Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-15 / 239. szám
ÍÍT SZALON ■ 2022. OKTOBER 15. www.ujszo.com V áratlanul lép oda hozzám: ugye ez az a sor, ahol azzal a bizonyos íróval válthatna pár szót. A fiának dedikáltatna: pár nap múlva tölti a tizennyolcat, szintén írogat. Nem nagy dolgokat, meg nem is publikál még, de ezt a szerzőt különösen kedveli. A nő arca festeden, a szarkalábak ellenére is fiatalos és szép, bár közel járhat az ötvenhez. Tekintete szelíd, már-már bocsánatkérő. Természetes vörös haja göndör fürtökben hull a vállára. Alacsony, karcsú testén remekül mutat a zöld nyári ruha és a halványan aranyló szeplő. Csapongva, de nyíltan beszél magáról, szokadan, zavarba ejtő az őszintesége. A férje miatta utálta meg a nőket, állítja. Mulattatja a dolog, pedig korabeli asszonyok ritkán dicsekszenek hasonlóval. Ügy érzi, negyvenen túl már nincs oka szégyellni a félresikerült házasságát. Különváltak az útjaik, egyedül neveli a fiát. Béni kicsit más, mint a kortársai, mondja halkan. Kerüli az emberi érintést, és nem bírja elviselni, ha nyitva marad az ajtó. Engem meg a bezártság frusztrál, a zárt ajtóktól szorongani kezdek, kacag fel. Kicsit nehéz így az együttélés. Egyébként bohókás művészlélek a fiú, nagyon szép verseket ír. Senki sem olvasta még rajtuk kívül, elzárva tarja a fiókjában, ha tehetséges is, nehezen válik költő belőle. Hiába győzködi, hogy küldje el pár irodalmi lapnak. Megfordult a fejében, hogy megteszi helyette, de tart tőle, ha rájön, dührohamot kap. Olyankor kezelhetetlen, volt rá példa, hogy a fürdőbe kellett bezárkóznom, míg lehiggadt, teszi hozzá szégyenkezve. Nehéz őt férfi nélkül féken tartani. Alig néz a szemembe, míg mesél, tekintete a sorakozó tömegre vándorol. Nem is tudom, mit kellene beleíratni a könyvbe, ami motiválja Bénit, dünnyögi maga elé. Azt javaslom, meséljen a fiúról, az megkönnyíti az író dolgát. Legtöbbször én ajánlok irodalmat neki, sok mindent olvas, teszi még hozzá. Mint kiderül, nagyrészt kortársakat. Alig vásárol könyvet, kicsi a lakás, nem lenne hova rakni, és meg kell gondolnia, mire adja ki a pénzt. Ne érts félre, szabadkozik, a könyv számomra is érték, de minden kötet zsákbamacska. Szeretek könyvtárba járni, a nagyvárosiakban hatalmas a kínálat, tanácsot is kérhetek, ha elbizonytalanodom. Több könyvet is megvettem már utólag, Béninek. Meglengeti a nyári ruhát, megigazítja a napszemüveget, ami hajpántként szolgál a fején, a kezében lévő kötettel legyezi magát. Szinte elviselhetetlenül meleg a délután. Mögöttünk hatalmasra duzzadt a sor, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy legfeljebb tizenöten álltak előttünk, pedig a várt kezdés előtt csupán fél órával érkeztünk korábban. Közben az író is megérkezik, az első rajongó máris az asztalhoz ül. Örülök, hogy kijöttem végül, szólal meg a nő, tekintete az írót vizslatja. Ebben a hőségben nem volt nagy kedvem vonatra ülni, de csodálatos a hangulat. Mit gondolsz, lehet itt ismerkedni, barátokat szerezni? Szívesen elegyedek szóba idegenekkel, nem okoz gondot, a munkám során is ezt teszem. Mire kiderülne, mivel foglalkozik, egy férfira terelődik a figyelme, aki közvedenül mellettünk horgonyzik le: nyakában fényképezőgép, haja zilált, homlokán verítékcseppek. Egymásra mosolyognak, a férfi felbátorodva mesél a sikereiről, a szerzőkről, akiket lencsevégre kapott. Régen lapoknak dolgozott, most inkább csak a saját örömére fotóz, mindennap kijön pár órára. A nő áhítattal hallgatja. Amikor a nő végre az asztalhoz ül, a fotós szorgosan kattogtat. Modellje félénken nyújtja át a könyvet, idegesen igazgatja a nyári ruhát. Ismét csapong, nehezen fogalmazza meg a gondolatait, az író bátorítóan bólogat. Megbabonázva bámulja a napfényben ragyogó, rézszínű fürtöket. Idővel a nő egyre lelkesebb, hevesen gesztikulál, a férfi néha közbeszól, majd elgondolkodva nyitja ki a könyvet. Lassan ír, piros, döntött betűk kerülnek a papírra, az egész oldalt telekörmöli. A nő feszülten figyeli a szaporodó sorokat, szokatlannak találja ezt a nagylelkűséget. A szerző egy pillanatra kiesik a ritmusból, hiába dedikált már több százszor, megremeg a keze. A nő átfutja a sorokat, boldog izgatottság tükröződik a tekintetében, könnyed mozdulattal csúsztatja táskájába a kötetet. A szülinapról egy sor sem került bele, csak néhány bizalmas mondat, ami valójában neki szól, árulja el. Bohókás ez az író, komolyabbnak képzelte, egészen zavarba hozta ezzel az üzenettel. Most mehet, és vehet egy másik könyvet Béninek, kuncog. A fotós a nyakába akasztja a gépet, türelmetlenül várakozik. A fáradtságtól idősebbnek látszik, a homlokán percek alatt mélyültek el a ráncok. Egykedvűen mutatja meg a képeket, kezdeti élénkségének már nyoma sincs. A közös fotón az író szorosan a nő mellett áll, lazán karolja át a vállát, remekül mutatnak együtt. Néhány egészen kivételesre sikerült, dicsérem; csak a rutin, hárítja el a bókot. Igyunk meg egy kávét, kóstoljunk macaront, és folytassuk a kávéház teraszán a beszélgetést, dobja fel vidáman a nő. Hálás és elégedett, de a fotós habozik. Nem szívesen utasítja vissza az invitálást? szabadkozik, de várják vacsorára. Egy-két udvariaskodó mondattal engesztel, aztán elnyeli a fogyni nem akaró emberáradat. Vasárnap-előzetes: Az örök Bóni B écs külső kerületében, ahol arany színben pompázik az ősz, egy kisvendéglő szőlővel beültetett udvarában, amely egyszerre idézi meg Krúdy és az óbudai borozók világát, hosszú hónapokig tartó ostromlásom után hármasban ülünk egy asztalnál. Németh Sándor, a budapesti Operettszínház egykori sztárja, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művésze, örökös tagja, világszerte ünnepelt táncoskomikusa, a Csárdáskirálynő örök Bóni grófja, és ugyancsak híres felesége, Gaby Bischof osztrák színésznő. Két megnyerőén derűs, finom humorérzékkel megáldott ember csodás összhangban, évtizedek óta harmonikus házasságban. Németh Sándor neve a hatvanas évek közepétől fogalom az operett világában. Fénykorát élte a műfaj, amikor huszonkét évesen berobbant a legnagyobbak közé. Országos népszerűségét azzal is fokozni tudta, hogy Párizstól New Yorkon át egészen Tokióig, a világ legrangosabb színpadjain emelte a magyar operett rangját. És most itt ül előttem. Kellemes egyéniségével, szemmel látható életszeretetével egyetlen perc alatt képes lenyűgözni az embert. Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte februárban, de sem az alkatán, sem a vitalitásán nem fogott az idő. Mikor vett búcsút a színpadtól? Hét éve már, hogy abbahagytam. A Csókolj meg, Katám!-ban a címszereplő apját játszottam. Nagyon hálás vagyok a hosszú és sikeres színpadi életemért, különösen a nagy zeneszerzőnek, Kálmán Imrének, aki a „házasságközvetítőnk” is volt, hiszen a Csárdáskirálynőben hozott össze Gabyval. Negyvenkét éve vagyunk együtt, és még ma is boldogan fogjuk egymás kezét. Nehéz volt a színpadi búcsú? Egyáltalán nem. Ötven évig színpadon voltam. Párhuzamosan játszottam Budapesten, Bécsben, Münchenben, meghívtak Los Angelesbe, az Operába, ahol háromezer néző előtt énekeltem amerikai produkcióban a Csárdáskirálynő Feri bácsiját angolul. Legendás szerepét, Bóni grófot hol játszotta utoljára? Az ausztriai Mörbischben, 1990- ben. Én rendeztem az előadást, és én voltam Bóni, Gaby pedig Stázi. A szövegkönyvet is ő írta. Mindketten ott vettünk búcsút a szerepünktől. Az Operettszínház „aranycsapatának” tagja volt Budapesten. A királynő, Honthy Hanna miképpen viszonyult fiatal pályatársához? Ment a Csókolj meg, Katám! Eredetileg a fiatal Latabár Kálmán játszotta az egyik szerepet. Pécshez kötötte a szerződése, egyszer nem tudták egyeztetni. Egy minisztériumi ösztöndíjast hívtak a helyére. Két hétig próbáltak vele. Én egy kis szerepet játszottam a darabban. Páger Antal ott dolgozó felesége kérdezte tőlem: „Sanyikám, meg tudná gyorsan tanulni Latabár szerepét?” Tudom, mondtam, mert minden szerepet tudtam. Megmutattam, és másnap már én játszottam. De előtte még bementem Sárdy Jánoshoz, ő volt Petrucchio. Elnézést kértem tőle, hogy másnap délelőtt miattam kell próbára jönnie. „Nem szívesen jövök be - felelte -, de miattad megteszem.” Előadás után odajött hozzám, és csak annyit mondott: „Nem bántam meg, hogy bejöttem.” Szabó G. László A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy: És Honthy Hanna, ő mit mondott? A koreográfusok sem tudták zavarba hozni? Könnyű dolga volt-e Anna Moffóval a Csárdáskirálynő filmváltozatában? Hol találkozott és játszott először Gaby Bischoffial? Bóni gróf dalát, a Jaj, mamám!-at Tokióban japánul énekelte, emlékszik-e még a szövegre? Bécsben könnyen elfogadták? Mennyi nosztalgiát érez Budapest irányában? És szülővárosa, Szombathely iránt? A színház után belépett-e valami az életébe? A magyar operett napja alkalmából készült, teljes interjút elolvashatják a Vasárnap már keddtől, október 18-ától kapható számában.
