Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-20 / 243. szám
Vasárnap-előzetes Gyakran a szülők sem tartják problémának, hogy a gyermekük szélsőséges nézeteket vall. O któber 12-én Pozsonyban a Tepláren nevű melegbár előtt hidegvérrel és szélsőséges indíttatással ölt meg két meleg fiatalt egy 19 éves fiú. Az áldozatok, a 23 éves Matús Horváth és a 27 éves Juraj Vankulic a helyszínen életüket vesztették, a merénylő másnap öngyilkosságot követett el, de az ügy ezzel nem zárult le. Tettének indítékaival és következményeivel nemcsak a rendőrségnek, hanem az egész társadalomnak foglalkoznia kell. Erről beszélgettünk Farkas Zsolt szőgyéni plébánossal, aki a szélsőséges mozgalmak szakértője. Szlovákiában kevesen foglalkoznak az extrémista ideológiákat követő fiatalokkal, papok szinte egyáltalán. Ön hogyan került kapcsolatba ezzel a szakterülettel? A 20. század izmusai mindig érdekeltek, mielőtt a teológiára jelentkeztem, történésznek készültem, és a szakdolgozatomat is ilyen témáról írtam. Voltak spontán kapcsolataim ezekkel a fiatalokkal, és mint amikor az interneten kinyitunk egy ablakot, sorra kínálkozott a többi lehetőség. Egy idő után megfogalmazódott bennem, hogyan lehetne ezeket az ismereteket a gyakorlatban hasznosítani, így jutottam el a Leuveni Katolikus Egyetemre és a hozzá tartozó kriminológiai intézetbe, ahol a témában kutathattam, de a terepen mindig az adott ország körülményeihez és lehetőségeihez kell alkalmazkodni. K özismert tény, hogy a várost körülvevő dombokról a szerb mesterlövészek célirányosan lőtték a civil lakosságot a lenti utcákon, és egyes szövetségeseiket (főleg oroszokat) is meghívták, hogy ha kedvük tartja, leadjanak pár lövést. Most azonban a filmből megtudhatjuk, hogy ezt a lehetőséget nemcsak az elismerés gesztusaként kínálták fel, hanem egyfajta turisztikai programként is működtették fizető ügyfelek számára. A Boszniai Szerb Hadsereg által szervezett „szafarikon” tucatnyi gazdag külföldi - az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Oroszországból érkezett vendég — fizetett súlyos pénzeket azért, hogy védtelen civilekre lövöldözhessen. Gondoljuk végig a szubjektivitásnak azt a sajátos formáját, amelyben egy ilyen szafarin a „vadász” elmerül. Bár az áldozatok névtelenek, ez nem videojáték; a perverz izgalom abban rejlett, hogy mindez a valóságban történt. Mégis, a „vadászt” eljátszva ezek a gazdag turisták a város feletti biztonságos „magaslesen” üldögélve gyakorlatilag kizárták magukat a hétköznapi realitásból. Persze, eközben a célpontjaik számára élet vagy halál volt a tét. Van valami perverzen őszinte a valóság és a spektákulum öszszemosásában. Végül is: a politikai hatalom vagy a nagyvállalati hierarchia csúcsán ülők nem vesznek részt egyfajta szafarin? A magasból, biztonságos pozícióból gyakran sok életet tesznek tönkre. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, aki jelenleg az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának alelnöke, nemrég hasonló logikát tulajdonított a nyugati politikai vezetőknek. Miközben visszautasította az Egyesült Államok és a NATO figyelmeztetéseit, milyen következményei lesznek egy esede-Az ukrán szafari Nem szoktam hazám kulturális termékeiről írni, de most kivételt teszek. Miran Zupanic szlovén filmrendező új, Szarajevó-szafari című dokumentumfilmjéről van szó, amely a boszniai főváros 1992-96-os ostromának egyik legbizarrabb és legpatologikusabb epizódját részletezi. ges orosz taktikai nukleáris csapásnak, Medvegyev a következőkkel érvelt: Washington, London és Brüsszel biztonsága sokkal fontosabb az észak-adanti szövetség számára, mint a kimúló Ukrajna sorsa, amelyre senkinek nincs szüksége. A fegyverellátás csak biznisz a nyugati országok számára. A tengerentúli és az európai demagógoknak nem áll szándékukban belepusztulni egy nukleáris apokalipszisbe. Ezért a jelenlegi konfliktusban le fogják nyelni a békát, tudomásul fogják venni bármilyen fegyver bevetését. Medvegyev azt is kijelentette: a Kreml mindent meg fog tenni, hogy megakadályozza az „ellenséges szomszédokat”, mint amilyen a „náci Ukrajna”, hogy nukleáris fegyvereket szerezzenek vagy telepítsenek a területükre, mivel ezt az orosz állam létét fenyegető veszélynek tekinti. Ám mivel Ukrajna állami létét Oroszország fenyegeti, Medvegyev logikája azt diktálná, hogy Ukrajnának is legyen fegyvere — sőt, nukleáris fegyvere - a katonai egyensúly végett. Emlékezzünk vissza Putyin júniusi szavaira: „...nincs átmenet, nincs köztes állapot: egy ország vagy szuverén, vagy gyarmat, és nem számít, minek nevezik a gyarmatot”. Mivel Ukrajnát nyilvánvalóan orosz gyarmatnak tekinti, a Nyugatnak nem szabad úgy kezelnie Ukrajnát, mintha egyetértene_ vele. Konkrétan: el kell utasítani azt az elképzelést, hogy a nyugati hatalmaknak Ukrajna megkerülésével kellene egyezséget kötniük Oroszországgal. Sajnálatos módon számos nyugati baloldali véleményformáló Putyin kezére játszott ebben a kérdésben. Gondoljunk csak Harlan Ullmannak, az Adanti Tanács vezető tanácsadójának a mondataira, aki azt írta: „Clemenceau felismerte, hogy »a háború túl fontos ahhoz, hogy a tábornokokra hagyjuk«. Ebben az esetben Ukrajna túl fontos ahhoz, hogy Zelenszkijre hagyjuk? Az Egyesült Államoknak olyan stratégiára van szüksége, amelynek vannak leágazásai, hogy véget vessen az erőszaknak és a háborúnak” Noam Chomskytól Jeffrey Sachsig sok baloldali hasonló álláspontot képvisel (és akkor még nem is beszéltünk Oroszország jobboldali apologétáiról). Először ahhoz az elképzeléshez ragaszkodtak, hogy Ukrajna nem képes megnyerni a háborút Oroszország ellen, most arra utalnak, hogy nem szabad megnyernie a háborút, mert az sarokba szorítaná Putyint, ami nagyon veszélyes lenne. De ha követtük volna a pacifisták tanácsát, és nem küldtünk volna fegyvereket Ukrajnába, az ország már teljes megszállás alatt állna, és a leigázását még súlyosabb atrocitások kísérnék, mint amire Bucsában, Iziumban és számos más helyen fény derült. Sokkal jobb álláspontot képviselnek a német zöldek, akik nemcsak Ukrajna teljes támogatása mellett állnak ki, hanem strukturális reformokat is szorgalmaznak, hogy felgyorsítsák az átállást a fosszilis energiahordozókról a megújuló forrásokra, ami letérítheti az emberiséget a katasztrofális éghajlatváltozáshoz vezető útról. A nyugati baloldal maradék része pedig befizetett a szafarira, amikor elutasította a beavatkozást, csak hogy ne veszélyeztesse a saját megszokott életmódját. A békepártiak azzal érvelnek, hogy Oroszországnak győzelemre vagy engedményre van szüksége, ami által „megőrizheti az arcát”. De ez a logika mindkét irányban érvényes. Medvegyev és Putyin nukleáris fenyegetéseit követően Ukrajna és a Nyugat sem tud már úgy kompromisszumot komi, hogy közben megőrizze az arcát. Emlékezzünk csak vissza: Medvegyev azt jósolta, hogy a Nyugat nem lenne hajlandó katonailag válaszolni egy orosz nukleáris csapásra, mert ahhoz túl gyáva és kapzsi. És itt a filozófia területére lépünk, mert Putyin és Medvegyev szavai egyértelműen Hegel úr-szolga dialektikáját visszhangozzák Ha két öntudat élet-halál harcot vív, akkor nem lehet győztes, mert ha az egyik elpusztul, a győztes nem tudja mihez képest felismeri saját öntudatát. Az emberi kultúra egész története azon az eredeti kompromisszumon nyugszik, amely szerint valaki szolgává válik és „elfordítja a tekintetét”, hogy megakadályozza egymás biztos kölcsönös elpusztítását. Medvegyev és Putyin azt feltételezi, hogy a dekadens, hedonista Nyugat majd elfordítja a tekintetét. Ez pedig visszavezet bennünket a Szarajevó-szafari dinamikájához. A kiváltságos elit úgy érzi, olyan stratégiai beavatkozásokat eszközölhet a való világban, amelyeknek rá nézve nincs személyes kockázata. De a valóság végül mindenkit utolér. Amikor ez megtörténik, nem szabad azok tanácsaira hallgatnunk, akik csak egyet ismételgetnek: hogy ne provokáljuk a fenevadat. Slavoj Zizek A szerző szlovén szociológus, filozófus, a European Graduate School professzora, a University of London - Birkbeck Institute for the Humanities nemzetközi igazgatója ©Project Syndicate : Terrorcselekedet Győry Attila tárcája a Szalonban 22. október 20., csütörtök, 16. évfolyam, 42. szám A terrorizmussal vádolt Juraj Krajcík egy elit gimnázium diákja volt, tanárai szerint kiemelkedően intelligens, kitűnően beszélt angolul. Mi vihette arra, hogy a szélsőséges eszmék töltsék ki az életét, és végül ezek nevében öljön? Sokáig az az elképzelés élt a. köztudatban, hogy a szélsőjobbos extrémisták az alacsonyabb rétegekből származnak, primitív suhancok, akik nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel. Ez tévedés, a probléma sokkal súlyosabb, mint hinnénk, és nagyon sok kiváló képességű, rendezett körülmények közül származó fiatalt is érint. Ma már a világhálón is érik őket olyan impulzusok, amelyek hatására radikalizálódhatnak nemzetiségi, faji, etnikai, vallási vagy szexuális alapon. Én is olvastam, hogy a pozsonyi elkövető kiemelkedően intelligens volt, de ettől fuggedenül lehetett érzelmileg sérült, mert nem tudjuk, hogyan működött a családja, mennyire támogatták a nézeteit, törődtek-e vele. Sokszor az ilyen tettek indítéka lehet egyfajta vallási fanatizmus, mely a fajt és a nemzetet isteníti. Az elkövetőkre jellemző a küldetéstudat, hogy rendet tesznek ebben az értékvesztett, irányt tévesztett világban. Vrabec Mária A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy: Mit írt búcsúlevelében a 19 éves gyilkos? Milyen témájú bejegyzéseket jelentetett meg rendszeresen saját közösségi oldalán? Elmulasztottak-e valamit a bűnüldöző szervek, hogy ezekre nem figyeltek fel? A magányos farkasnak is szüksége van-e mesterre, eszmetársakra, vagy elvan egyedül a meggyőződésével? Irt egy hetvenoldalas kiáltványt is, miért tarthatta ezt fontosnak? Mitől függ, mikor melyik csoport ellen lángol fel a gyűlölet? Lehetnek-e a tettesnek követői, hasonlóan radikális nézetűek, akik szintén a média figyelmére vágynak? A szélsőségesség mindig kéz a kézben jár az öszszeesküvés-elméletekkel? Most mindenki a megelőzés fontosságáról beszél. Flogyan lehet a radikalizálódó fiatalokat időben felismerni? Az iskolákon kívül (Fotó: Plus 7 Dní) hol lehet elsősorban megtalálni őket? Milyen megoldásra fogékonyak ezek a fiatalok? A gyűlöletbeszéd, amely a politika legfelsőbb szintjein is elburjánzott, lehet olaj a tűzre? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap már keddtől, október 25-étől kapható számában.