Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-31 / 252. szám
www.ujszo.coml 2022. október 31. KÖZÉLET I 3 Csak két megye élén lesz változás CZÍMER GÁBOR BUGÁRANNA Pozsony A szombati összevont voksoláson a megyei választáson a szavazásra jogosultak 43,74%-a vett részt. Az előző alkalommal, 2017-ben csak 29,9596 volt a részvételi arány. Nagyszombat megyében a választók 42,87 százaléka vett részt ezen a voksoláson, Jozef Viskupicnak pedig sikerült megvédenie a megyeelnöki pozícióját. Viskupic egy széles jobboldali koalíció jelöltjeként indult, az OLaNO, az SaS, a KDH, a Spolu, a Sanca, az ODS, a Za l’udí, a Sme rodina, az OKS, a DS és a Magyar Fórum állt mögötte. A megyében 69 743-an szavaztak rá, ami a leadott voksok 38,56 százaléka. A második helyezett Berényi József, a Szövetség jelöltje lett, aki jelenleg is Nagyszombat megye alelnöke. Berényire 38 056-an szavaztak, ami a leadott voksok 21,04 százaléka. A Szövetség politikusa lapunknak úgy nyilatkozott, jó eséllyel indíthatja meg az újraválasztott megyeelnökkel a tárgyalásokat arról, hogy ebben a ciklusban is ő kapja meg tőle a megye alelnöki tisztségét. A Szövetségnek a megyei testületben is jelentős frakciója lesz, 14 képviselőjüket választották be, többek közt a pártelnököt, Forró Krisztiánt is. A Szövetség Nagyszombat megyei frakciója eddig is 14 fős volt. Belicát váltja Becík A választás Nyitra megyében jelentős meglepetést hozott, a megyeelnöki széket 2001-től magáénak tudó Milan Belicát Branislav Becík váltja. Belicát 2017-ben a Smer- SNS-Híd koalíció támogatta, most formálisan függetlenként indult és 46 710 szavazatot szerzett (21,85 százalék). A befutó Becík a Hlas, valamint a Sme rodina jelöltje, és 58 765 szavazatot kapott (27,49 százalék). A Hlas elnöke, Peter Pellegrini még a választási éjszakán személyesen gratulált Becíknek. Nyitra megyében a VILLÁMINTERJÚ Csenger Tibor, a Szövetség elnökjelöltje Nyitra megyében Hogyan értékeli a megyei választás eredményét? A megyeelnök-választás során több i mint 35 ezer szava- ; zatot kaptam, ami egy nagyszerű eredmény - közel 17%. Az elején azt terveztem, hogy 15-20% körüli eredményt lenne jó elérni, tekintve hogy a magyarok aránya nagyjából 22%, s nem minden ki megy el szavazni, ez tűnt reális célnak. Az utolsó 6 helyen befutó jelöltek azonban gyengébben teljesítettek, arra számítottam, több százalékot elvisznek majd az elsőktől, s ezáltal lesz rá esély, hogy 35 ezer szavazattal megszerezzem a második helyet. A győztes által hozott 27%-ot lehetetlen volt elérni. A megyeelnöki pozícióért folytatott harc eredményét pozitívan értékelem. A képviselői mandátumok növeléséhez nagyon sokat hozzátett, hogy erős kampányt folytattunk a megyefőnöki posztért. A MEGYEI VÁLASZTÁS EREDMÉNYEI 2022 Szövetség Csenger Tibort, a kerületi önkormányzat jelenlegi alelnökét indította a megyeelnöki tisztségért. Csenger 35 604 szavazattal (16,65 százalék) harmadik helyezett lett. A párt viszont jelentős sikert ért el Nyitra megyében a képviselőválasztás során, összesen 18 mandátumot szereztek. A most véget érő választási ciklusban a Szövetség frakciója 13 fős volt. Droba fölényes győzelme Pozsony megyében Juraj Droba győzedelmeskedett, aki az SaS, a Progresszív Szlovákia és a Matús Valló nevéhez fűződő Team Bratislava támogatásával szállt harcba a megyeelnöki posztért. A második ciklusát kezdő megyefönöknek szombaton a választók 63,60%-a szavazott bizalmat. Ján Mazgút, a Smer és az SNS jelöltje szinte labdába sem tudott rúgni - míg a regnáló megyeelnökre közel 137 ezren voksoltak, addig a Smer szóvivőjének kevesebb mint 30 ezer szavazatot sikerült begyűjtenie. Dusán Velic, aki a Magyar Fórum közreműködésével magyar választókat is igyekezett megszólítani, 17 ezer szavazattal a negyedik helyen végzett. A megyei testületben 27-en az SaS, Progresszív Szlovákia és Team Bratislava színeiben szereztek mandátumot, 13-an függetlenként jutottak be, a fennmaradó 6 hely pedig további pártok jelöltjei között osztódik szét. A Szövetségből Neszméri Tünde járt sikerrel, aki Szénéről jutott be. Ozsvald Erzsébet ezúttal az SaS, Progresszív Szlovákia és Team Bratislava támogatásával mérettette meg magát s jutott be a testületbe. Apját váltja a fia Besztercebánya megyében változás történt - Ján Lunter helyét a szombati összevont választást követően fia, Ondrej Lunter veszi át. Ifjabb Lunter a szavazatok 47,53%-át szerezte meg, második helyen Adrian Polóny végzett 15%-kal. Miroslav Sujára, a szélsőséges Republika jelöltjére a választók 9,42%-a voksolt. A Szövetség 9 jelöltet küld Besztercebánya megyei testületébe, illetve eredményesek voltak a független jelöltek, akik közül 23-an lesznek a megyei testület tagjai. „Az igazán nagy »sokkot« a megyei eredmény hozta, ahol a járás képviselőjelöltjei között nyertem. Eddig egy ciklust töltöttem a megyei képviselő-testületben - korábban a Lunter-klub tagjaként, aztán amikor megalakult a Szövetség, beültem annak frakciójába. Úgy tűnik, az erők egyesítése a járásban is meghozta eredményét, hiszen az utánam következő második jelöltet, Pavol Baculík losonci alpolgármestert majdnem 2000 szavazattal előztem meg” - fejtette ki lapunknak Agócs Attila. Akik maradtak Trencsén megye élén nem lesz változás, Jaroslav Baska (Smer, Hlas, Sme rodina, SNS) marad a megyeelnök, a voksok 67,25%-át adták le rá. Zsolna megye elnöke továbbra is Erika Jurinová (OLaNO-Nova-KÚZmena zdola, Sme rodina, Za l’udí, DS, ODS, Sanca, OKS, SaS) lesz, a választáson a szavazatok 32,04%át szerezte meg. Milan Majersky (KDH, Sme rodina, SaS, Za l’udí) marad Eperjes megye elnöke, a választók 42,01%-a szavazott rá. Rastislav Trnka, aki mögé a Szövetség párt is beállt, a szavazatok 51,31%-ával őrizte meg megyeelnöki székét Kassa megyében. A befektetett munka eredménye a képviselői mandátumok számában mutatkozott meg. A Szövetség 18 megyei képviselőt küld a testületbe. 2017-ben az MKP színeiben 11-en szereztek mandátumot, majd további két taggal bővült a frakció. Mit jelent ez a régió számára? Június végén, amikor bejelentettem, hogy elindulok a választáson, azt mondtam, 15 képviselő bejutásával lennék elégedett. Úgy gondolom, az elért eredmény önmagáért beszél. Egyrészt annak köszönhető, amit elvártunk a három párt egyesülésétől és a Szövetség megalakulásától - a szavazatok összeadódása, másrészt pedig olyan kampányt végzett a csapatom, ami hozzájárult ahhoz, hogy Vágsellyén és Léván plusz képviselőjelöltek jutottak be a Szövetségből. Az elején kijelentettük, Komáromnak és Párkánynak hoznia kell a kötelezőt. Vágselylyének és a Lévai járásnak egy-egy képviselője volt az előző ciklusban, az egyiknél kettővel, a másiknál néggyel nőtt ez a szám. A Lévai járásban elért eredményt elsősorban az előző 5 év és a választási kampány alatt elvégzett munkának tudom be. A magyar szavazatok mellett a szlovák településekről is ^került voksokat gyűjteni. Milan Belica több mint 20 évig volt megyefőnök. Becíket a Hlas radikálisabb politikusának tartják. Mit vár tőle a következő 4 évben? Bizonyára lesznek személyi cserék a hivatalban, a megyeelnök ezt jelezte a választási kampányában is. Teljesen más szemléletű politikus, kíváncsi vagyok, hogy a kampány alatt tett ígéreteket teljesíti-e. Főként az utolsót, melyben a közlekedési miniszterrel azt mondták, elkezdik az R8-as autópálya tervezését. Ezt az ígéretet már hallottuk korábban is. A Nyitra, Érsekújvár és Komárom tengelyen a megye lakosaitól ez a legnagyobb elvárás, hiszen a délről az RI-es irányába haladó tranzitforgalom óriási problémát okoz. A legnagyobb elvárás szerintem az, hogy ezen a téren lesz-e előrelépés. A többi munkát, amit már elkezdtünk, csak folytatni kell, s nem szabad elrontani. (ba) Berényi József, a Szövetség Nagyszombat megyei elnökjelöltje Miként értékeli, hogy a megyeelnök-választáson a második helyen futott be? Nem örülök neki, hogy nem sikerült nyerni. Ugyanakkor 18 642 szavazattal többet kaptam, mint öt évvel ezelőtt. Ez egy jelentős dolog. Az előző választáson 19 414 szavazatot kaptam, most pedig 38 056- ot. Jozef Viskupic újraválasztott megyeelnöknek az segített, hogy a kormánypárti oldalról egyedül indult. Ha lett volna még egy jelölt erről az oldalról, akkor tényleg elsülhetett volna a magyar kapanyél és nyerhettem volna. Ez sajnos nem sikerült. Megőriztük azonban a 14 mandátumunkat a megyei képviselő-testületben. A Dunaszerdahelyi járásból nyolc, a Galántaiból a hétből hat képviselői helyet szereztünk meg. Éz egy komoly eredmény. Ön most Nagyszombat megye alelnöke. Számít arra, hogy Viskupic újra felkéri erre a tisztségre? Már volt egy rövid telefonos egyeztetésünk az újraválasztott megyeelnökkel. Ez alapján azt tudom mondani, az, hogy alelnökként folytassam, egy reális cél. Melyek lesznek azok a fontosabb programbéli pontok, amelyeket a következő választási ciklusban a Viskupiccsal való együttműködés feltételéül szab? Éhhez le kell ülnie a 14 megyei képviselőnknek, és együtt kell megfogalmaznunk az elvárásainkat. Az egyik ilyen minden bizonnyal az lesz, hogy az EU-s közbeszerzéseknél fel kell gyorsítani a megyei hivatal működését, jelenleg ugyanis lassabban működik, mint kellene. Ezen túl néhány járásban intenzívebbé kell tenni a kommunikációt a polgármesterekkel. A harmadik pont pedig a magyar nyelvhasználat. Ézen a területen vannak még olyan lehetőségek, amelyeket a megye a jövőben kiaknázhat. (czg)