Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-24 / 246. szám
„Boszorkányok" állószörfön a New Jersey-i Medford Lakes Lions Witches Paddle halloweeni rendezvényen. Az Egyesült Államokban már nagyban készülnek a mindenszenteket megelőző halloween ünnepre, amikor gyerekek és felnőttek egyaránt különféle jelmezeket öltenek, lámpásokat készítenek a kivájt tökökből, és házról házra vándorolva „rémisztő" fenyegetésekkel édességeket és gyümölcsöt zsarolnak ki. Jelmezes partikat, felvonulásokat tartanak, a felnőttek számára a mulatság éjszakai bárokban folytatódik egészen hajnalig. (TASR/AP-felvétel) Tűz ütött ki Afrika legmagasabb hegyén USA: történelmi rekordot ért el az illegális bevándorlás Több mint 300 embert vezényeltek szombaton Afrika legmagasabb hegyére, a Tanzánia északkeleti részén lévő Kilimandzsáróra egy tűz oltására - közölte a regionális rendőrfőnök. Dar Es-Salaam. Yahaya Mdogo elmondta, hogy a tűz, amely péntek este keletkezett, és amelynek eredete egyelőre nem ismert, a Karanga tábor közelében, mintegy négyezer méter magasságban pusztított. A táborban hegymászók számára épült menedékház áll „Afrika tetejének” (5895 méter) a déli lejtőjén. „Egyelőre nem tudjuk megmondani, milyen hatással van a lakosságra a tűz, csak azt, hogy a növényzet, a bozót ég” - mondta a rendőrfőnök a TBC közszolgálati televízióban. Nurdin Bábu, a Kilimandzsáró regionális közigazgatási vezetője újságíróknak azt mondta, hogy a tűz egyelőre nem zavarja a hegyen a turizmust. Tegnapi késő délutáni hírek szerint a tüzet sikerült megfékezni, keletkezésének okát még nem állapították meg. Az ikonikus hegy - amelyet Ernest Hemingway tett híressé A Kilimandzsáró hava című regényével -, valamint a környéke nemzeti park. Afrika legmagasabb hegye az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Évente mintegy ötvenezren vágnak neki a csúcs meghódításának. (MTI) New York. Az Egyesült Államok hatóságai rekordszámú illegális határátlépést regisztráltak szeptemberben az ország délnyugati, Mexikóval szomszédos határán, ami történelmi rekordra emelte az éves illegális migrációt - közölte a Vám- és Határvédelem. A szövetségi hatóság közleménye szerint szeptemberben 227 547 törvénytelen határátlépést észleltek, ami 12 százalékos növekedés augusztushoz képest, és minden idők legmagasabb szeptemberi migrációs száma. Az illegális bevándorlás 12 havi számai is történelmi rekordra emelkedtek. A szeptemberi adattal teljessé vált a 2022-es pénzügyi év adata, ami szerint 2021. október 1. és 2022. szeptember 30. között 2 378 944-en lépték át az Egyesült Államok déli határszakaszát törvénytelenül, szemben az egy évvel korábbi 1 734 686 észlelt illegális határátlépéssel. A szeptemberben feltartóztatott migránsok többsége, mintegy 151 ezer ember egyedülálló felnőtt volt, mellettük 11 ezer kísérő nélküli kiskorú gyerek is érkezett illegális úton az Égyesült Államokba - olvasható a hatóság közleményében. A Fox News arról számolt be, hogy a 2022-es pénzügyi évben az illegálisan érkezők közül szintén minden korábbinál többen, 856-an haltak meg az USA déli határán. Október 1-je óta pedig már 25-en vesztették életüket. (MTI) 119 NAPTÁR Október 24 ■ NÉVNAP Salamon, Ráhel A Salamon héber eredetű férfinév, jelentése: békés, szelíd. A Ráhel héber eredetű női név, jelentése: bárány, anyajuh. ■ MAI ÉVFORDULÓINK 140 éve született Kálmán Imre, a legnagyobb operettkomponisták egyike, a Csárdáskirálynő szerzője. 95 éve született Gilbert Bécaud francia énekes. 90 éve született Parti János, a magyar kenusport első olimpiai bajnoka. 80 éves Serfőző Simon Kossuth-díjas költő, író. 75 éves Kevin Kline Oscardíjas amerikai színész, rendező. ■ NAPI VICC- Mondj egy távoli országot!- Messziké. ■ ORVOSMETEOROLÓGIA Reggel a ködös területeken légzési nehézségek támadhatnak. Panaszokra leginkább a reumások és az ekcémások számíthatnak. Erősödnek az ízületi fájdalmak, gyakoribb lesz a hátgerinc-megbetegedések okozta fejfájás. „És mindenkiért, aki nem tehet itt. Mindazokért egy-egy gyertya égjen: (Demjén ferenc) Rójuk le tiszteletünket drága halottaink előtt az ÚJ SZÓ hasábj. emlékezzünk együtt azokra, kik már nincsenek közöttünk Megemlékezését október 25-ig feladhatja mélyesen, telefonon, e-mailben vagy online . NAGYMEGYER k Panta Rhei könyvesbolt, * Fürdő utca 2. szo.com reklama@ujszo.com NAGYKAPOS Magyar Közösségi Máz, Csepely utca 64. 056 638 23 86 ÚJDONSÁG https://ujszo.com/ aprohirdetes-feladasa Az október 26. után feladott megemlékezések az Új Szó november 2-i számában jelennek meg. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Mislay Edit - régió, B. Szentgáli Anikó - vélemény, Juhász Katalin - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit I Hirdetési osztály: +421/911618 173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaöe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó Írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. KULT o »MINOR