Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-19 / 242. szám

4 RÉGIÓ 2022. október 19. | www.ujszo.com Az energiahatékonyság növelése fontos mindegyik komáromi polgármesterjelöltnek VATAŐClN PÉTER Komáromban öt jelöltre sza­vazhatunk október 29-ón. Az Új Szó mindegyiküket meg­kereste, s három olyan tárná­ban kérte ki a vóleményüket, amely egyfajta keresztmet­szetét nyújthatja annak a kí­nálatnak, amivel a választó­kat próbálják megszólítani. KOMÁROM A polgármesterjelölteknek három kérdést tettünk fel. Az elsőnél ar­ra voltunk kíváncsiak, milyen bel­ső és külső motivációk játszottak szerepet abban, hogy jelöltették magukat. A másodikban azokra a kulcsfontosságú fejlesztésekre kér­deztünk rá, amelyekbe az előttük álló ciklusban mindenképpen be­lefognának - mind a négy év alatt teljesíthető, mind a hosszú távú ala­pozást igénylő elképzelések érdekel­tek bennünket. A harmadik kérdés pedig az elmélyülő energiaválság­ra vonatkozott: szintén egy rövid és egy hosszabb távú példát kértünk arra, hogy az energiafogyasztás mi­ként lehetne Komáromban korsze­rűbb, gazdaságosabb és „zöldebb”. A válaszokat a polgármesterjelöltek vezetékneve szerinti ábécésorrend­ben közöljük. Motiváció Bauer Ildikó, a Szövetség jelöltje úgy fogalmazott, képviselőként az el­múlt négy év meghatározó felismeré­se volt számára az, hogy „ellenzéki hangként igazi megoldásokat nem tu­dunk elérni, hiszen kevesen vagyunk hozzá”. „Az összes eddigi sikeremet csapatban értem el, és miután meg­tisztelt a jelenleg is mellettem álló csapat a jelölésével, hogy együtt in­duljunk el a kitűzött közös célokért, nem volt kérdés, hogy ezt a felkérést el kell fogadnom, és alázattal vállal­nom kell ezt a kihívást. Nem függet­len jelölt vagyok, aki saját magát jelö­li, hanem egy közösség áll mögöttem. Látván, hogy sokan egyetértenek a közös céljainkkal, ezzel a szellemi munícióval felvértezve, valamint a 14 éves szakmai, hétéves vezetői ta­pasztalattal a hátam mögött érzem megalapozottnak a megmérettetést” — fogalmazott. A Hlas és a Sme rodina támogatá­sával induló Bodoki Péter elmondta, számára a belső motivációt a család­jától és a közeli ismerősöktől, bará­toktól származó impulzusok jelentet­ték, akik maximálisan támogatták a jelöltségét. „Az elmúlt években nem voltunk teljes mértékben megeléged­ve a városunkban rejlő lehetőségek kihasználásával, legfőképp a mun­kalehetőségeket tekintve” - vázolta fel, melyek voltak a külső hatások, s úgy látja, Komáromban a kiváló föld­rajzi elhelyezkedésének köszönhető­en óriási potenciál rejlik. A függetlenként induló Dobi Ró­bert arról beszélt, nyolc évig dolgo­zott vezető beosztásban a városi hi­vatalban, és civilként három és fél éve küzd Komáromért. „Megvan a tudásom, a tapasztalatom, megvan bennem az akarat, hogy pozitív vál­tozásokat hajtsak végre Komárom­ban. Ismerem a város és a lakosok problémáit. Nyílt ember vagyok, aki tiszteli a törvényt, aki az adott ígére­tet betartja. Nagyon sok ismerősöm, barátom, de sokan olyanok is, aki­ket nem ismerek közelebbről, biztat­tak arra, hogy jelöltessem magamat. Tudom, mit kell tenni, hogy jobban teljesítsen a város. Nem uralkodni, szolgálni akarok” - fejtette ki. A másik független jelölt, Ethey­­katz Tímea leszögezte, ő nem poli­tikus vagy érdekcsoportok jelöltje. „A lakosokat érintő problémákkal öt éve foglalkozom, mindenkinek igyekszem segíteni. Sosem fordultam el egy megkeresés elől sem, s teszem ezt a saját szabadidőmben. Az ed­dig elért, nevemhez köthető eredmé­nyekhez tartoznak a komáromi kór­ház osztályainak megmentéséért tett lépések” - hangsúlyozta, emlékeztet­ve arra, hogy a vonatkozó petíciót 19 ezer ember írta alá. Felsorolta még a „Piramis” nevű épület előtti zöldte­rület megóvását, a volt „Poliklinika” épületének műemlékké való nyilvá­nítását és az ennek érdekében szerve­zett 2020-as koncertet. Megemlítette továbbá a VII. bástya melletti törté­nelmi út feltárásáért és megóvásáért benyújtott kérvényt, a negyedik éve szervezett Mikulás-délutánokat és a Feszty Árpádról szóló előadásokat. Több alkalommal kitakarították a Jó­­kai-filagóriát, az aluljáró környékét folyamatosan ellenőrzik, a Klapka utcai zöldterület parkosítására pe­dig kérvényt nyújtottak be. „Folya­matban van az úgynevezett izsai ke­reszteződés tervdokumentációjának kidolgozása, amire a minisztérium munkatársainak kijelentése alapján nagy hatással volt a lakossági petíci­ónk” - zárta. A jelenlegi, s ismét függetlenként indulp polgármester, Keszegh Béla úgy látja, az elmúlt két-három évben ugyan jelentős fejlesztések voltak Ko­máromban, azonban még mindig sok a tennivaló: „Folytatni szeretnénk a munkát. Már most biztos, hogy jövő­re is több átadó vár a városra, konkrét fejlesztések valósulnak meg. Jövőre elkészül az új komposztáló, bérlaká­sokat adunk át, utat újítunk fel pályá­zati pénzből, kerékpárút épül, és lé­tesül egy új körforgalom is. Több pá­lyázati kérvényünk elbírálás előtt áll, és szeretnénk minél több külső forrást Komáromba hozni a város fejlesztésé­re. Megteszünk mindent azért, hogy továbbra is dinamikusan fejlődjön Komárom, mivel 15-20 év lemaradá­sát kell behoznunk”. Fejlesztési tervek „A hulladékgazdálkodás nagy re­formra szorul, hogy motiváljuk a la­kosokat a szeméttermelés minima­lizálására és a szelektált hulladék maximalizálására. Ezt a mennyiség alapú szemétdíj bevezetésével tudjuk elérni. Emellett kiemelt figyelmet kap a városi kommunikáció korszerűsí­tése, a digitalizáció lehetőségeinek uuuuiM rcici Dobi Róbert Etheykatz Tímea kihasználása. Ha hosszú távra terve­zünk, parkolóházak vagy mélygará­zsok építésével szükséges a parkolá­si gondok megoldása, az elkerülő út variánsait is felül kell vizsgálni, hogy belátható időn belül kivitelezhető le­gyen” - állítja Bauer Ildikó. „A rövid távú lehetőségek közül kiemelném a turizmus fejlesztését, ami nagymértékben hozzájárulna az éttermek és szálláshely-szolgáltatók helyzetének javításához, valamint al­kalmat adna más szolgáltatói ágaza­tok fejlesztésére. Ezzel szorosan ösz­­szefügg a közbiztonság növelésének szükségessége. Ami a hosszú távú projekteket illeti, a város imázsának fejlesztését pozitív irányba kell terel­ni. Aztán a bérlakások létesítését em­líteném, amelyet egy ciklus alatt stabil alapokra lehet helyezni, majd építé­sük a következő választási időszakban folytatható” - fejtette ki Bodoki Péter. Dobi Róbert szerint Komárom­ban sok a tennivaló: „Hosszú távon a munkalehetőségek bővítését kell szorgalmazni, amit a kedvező felté­telek megteremtésével lehet elérni. Szórólap nem vonzza ide a befekte­tőt, de a személyes találkozás igen. Rövid távon nagy hangsúlyt helye­zek a turizmus fejlesztésére, mivel Komáromnak hatalmas, kiaknázat­lan lehetőségei vannak e téren. Eh­hez szükséges mihamarabb felújítani a termálfürdőt, és programot szervez­ni az erődben. A turisták köz- és vízi úton érik el városunkat. Lehetőséget kell teremteni, hogy hosszabb ideig maradjanak városunkban, és innen induljanak a környező látványossá­gokhoz. Ez munkát, bevételt hozna a komáromiaknak.” „Az energiaárak kiszámíthatat­lan emelkedése miatt fejlesztésekről beszélni meggondolatlanság lenne, hiszen elsősorban a város költsége­it kell fedezni, amilyen a közintéz­mények működése, a kommunális szemét elszállítása, a közvilágítás... Ez a fontossági sorrend. Csakis ezen költségek kifizetése után lehet fonto-Keszegh Béla (Képarchívum) lóra venni a fejlesztéseket, nem so­dorva veszélybe a város működését” - számolt be elképzeléseiről Ethey­katz Tímea. Keszegh Béla szerint kulcsfontos­ságú fejlesztés a termálfürdő felújítá­sa, amelyre már kész a tervdokumen­táció: „Ami még fontosabb, hogy. a hétmillió eurós forrás is elérhető kö­zelségben van, a Komárom-Ersekúj­­vár UMR megalakulásával, ami az uniós pályázati pénzek lehívására lét­rehozott városi térség. De fontosnak tartom az iskolák további felújítását, ugyanabban a tempóban, ahogy ezt az elmúlt években tettük. Az elmúlt ciklusban rekordmagas, négymillió eurós összeget költöttünk az oktatási intézmények fejlesztésére. A megfe­lelő oktatási környezet minden komá­romi család érdeke.” Az energiakórdós Bauer Ildikó emlékeztetett, progra­múkban szerepel a központi irányítá­sú közvilágítás bevezetése: „Hosszú távon célunk az összes, város által kezelt intézmény energiaigényének koncepció szerinti csökkentése, a fű­tés- és világítástechnika cseréje, kor­szerűsítése által. Fel kell mérni, hol, milyen, akár alternatív megoldás a megtérülőbb.” „Sajnos ez egy nagyon új és össze­tett válsághelyzet. Erre egyértelműen nem lehet most konkrét ígéretet tenni, s felosztani rövid távú és hosszú tá­vú tervekre. Mindenképpen van egy nagyon konkrét és hatásos módja, amellyel már konkrétan évek óta fog­lalkozom: a napenergia kihasználása. Ezen a téren személyes tapasztalatom van, befektető ismerőseimmel, bará­taimmal együtt több sikeres projektet valósítottunk már meg. Hosszú távú projekt lehet a város tulajdonában ál­ló, vagy a város által kezelt energiafo­gyasztók korszerűsítése, illetve azok lecserélése energiatakarékos alterna­tívára. Erre nagy esélyt látok, mivel erős politikai háttérrel és széles körű szakmai tapasztalattal rendelkezem, s így több lehetőség nyílhat előttem kü­lönböző projektek effektívebb kihasz­nálására és kivitelezésére” - mondta el Bodoki Péter. Dobi Róbert szerint folytatni kell a közintézmények energiahatékony­ságának növelését, mivel az ener­giaárak komoly problémát fognak okozni: „Az óvodáknak, iskolák­nak, idősek otthonának működnie kell. Itt fontolóra kell venni az al­ternatív energiaforrások beiktatá­sát, például a modern hőszivattyúk, a geotermális energia kihasználá­sát, vagy a napkollektorok telepíté­sét. A közvilágítás modernizációja úgyszintén elengedhetetlen - ezen a téren is jelentős összeget lehet meg­takarítani a jövőben. Továbbá elen­­gedhetetlena a vízellátó hálózat mo­dernizációja, mivel a kitermelt víz 38%-a elvész.” Etheykatz Tímea is a napenergia felhasználását látja elsődlegesnek napelemek és -kollektorok segítségé­vel, valamint a geotermikus energia kiaknázását. A közvilágítás megújí­tása, ill. a közintézmények világító­­testeinek LED technológiájú égők­kel való modernizálása is fontos a számára. „A gázfűtést geotermikus hőszivattyú alkalmazásával lehetne felváltani. A megújuló energiaforrá­sokat felhasználva jobban meg tudjuk óvni a környezetünket, valamint ol­csóbban biztosíthatjuk a fűtés és me­leg víz költségeit, ezzel csökkentve a város kiadásait” - fűzte hozzá. Keszegh Béla hangsúlyozta, az energiaválság kezelésére már eddig is fontos lépéseket tettek, és elsősor­ban a villamos energiát kell kezelni­ük. „Gyors tempóban zajlik az épü­letek hőszigetelése és alternatív meg­oldások, mint például a hőszivattyús rendszer alkalmazása. Tavaly elkezd­tük a teljesen elavult közvilágítás fel­újítását, ezzel egyes városrészekben 70-75%-ot tudtunk megtakarítani. A közeljövőben másfél millió euró ér­tékben zajlik a közvilágítás felújítása, továbbá a belső világítás cseréje az óvodákban és az iskolákban. Ugyan­akkor a lakosoknak is próbálunk se­gíteni, energiatakarékos égőket sze­reztünk szponzoroktól, amelyeket elsősorban a kis nyugdíjból élőknek és nagycsaládosoknak juttatunk el” - fűzte hozzá.

Next

/
Thumbnails
Contents