonzanak azok a térbeli és falinstallációk, amelyek a fesfészet és installáció határait súrolják. Lehet, hogy még visszatérek hozzájuk. Kassára, a szülővárosomba 2012-ben jöttem vissza, 2015-től pedig a Képzőművészeti Szakközépiskolában (SUPKE) tanítok portfóliőkészítést és angol szaknyelvet. Mi az, amit ábrázol a festményein, és mi az a gondolat, amit át szeretne velük adni a szemlélőnek? Az absztrakcióhoz folyamatosan jutottam el. A figuráció értelmezésének számomra határai vannak, míg egy absztrakt mű sokkal tágabb teret kínál, demokratikusabb, ha úgy vesszük. A nézőközönség egy absztrakt műhöz nagyon gyakran úgy áll hozzá, hogy „na most ezt nekem minden áron meg kell értenem, mert ha nem, akkor valamit nem jól csinálok”. A zenében szerintem ez nincs így. Egy szimfonikus koncerthez nem úgy ül le az ember, hogy ezt most meg akarja érteni. Csak ellazul, és hagyja, hogy hasson rá a zene. Nagyon gyakran „semmitmondó” digitális skiccektől rugaszkodom el, amiknek szintén semmi értelmük. Ezt viszem tovább a vászonra, ahol csak játszom a kétdimenziós térrel, színekkel, és ezeket formálom számomra érdekes kompozíciókba. De ebben semmi új nincs, ez a modernizmus hagyománya. Ennyi az egész. Ezután a kép elkezd saját életet élni, és nem erőltet senkire semmit. A kiállításaim számát nem számolom, nem tartom lényegesnek, hogy kettő, húsz, vagy kétszáz - volt már egy jó pár. Voltak kiállításaim Dublinban, Londonban, Lipcsében, Prágában, Besztercebányán és itt Kassán. Kisebbek, nagyobbak. Mikor van egy tanárnak ideje a festészetre, pláne, ha a napi teendők mellett odahaza két gyerek és egy feleség is várja őt? Hát ez bizony nehéz. Nemegyszer már átment a fejemen, hogy abbahagyom, de valahogy még mindig sikerült összehangolni a dolgokat a család-munka-alkotás vonalon. Általában szakaszonként vagyok a műteremben. Van úgy, hogy hónapokig nem alkotok semmit, aztán jön egy időszak, amikor több időm van. Két évvel ezelőtt volt egy ideális állapot, amikor is apasági szabadságon voltam, a covidos pandémia alatt. Ekkor egy online művész rezidencián is részt vettem a Creative Industry Kosice által. Két hónap alatt 10 festményt készítettem el, ami ai én körülményeimhez képest elég magas szám. Általában 6-8 festményt készítek évente, ami vicces, mert általában az a benyomása/kérdése van az embereknek a festményeimet látva, hogy „jé, ezt 10 perc alatt készítetted el, ugye?” A legutóbbi kassai kiállításán viszonylag kis méretű festményeket állított ki. Ez mindig így volt? Még régen, a tanulmányaim alatt készítettem nagy méretű festményeket is, de hamarosan rákaptam a kisebb méret előnyeire és varázsára. Teljesen másként látja a dolgokat az ember, amikor kis vásznon dolgozik. Ezentúl rendkívül praktikus a kis méret. Az ember nem hinné, de egy kiállításnyi anyag belefér két nagyobb táskába, vagy poggyászba. De persze a kis méretű festményhez előítéletek is kötődnek. Bizonyos képzőkön még sajnos mostanáig sem rugaszkodtak el a monumentális festészettől. Sok helyen azt nyomják a diákok fejébe, hogy 1,50 méter alatt egy festmény nem is festmény. Elég csak végigmenni a szlovákiai galériákon, múzeumokon, és ez a jelenség szembetűnő. Tíz kiállításból körülbelül nyolcon nagy méretű képek lógnak a falon. Tómmá Abts, egy német származású festőnő például 2006-ban elnyerte a legnagyobb brit kortárs képzőművészeknek járó díjat, a Turner Prize-t kis méretű, absztrakt festményeiért.* Kedvenc festményem nincs, de van több, amihez konkrét élmény köt. Elég kritikusan állok hozzá ahhoz, amit meghagyok, általában átfestem azokat, amikkel nem vagyok megelégedve. Vászonra festett festményeken kívül készítek falfestményeket is, de a galériák nem szívesen mennek bele - prózai okokból. Túl macerás számukra átfesteni a falat a kiállítás végeztével. Az érzelmi intelligenciát fejlesztik A képzésen kipróbált gyakorlatokat a pedagógusok könnyen átültethetik a gyerekekkel való foglalkozásokba (Tornyai Bianka felvétele) TORNYAI BIANKA Kétnapos élménypedagógiai képzést szervezett a Galántai és Vágsellyei járás pedagógusainak az SZMPSZ. Felső és alsó tagozatos tanítók is tanulhattak az érzelmi intelligencia fejlesztésére használható módszerekről. GALÁNTA A magyarországi Kalandok és Álmok Szakmai Műhely tartott kétnapos élménypedagógiai képzést a Pázmány Péter Alapítvány székházában a Galántai és Vágsellyei járás alapiskoláiban dolgozó pedagógusoknak. „A foglalkozások játékos formában zajlottak. A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely többféle témában tart tréningeket. Az általa bemutatott élménypedagógiai módszereket a tanórákon, az osztályfőnöki órákon, bármilyen téma feldolgozásában ki lehet használni, bármelyik tantárgyban. A foglalkozások, játékok az érzelmi intelligencia és a szociális készségek fejlesztésére irányultak. Az iskolában a kognitív funkciók fejlesztésére számtalan módszert, gyakorlatot alkalmazunk, az érzelmi intelligencia fejlesztése viszont gyakran a háttérbe szorul. Ha viszont a gyerekek kikerülnek az iskola nyújtotta biztonságos környezetből, nagy szükségük van arra, hogy érzelmileg is rendben legyenek. A pedagógusoknak eszköztárat szerettünk volna mutatni, amellyel ezen a területen is képezhetik magukat, ezért hívtuk meg a szakelőadót” - mondta el az Új Szónak Narancsík Szilvia, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Galánta-Vágsellye Területi Választmány elnöke, a rendezvény szervezője. Az első napon a nádszegi, nagymácsédi, diószegi, felsőszeli és hidaskürti pedagógusok vettek részt a felső tagozatosoknak szóló képzésen, másnap csatlakoztak a zsigárdi és a vezekényi tanítók, vagyis a kisebb iskolák pedagógusai is. A szervezők elmondása alapján nagyon pozitívan értékelték a résztvevők a képzést. „Nagyon örültek annak, hogy alkalmuk nyílt elvégezni a képzést, mert mindnyájan fontosnak tartják fejleszteni az említett kompetenciákat. Kiemelték, mennyire jó és hasznos volt a közösen végzett feladatok gyakorlása, úgy érezték, nagyon gyorsan telt az idő” - tette hozzá Narancsík Szilvia. A képzést vezető Kovács Nikoletta élménypedagógus, tréner úgy fogalmazott, az élménypedagógiai módszer folyamatába kaptak betekintést a résztvevők, hiszen a közel 7 órás foglalkozás rövid ahhoz, hogy a témát részleteiben körüljárják. „A bevezetőben azt mondtam a jelenlévőknek, hogy olyan ez, mintha elmennének az óceánhoz és belelógatnák a lábukat, mert megfürödni még nem tudnának benne. Az együtt töltött idő arra volt elég, hogy megtapasztalják, mi az élménypedagógia és mekkora ereje vau. Egyre nagyobb szükség van a szociális kompetenciák fejlesztésére, a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt, főleg az elmúlt két-három év történései után. A kérdés, hogy valaki hogyan tud csapatban dolgozni, milyen a konfliktuskezelése, a munkakereséskor is felmerül. Az élménypedagógia olyan módszer, amellyel ezeket nagyon jól lehet fejleszteni. A képzés során az összeállt csapat kihívásokat kap, amelyre a tagjainak reagálniuk kell, tervet szőni, azt megvalósítani, majd értékelni. Ezt a folyamatot gyakorolják” - részletezte Kovács Nikoletta. Hozzátette, akik részt vesznek a képzésen, nem egy kész sémát kapnak, amelyet máris meg lehet valósítani a gyerekekkel való foglalkozásokon, de nagyon könnyen átalakíthatóak az elhangzottak a gyerekek, egy adott osztály szintjére.
