Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-20 / 243. szám

Viharfelhők a légi közlekedés felett 2022. október 20., csütörtök, 15. évfolyam, 33. szám 12. oldal Egy rossz pillanat, és oda a nyaralás A zsebtolvajok ma már a bankkártyára hajtanak, ezzel lehet a legnagyobb - akár több ezer eurós - vesztesé­get okozni az áldozatnak (Shutterstock) nyaralni, ki­rándulni me­gyünk, akkor ma már a leg­többen bank­kártyával a zsebünkben indulunk útnak, a készpénzhasználatot csak a legszükségesebb esetekben alkal­mazzuk. A turistákra utazó csalók is pontosan tudják ezt, a zsebtolvajok módszereit felturbózva már nem a kisebb eurós címletekre, de a kár­tyán lévő vagyonra utaznak. A leg­többször nagy sikerrel, hiszen egy­­egy utastól így akár több ezer eurót is ellophatnak, pillanatok alatt. Most néhány tippel segítjük olva­sóinkat, hogy hogyan tudjuk meg­akadályozni, hogy tolvajok áldo­zatai legyünk, és azt is elmondjuk, mit tehetünk, ha mégis bajba ke­rülünk. Ezen ismeretek tudatában minimalizálni lehet a veszélyt és az esetleges kárt is. Napi limit Az első és egyik legfontosabb, hogy ha nyaralni megyünk (de akár ide­haza is), mindenképpen minimali­záljuk a kártyás fizetés napi limitjét. Azt semmiképp se hagyjuk több ezer eurós szinten, mert baj esetén, mire észrevesszük, hogy mi történt, már 3-5 ezer euróval kevesebb pénz lesz a számlánkon - ha ilyen maga­san maradt a napi keret. Érdemes akár 100-200 euróra csökkenteni, és csak akkor növelni, ha valami drágábbat szeretnénk vásárolni. A keret növelését az alkalmazásban is meg tudjuk tenni, és amint meg­történt a tranzakció, azonnal vissza­állíthatjuk a minimális összegre. Útlevél Külföldön sosem vigyük magunk­kal a városnézésre az útlevelet, azt hagyjuk a szálloda széfjében. Hogy igazolni tudjuk magunkat, ezért az údevelet fotózzuk le, ezt a képet a mobiltelefonban bármikor meg tudjuk mutatni, ha pedig a fizikai dokumentum kell, akkor elme­gyünk érte a hotelbe (pl. rendőrsé­gen, pénzváltónál stb.). Ha ugyanis az útlevelet is ellopják, akkor na­gyon sokat kell intézkedni, ezzel sok kényelmetlenséget okozunk magunknak, ezen felül megneheze­dik a hazautazás is (ha olyan ország­ban vagyunk, ahol a szlovák szemé­lyi már nem elég a belépéshez). Ha pedig az údevél elvesztését a repté­ren vesszük észre, akkor az új jegy akár több száz euróba is kerülhet... Városi túra Mindig csak némi készpénz, a bankkártya legyen velünk, semmi más dokumentumot ne vigyünk magunkkal a partra, vagy a városné­zésre. Ha el is lopják a pénzt, komo­lyabb baj nem történik Ha viszont a kártya is a tolvajokhoz kerül, akkor akár jelentős anyagi kár is érhet. A csalók módszerei A tolvajok ma már a hitelkártyára (de a sima kártya is megteszi) utaz­nak hiszen ezzel, a kiépített hálóza­tuk segítségével azonnal leemelik az elérhető összeget - ami, mint ahogy fentebb írtuk, akár több ezer euró is lehet. Terminálok segítségével, a pénztárcával ellopott iratokkal tud­nak fizetni. Előfordul, hogy gyor­san, nagyobb értékű elektronikai eszközt vásárolnak, majd másnap visszaviszik a boltba, sértedenül, hogy visszakapják az összeget (így hozzájutnak az ellopott eurókhoz, készpénzben). De ezenkívül számos módszer áll a rendelkezésükre, de a lényeg, hogy szinte azonnal lemerí­tik a számlát - amíg az áldozat nem tiltja a kártyát. Rendőrség Ha megtörténik a baj, akkor az első, hogy azonnal tiltsuk le a bankkár­tyát. Ezt követően pedig tegyünk feljelentést - fontos, hogy csak úgy jöjjünk el az őrsről, hogy a kezünk­ben van egy jegyzőkönyv, amivel igazolni tudjuk, hogy ellopták a kár­tyát, és/vagy az iratainkat. Erre min­den intézkedés során szükség lesz, könnyebben visszaszerezhetjük az ellopott pénzt - vagy a bank, vagy a biztosító segítségével. De mindettől függetlenül, ha megtudjuk, hogy a lopás és a kártya tiltása között a tol­vajok leemeltek bizonyos, kisebb­­nagyobb összeget a kártyáról, akkor nyújtsunk be reklamációt, hogy a pénzintézet törölje és térítse vissza a tranzakciókat. Szabó Laci 2 + 1 HELLO ŐSZ - Foglaljon 3 éjszakát és ebből az egyiket ajándékba adjuk! Gyermek- és élménymedencék, csúszdák, strand, animációs programok, játszóház, családi szobák és apartmanok, felnőtteknek wellness-és szaunavilág, esti zenés-táncos programok, hangulatos bár, finom ételek. „HELLO ŐSZ AJÁNLAT" FÉLPANZIÓVAL MÁR 60 €/FŐ/ÉJTŐL* •Fenti ajánlat 2022.10.01 -11.30. közötti időszakra érvényes. 2 felnőtt (+ legfeljebb egy. 7 év alatti gyermek) foglalása esetén, 3 éjszakára, standard szobában. BŐVEBB INFO ÉS FOGLALÁS . +36 1 2313 600; reservation@aquaworldresort.hu | www.aquaworldresort.hu (J3SIS DP220123

Next

/
Thumbnails
Contents