Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-24 / 271. szám
Bartalos Tóth Iveta tárcája a Szalonban _____33. oldal 2022. november 24., csütörtök, 16. évfolyam, 47. szám (Shutterstock) Csúcsra ért 4 a transzatlanti Megkönnyebbülten fellélegezhetnek az európai vezetők, miután a republikánusoknak nem jött össze a „vörös hullám” az amerikai félidős választásokon. Míg a képviselőház végleges összetétele továbbra sem ismert, a demokraták megőrizték többségüket a szenátusban, és már most is látszik, hogy a Kongresszust nem árasztják el Donald Trump és Vlagyimir Putyin izolációpárti támogatói. Ám ez nem az az idő, amikor Európának ünneplésre lenne oka - inkább fel készülnie a következő lehetséges viharra. dójáról szóló viták újabb feszültsszességében: Európa az elmúlt évben profitált a transzatíanti egység rendkívüli pillanatából. Az Egyesült Államok és Európa partnersége zökkenőmentesen reagált Oroszország Ukrajna elleni inváziójára, egyrészt az összehangolt szankciókkal, másrészt azáltal is, hogy az USA rendre egyeztetett az európai kormányokkal, mielőtt bármilyen kommunikációt kezdeményezett volna a Kremllel az Európa biztonságát érintő kérdésekről. A NATO - az Emmanuel Macron francia elnök által 2019-ben „agyhalottnak” nevezett szövetség - ma virágzik, és készen áll arra, hogy új tagként üdvözölje" Finnországot és Svédországot. Az európaiak pedig végre többet költenek védelemre, és lassan még Németország védelmi kiadásai is elérik a régóta beígért célt, a GDP 2%-át. Az amerikaiak és az európaiak nagy általánosságban egyetértenek a Kína által jelentett stratégiai kihívással kapcsolatban, különösen most, hogy a gazdasági fenyegetéssel és harcias külpolitikával operáló Hszi Csin-ping elnök kiterjesztette és megszilárdította a hatalmát. Erős tehát a benyomás, hogy „a Nyugat” visszatért. Az Egyesült Államok és Európa egy újonnan kialakult politikai egységet mutat a közös értékek támogatása érdekében, egyben közös víziót hangsúlyoz, hogy milyen világot szeretne. De már gyülekeznek a viharfelhők. Rövid távon a republikánusok által ellenőrzött képviselőház továbbra is megpróbálhatja blokkolni az elképzelést, hogy Amerika Ukrajna védelme költségeinek aránytalanul nagy részét vállalja magára. Amint azt Jeremy Shapiro, az Európai Külkapcsolatok Tanácsának kutatási igazgatója egy nemrégiben megjelent kommentárjában megjegyezte, az Egyesült Államok 24 milliárd dolláros katonai segélyt ígért Ukrajnának, miközben Európa ennek csak a felét vállalta. Miért kellene az amerikaiaknak többet fizetniük, mint Ukrajna saját szomszédainak? De menjünk tovább: hosszabb távon az ukrán győzelem definíségeket szülhetnek. Míg a Bidenadminisztráció, Franciaország és Németország azzal számol, hogy valamikor béketárgyalásokra lesz szükség, Lengyelország és a balti államok egyértelművé tették, hogy egy térdre rogyott Oroszországot akarnak látni. Mindeközben Donald Trump kijelölte önmagát a feladatra, hogy Oroszország és Ukrajna között valamiféle megállapodást közvetítsen. Azt sem felejthetjük el, hogy a felszín alatt izzó a feszültség, amikor Kínáról van szó. Noha a transzadanti szövetségesek mind egy irányba haladnak, ez nem jelenti, hogy ugyanazt a célt tűzték ki maguk elé. Olaf Scholz német kancellár például nemrég Pekingben járt, ahol csekély szándékot mutatott az európai és a kínai gazdaság szétválasztására (bár teljes mértékben elismeri a túlzott függőség veszélyeit). Európát megrémítette a protekcionista megközelítés is, amely áthatja az amerikai csiptörvényt, az inflációcsökkentési törvényt, valamint az USA Kereskedelmi Minisztériumának azon döntését, hogy korlátozzák az együttműködést a high-tech szektorokban. Az inflációcsökkentési törvény gyakorlatilag teljesen kizárja az elektromos járművek amerikai piacáról még az olyan szövetségeseket is, mint Európa, Japán és Dél-Korea. Az európaiak joggal aggódnak, hogy járulékos veszteséggé válhatnak Amerika és Kína gazdasági háborújában - és még fel sem kérték őket Tajvan diplomáciai támogatására. A legnagyobb veszélyeknek azonban továbbra is az Egyesült Államok belpolitikája a forrása. Sok kommentátor feltette a kérdést: a republikánusok viszonylag gyenge félidős teljesítménye azt jelzi-e, hogy vége Trump uralmának a párt felett? Nemcsak sok Trump által támogatott jelölt bukott meg, hanem Ron DeSantist, Florida kormányzóját - aki ma a legnagyobb esélyesnek tűnik a 2024-es republikánus elnökjelöltségre - elsöprő sikerrel választották újra az államában. DeSantis népszerű, de ha kihívja Trumpot, ugyanarra a sorsra juthat, mint Jeb Bush és a többiek, akiket a republikánus szavazók a 2016-os előválasztásokon elutasítottak. Ennél is fontosabb, hogy a trumpizmus nem halt meg. Á republikánus jelöltek továbbra is folytatják a felperzselt föld taktikáját és kultúrharcait, és szívesen a magukévá teszik Trump ellenséges nézeteit a szabadkereskedelemmel, a bevándorlással, a külföldi szerepvállalással és Európával kapcsolatban. A világgazdaság romló állapota miatt pedig megértek a feltételek arra, hogy a republikánusok jobban szerepeljenek a következő választásokon, különösen, ha tanulnak a 2022-es hibáikból. A fent elmondottak miatt Európának arra kell fordítania a következő két évet, hogy csökkentse az Egyesült Államoktól való függőségét. Ha Biden újra indul és nyer, egy önellátóbb Európa sokkal jobb partnere lehet az Egyesült Államoknak. De ha Trump vagy más euroszkeptikus figura foglalja el az elnöki hivatalt, az európaiak legalább jobb helyzetben lesznek, hogy átvészeljék a vihart. Mindössze két évük van arra, hogy hatékony védelmet állítsanak fel egy jövőbeli vörös hullám ellen. Itt az ideje, hogy Európa saját falat építsen. Mark Leonard A szerző az Európai Külkapcsolatok Tanácsának igazgatója ©Project Syndicate o FRISS OLVASÓ Minden történetnek két oldala van - ahogyan minden falnak is. Napjainkban, a törzsiség új korában egymás után emelkednek az újabb és újabb barikádok. Pénz, rassz, vallás, politika: alapvetően ezek választanak el bennünket egymástól. Donald Trumpnak a mexikói határra tervezett fala legalább annyit árul el Amerika megosztott múltjáról, mint az ország jövőjéről. A kínai nagy tűzfal elválaszt „minket" „tőlük", Európában pedig a politika és a migráció lobbanékony elegye már magát a liberális demokráciát sodorja veszélybe. Tim Marshall (1959) brit újságíró, külügyi szakértő. Korábban a Sky News szerkesztője, a BBC munkatársa volt, tudósított a boszniai, macedóniai, koszovói, afganisztáni, iraki, szíriai és izraeli konfliktusokról. Ma egy általa alapított hírelemző portál (TheWhatandtheWhy.com) főszerkesztője. A földrajz fogságában című sikerkönyvében szórakoztató stílusban vezette be olvasóit a geopolitika alapjaiba: a világ tíz nagy régióját bemutatva arról mesélt, hogyan befolyásolták egyik vagy másik terület fejlődését a földrajzi adottságaik. Falak című új kötetében Marshall azt kutatja, mi osztott meg bennünket a múltban, feltérképezi a jövőt, és rávilágít a világunkat még sokáig meghatározó törésvonalakra. „Sokszor hallunk az izraeli falról, az Egyesült Államok és Mexikó közötti határfalról vagy az Európában húzódó kerítésekről, mégis kevesen tudják, hogy valójában sorra épülnek falak a határok mentén. Világjelenségről van szó: keverik és öntik a betont, anélkül hogy ez legtöbbünknek feltűnne. A 21. században már most több ezer kilométernyi fal és kerités épült meg a világ számos pontján. Legalább 65 ország - az államok több mint egyharmada - épített akadályokat a határai mentén; a második világháború óta felhúzott falak több mint fele az ezredforduló után épült." FALAK ÉLETŰNK KERÍTÉSEK 3 ÁRNYÉKÁBAN {253 fcTIM MARSHALL Tim Marshall: Falak - Életünk kerítések árnyékában Park Kiadó, 2022, 330 oldal Ahogy Alice esett Nyuszi barlangjába, úgy zuhanunk az áltudományok, a tudományellenesség és az összeesküvés-elméletek mély üregébe, amelyet a közösségi média, illetve a koronavírus-járvány csak tovább tágított. Sarlatánok korában élünk. Bár a tudomány eredményeinek hasznosításából és ennek előnyeiből mindenki részesül, mintha egyre többen és minduntalan hangosabban kérdőjeleznék meg a legegyértelműbb tudományos alapigazságokat is - mint például azt, hogy az oltások hatékony védelmet nyújtanak a vírusok ellen. Egyre nagyobb vonzerejük van azoknak a furcsa hiedelmeknek, amelyek szerint a Föld lapos, vagy hogy földönkívüliek rendszeres látogatást tesznek bolygónkon. Hódítanak a könnyű, olcsó, önismeret-fejlesztést és önmegvalósítást ígérő pszichológiai tesztek és sikerkurzusok vagy éppen a bulvárhoroszkópok. Miért lehetnek veszélyesek a látszólag ártalmatlan sarlatánságok is? Kik és miért dőlnek be ezeknek? Mi tüzeli és mi csillapíthatja a napjainkban zajló áltudományos forradalmat? Hogyan ismerhetjük fel a tudományosság álruháját öltő hamis szakértőket? Mit tehetnek a sokszor tudatosan manipuláló kuruzslók ellen a tudósok, az újságírók, és hogyan védekezhetnek ellenük a laikusok? Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent, Falyuna Nóra és Krekó Péter által szerkesztett kötet a téma legkiválóbb magyar szaktekintélyeit bevonva, közérthető stílusban ismerteti meg az olvasót a „hétköznapi" áltudományos érveléssel, az áltudományok csáberejének okaival és veszélyeivel. A kötet szerzői: Aczél Petra, Bauer Zsófia, Boldogkői Zsolt, Fábri György, Falyuna Nóra, Hanula Zsolt, Hegedűs Andrea, Kemenesi Gábor, Koltai Júlia, Köteles Ferenc, Krekó Péter, Kutrovátz Gábor, Mérő László, Molnár László, Simon Evelin, Veszelszki Ágnes, Zemplén Gábor. Krekó Péter-Falyuna Nóra (szerk.): Sarlatánok kora - Miért dőlünk be az áltudományoknak? Athenaeum Kiadó, 2022, 400 oldal
