Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-27 / 249. szám
www.ujszo.coml 2022. október 27. KULTÚRA Tompa napfény a vásznon Mától vetítik a hazai mozik a Berlinale Arany Medve díjas katalán filmdrámáját ahol baracktermesztéssel foglalkoztak, akárcsak a filmbéli család. Persze, lényegtelen, hogy valóban szoros vagy csak érzelmi kötődés jellemzi-e az alkotót és témáját, Simon ugyanis olyan különleges tulajdonságokkal rendelkezik, amivel csak a filmművészet realizmusban lehetőséget látó mesterei tudnak élni. A brit Keh Loach vagy a belga Dardenne-testvérek ifjú utódjaként, és egy másik fiatal barcelonai rendező, Belén Funes honfi- és pályatársaként Simon nemcsak a közösségre és a földre, hanem sokkal inkább az azokat meghatározó egyénekre fókuszál. A hatéves és mindig mosolygó kislány, Iris (Ainet Jounou) lehetne a tisztaság, az ártatlanság vagy a jövő ígérete, de szó sincs arról, hogy Simon elmozduljon az érzelgősség irányába. Sőt, éppen ez az Alcarrás kulcsa: nagyfokú dramaturgiai átgondoltsággal, profi színészek és tehetséges, valóban a térségben élő amatőrök csapatával képes átfogó helyzetjelentést adni a generációs súrlódásokról, a termőföldek kilátástalanságáról, az évezredes agrikultúra kénytelen-kelletlen felszámolásáról - egyetlen giccses, imázsmunkát idéző plán, érzelmileg rosszul megrajzolt jelenet vagy a látottakat eluralni próbáló drámai kísérőzene nélkül. Két világ ütközik egymással, nem csak a felszínen. A család egyik meghatározó férfitagja, Quimet (az amatőr főszereplő, Jordi Pujol Dolcet bivalyerős játékában) és sógora, Cisco (a szintén először látható Carles Cabós) például merően eltérő véleményen vannak azt illetően, hogy mi lenne a legideálisabb a szeretteik számára. Miközben versenyt futnak az idővel, Simon mintha lelassítaná a cselekményt. A zárójelenetben, amelyben a család az utolsó barackokat is elteszi befőttnek, megáll az idő. Miközben a barackültetvény sorsát végérvényesen megpecsételve felberreg a kotrógép (biztosak lehetünk benne, hogy odatelepítik a tervezett napelemerdőt), az alcarrási este alig észrevehetően bekúszik a bőrünk alá. Tizedszer rendezett Martin Huba Komáromban Október 28-án, pénteken mutatja be a Komáromi Jókai Színház Frantiiek Langer Külváros című színművét Martin Huba rendezésében. Az előadás a neves szlovák színész, rendező, a pozsonyi Színművészeti Főiskola egykori profeszszora tizedik közös munkája a komáromi társulattal. Frantisek Langer nem egészen ismeretlen, nem igazán ismert szerző a magyar színpadokon. A prágai katonaorvos, dramaturg a két világháború között nemzetközi viszonylatban is elismert drámaírónak számított, Bukaresttől New Yorkig szívesen játszották a darabjait. Művei a magyar színpadokon is felbukkantak; színháztörténeti érdekesség, hogy a Komáromi Jókai Színházban most műsorra tűzött színművet magyarul először Faragó Ödön kassai társulata játszotta Periféria címmel. A Ferdys Pistora megtérése című vígjátéka mellett egyébként éppen ez a darab Langer legismertebb munkája: az idők folyamán Németországban 36 különböző színházban mutatták be, Bécsben pedig először Max Reinhardt állította színpadra - igaz, előbb rávette a szerzőt, hogy írja át a túl riasztónak ítélt befejezést. A Komáromban most látható előadás szövegét Martin Huba és Jan Vedral gondozta: az eredeti mű szellemét tiszteletben tartva egy kórust írtak hozzá, amely ebben a változatban nagyon fontos, aktív szerepet játszik. A magyar fordítás Peter Kovác munkája. Franci éppen a börtönből szabadul: haverjai belerángatták egy rablásba, ő pedig elvitte a balhét. Jobb híján régi albérletébe tér vissza, ott viszont már Anna lakik. Annának sem szeplőtlen a múltja: volt egy férfi, aztán egy másik, most éppen prostitúcióból tartja fenn magát. A két külvárosi fiatal egymásba szeret, ám egy alkalommal Franci véletlenül megöli Anna egyik „ügyfelét”. A gyilkosságot sikerül balesetnek álcázni, és valójában senki sem sajnálja az áldozatot, de Franci lelkiismerete nem nyugszik meg. Újra és újra beszélnie kell, szembesülnie kell a bűnnel, amit elkövetett. „Ez a színmű arra figyelmeztet, amit talán mindenki tud magától is: hogy feloldozást csak a saját lelkiismeretünktől kaphatunk - mondja az előadásról Martin Huba. - Persze, olyan világban élünk, amelyben ha elkövetsz valamit, és nem buksz le, úgy érezheted, hogy minden rendben. Elfojthatod a lelkiismeretedet. Azt gondolom, ma sok ember képes lelkiismeret nélkül élni. Ám azt is gondolom, hogy ez egy csonka, kényelmetlen élet. A Külváros a lelkiismeret szerepéről és jelenlétéről mesél, meg arról a veszélyről, amit az elvesztése jelent, és arról is szól, milyen fájdalmas úton jár az, akiben megszólal a lelkiismeret, noha nincs semmi szüksége rá.” A Komáromi Jókai Színház előadásában Francit Béhr Márton, Annát Kiss Szilvia alakítja. 09 A rendező szerint a darab a lelkiismeret szerepéről mesél (Fotó: Dömötör Ede) NAVARRAI MÉSZÁROS MÁRTON Carla Símén katalán rendező Alcarrás című katalán színészekkel forgatott, katalán nyelvű nagyjátékfilmjét nevezi Spanyolország a 2023-as Oscar-díjra. A Berlinale versenyprogramjában bemutatott, mátél a hazai mozikban is látható dráma olyan nagy elődök útján lépked, mint Ken Loach vagy a Dardenne-testvérek. Aligha jutalmazza gyakran magát azzal a néző, hogy újranéz egy mozgóképes alkotást. Ha mégis sor kerül az egyedülálló alkalomra, akkor általában csak égető kényszerről vagy hallatlanul nagy szerencséről lehet szó. Ami engem illett, Carla Simon katalán rendező Alcarrás című nagyjátékfilmjét kétszer is megnéztem: előbb a szeptemberi miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyen kívüli alkotásokat bemutató programjában, aztán néhány héttel később a Reykjavíki Nemzetközi Filmfesztivál (RIFF) Spanish Waves elnevezésű tematikus szekciójában, ahol a film bolíviai operatőre, Daniela Cajías üdvözölte a közönséget. Visszatérő közhely, mégis igaz, hogy vannak olyan művészi alkotások, amelyek egyszerűen nem eresztik a befogadót. Ilyesfajta megfékezhetetlen erővel csapott le az Alcarrás, amely az év elején a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét első katalán filmként nyerte el, majd nemrégiben Spanyolország hivatalos Oscar-nevezettjeként történelmet írt, mert a dél-európai állam eddig csak két alkalommal küldte katalán alkotó, katalán színészekkel, katalán nyelven forgatott, katalán tematikájú munkáját a világ egyik legrangosabb filmes megmérettetésére (legutóbb éppen Simon 1993 nyara című, a gyászfeldolgozást középpontjelenet a filmből ba állító coming-of-age drámáját). Alcarrás egy alig tízezer lelkes nyugat-katalán kisváros Spanyolország Lleida tartományában, talán negyedórányi autóútra a megye Segre folyó partján álló névadó városától. Nem sok minden történik a 12. századi múltra visszatekintő településen — ha tél van, azért nem, ha nyár van, akkor meg azért. Most, amikor bekukucskálhatunk Alcarrás mindennapjaiban, perzselően forró levegő söpör végig az utcákon és a termőföldeken, mi azonban a városkán kívüli pusztaságban, egy leharcolt, rozsdaette autóroncsban találjuk magunkat, három önfeledten játszadozó kisgyermekkel. A tipikus, többgenerációs mediterrán famíliát megszemélyesítő Sóié családhoz tartoznak a kicsik, és talán ők az egyedüliek, akiknek fogalmuk sincsen arról, hogy milyen nehéz sors vár rájuk. Márpedig a tragédia elkerülhetetlen: a mezőgazdasági életforma - legalábbis abban a formában, amiben még tíz-tizenöt éve jelen volt az életünkben - kiveszőben van, ráadásul a sokgyermekes család - egy fél évtizede alá nem írt, csak szóban kötött megálla-(Képarchlvum) podás miatt - a megélhetését biztosító földjeit is elveszítheti. Lokális történet, mondhatnánk, de sokkal inkább univerzális téma. Daniela Cajías kamerája önmegtartóztató szociális érzékenységgel és az eseménytelen kisvárosi létre reflektálva pásztázza a vidéket és szereplőink arcát: sokat mutat, de cseppet sem többet annál, amit látnunk kellene. Finom szerkesztésmód és vállalt szerénység jellemzi a rendező és forgatókönyvíró társa, Arnau Vilaró által jegyzett szkriptet, amely következetesen járja körül a fülledt nyár sorsfordító történéseit. Simon debütálása, az 1993 nyara, amiért 2017-ben elnyerte a legjobb elsőfilmesnek járó elismerést a Berlinalén, hasonló kontextusban és környezetben beszélt egy félárva hatévesről, aki a számára teljesen idegen, kutya meleg vidéki Katalóniába kerül befogadó családhoz. Igaz, az Alcarrás esetében nem beszélhetünk filmnyelvi memoárról, legalábbis nem abban az értelemben, mint az 1993 nyaránál, bár a barcelonai születésű Simon ősei valóban évszázadokig éltek a mozgókép címéül szolgáló faluban, I 9 RÖVIDEN Roberto Benigni 70 óves lett Róma. Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Roberto Benigni Oscar-díjas olasz színész, filmrendező. Első nagy sikerét 1985- ben a Massimo Troisi rendezte Nem maradt más hátra, csak a sírás című komédiával aratta. Itt figyelt fel rá az amerikai rendező, Jim Jarmusch, aki a Törvénytől sújtva (1986) című filmjében osztott rá szerepet, jóllehet Benigni alig beszélt angolul. Ezzel kezdődött az olasz színész nemzetközi karrierje. Pályafutása csúcspontjának számít Az élet szép című keserédes filmdráma, ahol egy apát játszik, aki a koncentrációs táborban humorral igyekszik fiát megvédeni a borzalmas valóságtól. (Fotó: Shutterstock) A film 1998-ban Oscar-díjat kapott a legjobb idegen nyelvű film kategóriában és Benigni - első olaszként - a legjobb férfi főszereplő díját is hazavihette. Bár 2005 óta nem rendezett filmet, továbbra is szerepelt a színpadon és a mozivásznon. 2021-ben megkapta a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán életműdíját. (MTI) Elhunyt Korcsmáros György Budapest. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Korcsmáros György, a mai napon, október 25- én, este fél nyolckor - négy és fél órával a 70. születésnapja előtt - több hónapos küzdelem után örökre elment” - közölte a család. Budapesten született Korcsmáros Pál grafikus, könyvillusztrátor, képregényrajzoló fiaként. Pályáját a Pinceszínház amatőr színészeként kezdte. 1978-ban végzett a SzAk színész szakán, majd a Színház és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában 1978-ban színész, Zsámbéki Gábor osztályában 1982-ben rendezői diplomát szerzett. Előbb a Vígszínház, majd a Budapesti Gyermekszínház tagja volt, ezután több budapesti színházban is dolgozott. 1992-től 2007-ig a Győri Nemzeti Színház igazgatója volt, ahol számos darabot rendezett. 1999 és 2007 között a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnökeként működött. 1994-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2010-ben pedig érdemes művésszé választották. (MTI)
