Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-04 / 229. szám
www.ujszo.coml 2022. október 4. KULTÚRA 113 Könyvünnep a háború árnyékában Ismét fontos szerepük lett az íróknak a társadalmi folyamatok prezentálásában és (akár) befolyásolásában JUHÁSZ KATALIN Nem kímélték az égiek a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, a térség meghatározó szakmai és kulturális fórumét. Még szerencse, hogy a programok zömét belső helyszínen rendezték, a Millenáris felújított tereiben. Négy nap alatt 130 kiállító, több mint 40 külföldi szerző, 150 program és 200 dedikálási lehetőség várta az érdeklődőket. A világirodalomra fókuszáló rendezvénynek minden évben van egy külföldi író díszvendége, illetve egy díszvendég országa, amelynek irodalmát külön standon mutatják be. A szokásosnál több fordításkötet jelenik meg a könyvfesztivára időzítve, ahol a szerzők beszélgetnek és dedikálnak. Idén ez az ország Lengyelország lett volna, de visszamondták a részvételt, ezért gyorsan keresni kellett a helyükre egy beugrót. Ez lett Szlovákia, amely 2016-ban abszolvált már egy díszvendégséget, ezért sokan meglepődhettek a szervezők választásán. Háttér-információ ugyan, de nem titok, hogy ezúttal mindenféle kulturális minisztériumi hivatalnokok bevonása nélkül sikerült pár hónap alatt elvégeznie egy kis civil csapatnak azt az munkát, amely normális esetben másfél évig szokott tartani egy díszvendégség előtt. A dicséret a Bázis (Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában) vezetőségét illeti, akik ráadásul olyan szokatlanul sűrű és tartalmas programot állítottak össze a négy napra, hogy az egy külön cikkért kiált - csütörtöki lapszámunkban jövünk majd a részletekkel. Most adjunk teret a Nobel-díjas díszvendégnek, aki a tényfeltá-A külső helyszínen ritkán lehetett esőmentes fotót készíteni az az, hogy az emberiség mennyire függ a diktátoroktól. Velük nem tudunk megküzdeni sem Fehéroroszországban, sem egy csomó más országban. Ki tudja ma megállítani Putyint? Mindenki próbálja, de nem sikerül. Ugyazokkal a kérdésekkel szembesülünk, mint évtizedekkel ezelőtt. Engem nem is Putyin lepett meg, hanem az orosz nép. Az, hogy mi történt az orosz néppel, mit tett velük a propaganda azt elmúlt tíz év alatt. A feleség ma arra biztatja a férjét, hogy erőszakoljon minél többet. Az anya azt mondja a fiának, hogy öld meg őket! Ilyesmiket az afgán háború alatt nem hallottam nők szájából. Ez számomra felfoghatatlan mértékű erkölcsi zuhanás” - mondta a pódiumbeszélgetésen az a szerző, aki riportkönyveiben felvázolta a diktatúrák működését, az emberek fanatizálásának módró újságírás és az irodalmi publicisztika határmezsgyéjén mozog, és már 2020-ban is igent mondott a budapesti meghívásra. Ezt az igent tavaly megismételte, de ismét közbeszólt a pandémia. A sors úgy intézte, hogy idén ősszel - a hagyományos április végi időpontot csúsztatva - Szvetlána Alekszijevics budapesti látogatásának sokkal nagyobb lett a súlya, jelentősége. Hiszen mára valóban ő lett hazájában a másként gondolkodók, a Lukasenka-rezsimmel szembeszállók erkölcsi vezére. „Szvetlána Alekszijevics könyvei a jól döntés példái. Ha ezek a könyvek állhatták volna a világ igazgatóinak polcain, nem lett volna Vietnám, nem lett volna Afganisztán, délszláv háborúk és Irak, és nem lenne az, ami most van” - méltatta a Nobel-díjas belorusz írót, a fesztivál díszvendégét Háy János író a megnyitón. A vele rendezett szombati beszélgetésre annyian voltak kíváncsiak, hogy be sem fért mindenki a helyszínre, utána pedig sokan Szvetlána Alekszijevics Veiszer Alinda kérdéseire válaszolt (A szerző felvételei) másfél órát álltak sorban egy dedikációért. „Ami manapság igazán rémítő, szertanát. Ez egyébként szépen öszszecseng a könyvfesztivált megnyitó Tóth Krisztina szavaival, aki szerint az olyan társadalmakban, ahol a felejtés pusztító népbetegség, muszáj újra és újra elismételnünk a történeteket, hogy ne a világ ismételje meg körülöttünk őket. Az ismert magyar író, költő az egyik legrégebbi reflexünk példájával indított: a behúzott nyak vadászó őseinktől öröklött mozdulat, amely megőrződött a génjeinkben, a váll megemelésével a nyaki vénáinkat óvjuk a vicsorgó ellenséggel szemben, merthogy az embernek a nyaka az egyik legsebezhetőbb pontja. Aki behúzza a nyakát, az felmérte, hogy az ellenfél közel van, bármikor elharaphatja a torkát. Sem Salman Rushdie, sem a fesztivál díszvendége, Szvetlána Alekszijevics nem húzta be a nyakát, mondta Tóth Krisztina. Ez pedig azt jelenti: nem félnek. Igazán nem panaszkodhatunk arra, folytatta beszédét, hogy az irodalom manapság ne kapna elég figyelmet. írókat fenyegetnek, tartóztatnak le és támadnak szinte mindenütt a világban. Az irodalomnak, az írott szónak, lám, kitüntetett szerepe van. Hogy milyen világban élünk? Erre keresi a választ Tóth Krisztina szerint minden író és olvasó. A válasz pedig az elbeszélt történetekben rejlik. „Mindaz, ami most a csuszamló világban zajlik, megíratott már, és meg is íródik folyamatosan, mondta. Vészterhes időkben az írástudók munkája ismét fontossá válik, hisz ők az emberiség tapasztalatainak őrzői, a múlandóság és felejtés ellen küzdő fáradhatatlan írnokok.” Szerzőkkel, kiadókkal beszélgetve folyton visszatértek ezek a kérdések. A jelenlegi helyzet, a körülöttünk zajló folyamatok kedveznek az irodalomnak, mert a téma az utcán hever. Másfelől viszont minden oldalról támad a populizmus és a giccs, azaz résen kell lennie az olvasónak is. De vajon hányán tudnak ellenállni a magukat értelmiségieknek gondolok közül? Klubszezon-újraindítás Komáromban Izraeli táncművészek októberben Pozsonyban Két este öt koncertnek ad otthont október 7-én és 8-án a RÉV - Magyar Kultúra Háza a RESET 2022 Q3 rendezvény keretén belül. A szervezők a Gorlo Volka zenekar tagjai, akik most másokra szeretnék ráirányítani a figyelmet. Komárom. A péntek inkább a triphop és indie rock stílusok rajongóinak kedvez. Elsőként a tatai Three Legged Pony lép fel, akik kétéves fennállásuk alatt rengeteg dalt írtak. A nevében „sámáni erőállatot” említő zenekart melankolikus megszólalás jellemzi, Sinkovits Szabina szuggesztív énekével varázsol, miközben sok szintetizátor és ambient gitározás fűszerezi a dalokat. Második fellépőként a hazai magyar szcéna egyik legizgalmasabb zenekarát, a Royko Passage-t láthatjuk. Több mint egy évtizede működnek igazi slow design elvek mentén - alkoss lassan, de maradandót. A 4Real, a Royko Passage és a Retrosexy albumaik rendkívül kedvező kritikusi fogadtatásban részesültek, dalaik bármelyik európai fesztiválon megállnák a helyüket, klipjeik a hazai szcéna felsőkategóriás termékei. Öt év után térnek vissza, így annak sem érdemes kihagyni a koncertet, aki korábban már látta őket. Szombaton elsőként a komáromi Selye János Gimnázium diákjaiból verbuválódott alterpop Pusztaszer lép fel, őket a gútai túlontool követi. A túlontool (így, kis kezdőbetűvel) a rap-rock stílus fenegyereke, 2018- ban az Öröm a zene tehetségkutató budapesti döntőjét is megjárták, s ha valaki, ők tudják, milyen az emberi lélek legsötétebb bugyraiban tett séta. A rendezvényt Vajdaság vezető zenekara, a Magyarországon is egyre népszerűbb Sin Seekas zárja. „Egy kanál balkáni fűszerezésű fúvós, egy jó nagy bögre csípős ritmusszekció, betyár gitárszólók és egy »mindenlébenkanál« énekesnő” - így jellemzik magukat. Ahol a Sin Seekas megjelenik reggae-ska vonalon mozgó zenéjével, ott garantált a tánc. „Remélem, hogy ezzel az estével tényleg és végleg rárúgjuk az ajtót a járvány okozta, home office-ban pácolt, karanténban érlelt búskomorságra, és ezzel a sokrétű felhozatallal sikerül elindítanunk egy olyan klubszezont, amire örömmel emlékszünk majd vissza évek múlva is” - mondta Szabó Gábor, a Gorlo Volka basszusgitárosa, a Reset Koncertek rendezvénykoordinátora. (k) Három helyszínen összesen nyolc kortárs táncművészeti előadással és hat további kísérőprogrammal várják a látogatókat a Pozsony Mozgásban (Bratislava v pohybe) elnevezésű fesztiválon. Az előadásokat október 4. és 22. között tartják. Az előadásoknak a Szlovák Nemzeti Színház, az A4 - Kortárs Kultúra Terme és a Nová Cvernovka adnak otthont. A szervezők idén az izraeli táncművészetet szeretnék bemutatni a közönségnek. Az Izraelből érkező táncosok előadásai széles műfaji skálán mozognak majd. Október 16-án lép fel a Nemzeti Színházban a Vertigo nevű társulat, melynek produkciói gyakran reagálnak szociális témákra. Niv Sheinfeld és Oren Laora táncos performance-szal érkeznek, mely humorral idézi a huszadik század kiemelkedő zenei hullámait és meghatározó gondolatait - az előadás két egymást követő napon, október 17-én és 18-án látható majd a Nemzeti Színházban. Nir Vidan egyéni produkciója, melyet október 8-án tartanak az A4-ben, a politikai és a fizikai színház határán mozog. A fesztivál nyitóelőadása Diptych címmel látható ma este a Szlovák Nemzeti Színházban, melyet a Belgiumból érkező Peeping Tom nevű társulat ad elő. Táncszínházi előadásuk a realitás és a képzelet határán A Belgiumból érkező Peeping Tom előadása nyitja a fesztivált (Fotó: abp.sk) mozog, bizarr és meglehetősen sötét látványvilágú, a táncosok filmkulisszákat idéző háttér előtt mozognak. Izraelen és Belgiumon kívül Olaszországból és Csehországból érkeznek a fesztivál fellépői. (hk) Az ismét aktív Royko Passage (Képarchívum)