Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)
2022-09-27 / 223. szám
141 KITEKINTŐ - HIRDETÉS 2022. szeptember 27. | www.ujszo.com Ultraortodox zsidók ezrei Ukrajnában Ultraortodox zsidók tízezrei gyűltek össze a szokásos zsidó újévi zarándoklatukon az ukrajnai Urnán városában, dacára a háború miatt kiadott figyelmeztetéseknek. Kljev. Az Ukrajnai Egyesült Zsidó Közösség szerint mintegy 23 ezren érkezhettek. Bár Uman viszonylag messze van a frontvonaltól, az ukrajnai és az izraeli hatóságok is arról próbálták meggyőzni az embereket, hogy idén a háborús helyzet miatt tekintsenek el az úttól. A figyelmeztetések ellenére több ezer, a hagyományos fekete öltözetet viselő haszid zsidó ünnepelt a város utcáin. A zarándokok egyike úgy fogalmazott, hogy „az év legfontosabb napjáról van szó, hogy Istennel kapcsolatba léphessünk, és ez egy nagyszerű hely erre”. Az ukrán rendőrség lezárta a környéket, az ünnepségek idejére megtiltották az alkohol, tűzijáték és játékpisztolyok eladását. (MTI) Minden évben haszid zsidók ezrei zarándokolnak el a haszidizmus alapítójának, Nachman rabbinak a közép-ukrajnai Uman város zsidó temetőjében található sfrjához, hogy szokás szerint táncos, vidám ünnepléssel üljék meg az idén szeptember végére eső zsidó újévet (TASR/AP-felvétel) Tongánál új sziget keletkezett Nukualofa. Új sziget keletkezett az Új-Zélandtól 2300 kilométerre északkeletre fekvő Tonga közelében egy tenger alatti vulkán kitörését követően- közölte a tongai földtani intézet a Facebookon. A Home Reef nevű tűzhányó szeptember 10-e óta önti a lávát- írta bejegyzésében az intézet. A kitörés kezdete után 11 órával egy négyezer négyzetméter kiterjedésű sziget keletkezett Tongatapu szigetétől 250 kilométerre északra - derült ki a beszámolóból. Az ezt követő tíz napban a földdarab gyorsan növekedett, és megnyolcszorozta kezdeti felületét. Jelenleg körülbelül 15 méterre magasodik ki a vízből, 211 méter hosszú és 218 méter széles. Egyelőre nem tudni, hogy a sziget megmarad-e. A víz alatti vulkánok által létrehozott földdarabok gyakran rövid életűek - figyelmeztetett az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). (MTI) VEGYES ► Lapostető-szigetelés. Tel.: 0911 288 868. DPR211099 ► AKCIÓ! Kemény tűzifa. Tel.: 0915 985 922. DPR220546 AKCIÓ!!! Legjobb minőségű műanyag ablakok és ajtók a legkedvezőbb áron. Tel: 0905 474 663. DPR220717 ► TETŐFEDŐ BÁDOGOS. Vállalunk tetőfedést, tetőjavítást, bádogozást. Cserép, cserepes lemez, palatetőfelújítást. Tel: 0904 674 402. DPR220768 ► Vizes falak nedvességének megszüntetése olcsón, 0911 256 085. DPR220629 Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! FALSZIGETELÉS! HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS (TERMOIZOLÁCIA) GYÁRI ÁRAKON ÁLLVÁNYOZÁSSAL! REFERENCIÁKKAL, GARANCIÁVAL, MINŐSÉGI ANYAGOKKAL! INGYENES FELMÉRÉS! ÓRIÁSI 30%-OS KEDVEZMÉNY! www.pannonszig.hu TEL.: 0915 115 448. DPR220580 APRÓHIRDETÉSÉT e-mailben vagy telefonon is feladhatja a következő elérhetőségeken: Kis Szilvia tel: 0918 865 748 e mail: Silvia.kiSl&ujsZO.COm Kétéjszakás, két főre szóló mellnesspihenés a négycsillagos Gyirmót Sport & Wellness Hotelben, félpanziós ellátással, 2 db egész napos horgászjeggyel a szálloda j| rendkíuül magas halállománnyal rendelkező tauánál, korlátlan f belépéssel a mellnessrészlegbe 200 euró értékben. \j|L MIT KELL TENNIE? Küldje el a I 10RGAS7 kódot MS-ben a >6 3-as számra október 3-ig! Kérjük, jelezze, melyik lapunk " előfizetője, hisz az előfizetők neue automatikusan többször kerül be a sorsolásba: aki Vasárnap- VAGY Új Szó-előfizető, m azé 5 x, aki pedig Vasárnap- VAGY Új Szó-előfizető is egyben, azé 10 x. A beküldés módja SMS-b HORGASZ(szóköz) jf Vezetéknéu, Keresztnéu, Utcanéu, Házszám, Településnéu(szlouákul), Postai irányítószám, előfizetett lapjaink neue. Példa HORGÁSZ Kouács, János, Mierouá, 60, Bratislaua, 821 05, Új Szó, Vasárnap. A uisszaigazoló SMS ára 1 € áfáual. A játék résztvevője beleegyezik, hogy a DUEL-PRESS Kft. a személyes adatokat postai/elektronikus kommunikációra használja fel. A DUEL-PRESS Kft. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson le a https://ujszo.com/gdpr oldalra. GYIRMOT SPORT & WELLNESS — HOTEL---RMpBMapSflMj DP220491