Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-06 / 231. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2022. OKTOBER 6. M R. Nagy Krisztián El Senor de Montoya épjónapot város­ában mind a mai napig gyakorolják a tavaszi léggömb­­csiklandozás év­százados szokását. A község lakosai- férfiak, nők, gyermekek, idősek- a főtéren összegyűlve felfújják El Senor Cédric de Montoyát, a köz­ség híres-neves léggömbjét, majd a polgármester megcsiklandozza. Ha El Senor Cédric de Montoya a csiklandozás hatására táncolni kezd a felkelő nap sugaraival átita­tott fagyos tavaszi szélben, az azt jelenti, hogy Szépjónapot városát idén sem pusztítja el a város főié magasodó tűzhányó. Viszont, ha El Senor Cédric de Montoya a csiklandozás hatására nem kezd el táncolni a napsugarasan fagyos tavaszi szélben, az azt jelenti, hogy a község lakosainak másnap haj­nalban is ki kell jönniük a főtérre megcsiklandozni El Senor Cédric de Montoyát, egészen addig, amíg az nem kezd táncolni a fagyott nap­sugaras szélben; vagy amíg a vulkán el nem pusztítja Szépjónapotot. Természetesen senki sem sze­rette, amikor El Senor Cédric de Montoya nem kegyeskedett tán­colni. Szépjónapot lakosai egy em­berként sóhajtottak fel. El Senor Cédric de Montoya nem moz­dult. A polgármester arcára fagyott mosollyal csiklandozta a léggöm­böt. Nem hagyta abba. Nincs az a szent hagyomány, ami miatt ő még egyszer felkel hajnali négykor, felkészülni a ceremóniára. Inkább lemond. Csiklandozta és csiklandozta, még sosem csiklandozott azelőtt életében úgy, mint ekkor, ám El Senor Cédric de Montoya mozdu­­ladan maradt. — Polgármester úr, hagyja... — súgta neki a plébános, mialatt tö­­reden rezignáltsággal mosolygott a tömeg felé.- Nem! Táncolni fog ez a roha­dék! - sziszegte a polgármester a fogai között. A jól begyakorolt mosoly görcsös fintorrá változott. A tömeg kínosan érezte magát és szeretett volna haza­menni. Unatkoztak és fáztak. Teg­nap esett le az első decemberi hó.-Táncolj! Piszkos barom! El Senor Cédric de Montoya mereven tűrte a csiklandozást. - Drágám, a vérnyomásod! - mondta a láthatóan egyre dühöd­­tebben csiklandozó polgármester neje.- Elég! - a polgármester összero­gyott. Egy pillanat síri csend, majd üvöltve felugrott. Kés villant. A tanácsos és a plébá­nos a támadóra vetették magukat, míg az iskola igazgatója El Senor Cédric de Montoyát védte a testé­vel. A polgármester felesége felsi­­koltott, és valaki fellökte a pódiu­mon álló mikrofont, torz digitális visszhangot küldve szét a főtéren.- Felvetted? - rázta az operatőr vállát a helyszíni tudósító, olyan erővel, hogy a kamera képe elkez­dett fel alá cikázni a polgármester, a háttérben tornyosuló tűzhányó és az operatőr csizmája között. - Ezt vedd fel, fiam, mert ez itt egy hír, istenbizony!- Felvettem volna, ha nem lök­dösődsz! - a riporter nyúlánk arca került a képbe. A videokamera au­tomatikusan a bajuszának leghosz­­szabban kinyúló szőrszálaira pró­bált fókuszálni.- Ne engem vegyél, te majom! - tolta vissza a kamerát a merény­letre. A polgármestert lefegyverez­ték, hiába volt azonban sikertelen a támadás, a hógolyó a követke­ző hetekben lavinát indított el Szépjónapot tűrőképességének me­taforikus lejtőin.- Miért tűrjük El Senor Cédric de Montoya rémuralmát? Évről évre egyre nehezebb megtáncoltat­ni, és egyre több reggelünk megy rá erre a hülyeségre! - mondták egye­sek (főleg azok, akiknek a reggeli ceremónia után még napi három tizenkét órás műszakot le kellett dolgozniuk).- Ne acsarkodjanak! El Senor Cédric de Montoya megcsik­­landozása szép hagyomány, és Szépjónapot identitásának fontos része! - mondták mások (főleg azok, akik születési évükből eredő­en már nem csináltak semmit napközben, így kedvükre volt a napi luficsiklandozási ceremó­nia, ahol találkozhattak a község többi lakosával megvitatni az időjárást).- Elég ebből, én mondom! - csapott az asztalra egy este az első csoport leghangosabb tagja. - Mi­ért hagyjuk, hogy egy léggömb irányítsa az életünket? Valamit ten­nünk kell! - Mégis mit? - A hajdani polgármesterünk­nek volt igaza, amikor megpróbálta kilyukasztani.- Ki akarod lyukasztani El Senor Cédric de Montoyát?!- Én? Nos, szívesen, de sok dol­gom van holnap. Arra gondoltam, csinálhatnád te - azzal átnyújtott egy marék rozsdás rajzszöget a be­szélgetőpartnerének.- Oké. A második merénylet El Senor Cédric de Montoya ellen egy ködös januári reggelen történt. Az elmúlt hónapok feszült állapotai miatt a Montoya-támogatók elkezdtek na­gyobb felhajtást csapni a ceremó­nia körül, mint azelőtt - konfettit és virágokat dobáltak a pódiumra hangos üdvrivalgás közepette. Ezen a reggelen azonban valaki valami mást is a levegőbe hajított a hírne­ves léggömb irányába. - Durr! - mondta El Senor Cédric de Montoya utolsó lehele­tével. Szépjónapotban nem változott sok minden. A merénylőt nem sikerült kézre keríteni, elhagyta a várost. A lakosság közti ideológiai viták csillapodtak. Aki nem szeretett léggömbcsiklandozásra járni, bol­dog volt, aki pedig igen, összejárt a többi montoyistával, és megál­lapították egy üveg bor mellett, hogy végül is ők sem bánják, hogy nem kell kora reggel kelni, kevésbé fájnak az ízületeik, és valójában, jobban belegondolva, inkább a gyerekkoruk nosztalgiája miatt ragaszkodtak ennyire a lufihoz. Azok voltak a szép idők, nem volt kellemetlen kimenni, mert még globális felmelegedés előtti idő­járás volt, amikor a nyarak csak melegek, nem hőgutagerjesztők, a telek pedig csak hidegek, nem takonyfagyasztók voltak.- Oh, és emlékeztek, amikor még volt tavasz és ősz is...?- Tényleg, tavasz és ősz, haha! Persze, a tűzhányó jelentette fenyegetés a mindennapi élet ré­sze maradt. El Senor Cédric de Montoya nem volt többé, hogy megjósolja az esetleges kitörést. A tavaszi léggömbcsiklandozás év­százados szokását emiatt a helyiek lecserélték a tavaszi „felmászunk a hegyre és megnézzük, aktív-e a vulkán” évezredes hagyományára (a vulkán nem volt aktív). 400 kilométerre foglalt helyet Jóéjszakát városkája a tengerpar­ton. A strand melletti büfénél tengette mindennapjait egy ma­gányos utazó. Léggömböket árult pár pesóért. Senki nem tudta hon­nan jött, ki ő. A strandlátogató kisgyermekes szülők a büféebédjük mellé hajla­mosak voltak venni egy léggöm­böt a csemetéjüknek. Túlárazott, de legalább megnyugszik a gyerek, gondolták. Amire azonban nem gondoltak, amivel a titokzatos léggömbárus tökéletesen tisztában volt, hogy a strand homokos. A homok ragad, és a homok éles. Ebből a két tény­ből fakadóan pedig egy kisgyermek kezébe adott lufi ádagos élettartama rövidebb, mint a büfében készült sült kolbász átmelegedési ideje. A kidurrant léggömböt pótolni kell, különben a gyerek ordít. A ti­tokzatos léggömbárus így adott el több százat a portékájából minden nap. A távozó szülők azt gondolták, szélhámos. Ő azonban nem a pén­zért csinálta. Nem az a kérdés, ki tette, hanem hogy miért Anthony Templet érzelmektől mentes arc­kifejezéssel ül le a kamera elé. Ahogy beszél, válaszol a kérdésekre, az olyan, mintha egy empátiát hírből sem ismerő fiatalt látnánk. De ennek oka van, és a Megöltem az apá­mat (I just killed my dad) olyan true crime dokumentumfilm, amelyben, nem azt keres­sük, ki a tettes, hanem azt, miért tette. Anthony szenvtelent beszél; egy szavát sem hisszük el (Fotó: Netflix) A rendező az a Skye Borgman, aki soro­zatban gyártja a mű­fajba tartozó dokukat a Netflixnek: A lány a képenről (Girl in the picture) a közelmúltban mi is írtunk, de ő felel az Abducted in Plain Sightért is, amit a kritikusokis és a nézők is letaglózónak minősítettek. A Meg­öltem az apámat ennél azért vegye­­sebb fogadtatásra lelt: egyfelől azért, mert a fentiekhez (és úgy általában a true crime-okhoz) hasonló sab­lonokat működtet, másfelől pedig, bár kerüli a direkt hatásvadászatot, azért felveti a kérdést, mennyire egészséges kikapcsolódás ennyi emberi tragédiát fogyasztani... Borgman három dokumentum­filmje trilógiának is tekinthető, de idáig elérve kezdjük úgy érezni, elég - mindent láttunk, ami az eltorzult és kicsavarodott emberi, családi, bi­zalmi kapcsolatok borzalmas követ­kezményeiből megmutatható. D0KUMÁNIA De térjünk vissza magához a 3 ré­szes sorozathoz: az elején tényleg azt gondolhatjuk, hogy egy pszichopata gyilkossal állunk szemben, bár apró részletekből azért sejthető, hogy nem annyira egyszerű a történet, mint ahogy a bevezetőben felvázol­ják. Az akkor 17 éves fiú 2019-ben két fegyverrel rálőtt apjára a Baton Rouge menő környékén álló ottho­nukban. Anthony ezután tárcsázta a segélyhívót, és érzékeden hangon közölte a vonal túlvégén lévő disz­pécserrel, hogy „most öltem meg apámat”. Még az első részben hal­lani, ahogy az ügyész azt mondja, nem biztos benne, hogy Anthonyba szorul bármennyi empátia - és né­zőként nekünk is ez jár a fejünkben. Mert sem akkor, a tett pillanatában, sem a 3 évvel későbbi visszaemlé­­kezős felvételeken nem látszanak rajta érzelmek. Anthony a rendező kérdésére azt válaszolja, szörnyen érezte magát utána, de nem látott más kiutat - ám ezt is olyan hangon és olyan szenvtelenül mondja, hogy egy szavát sem hisszük el. A gyilkosság mögötti okok las­san, rétegről rétegre kerülnek a fel­színre Anthony egyik munkatársá­nak köszönhetően. Csak neki tűnt furcsának, hogy a fiúnak nyomkö­vető van a telefonján, hogy sohasem járt iskolába, írni-olvasni is alig tud, hogy jószerével fogalma nincs az őt körülvevő világról, még a saját lak­címét sem tudja pontosan, hogy a társas érintkezés hétköznapi kódjai teljesen ismeredenek a számára... A minisorozatból lassan kiderül, hogy Anthony apja, Burt Templet nem az, akinek sokan hitték Sorra dőlnek ki a csontvázak „az áldozat” szekrényéből, olyan megdöbbentő fordulatokkal, amilyenek (normális esetben) csak a rémálmokban es­hetnek meg. Borgman most is mesterien építi fel a történetét: hagyja, hogy mindenki elmondja a maga igazát egy-egy helyzetről, az ügyész és a védő bevonásával pedig az ügy jogi hátterét is bemutatja. Nem érheti a vád, hogy egyoldalúan tálalná az esetet, habár a végére egyértelmű­vé válik, ő maga kinek az oldalán áll, és milyen igazságot képvisel ebben az egyáltalán nem egyszerű történetben. Egy biztos: ha nem maradt sem­mi empátia Anthonyban, az nem csoda, és ha maradt valami kérdés, akkor az az, képes lesz-e valaha nor­mális, teljes életet élni. Herczeg Szonja A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. E-mail: kristina.lakatosova@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents