Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-22 / 245. szám
www.ujszo.com | 2022. október 22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 5 Nincs kiszállás! A szorongás életstílussá nőtte ki magát - jól lenni kiváltság Magányra ítélve MÁRTON Á. ELEMÉR MÉSZÁROS KRISZTINA N éhány napja egy tévéreklám szövegére figyeltem fel. A kreatív marketingesek úgy gondolták, az teszi eladhatóbbá a fájdalomcsillapítót, ha arra építik a kampányt: a munkád mihamarabbi elvégzése érdekében szüntesd meg gyorsan a fájdalmat, mert ugye tudjuk, pótolhatatlan vagy, még fájdalom esetén is. Nézem a képernyőt, és kissé felhúzom magam. Miért? Mert mit üzen a hirdetés kicsiknek és nagyoknak, akik napról napra tudattalanul magukba szívják a televízióban látottakat? Fáj a fejed, hasad, hátad, derekad, térded, kapj be egy csodagyógyszert, és már rohanj is dolgozni, sütni, főzni, takarítani, postára, bankba, bevásárolni, mert ugye olyat nem tehetsz meg, hogy figyelsz magadra és a tested jelzésére, és ágyban maradsz pihenni, esetleg beteget jelentesz! Az, hogy elsősorban önmagámról gondoskodom, a legtöbb embernek önzőségnek tűnik, márpedig a stresszeljáró megküzdés egyik alappillére, hogy erre időt és módot teremtünk. Talán ez is transzgenerációs örökségünk, viszszük ezt a megfelelési kényszert, önfeláldozást, a munka oltárán történő áldozatvállalást több évtizede magunkkal, sokszor tudattalanul. A betegség nem ok a pihenésre. Mert mi az? Mikor tehetem meg, hogy ágyban maradok, segítséget kérek, passzívan pihenek? A kérdéseimre szinte a fülemben csengenek a válaszok. Majd akkor pihenek, mondják, szelíd mosollyal, ha a sírban leszek. Vagy a leggyakoribb válasz erre a kérdésre: majd ha lesz elég pénzem, majd ha felnő a gyerek, majd ha nem lesz gazdasági válság. Miközben megtapasztaltuk a Covid árnyékában a sebezhetőségünket, lett volna lehetőségünk új, az emberi szervezet számára kímélőbb életvitel kialakítására. Megint elmulasztottuk. Folyamatosan azt tapasztalom, hogy az emberek egyre durvábban kényszerítik bele magukat a folyamatos önsanyargatásba, nincs pihenés, nincs lazítás, termelj, dolgozz és húzódj vissza a szűk kis életteredbe, mert csak ott vagy biztonságban! Borzasztóan szorongó emberek tömege hömpölyög az utcákon. Jól lenni kiváltság, úgy érzem. Mondhatnám, hogy az iskolában, a diákoknál jobb a helyzet, de nem az. A szorongás életstílussá nőtte ki magát. Minden csatornán, a környezetükben gyakran ezzel szembesülnek, a lélek, a test bajai másodlagosak, a lényeg a megfelelni vágyás. Ennek hatása az, hogy mivel a gyerekek a valóságban nem tudnak teljesíteni, ugyanis nincs rá megfelelő megküzdési stratégiájuk, kitartásuk, elszántságuk, a virtuális valóságba vagy különböző függőségekbe menekülnek (12 éves diáklány, aki azzal hívja fel magára a környezete figyelmét, hogy dohányzik és alkoholt fogyaszt), amelyek részben feloldják a feszültséget. Számukra a szorongó, elérhetetlen, kimerült szülők, az iskolai elvárások elől elbújni a legegyszerűbb. Beleállni, szembenézni, küzdeni, elfogadni sokkal nehezebb, így marad a sodródás, a szülő pedig tehetetlenül szemléli a folyamatot, amelyben önmaga tükrét is látja. Szóval a fájdalomcsillapító reklámja elég okosan van felépítve. Először arról győz meg, hogy a tabletta visszaadja a munkához szükséges látszólagos egészséget, másrészt elhiteti, hogy mindenkor szorgos hangyaként kell élni az életet, mert ez a normális. Akkor is, ha a hátunkon egy sziklát cipelünk. (Lubomfr Kotrha) EGEK, EKKORA LEHET A BAJ, HOGY MÁR A VALUTAALAP 15 TŐLEM AKARJA TUDNI, MIT HOZ A JÖVŐ? T öbb kutatás készült már arról, hogy Szlovákia, a szlovák társadalom mily mélyen is merült el az álhírek és téveszmék világában. Legtöbb, a témában jártas szakértő szerint ennek egyik gyökere abban a folyamatos bizonytalanságban kereshető, ami a társadalomra telepszik már lassan harminc éve. Hiszen nem tudtuk, mi lesz velünk '89 előtt, nem tudtuk, mi vár ránk '89 után, mivel jár majd 1993, meddig mélyül a meciari éra, eltűnik-e valaha Robert Fico maffiaállama. Nem volt évtized, amelyik legalább pillanatnyi békét hagyott volna ennek a kis országnak. Talán igaz is ez az elmélet. De amíg a társadalmat gazdasági, nemzetiségi szempontok szerint vizsgáltuk csak, elsiklottunk rengeteg olyan attitűd mellett, amelyekről sokáig csak azt tartottuk, marginalizáltak, sokadlagosak, majd foglalkozunk velük, ha olcsóbb lesz a kenyér... Szlovákia a maga módján egy olyan konzervatív társadalom, amelyik egyben a tipikus posztszocialista beütéseket sem vetette le igazán. A demokráciát még tanuljuk, küzdünk a korrupcióval, eközben keletről, nyugatról, délről érnek külső hatások. Ján Kuciak halála négy évvel ezelőtt egy olyan pillanatnyi hideg zuhany volt, ami szemmel láthatóan elemi erővel rázta fel a mindenbe is belenyugvó társadalmat. Robert Fico és bagázsa (egy rövid időre) visszavonulót fújt, mi pedig elhittük, hogy van esély változásra, de sajnos a Matovié-kormány bebizonyította, hogy a populizmus nem, hogy nem lankadt, hanem valójában egyeduralkodó jellegévé vált a politikai kultúrának. Ebben a közegben a politikum mindent felhasznál, amiről úgy gondolja, elősegíti őt abban, hogy még tovább hatalmon maradjon, nem törődve azzal, hogy a társadalom melyik szegmensét sértik meg, vagy milyen kontrollálhatatlan folyamatokat ereszt szabaddá. Ez a felelőtlenség általános, kevés olyan javaslat van a törvényhozásban, amelyik valamilyen csoportot ne érintene hátrányosan. A művi terhességmegszakítás körül visszatérő huzavona egyébként tipikus példája az ötlettelen, populista, szalonkonzervatív, fart pour fart politizálásnak meg annak a felelőtlen hozzáállásnak, ami nem hogy társadalmi repedéseit próbálná kisebbíteni, hanem inkább mélyíti azokat. Miért csodálkozunk hát, ha a társadalmi buborékgyár, más néven a közösségi média - ami egyébként önmagában is megsokszorozza a legkárosabb jelenségeket - a politikai véleményformálók felelőtlen populizmusának végtermékeit felszívva tovább nagyobbítja azokat, és Európa egyik leginkább befolyásolt társadalmára hányva erőszakhullámot szabadít el? De, amint látjuk a felsorolásból, tényezők láncolata kell valójában ahhoz, hogy ide eljussunk. A kirakatkonzervatív véleménybuborékból az empátia és a kereszténység egyébként legszebb erényének tartott felebaráti szeretet teljes nélkülözésével sokan képtelenek megérteni akárcsak egy kicsit is, hogy ha harmincas, negyvenes és meleg vagy Dél-Szlovákiában, akár magyarnak, akár szlováknak vallód magad, sőt ráadásul egy kis faluban élsz, akkor jó eséllyel magányos maradsz egész éltedre. Ez pedig nem puszta megállapítás, hanem a zord valóság. A szlovákiai magyar lét önmagában is kissé magányos és elszigetelt, ha pedig gondod van az államnyelvvel, ez hatványozottan igaz. A „vidék” posztszocialista szétesésében olyan régiókban, ahol jóformán munka is alig, a falut meg általában a templom meg az egyre fogyó „öregek” fogják össze, a másság hatványozott bezártságot is jelenthet. A kiút legtöbbször az internet és az online ismerkedés vagy az elköltözés és a gyakori gyökérvesztés. így válik kisebbségen belüli kisebbséggé a homoszexuális vagy „más”. Nem is tudom egyébként, mitől is más egy „ilyen” ember, de igazából a „simára csiszolt” társadalom, ami csak a populizmus kenyerét eszi, sem látja igazán. Hogy hús-vér emberek felett tör pálcát, közösíti ki, hurcolja meg deviánsnak, elfajzottnak kikiáltva őket. Az emberi perverzió nem ismer nemet. Mert jót röhögünk a prostituáltakkal bulizó polgármester pornóján, miközben hétköznapi emberi lényeket kívánunk pokolba, mert képtelenek vagyunk eltávolodni a merev, mély ideáktól és a józan ész, illetve empátia irányába fordulni. Sokan mondták már, hogy a 21. század az elmagányosodás évszázada is egyben, amit szeretünk a közösségi médiára fogni, de szerintem a belső gyűlölet tesz magányossá bennünket, mert nem akarjuk meglátni a földön fekvő embert, mert szűk horizontunk alatt hever. Október 23. kettős nemzeti ünnep FIGYELŐ Az 1956-os népfelkelés Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én. Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt, amely október 30-án a pártház elfoglalásával végül győzött. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután számíthatott arra, hogy a nyugati nagyhatalmak nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én hajnalban a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalanul nagy túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi forradalma így végül elbukott. A harcokban 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el, csaknem 200 ezer magyar hagyta el az országot, túlnyomó többségük Ausztria felé menekült. A forradalom résztvevőit tömegesen bebörtönözték, majd sokukat kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte. 1989. október 23. óta ez a nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja. (wikipedia) Kirúgtak egy magyar diplomatát az EU-ban Elbocsátották az energiaügyekért felelős brüsszeli magyar diplomatát. A Politico értesülése szerint Baranyai Gábornak, a brüsszeli EU-követség második emberének váratlanul mondott fel a magyar kormány. Állítólag másfél órát kapott, hogy összepakoljon az irodájában, és végleg elhagyja a brüsszeli állandó magyar képviseletet. Baranyai az úgynevezett Coreper I. nagykövet volt, hozzá tartoztak a mezőgazdaság, a közlekedés, a távközlés, a halászat, az energia, a versenyképesség, a környezetvédelem, a foglalkoztatás, a szociálpolitika, az egészségügy, a fogyasztóvédelem, az oktatás, az ifjúság és a kultúra ügyei. Baranyait aznap bocsátották el, amikor a gázárak letöréséről tárgyaltak a tagállamok miniszterelnökei. Orbán Viktor azzal ment a csúcstalálkozóra, mindenképpen megakadályozza, hogy ársapkát tegyenek a gázra. A diplomata elküldésével már korábban is megpróbálkozott az igazságügyi minisztérium, mert úgy vélték Budapesten, hogy túlságosan kötődött Stelbaczky Tiborhoz, a brüsszeli magyar követség vezetőjéhez. Stelbaczky júniusban részben politikai okokból távozott, mert túlzásnak érezte a kormány konfrontativ EU-politikáját. (444 hu)
