Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)

2022-09-29 / 225. szám

321 SPORT/RÉGIÓSPORT 2022. szeptember 29. | www.ujszo.com Súlyos betegség után az J. MÉSZÁROS KÁROLY Három hetet töltött Ameriká­ban, amibe belefért a birming­hami Világjátékok és a cali vi­lágbajnokság, s közte egy la­za hét. Búkor Ádám 23 éves galántai uszonyos úszó, aki Győrben tanul és edz, élete eddigi legnagyobb versenyé­re, a nem olimpiai sportok leg­nagyobb eseményére készült évek óta, s végül el is jutott oda, bár hónapokkal korábban nem sok reménye volt rá.... Aztán hozott onnan két bronzér­met, majd a vb-ről két aranyat és egy bronzot. De amit februártól jú­liusig átélt, az maga a csoda, egy fi­atal sportember felülkerekedése az alattomos kórral szemben, a mélysé­gekből a csúcsra érés sajátos, szinte példátlan útja. Őszinte szavaival lelki világába is betekintést ad. Mennyi ideig tartózkodott az amerikai földrészen? Több mint három hétig. Július 3-án indultunk, és július 28-án késő este jöttem haza. Nagyon jó időszak volt, tényleg az egyik legjobb hónap az életemben. Rengeteg élménnyel gaz­dagodtam. Ám a birminghami Világjáté­kok rajtkövéig kalandos, igazán emberpróbáló út vezetett. Evekig erre a versenyre készült, aztán az utolsó hónapokban hatalmas po­font kapott az élettől. Mi történt? Februárban közölték velem az or­vosok, hogy van egy rosszindulatú áttételes daganatom, amit azonnal ki kell venni. Ez egy héttel az idei első komoly versenyem, az egri világku­pa előtt történt. Ez egy akkora sokk volt, amit meg kell élni, mert így ne­héz elmondani. Én akkor elkezdtem alkudozni a doktornővel. Hogy nem halaszthatnánk-e el a beavatkozást, mert jövő héten versenyem lesz. Úgy fogtam fel, mintha egy randiidőpont­ról lenne szó. Kérdeztem, hogy nem lehetne-e a nyárra halasztani, mert életem legnagyobb versenye lesz, öt éve erre készülök, pár hónap múl­va életem csúcsformájában kellene lennem, hagyjuk már, csak ki lehet valahogy valamit találni. És akkor a doktornő nem éppen diplomatikusan és szépen elmondta a véleményét a helyzetről és a hozzáállásomról. És ebből lett az, hogy hétfőn közölték velem a hírt, kedden már a műtét előtti kivizsgálásokon a kórházban voltam, és szerdán már műtötték is. Szóval nem teketóriáztak az or­vosok... Elfogadtuk, hogy tényleg kell a be­avatkozás. Nemcsak azt volt nehéz feldolgozni, hogy van egy komoly betegségem, meg fognak műteni, utána egy ideig nem úszhatok, ha­nem akkor még az volt a szakértői vélemény, ha túl leszek a műtéten, utána is szükség lesz a kemoterápi­ára, merthogy annyira rosszak vol­tak az eredmények. Életem legne­hezebb időszaka következett. A mű­tétem után szerencsére jók voltak az eredmények, és végül mire oda ju­Milyen volt a felépülése? Lelki terhekkel teli. Amikor két hó­nap kihagyás után még nyújtózkodni se tudtam az edzőteremben, azt érez­tem, hogy mélyponton vagyok. És ho­gyan fogok x hónap múlva bármit is csinálni, versenyeken szerepelni, egy­általán eljutok-e a versenyre? De több olyan ember állt mögöttem, akik na­gyon támogatóak voltak, akik nagyon sokat tudtak segíteni. Pszichológusok, edzők, szülők, barátok, akiknek hála lassan, de biztosan túllendültem ezen az állapoton. Nagyon örültem, hogy az első két hetem az edzésekkel any­­nyira fantasztikusan jól ment, mint hogyha semmi sem történt volna. Ez olyan volt, mint egy csoda. Nemhogy rosszabbul úsztam, hanem nagyjából ugyanazokat az időket teljesítettem. Ugyanazokat az edzéseket csináltam, mint a többiek, azt, amit én is előtte. Nem lehetett érezni a betegség utóha­A medencében (Majer Csaba felvétele) tottam, a pozsonyi onkológián kö­zölték, hogy nem fogok kemoterápiát kapni. Nincs rá szükség, mivel fiatal vagyok, jó eredményeket produká­lok, nem szeretnének tönkretenni, mert tudták, hogy sportolok. Ennek azért nagyon örültem, hogy minden­hol tisztában voltak a sporteredmé­nyeimmel. És mi történt azután? Nagyjából egy hónap múlva kez­dett el kialakulni, hogy láttam a fényt az alagút végén. Tehát február közepén műtötték, és erre egy hó­napra jelentették be, hogy nem kell a kemó, nem kell semmi. tását. Viszont két hét után jött rám az a fáradtság, amit a két, edzések nél­küli hónap adott. Egy egyszerű beme­legítő felében megálltam út közben, s mondtam, ennyi volt az edzés, tovább nem bírom. Megint mélypontra kerül­tem. Nem tudtam elképzelni, hogyan fogok szerepelni egy-két hónap múlva életem legnagyobb versenyén és az azt követő világbajnokságon. Azóta már tudjuk, hogy hogyan sikerült, is­mertek az eredmények. Egyéniben két szám várt ön­re a birmighami Világjátékokon. Mindkettőben - 200 és 400 m fel­színi úszás - bronzérmes lett. Esé­érmek felé lyesként indulva nagyon megvisel­te, hogy nem győzött legalább az egyikben? Igen. Magát a versenyt is nagyon nehezen éltem meg. Előtte november legelején volt az utolsó versenyraj­tom, onnantól kezdve jött a beteges­kedés, amikor kezdtem sejteni, hogy valami gond van, folyamatos a vissza­esés. Novembertől februárig már nem tudtam úgy edzeni, ahogyan kellett volna. Főleg az első számom, a négy­százas felszíni úszás rendkívül nehéz volt. Nagyon jó időt úsztam. Arany­érmet szerettem volna hozni, de csak bronz lett belőle. Egyrészt volt ben­nem csalódás, másrészt viszont volt büszkeség, öröm, hogy legalább ez megvan. A 2:57,83 perces idővel elé­gedett voltam, az előttem lévők is jó időket úsztak, így ezt könnyebb volt elfogadni, mint másnap a 200 métert, ahol már ugyan könnyebb volt rajthoz állni, mert már nem volt annyira je­len a stressz, mint az előzőn. Másfajta stressz jött, ehhez úgy álltam hozzá, hogy szeretném megnyerni, és 150 méterig azért első voltam. Az utolsó ötven méteren szinte nem tudom, mi történt. Úszás közben életemben nem éreztem nagyobb fájdalmat, ez ismét csak a harmadik helyre volt elég. Mi történt a kolumbiai vb-n? Jól sikerült, de másképp éltem át. Caliban mindezek után azt éreztem a végén, hogy alapjában véve elégedett vagyok az eredményekkel, és nagyon hálás lehetek az életben mindenért. Azért, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy, hogy legalább Dél-Ameriká­­ból el tudtam hozni két arany- és egy bronzérmet. Miközben ebben a há­rom amerikai hétben a maga módján sok csodálatos dolog történt velem, szép emlékekkel és élményekkel gaz­dagodtam. És úgy tűnik, hogy ezek mellett mintha az úszás el is törpülne. Olyan barátságokra, olyan kapcsola­tokra tettem szert, amikről már most tudom, hogy életem végéig befolyás­sal lesznek rám. Csodálatos hetek vol­tak, és örülök, hogy minden úgy ala­kult, ahogy. A nehéz időszakok után annyi szép dolog történt velem, hogy abszolút nem bánom, miként alakult minden. Ezek után, ha megkérdezik, mi az életemben a legnagyobb vagy a legszebb győzelem, amire eddig soha­sem tudtam őszintén válaszolni, már tudom, hogy a cali 200-as. Amit ak­kor megéltem, az igazán kiemelkedő volt, a többi győzelemmel összeha­sonlíthatatlan. Tényleg azt éreztem, hogy ez egy csoda, hogy csodák lé­teznek, és ezt valaki nagyon odakí­vánta. Ezek után a 4x200 méteres vál­tóval történelmet írtunk azzal, hogy aranyérmesek lettünk. Mérvadó volt számomra, hogy az előző napon vi­lágbajnok lettem. Ez hatalmas pozi­tívumként jelentkezett, elöntött ener­giával, erővel. A váltó utolsó tagja­ként úszhattam, ráadásul a magyar váltóban, és szerettem volna nemcsak egyedül, hanem a csapattal is nyerni. Hogy a magyar váltó álljon ott a do­bogón, és nekünk szóljon a Himnusz. Átáramlott rajtam a magyarságom. És hogy nemcsak magamért úszók, hanem a csapatban vagyok, de nem akármilyenben, hanem a magyarban. Magyarország történetében az idei Világjátékok a legsikeresebb volt, a világbajnokságon meg először uraltuk az éremtáblázatot. Mit adtak az elmúlt kemény hó­napok? Azért vagyok hálás, mert valami­lyen szinten azt érzem, hogy nekem a betegségre szükségem is volt. Most azt érzem, hogy ennek ellenére sokkal többet kapok az életben, mint előt­te. Nekem az kellett, hogy kirántson a szürke hétköznapokból, és meg­változtassa a hozzáállásomat. Azért mondhatom magam szerencsésnek, mert az életben nem azt szoktam kap­ni, amit szeretnék, hanem azt, amire szükségem van. Utólag rendre rájö­vök, milyen jó, hogy ez így történt, és nem úgy, és ez így talán jobb is. Sok minden nehézség ellenére szerencsés­nek tartom magam az életben, igazán nincs okom panaszkodni. Tavaly azt nyilatkozta, hogy Bir­mingham után a klasszikus úszást fogja előnyben részesíteni. Ez még érvényes? Sok minden változott a Világjáté­kok után. Azért nem mindegy, hogy nem hoztam aranyérmet, és ezért megfogadtam, hogy a következő Vi­lágjátékokon újra megpróbálom. Ez­úttal nem kell a szokásos négy évet várni rá, mert három év múlva lesz. Az biztos, hogy az uszonyos úszást is folytatom, nem fogom abbahagyni, és közben meg keményen edzek a simá­ra is, a többi majd kiderül. SPORTTARISZNYA Csapatban másodikok a nagykaposiak Az úszós (LRÚ-plávaná) verseny­számban egyéniben és csapatban is eperjesi, míg a feedereseknél (LRÚ-Feeder) nagymihályi győ­zelem született a Szlovák Sport­horgászszövetség nagykaposi alapszervezete által rendezett, jubi­leumi 25. Copus Cupon, a Labore közel 1 km-es, versenyre kijelölt partszakaszán. Az úszós megmérettetésen négy csapat között dőlt el a helyezések sorsa. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt az eperjesiek nyújtot­ták és fölényesen szerezték meg az első helyet a házigazda nagyka­posiak (Fleischer Bertalan, Petőcz Tamás, Timko Péter) előtt. A dobo­góra a sárospatakiak is felkerültek minimális hátránnyal lemaradva az Ung-vidékiek mögött. Egyéni­ben csak eperjesiek állhatták fel a dobogóra. A legjobb nagykaposi, Péceli János Róbert negyedik lett a 12 fős mezőnyben. A feederesek versenyében csak egyéniben zajlott verseny, ebben a versenyszámban 17-en indultak. A nagymihályi Lubomír Dzuro végzett az első, a pólyáni Tóth Ta­más a második, a nagykaposi Ka­tán Gyula a harmadik helyen. A nagyszerűen megszervezett versenyről Vernárszky Gyula, a Nagykaposi Maros Mix Tuber­­tini csapatvezetője nyilatkozott lapunknak: „Elsősorban annak örülök, hogy mindenki elégedetten szólt erről a találkozóról, és nem csak a mostaniról, hanem az eddig megszervezettekről is. Lehetősége­ink szerint mindig a maximumot akarjuk nyújtani és ezt az évről évre visszatérő versenyzők értéke­lik. Ami versenyzőink szereplését illeti, csapatként helytálltunk. Az egyéni teljesítmény talán lehe­tett volna jobb is, de ebben az erős mezőnyben a maximumot hozták ki magukból a fiúk, és most ennyi­re tellett.” Vernárszky hozzátette: figyelembe véve a gazdasági hely­zet alakulását, ha egy év múlva is ennyien lesznek, már az sikerként könyvelhető el. Eredmények a Hír­kosárban. (pan) Egynapos lesz az Ipoly-kupa Hét középiskola részvételével ren­dezik meg pénteken (megnyitó: 8.00 - futballpálya) Ipolyságon a 48. Ipoly-kupát és 11. Ferdinand Daucík-emlékkupát. 1972-ben Ré­vész Ferenc testnevelő tanár indí­totta útjára a sorozatot, s a jelenlegi magyar gimnázium, amely Szondy György nevét viseli, is folytatja a hagyományt. „Testvériskolákról lévén szó, a sportolás mellett a barátkozást, a kapcsolatok ápolását is szolgálja a torna - mondta érdeklődésünk­re Gajdács Mónika, a társszerve­ző Szondy-gimnázium igazgatója. - Iskolánk a kispályás fociban, a szlovák gimnázium a röplabdában házigazda. Idén először fordul elő, hogy egynapos a két torna, s az is újdonság, hogy a röplabdában vegyes, fiúk és lányok alkotta csa­patok indulnak, korábban mind­két nem képviselői külön tornán játszottak. Ez a helyzet döntés elé állítja a diákokat, hogy melyik sportágat válasszák. Mi abban re­ménykedünk, hogy focicsapatunk felér a dobogóra vagy a legalább a fair play díjat megszerzi, amit sportszerű játékáért legutóbb is ki­érdemelt. Idén már az 50. lett vol­na, de két évig nem volt Ipoly-ku­pa, a koronavírus a testnevelést is szokatlan korlátok közé szorította, így most nehéz megmondani, ki milyen eséllyel indul. Fociban cím­védőként Szécsény lép pályára. A torna alatt 11 órakor lesz a név­adó Ferdinand Daucík emléktáblá­jának megkoszorúzása, így emlé­kezve a város szülöttjére, aki főleg edzőként jutott a futball spanyol­­országi magaslataira. Az ipolysági szervezett sportélet 120. évfordu­lója keretében rendezett tornánkat megtiszteli jelenlétével Martinék János kétszeres olimpiai bajnok magyar öttusázó is.” (jmk) HÍRKOSÁR ► Sporthorgászat 25. COPUS CUP - csapat, úszós versenyszám: 1. Presov A - Colmic MsO SRZ (19 640 g), 2. Veiké Ka­­puáany Maros Mix Tubertini (13 610 g), 3. Sárospatak (13 830 g), 4. Mix (7805 g). Egyéni: 1. Marek Reáetár, 2. Daniel Olejöák, 3. Clark Lee (eperjesiek), 4. Péceli János Róbert, 5. Timko Péter (nagykaposiak), 6. Márton Zsolt (Sárospatak), 7. Pe­tőcz Tamás, 8. Fleischer Bertalan, 11. Bencsik János (nagykaposiak). Copus Feeder, egyéni: 1. Lubomír Dzuro (Nagymihály), 2. Tóth Tamás (Pólyán), 3. Katán Gyula, 4. Bencsik Já­nos (nagykaposiak), 5. Márton Zsolt, 7. Csorba István (sárospatakiak), 9. Fleischer Bertalan, 10. Tóth Vladimir, 11. Tóth Ottó (nagykaposiak), 12. Kovalkovií Gabriel, 13. Breuer Richard (királyhelmeciek), 14. Petőcz Tamás, 15. Magyar Zoltán (nagykaposiak), 17. Liska Ottó (Királyhel­­mec). (pan) ► Atlétika 14. BANSKÉ-MLAÍKY HEGYI FUTÁS (Bányapataka. Varannói járás, 6,4 km: 326 m szintkülönbség, 84 résztvevő): 1. (A kategória 1.) Revaj Erik (Igló) 0:26:23, 2. (B kategória 1.) Kamas Tomás (Igló) 0:26:41,3. De­­veíka Adrián (Nagymihály) 0:26:44.. .39. (C kategória 8.) Tóth Miklós 0:35:23,42. (A kategória 13.) Gabri Lóránt 0:36:56,50. (B kategória 14.) Pachota István 0:39:04, 61. (D kategória 5.) 0:41:41,62. (A kategória 18.) Kondás Róbert 0:41:42,68. (B kategória 11.) Puskárik Benjamin 0:42:53,72. (E kategória 2.) Papp Zoltán 0:43:09 (mind nagykaposiak). (pan)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents