Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-26 / 273. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2022. NOVEMBER 26. H már akkor sejtettem, hogy eb■ i bői az egészből baj lesz, amikor JL a Csabi végighajtott az apja 120-as Skodájával a telepi úton, úgy porlott utána a mindenség, mint egy raliversenyen, az út menu vadringlófakon fehérré változtak a kicsi sárga szilvaszemek, a bokrok alatt megbúvó fácáncsibék sírva, eszeveszetten rohantak az égig érő kukoricásba, és hiába, de hiába magyaráztam a tesómnak, hogy hagyjuk a fenébe ezt az egészet, a Csábinak könnyű volt a dolga, az ő apja minden este tajtrészeg, azt se venné észre, ha a házat robbantanák rá, a tanító bácsi is ki-be ugrál éjjelente az ablakukon, még pofátlanul csókot is dob a kombinéban ott strázsáló, kipirult arcú Ica néninek, háromszor is, hogy a fene vinné el azt a telhetedent, olyanok, mint a Rómeó és a Júlia, csak öregebb és falusi kiadásban, a Gyula bácsi persze erre se ébred fel a lugas alatt, ahová este épphogy csak bebotorkált, gyerekjáték így elkötni egy kocsit, talán még a kulcsot is az öreg nyomta a Csabi kezébe, így bárkinek sikerülne, akinek nem a mi apánk az apja, mert ő bezzeg mindig olyan józan és éber, mint az erdész bácsi weimari vizslája, az öreg Bajusz a faluvégen, aki még aludni is állva szokott, de hiába magyaráztam én ezeket a bátyámnak, mondhattam én neki bármit, nem hallgatott rám, vöröslött a szeme a dühtől, csak azt ismételgette, hogy pisisnek nevezett minket a Csabi, pont a Csabi, aki fiatalabb is nála egy évvel, meg be is csorgat a gatyájába néhanapján, ha az apja véleden józanságában elkiáltja magát, mint egy oroszlán, Bartalos Tóth Iveta Piros és magához parancsolja őket a forróvérű anyjával. Onnantól kezdve már csak a megfelelő alkalmat leste a revansra a tesóm, a fél órákat, meg a tíz perceket, azokért imádkozott, pedig az ilyesmit azokban az időkben csak titokban szabadott, mert az Isten még hivatalosan nem létezett, de a bátyám hite akkor is erős volt, kitartóan kérlelte a Mindenhatót, hogy az apu aludjon el este a Szomszédok vagy a Dallas nézése közben, úgyis csak az anyu kedvéért nézte a tévét, és mikor már úgy tűnt, hogy talán mégis van valaki az égben, és a meglett kora ellenére ráadásul a hallása is rendben lehet, mert az apu egyre többször pihentette hosszasan a szemét, a kicsi hirtelen felsírt, apu felriadt, és dajkálni kezdte az Évikét, hogy az anyu nyugodtan izgulhasson tovább a Magenheim doktorék házasságáén meg a Samantha májáért. S amikor már tényleg azt éreztük, hogy minden remény elveszett, lehet, hogy magyar helyett csehszlovákul kellett volna imádkozni, vagy beszökni a templomba és a perselybe szórni a búcsúból megmaradt hintapénzünket, még az enyémet is, igen, még azt is odaadtuk volna, pedig a bátyám becsületbeli ügye volt a tét, nem az enyém, egyenként dobáltuk volna be a sok aprót, hogy a csörgésre még a mi Urunk is felfigyeljen odafenn, vasárnap délután az anyu egyszer csak bejött a szobánkba és megkérdezte, milyen sütit hozzanak nekünk a cukrászdából. Puncsosat, puncsosat, kiabáltuk egyszerre, anyut meglepte a lelkesedésünk, de csak mosolyogva bólintott, a tesóm az ég felé emelte a két összekulcsolt kezét, majd az ablakhoz futottunk, az üvegre tapadva vártuk, hogy végre kimenjenek az ajtón, a kapun, hogy eltűnjenek a kanyarban, apu, anyu és Évike a fehér kerekű, piros színű babakocsijában, és akkor mi már tudtuk, mi a dolgunk, nem kellettek szavak, se feladatleosztás, két perc alatt a házunk előtt sorakozott a banda összes tagja, a tesóm büszkén lebegtette Csabi orra előtt a Polski Fiat kulcsát, Csabi mérgesen vicsorgott, a tesómra néztem, azt se tudod, melyik a fék, mondtam neki halkan, kussolj, válaszolta idegesen, a lábai a pedálokon zongoráztak, éppen hogy csak leértek odáig, aztán egyszer csak bestartolta a kocsit, a kipufogóból felcsapott a fekete fiist, lassan elindultunk, ijesztő és izgalmas volt egyszerre, hogy ezt az egészet mi csináljuk, mi vezetjük a Polskit, a bátyám, hogy pontosítsák, övé a dicsőség, erre gondoltam, amikor ránéztem, közben pedig egyre csak gyorsultunk, száguldottunk végig a Béke utcán, el a házunk előtt, el Csabiék háza előtt, el a villanyoszlop, majd a telefonfülke előtt, az út széléről ijedten szálltak fel a galambok, én figyeltem csak a mindenséget, a felgyorsult világot odakint, mert a tesóm végig csak a Csabi irigy képét nézte a visszapillantó tükörben, azt se vette észre, hogy hatvanöttel, hetvennel, majd hetvenöttel megyünk már, mikor anynyival itt jogsival sem szabad, nem még gyerekként és nélküle, s azt sem, ahogy befordul a fehér kerekű piros babakocsi a sarkon, anyu riadtan néz ránk, áll az út közepén a rakott mályvaszínű ruhájában, az Évike pici keze a csörgőt emelgeti a magasba, az apu kezében a fehér selyempapírba gondosan becsomagolt cukrászdái sütemények, aztán apu, ahogy fut felénk, a két puncsos szelet, ahogy rózsaszínre festi a szélvédőt, az apu, ahogy pirosra, a Csabi, aki megint bepisil, szégyen ide vagy oda, ott hugyozza magát össze mindenki szeme láttára az útszélen, hiába mondtam én, hogy egy kis hugyosvalagú, nekem nem lehetett hinni, végig kellett ezt az egészet csinálni, hogy bebizonyosodjon, megint csak nekem volt mindvégig igazam. Volt egyszer egy nő a vadnyugaton Végre főszereplőnek lépnek elő a westernek háttérbe szorított szereplői, a nők és az indiánok, ám ettől még a vadnyugat nagyon is vad marad Az angolok című hatrészes BBC-minisorozatban. A western hagyományosan elég macsó műfaj, ahol többnyire borostás, az út porától mocskos, cowboykalapos férfiak néznek farkasszemet egymással, és amikor megszólal a hatlövetű, valaki biztosan fűbe (vagy sok esetben inkább porba) harap. A nők ebben a közegben vagy a férfiak által óvott mellékszereplők, örömlányok a szalonban vagy feleségek, akihez a férfinak haza kell menni. Az indiánok pedig vagy veszélyes ellenfelek a végtelen prérin, esedeg halk szavú, bölcs szövetségesek, akiknek a kiemelkedő harci képességeire számítani lehet a harcban. Az HBO Max kínálatában látható Az angolok elején egy Angliából érkező úrinő döb-Amíg a két főhős drámájára fókuszál, Az angolok valósággal szárnyal (Fotó: HBO Max) bemen látja, hogy a szálloda előtt, ahol megpihenne, ki van kötve egy indián, az ott ülő férfiak pedig vigyorogva nézik, ahogy az életéért küzd. Cornelia (Emily Blunt) szíve megesik a kikötözött férfin és felajánlja, hogy sok pénzt fizet, ha szabadjára engedik. De miért utazik egy nő egyedül a vadnyugaton, és miért van a táskáiban hatalmas mennyiségű készpénz? A rosszfiúk gyorsan új célpontot találnak maguknak: majd rákenik az indiánra Cornelia meggyilkolását, és lenyúlják a pénzt, ám a dolgok nem a szájuk íze szerint alakulnak. Eli Whipp (Chaske Spencer) kiszabadítja Corneliát, és ők kerten, a két sebzett múltú, fájdalmakat cipelő kívülálló szövetséget kötnek. így kezdődik Az angolok, ami rögtön a nyitó epizódban jelesre vizsgázik atmoszférateremtésből: a végtelen tájakon lovagló kisemberek apró porszemek csupán a csillagok alatt, és a tájak gyönyörűségét kellően ellenpontozza az emberi kicsinyesség, kapzsiság és brutalitás, amivel a szereplőink úton-útfélen találkoznak. Amíg Hugo Blick minisorozata a két főhősére, a kettejük közös utazására és drámájára fókuszál, Az angolok valósággal szárnyal, egyszerűen tudni akarjuk, mi fog történni ezzel a két emberrel. Am a sorozat ennél sokkal többet akar: gyakorlatilag egy véres tablót fest arról, hogy a 19. század második felében a hódítók hogyan bántak az őslakosokkal, és milyen volt nőként élni egy ilyen embertelen időben. Ehhez azonban rengeteg szereplőt és majdnem ugyanennyi történetszálat használnak, amitől a hat epizód egy idő után kissé zavarossá, kapkodóvá és szétesővé válik, ráadásul az már nem megy az alkotóknak, hogy a két főhősön kívül másokból is izgalmas karaktert faragjanak. A sok mellékszál egy idő után kinyírja a feszültséget, és ugyan az utolsó epizódban sok kérdésünkre kapunk érdekes választ, a mentőöv túl későn érkezik, a brutális gyilkosságok számát látva pedig még azon is elcsodálkoztam, hogy a vadnyugaton hogyan élte meg bárki a felnőttkort. Az angolok egy izgalmasan induló epikus western, amit alaposan túlgondoltak az alkotói, akik nem látták meg, hogy a kincs végig ott volt a kezükben a két csodálatos főszereplőjük formájában. Bőven elég lett volna rájuk támaszkodni. Tóth Csaba A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. E-mail: kristina.lakatosova@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3 SOROZATDARÁLÓ I
