Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-25 / 247. szám

www.ujszo.comi 2022. október 25. KULTÚRA 113 Háromnapos fülmasszázs A Pozsonyi Jazznapok programjába populárisabb produkciók is belefértek RÖVIDEN Angelina Jolié lesz Maria Callas A Pozsonyi Jazznapok történetének első női zenekara (A szerző felvételei) JUHÁSZ KATALIN Két fenomenális basszusgi­táros, Richard Bona ás Mar­cus Miller, valamint a London­ban élő, jamaicai származású dobos, Youssef Dayes adta meg az elmúlt hátvágán lezaj­lott, 48. Pozsonyi Jazznapok (BJD) rangját. A többi kon­cert csak körítés volt. Az új helyszín, az A4 filmstúdió jól megközelíthető, tágas és remekül hangosítható, de sem barátságosnak, sem praktikusnak nem nevezhető, mert gyakorlatilag egy hangárról beszélünk. A nézők nem ingázhat­nak két színpad között, koncertről koncertre, ki kell várniuk a 30 per­ces, vagy még hosszabb átszerelé­seket. Emiatt csak három fellépő fér bele egy-egy estébe, a fiatal tehetsé­gek versenyét már csütörtökön le­­zavarták egy belvárosi klubban, a közönségszavazatok alapján dől el, ki léphet fel jövőre a jazznapokon. (A győztes nevét csak ma este hoz­zák nyilvánosságra a szervezők.) A feltörekvő hazai formációk hiánya mindenesetre sokat elvett a feszti­váljellegből. Remek ötlet volt vi­szont a VIP-szektort a terem hátsó részében elhelyezni, mert a támo­gató cégek által delegált nézők ál­talában inkább társasági életet sze­retnének élni a helyszínen, mintsem zenét hallgatni, és ily módon elég közel voltak kedvenc helyükhöz, a büféhez. A jazznapokat a keleti végekről érkező Marek Szarvas Projekt nyi­totta, akik tavaly megnyerték a fia­tal tehetségek versenyét. Vérbő, iz­galmas, tartalmas zenét játszanak, és új albumuk címadó dalát (Light Outside) a népszerű magyar jaz­­zénekesnővel, Harcsa Veronikával vették fel, akinek a lezárások alatt ilyesmire is volt ideje. A péntek este egy igazi szívtipró­val folytatódott, a D. Y. K. zenekar­név mögött ugyanis Vojtéch Dyk bújik meg. A népszerű cseh színész énekesként is jónak tartja magát, ez minden mozdulatán látszik. Kiváló zenészeket verbuvált maga köré, de ennek a produkciónak nagyobb volt a füstje, mint a lángja - tulajdonkép­pen jazzesített popzenét hallottunk, teátrális elemekkel. A dalokból nem marad meg semmi a fülben, a show viszont elsőrangú, sikoltoztak is ren­desen a mellettem ülő hölgyek. Youssef Dayes más kategória. A három nap alatt hallott kilenc do­bos közül ő az, aki azonnal felis­merhető. Egyéni stílust alakított ki, meglepő ütemváltásokkal, ördögi ritmusképletekkel. Szombaton egy hazai szuperg­rupp, a Bashavel alapozta meg a hangulatot a jazz és a világzene ke­verékével. Ha Stano Palúch hege­dűs, Marcel Comendant cimbalmos, Klaudius Kovác zongorista, Róbert Ragan bőgős és Peter Solárik dobos egy színpadra kerül, az nem sülhet el rosszul. Palúch legalább akkora újítónak számít nálunk, mint Ma­gyarországon Lajkó Félix, Comen­dant pedig tökéletes jazzhangszert csinált a cimbalomból, moldáv gyö­kereit is kamatoztatva. A szombat is tartogatott némi popzenét: Londonból érkezett Pop­py Ajudha, egy fiatal dalszerző-éne­kesnő, akit új üdvöskeként haran­goztak be, de inkább egy second hand Amy Winehouse-nak tűnt. Viszont elhozta Pozsonyba a feszti­vál 48 éves történetének első teljes egészében női zenekarát, úgyhogy jár neki a jó pont. Az est sztárjáról, Richard Bonáról már áradoztam az előzetesben, úgy­hogy ezt most megspórolom. Az­zal kezdte, hogy imádja Pozsonyt, mert itt ér véget a júniusban kezdő­dött turnéja, és másnap repül haza. A koncert ennek megfelelően bu­lihangulatban zajlott, a végén az egész nézőtér táncolt. Az AMC trió egy régi, megbíz­ható hazai alakulat, akikhez ezúttal Peter Lipa, a jazznapok fő szerve­zője is beszállt két dal erejéig. Ter­mészetesen ő volt a konferanszié is, imádjuk tartalmas, edukatív felve­zetőit. Marcus Millert például tisz­teletbeli pozsonyinak kiáltotta ki, annyiszor lépett már fel szép fő­városunkban a világ egyik legjobb basszusgitárosa. Ezen a fesztivá­lon is ő aratta a legnagyobb sikert, percek alatt elfelejtettük az előtte fellépő francia énekesnőt, Cyrille Aimée-t, pedig rendkívül üde jelen­ség, a már említett Poppy Ajudhánál sokkal izgalmasabb hanggal. Summázásként annyit, hogy a szervezők igyekeztek a lehető leg­változatosabb programot összeállí­tani a két szűkös esztendő utáni el­ső igazi, telt házas jazznapokra. Az idei line-up jól érzékeltette, merre tart ez a műfaj: igyekszik kicsit kö­zelebb férkőzni a tömegekhez. Los Angeles. A Maria Callas életét feldolgozó mozifilmben Angelina Jolié alakítja majd a legendás opera-énekesnőt. A gö­rög származású Callas alig két évtizedes karrieijéről és viharos magánéletéről korábban több film is készült, például Franco Zeffirelli fiktív eseményeket is bemutató alkotása, a Mindörök­ké Callas (2002), illetve A Maria Callas-sztori (2017) című dokumentumfilm. Most Hollywood is nekifut a feladatnak, sőt, a címszerep­re az elmúlt időszakban főként magánélete miatt emlegetett Angelina Jolie-t nyerték meg. A Variety úgy tudja, Pablo Lar­­rain rendezi a filmet, akinek a Diana hercegnő életéről szóló Spencert, illetve a Jacqueline Kennedyről szóló Jackie-t is kö­szönhetjük. A film a már visz­­szavonult Callas utolsó, párizsi éveit mutatja be. A történeten Steven Knight, a Spencer forga­tókönyvírója dolgozik, aki rég­óta várt már arra, hogy két leg­nagyobb szerelme, a film és az opera előtt egyszerre hódolhas­son. Maria Callas 1977-ben, 53 évesen hunyt el. (24.hu, juk) Két hónapra bezár a szegedi színház Szeged. A városi közgyűlés legutóbbi ülésén a téli időszakra vonatkozó takarékossági intéz­kedéseket hozott, ennek értel­mében januárban és februárban zárva tart több kulturális intéz­mény, köztük a színház is. A be­zárásoktól 1,5 milliárd forint megtakarítást remél az önkor­mányzat, a képviselők pedig ki­tértek arra is, hogy a szűk moz­gástér miatt szinte valamennyi magyarországi nagyváros ilyen döntésekre kényszerül majd. Szombathelyen, Szolnokon és Kaposváron már megszületett az a határozat, amellyel igye­keznek a költségeket csökken­teni, rövidebb-hosszabb időre mindhárom városban bezárnak a kulturális intézmények, vagy módosítják a szolgáltatásaikat. Szegeden a szinház mellett két hónapra bezár a bábszínház, a Korzó Zeneház és a Belvárosi Mozi is. (MTI) Marcus Miller ismét elkápráztatta a közönséget A miniszter menesztette a nemzeti színház igazgatóját Matej Drhliöka fura kijelen­tést tett egy budapesti konfe­rencián a szlovák nemzet mű­vészeiről és a „még lélegző" politikusokról. Az érintett az­zal védekezik, hogy a beszél­getés angolul zajlott, és szlo­vákul cizelláltakban fogalma­zott volna. „Drhlicka úr kijelentései a buda­pesti beszélgetésen felháborították a társadalom egy részét. Ezekben a pozsonyi gyilkosság által beár­nyékolt, különösen nehéz napokban Matej Drhlicka szavai átlépik a tisz­tességes viselkedés és kulturáltság határát, amely kultúrát a művészet területén tevékenykedőknek közve­títeniük kell a társadalom felé” - áll Natália Milánóvá kulturális minisz­ter közleményében. A Szlovák Nemzeti Színház igaz­gatója még múlt csütörtökön vett részt Budapesten az Opera Europe című, angol nyelven zajló panelbe­szélgetésen, ahol eléggé meglepő ki­jelentést tett azokról az idős szlovák művészekről, akik úgy érzik, ők a legfontosabbak, és ennek bizonyí­tása érdekében gyakran felkeresik az őket kedvelő - vélhetően szintén idős, ám befolyásos - politikusokat, „akik sajnos még mindig lélegez­nek”. Ezt a kifejezést napok óta elem­zik a kulturális szféra képviselői - egy részük szerint az igazgató ar­ra utalt, hogy élemedett koruk miatt sokaknak nem kellene már tevéke­nyen részt venniük a politikai élet­ben, mások arra a következtetésre jutottak, hogy Drhlickát egyes poli­tikusok puszta léte zavarja. Az érin­tett azt állítja, szlovákul sokkal ár­nyaltabban fogalmazott volna, mint angolul. A szerencsétlen elszólásra Juraj Seliga képviselő hívta fel a figyel­met közösségi oldalán, az ügy a parlament médiabizottságához ke­rült, amely aggályosnak találta az elhangzottakat és a tárcavezetőhöz fordult. Drhlicka elnézést kért min­denkitől, akit megsértett, és közölte, hogy vállalja a felelősséget szavaiért. Milánóvá pénteken hazarendelte az igazgatót, hogy személyesen kérje számon a történeteket, tegnap pedig visszahívta őt tisztségéből. (juk) Matej Drhliöka rosszul fejezte ki magát angolul m k (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents