Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-20 / 243. szám

www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2022. OKTOBER 20. PORTRÉ 19 f ^________óljak, mikor jele­ik ____ nik meg a cikk, rW hogy a nagyma­­. j a mája el tudja ol- J M J vasni, kérte bú­csúzáskor. Sarah Arató apai részről pozsonyi család sarja. A neve tett kíváncsivá. Rákerestem, a neten va­lahol olyan bejegyzésre bukkantam, hogy Nagykanizsán született. Ami­kor mondom neki, meglepetten tágra nyílik a szeme. „Pozsonyban a Koch szanatóriumban jöttem a világra.” Az Arató nevet a felvidéki déd­­nagyapjától örökölte, édesapja, bár Ibizán él, máig nagyon jól beszél magyarul. Sarah már nem, apjával, akit angolul, franciául, lengyelül, spanyolul sem adnának el, szlovákul és németül társalog. „Ha írunk egymásnak, előfordul, hogy rákérdez: ezt hogy gondoltad? Gyerekkorban Németországban élt, a nagyszülei a három gyerekkel odaköltöztek A nagyapának bú­torüzeme volt Szlovákiában, apám volt a jobb keze, gyakran járt a gyárba, otdétekor ismerkedett meg az anyukámmal.” Apai nagymamája Iglóról szárma­zik, egy amatőr színjátszócsoport tagja volt, s minden vágya az volt, hogy színésznő legyen. Kapott is ajánlatot Pozsonyba, de ott a családot választotta. Sarah ennek köszönheti, hogy létezik A nagy­mama ikreket, két fiút hozott a világra, az egyik Sarah apukája volt. Úgy érzi, bezárult a kör, mert ami a nagymamának akkor nem sikerült, azt az unokája valósítja meg. Sarah a Színművészeti Egyetem elvégzése után a pozsonyi AstorkaKorzo '90 színpadán van otthon, de bemutat­kozott a Nemzeti Színházban is, és egyre több lehetőségét kap sikeres tévésorozatokban. Amikor felhívtam telefonon, ott­hon találtam rá. Betegen. Szeren­csére semmi komoly, csak egy kis meghűlés. A nyár véget ért, lassan kezdődött a következő színházi évad, a próbák már javában foly­tak. Nyáron Londonban járt a húgával. Mióta felnőttek, nem élnek egy fedél alatt, 23 éves húga Zágrábban él és tanul, anyuká­juk a válás után oda költözött a munkája miatt. Pilates-oktató és nyelveket tanít. Sarah nem tartott az anyukájával - akkor már kon­zervatóriumba járt és a színmű­vészetire készült -, így a húgával eldöntötték, hogy minden évben együtt töltenek pár napot. „Két éve Korcula szigetén jártunk, öt napig, csodás volt - az emlék mo­solyt csal az arcára. - Mint két barátnő, rátaláltunk egymásra. Idén nem érkeztünk szabadságol­ni, így szeptemberben születésnapi ajándékként meghívtam a húgom Londonba egy koncertre. Közben együtt bóklásztunk, ismerkedtünk a várossal. Szuper volt.” „Sok életet élek meg a sajátomban” „Örülök, hogy október 7-én meg­kezdődött az idény” - itt egy kis szünetet tart, s miközben megke­­vergeti a cappuccinóját, ellenőrzi a dátumot. - Az első bemutató, az Üzlet a korzón szerzőjének, Ladislav Grosmannak A meny­asszony címmel megjelent, több nyelvre lefordított novellájának Jakub és Juraj Nvota által színpad­ra állított feldolgozásában, utóbbi rendezésében, Edita Grosmanová élettörténetét dolgozza fel, emlé­ket állítva a második világháború áldozatainak Kelet-Szlovákiából ezer tizenhat-tizennyolc éves lányt vittek el Auschwitzbe. A történet egy lányról szól, aki már harminc-A színpadon csak a játék van éves, de hajadon, ami furcsa volt abban az időben, s amikor megje­lent a parancs, hogy a hajadonokat elviszik, próbálják őt férjhez adni. A főszerepet Zuzana Konecná játssza, anyukáját Tóbiás Szidi, apját Miro Noga, én Cipka nagynéni szerepét alakítom.” A nyári színházi szünet sem volt igazán szünet, pihenés, két hét ki­vételével, amikor elutazhatott a Tát­rába és Spanyolországba. „Ibizán él az édesapám, már nagyon régóta.”. Aztán újra „munkába” állt. A Má­sodik esély című sikeres tévésorozat második évadját forgatták, ebben Sarah Arató egy mozgalmas időket megélő fiatal, ambiciózus kórházi doktornőt alakít. „Júlia nemcsak orvosként, hanem egyéniségében is más, mint én vagyok, de lako­zik benne egy olyan nő is, amilyen néha én magam szeretnék lenni - megfontolt, racionális, határozott, így próbálok tekinteni az általam megformált karakterre - megfon­toltan, koncentráltan. De ez néha nagyon nehéz.” Az orvosi hivatást az életben el nem tudja képzelni, annak ide­jén a pszichológia vonzotta, ezért is érdekes számára, hogy teljesen különböző jellemű és korú ala­kokat formálhat meg. ,A színpa­don érzem magam a legjobban, mert eddig ez jelenti számomra a legmélyebb és legnagyobb ta­pasztalatot, és épp a tapasztalat adja azt a biztonságot, amelynek hála szabadnak érzem magam a színpadon - annyira meggyőző, ahogy beszél, ahogy rám néz a nagy, sötét szemével. — A legérde­kesebb számomra a színészetben az a lehetőség, hogy számos életet élhetek meg abban az egyben, az enyémben. Ilyet egyetlen más fog­lalkozás sem nyújt. Maga a próba­­időszak, amikor keresem az alakhoz vezető kulcsot, hogyan közelítsem, for­máljam meg, hogy az hihető legyen. Az anyai nagyapa író volt, tőle örököltem a versek szeretetét, ezekben kerestem a válaszokat kérdéseimre, sokszor megfogalmazhatatlan érzéseimre. Ez az, ami a színészetben a leg­jobban vonz: a rejtett jelentések feltárása.” Talán a sokoldalúságának köszönheti, hogy eddig nem skatulyázták be. „Szerencse, de nem biztos, hogy ez az én érdemem. Lehet, hogy azért, mert még nem tud­ni, milyen színésznő va­gyok. Rövid ideje vagyok színpadon. A rendezők talán próbálják ezt is, azt is, hogy lássák, mi az, amiben igazán jó va­gyok. Minden szerepe­met igyekszem alapvető pontokban megragadni, ki is az, és milyen. A pró­baidőszakban rengeteg in­formációt, megjegyzést kap az ember, a szövegkönyvbe bejegyzek mindent, amit a rendező mond. Játszottam cipált, rendkívül művelt és művé­szetszerető hölgyként emlegetik, több nyelvet beszélt, ha esett, ha fújt, lejárt úszni a folyóba. Sarah hármas szerepet alakít a darabban. „Eleinte nagyon nehéznek tűnt a darab, nem tudtuk elképzelni, hogy a Silvester Lavrík írta, infor­mációkkal teli dokuregényből ke­letkezhet egy jó színpadi történet. A bárónő a korhoz képest nagyon modern gondolkodású volt, az én szememben feminista, ismerte az első női hegymászót, s ő is szerette volna megpróbálni. Mindezt a bá­rónőről akkor tudtam meg, ami­kor elkezdtük a próbákat, de Med­­nyánszky László képeit ismertem és szeretem. - Szóba kerül, hogy magyar és német kultúrá­ban nem annyira jártas, mint szeremé, legkedvesebb fes­tője a belga Rene Magritte. - Nem is tudtam, milyen nemzetiségű, a belga bará­tom árulta el. Ügy vagyok vele, hogy azután fedezem fel, ki kicsoda, ha valami megtetszik, akkor kutatom fel, hogy ez belga vagy ma­gyar vagy német...” Színház vagy film? „Még nem vagyok filmszínésznő, a kamera előtti munka, az arra való felkészülés teljesen más, mint a színpadi. Egyelőre sorozatokkal van dolgom, játszhattam az Apukák­ban, a Nővérkékben, az Életem . legrosszabb hetében, a Vörös B szalagokban... Lehet, hogy va­lamit ki is felejtettem. A kame­ra előtti munka óriási mennyi­ségű szöveg elsajátítását követeli, késő estékig tanultam. Most kezd­tem egy projektet, erről még nem ◄ Az Arató nevet a felvidéki dédnagyapjától örökölte, édesapja, bár Ibizán él, máig nagyon jól beszél magyarul. Sarah már nem, apjával szlovákul és németül társalog Szereti Mednyánszky képeit „Persze, nem lenne rossz Amerikában egy színészkurzus..." (Fotók: Sarah Arató archívuma, Markíza) SARAH ARATÓ Az utolsó bárónő, amelyet a ha­sonló című dokuregény ihletett, Mednyánszky László festőművész unokahúgának, Czóbel Margitnak állít emléket. A bárónő, akit a csa­ládban Mirinek neveztek, egészen az 1970-es években bekövetkezett haláláig Nagyőrött élt. A helyiek a mai napig nagy szeretettel emlé­keznek rá és a szüleire is. Eman­Arthur Miller Pillantás a hídról című, az ötvenes évek Ameriká­jában játszódó drámájában, fella­poztam, ki is Miller, milyen volt a viszonya Marilyn Monroe-val, ren­geteg mindent megtudtam, s végül odajutottam, hogy Catherine, akit alakítok, egy 17 éves lány, nem me­het el Brooklynból, s olyan férfival él, akit az apjának tekint. Akkor, amikor egy másik férfi lép az életé­be, kezdi érezni, hogy nő. Nekem ez a döntő, amiből az alapot megfor­málom, bár tudom, hogy a mai ti­zenhét évesek mások, mint az akko­riak. Igyekszem eljátszani mindent, amit rám osztanak, de nem mindig tudom jól eljátszani. Shakespeare Szentivánéji álomjában nemrég beugróként megkaptam Helena szerepét, ez teljesen más, mint az eddigiek, kicsit groteszk, de egész közelinek éreztem, pedig azt hit­tem, hogy nem fogok tudni mit kezdeni vele. Izgulós vagyok, ha lá­tom a zsúfolt nézőteret, meg-meg­­remeg a térdem, de ha folmegyek a színpadra, olyan, mintha kilépnék magamból, egyszeriben minden más lesz, elmúlik a félelem, már csak a játék van.” beszélhetek, itt sokkal egyszerűbb a szöveg, mint a Második esélyben, amit már befejeztünk. A sok orvo­si szakkifejezést nem volt egyszerű megtanulni, az egész óriási munkát jelentett a rendezőnek, a producer­nek, míg beállították a jeleneteket - nem volt könnyű beleélni magukat a szerepekbe, a kórházban adódó helyzetekbe, amelyek sokszor meg­borzongatják az embert. - A Covid a második évad részeiben téma, egyébként sokszor olyan diagnó­zisokkal volt dolgunk, amivel az orvosok sem gyakran találkoznak. Attól is el kell vonatkoztatnunk magunkat, ha rákban, cukor- vagy más betegségben meghal valaki a filmben, 5 kell felejteni. Szerencsé­re a kollégák, mint Jankó Koleník fantasztikusak, segítenek.” Az egyetemen sok jó pedagógushoz volt szerencséje, Emília Vasáryová és Marek Majesky voltak rá a legna­gyobb hatással. „Emília Vasáryová rávezetett, hogy felismerjem színé­szi kvalitásaimat, kibontakoztatta bennem azt, ami előttem is rejtve volt addig - ahogy a szlovákiai színjátszás nagyasszonyáról beszél­getünk, minden szavából árad a tisztelet, csodálat. Mégis meglepő fordulatot vesz: — A példaképeim viszont a családomban keresendők Anyukám az, a két nagymamám, az apukám. Több tekintetben a hú­gom, aki erős, bátor lány, irigylésre méltó karizmával.” Nemcsak a pszichológia vonzotta, a fonológia, a kutyák tudománya talán még inkább. Egyik barátnője ezzel foglalkozik. „Kicsi korban az volt az álmom, hogy kutyaidomár leszek. A nagy termetűeket ked­velem, az első kutyánk egy dober­­mannal keresztezett boxer volt, majd egy rodéziai ridgeback, rövid y> A tapasztalat adja azt a biztonságot, amelynek hála szabadnak érzem magam a színpadon. ideig volt labradorunk, majd auszt­rál kelpie-nk, ez pásztorkutyafajta. Az volt az érzésem, hogy a kutyák­kal jobban megértem magam, mint az emberekkel, ők nem bonyolul­tak, mint az emberek.” Szeret és sokat is utazik, több nyel­ven beszél. Családi kötődés is fűzi különböző országokhoz. Bár szí­nészként nem könnyű idegenben, soha nem gondolt arra, hogy vala­hol szerencsét próbáljon? „Persze, nem lenne rossz Amerikában egy színészkurzus..., de én általában szabad folyást engedek a dolgok áramlásának, úgy vagyok vele, hogy ha döntenem kellene, elin­­duljak-e a világba, vagy maradjak, megfontolnám. Ha nem lenne munkám, ha itt nem érezném magam jól, boldognak, elmennék. De úgy érzem, szerencsés vagyok, mert már az egyetemi évek alatt lehetőséget kaptam az Astorka színházban, később leszerződtet­tek, több sorozatban is megmutat­hattam magam. Van egy mottóm, angolul így hangzik „know your value”, lefordítva ismerd az érté­kedet. Ha ehhez tartom magam, nem veszhetek el.” Urban Klára

Next

/
Thumbnails
Contents