Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-19 / 242. szám
261 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2022. október 19. twww.ujszo.com 'triói! A telefonok nagyjából 30 százalékát sokáig őrizgetik az emberek, mielőtt kidobnák (Shutterstock) 5,3 millöárd mobilból lesz szemét 2022-ben Ezek az okostelefonok fogynak a legjobban Ha a gyártók versenyét nézzük, akkor továbbra is a Samsung a vezető márka, 15 készülékkel (a 40-ből), a második helyen a Xiaomi áll (13 modellel), a harmadik pedig az Apple (9 modell) (Shutterstock) Annak ellenére, hogy Európa élen jár az e-hulladékok kezelésében, a telefonok nagyjából 30 százalékát sokáig őrizgetik az emberek, mielőtt kidobnák. Idén pedig több mint 5 milliárd kidobott mobiltelefonra számítanak az iparági szakértők - írta meg a hétfői Népszava. Ä lap szerint bár a telefonokban meglehetősen sok a réz, az arany, az ezüst, illetve más, újrahasznosítható anyag, sok tűnik el közülük a garázsok, illetve fiókok mélyén. Az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának listáján, ami az elektronikus hulladékokat (WEEE) veszi számba, a mobiltelefon a negyedik azon kis szerkezetek között, amiket előszeretettel tárolnak az emberek. Annak ellenére is, hogy nem használják őket. A szervezet az e-hulladékok nemzetközi napjára tekintettel egy újabb felmérést végzett, ami 2022 júniusától szeptemberig tartott. Összesen hat tagországot vizsgáltak: Hollandiát, Portugáliát, Olaszországot, Romániát, Szlovéniát és az Egyesült Királyságot. Az adatok azt mutatták, hogy az itteni háztartásokban 74 elektromos és elektronikus eszköz található. Ebből a 74-ből 13-at csupán őrizgetnek, 9 még működik, de nem használják, négy pedig már elromlott. A leggyakrabban kidobott e-hulladék amúgy a LED-lámpa, ezeket legnagyobb arányban az olaszok őrizgetik. Ennek leggyakoribb indokai között általában az szerepel, hogy talán majd odaadják valakinek, esetleg eladják, de sokan azzal is számolnak, hogy később még szükség lehet a készülékre, (hvg.hu) SZABÓ LACI Bár nem olyan nagy előnnyel, de továbbra is a Samsung a legnépszerűbb gyártó Szlovákiában, a negyven pozícióból 15-öt a dél-koreai cég modelljei szereztek meg - derült ki a négy operátor lapunkhoz eljuttatott adataiból, melyet a szeptemberi eladások alapján állítottak össze. Ha a gyártók versenyét nézzük, akkor továbbra is a Samsung a vezető márka, 15 készülékkel (a 40- ből), a második helyen a Xiaomi áll (13 modellel), a harmadik pedig az Apple (9 modell). Ezenkívül a 40 helyezésből kettőt elcsípett a Motorola, egy, igaz csak egy tizedik pozíciót pedig az Oppo szerzett meg. Immár egyre több az olyan készülék az eladási listákon, amelyik támogatja az 5G-technológiát, ami nem meglepő, hiszen a szlovákiai szolgáltatók jelentős forrásokat költenek arra, hogy minél több helyen legyen elérhető a legújabb, leggyorsabb technológia. Ha az egyes szolgáltatók eladásait nézzük, akkor látható, hogy az Orange ügyfelei körében a Samsung a legmenőbb márka (5 modellel), a második a Xiaomi és az Apple, kétkét készülékkel, míg a harmadik az egyéb kategóriában szereplő Oppo. A szeptemberi elsőséget a Samsung Galaxy A33 5G készülék szerezte meg. Az 02-nél egy Xiaomi modell diadalmaskodott, ugyanakkor a legtöbb pozíciót a Samsung szerezte meg (5). A Telekomnál Samsung- Xiaomi-Samsung az első hármas, összességében szintén a dél-koreai gyártó a legnépszerűbb, négy modellel, igaz, a Xiaomi csak egyetlen készülékkel lemaradva, három modellel lett a második. Ahogy eddig is, a 4ka-nál most is jelentősen eltér a lista a többi szolgáltatótól, náluk a Xiaomi a nyerő (5 modellel), a második az Apple (4 készülékkel), míg a 3. a Samsung, egyetlen modellel. Érdekes lesz az októberi lista, akkora már befutnak az Apple új készülékei, és mivel egyre népszerűbbek, akár az első három pozíció valamelyikét is megszerezhetik - annak ellenére is, hogy a többi készülékhez képest drágának számítanak. Pár hét, és kiderül, sikerül-e akár egy első helyet is megszereznie az Apple iPhone 14-es család egyik modelljének. TOP 10 OKOSTELEFON - 2022. SZEPTEMBER Samsung Galaxy A33 5G Samsung Galaxy A53 5G Apple iPhone 13 Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G Xiaomi Redmi Note 11 Apple iPhone 13 Mini Samsung Galaxy A13 Samsung Galaxy S22 5G Samsung Galaxy S21 FE 5G Oppo A96 Samsung Galaxy A13 Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G Samsung Galaxy A53 5G Xiaomi Redmi Note 11 Motorola Moto G22 Samsung Galaxy A33 5G Samsung Galaxy S22 5G Xiaomi Redmi 10 2022 Apple iPhone 14 Pro Apple iPhone SE 2022 Xiaomi Redmi 10 5G Samsung Galaxy S215G FE Samsung Galaxy A53 5G Motorola Moto E40 Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G Samsung Galaxy A33 5G Apple iPhone 13 Samsung Galaxy A22 5G Samsung Galaxy A13 5G Xiaomi Redmi 9A Xiaomi Poco X4 Pro 5G Apple iPhone 13 Xiaomi Mill Lite 5G Xiaomi Redmi 10 (2022) Samsung Galaxy A12 Xiaomi Redmi Note US 5G Apple iPhone 13 Pro Apple iPhone SE (2022) Xiaomi 11T Apple iPhone SE (2020) s Az eladási adatok alapján. Forrás: mobilszolgáltatók adatai. mint a korábbi modelleké Többe kerül az új iPhone előállítása. ÖSSZEFOGLALÓ Az infláció, a komponensek magasabb árai miatt többe kerül az új iPhone, miközben a gyártó kevesebbet kereshet rajta (Shutterstock) A Nikkei, ahogy az elmúlt években, úgy idén ie szétszerelte a legújabb generációs iPhone-t azért, hogy fény derüljön arra, az Apple nagyságrendileg mennyit költ a benne található komponensekre. Az iPhone 14-nél ez az összeg minden jel szerint jóval magasabb lehet a korábbi évekhez képest. Minden eddiginél többe fájhat az Apple-nek a legújabb generációs iPhone-ok alkatrészköltsége - legalábbis erre következtet a japán Nikkei, mely szokásához híven idén is szétszerelte az Apple legújabb csúcsokostelefonját azért, hogy felmérje a komponensek bekerülési költségét, ezzel pedig végeredményben képet kapjon arról, mennyit kereshet nagyságrendileg a cég egy készüléken. A Nikkei szakemberei ezúttal egy 128 GB memóriával ellátott iPhone 14 Pro Maxot szereltek szét, melyet közvetlen elődjéhez képest a komponensek terén elsősorban jobb kamerarendszerrel és továbbfejlesztett rendszerprocesszorral láttak el. Pusztán ez a két komponens alighanem jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az új iPhone csúcsmodell alkatrészköltsége több mint 60 dollárral növekedjen az egy évvel ezelőtti típushoz képest, ezzel egy dollárral átlépve a lélektani 500 dolláros határt. Az alkatrészek közül a becslések szerint az Aló Bionic rendszercsip bekerülési költsége nőtt meg a legnagyobb mértékben, melyet most nagyjából 110 dollárért gyárthat le a TSMC a 4 nm-es gyártósorain. Az új kamerarendszerhez ezúttal is a Sony szállítja a szenzorokat, melyek 30%-kal nagyobbak az elődmodellekbe szánt megoldásokhoz képest, ugyanakkor 50%-kal többe is kerülnek - ezzel ez a komponens nagyjából 15 dollárt vihet el a teljes bekerülési költségből. A szétszerelés alkalmával néhány kevésbé meglepő tényre is fény derült, így az új iPhone-ok kijelzőjét továbbra is a Samsung gyártja, akárcsak a memóriacsipeket. A készülék több, létfontosságú Qualcomm-komponenst is rejt magában, ezek közül minden bizonnyal az egyik legdrágább a vadonatúj 5G-képes modem-RF csip, a Snapdragon X65. Az új iPhone egyik megkülönböztető funkciójához, a műholdas segélyhíváshoz a jelek szerint ezt a modemet leszámítva nem használ semmilyen dedikált hardverkomponenst az Apple. Érdekesség, hogy az amerikai komponensek száma jelentősen megnőtt a tavalyi évhez képest az új iPhone-okban, így az iPhone 14 Pro Maxban már 22,6% helyett 33,4%nyi ezek aránya, minden más beszállítói ország vagy régió kárára. A komponensek vizsgálatából az értelemszerűen nem derül ki, hogy az Apple mennyiért gyártatja az új készülékeket a szerződéses bérgyártóinál, az árak ugyanakkor itt is változhatnak, miután a cég megkezdte az iPhone-ok termelésének jelentősebb diverzifikációját, így az új készülékek egyre jelentősebb mennyiségben készülnek Kína mellett Indiában is. (hwsw.hu)