Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-14 / 263. szám
1U GYOGYHIREK EGESZSEG ■ 2022. NOVEMBER 14. www.ujszo.com EGY KUTATAS EREDMENYt Kevésbé segítőkész a kialvatlan ember A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a kialvatlan emberekben csökken a segítő szándék, vagyis akik nem alszanak eleget (ami miatt akár még szenvednek is), azoknál csökken a nagylelkűség és önzőkké válnak. á már régóta ' ismeretes LA r Jf volt, hogy a f % M kevés alvás JL. M,,Jl egyebek mellett a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a szexuális zavarok és a depresszió kialakulásának fokozottabb kockázatával jár. Igazából egyetlen súlyos lelkiállapotot sem ismer a tudomány, amikor az alvás normális. A három kutatás eredményeit összefoglaló tanulmányból megismerhető új eredmények ezt a sort egészítik ki azzal, hogy a kevés alvás a társas viselkedésre is rossz hatással van. Ez a hétköznapok szüntelen forgatagában abban mutatkozik meg, hogy a kialvatlan ember kevésbé hajlandó segíteni másokon. Az agyi vizsgálatok igazolták, hogy a kialvatlan emberek agyában az empátia központja kevésbé aktiválódik. Tudni kell, az agy eme területének módfelett fontos szerepe van: úgymond bekapcsol, amikor más emberekkel beszélünk, másokra gondolunk, és lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, mire gondol, mi a gondja-baja, mire lehet szüksége, mire vágyik? A vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a kialvatlan embereknél éz az agyterület kevésbé volt tevékeny. Azon túl, hogy károsodhat az egyén egészsége, valamint romolhat az emberek közötti kapcsolatok minősége, a kialvatlanok tömege magára az emberi társadalom szerkezetére, összképére is rossz hatással lehet. Az, hogy miként vagyunk képesek együttműködni társadalmi létformában élő fajként, nagyban függ attól, hogy' rendesen kialusszuk-e magunkat. Itt is érvényes, hogy valahol minden mindennel összefügg: a kialvatlan egyének rossz hatással lehetnek a környezetükre, ismerőseikre és idegenekre egyaránt - márpedig ez fontos tényező, hiszen mi mindannyian az emberi társadalom egészének részei vagyunk. A rossz alvóknál akár a magány érzése is felerősödhet, elszigetelődhetnek, társaságkerülővé válhatnak. Ha meg ilyen állapotban mégis kimennek emberek közé, az is megeshet, hogy másokra is átragasztják a magányosságérzetüket. Az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozóan pedig azt is kimutatták, hogy a nyári időszámítás kezdetével 10%kal még az adományozásra való hajlandóság is csökken. Matthew P. Walker, az idegtudomány és a pszichológia profeszszora, kutató a következőket mondja: „Ha az ember egy órával kevesebbet alszik a kelleténél, az egyértelműen csökkenti vele született kedvességét és a motivációját, hogy segítsen a rászorulókon.” Egy fnásik szerző, Éti Ben Simon így magyarázza a kutatás eredményeit: .Ahelyett, hogy megszégyenítenék az embereket azért, mert eleget alszanak, támogatni kellene, hogy minél többet aludjanak, mert ez segítheti társadalmi kapcsolataink kialakítását.” Ideje lenne arra törekedni, hogy minden éjjel kellően hosszú ideig aludjunk! Akkor talán nem lenne annyi gyakran a kialvatlanságtól fáradt és emiatt ingerült ember. Mennyivel kellemesebben telnének napjaink mind a munkahelyen, mind a bevásárláskor vagy a közúti közlekedésben, ha kipihent, kedves emberekkel kerülnénk kapcsolatba. Összeállította: Csibrányi Zoltán Az időskori halláscsökkenés általában 65 éves kortól okoz egyre több kellemetlenséget. Mit tegyünk, ha jelentkeznek az első tünetek? DP220045 A korral járó halláscsökkenés természetes jelenség, az életkor előrehaladtával jellemzően bekövetkezik valamilyen mértékben. A presbycusis, vagyis időskori halláscsökkenés általában 65 év felett jelentkezik, előfordulása 75 év felett még gyakoribb, és rendszerint mindkét fület érinti. Ami tehetünk... Kialakulása egyfelől természetes folyamat, nem lehet teljes mértékben megakadályozni, hiszen ahogyan más testrészeinken is megérezzük az idő múlását, a hallószervek működése is a korral változik. Másfelől, ahogyan az izmaink, ízületeink és általános fittségi állapotunk esetében is igaz, a hallás terén is sokat számít az életmódunk. Aki vigyáz a hallása épségére, például hallásvédő eszközökkel óvja fülét az erős zajoktól, csökkenti az időt, amit a hangos zajban tölt, máris sokat tett a halláskárosodás megelőzéséért. Okai Az időskori halláscsökkenést okozhatja a hallás folyamatában fontos szerepet játszó, a fülben a hanghullámokat elektromos impulzusokká alakító csigában lévő szőrsejtek károsodása. Oka lehet még a túl erős zajnak való kitettHa elhanyagolja a kezelést Rosszabbul járunk, ha halogatjuk a kivizsgálást és megpróbálunk úgy tenni, mintha a hallásunk még mindig tökéletes lenne. A hallás fokozatos romlásával rendszerint egyre kínosabban érezzük magunkat társaságban, ahol nem értjük, hogy a többiek éppen min nevetnek, vagy pedig sokadszor is visszakérszemély számára. A veszélyeztetett csoportba tartozó korosztályban évente ajánlott a hallás vizsgálata, mivel az időskori halláscsökkenés fokozatosan alakul ki és emiatt gyakran későn ismerik fel. A tünetek megjelenésénél nem érdemes halogatni az orvosi kivizsgálást, ne várjuk meg, míg a halláscsökkenés megnehezíti a mindennapokat! (hazipatika) ség, vagy hallóideg-károsító gyógyszerek szedése is. Kialakulása összefügghet egyéb okok mellett meglévő betegségekkel, magas vérnyomással és cukorbetegséggel, de egyéb fül-orr-gégészeti elváltozások, például a hallócsontocskák csökkent működése is szerepet dezünk A hallásvesztés így tovább növeli a szociális izoláció kockázatát, a társas kapcsolatok hiánya pedig fokozza az elmagányosodás érzését. A kezeletlen halláscsökkenés emellett veszélyeket is rejt, hiszen a csengő, telefon vagy a forgalom zajai nélkül a mindennapi tevékenységek is kockázatot jelent hetnek az idős ■I Harmónia egy pohár pívízben! ■ píAvoda PIA VÖD píqvo V:. PRAMENITÁ VODA 3 az eredetit a ö(_S Slovakia s.r.p-tol www.pivoda.sk, e-mail: info@pivoda.sk , tel.: +421 905 668 834 Elkerülhető az időskori halláscsökkenés?