Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)

2022-09-13 / 212. szám

www.ujszo.coml 2022. szeptember 13. SPORT 115 Alcaraz az új, korrekorder világelső Alcaraz gyerekkori álmát váltotta valóra New Yorkban (Fotó: TASR/AP) ÖSSZEÁLLÍTÁS Carlos Alcaraz nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnok­ság férfi egyesét, mivel a va­sárnapi döntőben négy szett­ben legyőzte a norvég Casper Ruudot, és sikerével egyben ő az új világelső is. Az év utolsó Grand Slam-mérkő­­zésére a „győztes mindent visz” mot­tó jegyében került sor. A két döntős ugyanis nemcsak első GS-trófeájá­­ért szállt harcba, hanem azt is tudta, hogy a bajnok leváltja az orosz Da­­nyiil Medvegyevet az új ATP-világ­­ranglista élén. Alcaraz elképesztő idényt fut, az idén berobbant spanyol kiválóság négy tornát nyert meg február óta, emellett még kétszer döntőbe jutott, és az open éra 1968-as kezdete óta ő lett az 1990-ben győztes Pete Sam­pras után a második tinédzser, aki döntőbejutott a US Openen. Egyúttal a legfiatalabb Grand Slam-döntős is Rafael Nadal 2005-ös párizsi diadala óta. A 23 éves Ruud már megízlelhet­te a GS-döntők hangulatát, amikor júniusban sima vereséget szenvedett a 22. GS-címét begyűjtő Nadaltól a Roland Garroson. A döntő bizonytalan adogatójáté­kokkal indult, de bréklabda értékesí­téséig csak a bátran ütő spanyol jutott el az első fél órában (4:2). Alcaraz lendületben maradt, a szokásos lát­ványos stílusában szórta a nyerőket (6:4). A folytatásban Alcaraz kitartott taktikája mellett, korábbi mérkőzése­ivel ellentétben próbálta rövidre zárni a labdameneteket, vélhetően az elő­ző három ötszettes meccse, valamint Ruud remek állóképessége miatt. A norvég türelmes és pontos játékának meglett a jutalma, ezúttal ő húzott el 4:2-re, és innen már nem engedte OROSKY TAMÁS Tegnap késő délután bemu­tatta első keretét a szlovák labdarúgó-válogatott új szö­vetségi kapitánya, Francesco Calzona. Az Azerbajdzsán és a Fehérorosz­ország elleni Nemzetek Ligája-mér­­kőzésekre 27 tagú keretet nevezett az olasz szakember. Míg elődje, Ste­fan Tarkovié egy ideje már nem szá­mított Bénes Lászlóra, Calzona bi­zalmat szavazott a Bundesliga 2-ben szereplő Hamburg légiósának. „O nagy tehetség, még ha most keve­sebb lehetőséget is kap a klubjában. Benne megvannak azok a tulajdon­ságok, amiket egy játékosban ke­resek - mondta Calzona a tegnapi sajtótájékoztatón, kisebb unszolás­ra konkretizálva is ezeket. - Első­sorban a lelkesedés fontos, aztán a technikai felkészültség, hogy a vé­dekezésben is jó legyen a játékos, emellett pedig aktívnak kell lennie, nemcsak reagálni a történésekre, hanem alakítani is azokat, támad­ni.” A kritériumoknak hét, Fortuna ligás játékos is megfelelt, köztük Miroslav Kácer, a DAC fiatal kö­zéppályása. „Szerintem fejlődik a bajnokság, vannak olyan képességű labdarúgók a klubokban, akik vá­logatottak lehetnek” - szögezte le vissza egyre fáradtabbnak tűnő rivá­lisát (2:6). A harmadik szettet némileg vá­ratlanul brékkel kezdte a spanyol, akinek labdája volt a 3:0-hoz is, de Ruud nagyszerű védekezéssel for­dított, és ő vezetett 3:2-re. Innentől fej fej mellett haladtak, majd Alca­raz adogatóként két szettlabdát há­rított 5:6-nál. A rövidítésben Ruud került hullámvölgybe, alig találta el a pályát, így ismét szetthátrány­ba került (7:6). A negyedik játszma kiegyenlített és magas színvonalú teniszt hozott, Alcarazt repítette a megnyert előző felvonás, és 3:2-nél elvette riválisa adogatását. Hamaro­san 5:2 állt az eredményjelzőn, majd Calzona, aki egyelőre csak interne­ten látta a szlovákiai bajnokikat. Az 53 éves szakember négy újon­cot hívott be (a már említett Káéer mellett a plocki Kristián Vallót, va­lamint az egyaránt zsolnai Matús Rusnákot és Dávid Durist), Strele­­cet és Suslovot pedig az Eb-pótse­­lejtező előtt álló U21-es csapat ren­delkezésére bocsátotta. „Főleg a védelemben játszó szlovák focisták nyújtanak egyre jobb teljesítményt. Kezdetben mindenképp négyvédős rendszerben fogunk felállni” - árul­ta el Calzona. Újságírói kérdésre vá­laszolva elmondta, a Köbenhavnnál stabilan játszó Denis Vavrót is fi­a spanyol egy ásszal lezárta a 3 óra 20 perces finálét (6:3). Alcaraz sikerével 19 évesen és 4 hónaposán minden idők legfiatalabb világelsője a világranglista 1973-as bevezetése óta. Az eddigi rekordot az ausztrál Lleyton Hewitt tartotta, aki 20 évesen és 9 hónaposán lépett fel a tenisztrónra. „Kivételes nap ez számomra, fia­tal korom óta arról álmodtam, hogy Grand Slam-bajnok és világelső le­szek. Nehéz elmondani, mit érzek. Köszönöm a stábomnak és a csalá­domnak, kár, hogy nem lehetett itt mindenki New Yorkban - mondta Al­caraz. - Az a jelszavam, hogy nincs idő fáradtnak lenni, Keményen dol­gyeli, de választania kellett a sok jó középhátvéd közül. Calzona - aki szeptember 17-én tér csak vissza Szlovákiába - a csa­patkapitány kiválasztását az öltöző­re bízza majd. „Az elmúlt hónapban napi 12-13 órát dolgoztam, ez a to­vábbiakban is hasonlóan lesz” - tet­te hozzá a szövetségi kapitány. A szlovák válogatottra előbb szeptember 22-én Nagyszombat­ban Azerbajdzsán vár, majd 25-én semleges pályán, Szerbiában fogad­ják a fehéroroszokat a C divízió 3. csoportjában. A feljutásra már csak elméleti esélye van a szlovákoknak, a négyest Kazahsztán vezeti. gozom, és a US Open bajnoki címe a jutalom érte. Nagy köszönet a szur­kolóknak, akik buzdítottak.” Edzője, Juan Carlos Ferrero sze­rint Alcaraz eddig még csak képes­ségei körülbelül 60 százalékát hasz­nálta ki. „Amikor 15 évesen meg­jelent az akadémiámon, mindjárt láttam, hogy más, mint a korabeli fiúk. Robbanékony volt és nagyon gyors. De olyan vékony volt, mint a spagetti. Még nagyon sok munkára van szüksége. Szerencsére nagysze­rű versenyző ” - jegyezte meg Fer­rero, hozzátéve, védencében meg­van a potenciál akár arra is, hogy egyszer beállítsa Nadal 22 GS-cí­­mes rekordját. (MTI, TASR) SPORTMENÜ ► Labdarúgás SLOVNAFT CUP, 3. forduló -16.00: Kechnec-Preóov. ► Kosárlabda FÉRFI EB, negyeddöntő - 17.15: Spanyolország- Finnország; 20.30: Németország-Görögország. ► Kerékpár SZLOVÁK KÖRVERSENY, Pozsonyligetfalu, prológ (egyéni idofutam) -17.15. Jogszerű volt Rasmussen kirúgása A Magyar Kézilabda-szö­vetség (MKSZ) jogerősen pert nyert Kim Rasmussennel, a női válogatott korábbi szövetségi ka­pitányával szemben. A másod­fokú Ítélet szerint az edző meg­szegte megbízási szerződésének rendelkezéseit, így a szövetség jogszerűen mondta fel a meg­állapodást. A dán edzőt 2019 decemberében az olimpiai kva­lifikációs vb-n, a Románia elle­ni vesztes csoportmérkőzésen előbb sárga lappal figyelmeztet­ték, majd a hajrában a reklamá­lása miatt kétperces kiállítással sújtották csapatát. A tévedések­kel tarkított meccs után úgy fo­galmazott, a bírók és a zsűri sze­mélyes támadást intéztek ellene. Kijelentése miatt a nemzetközi szövetség felfüggesztette. Ras­­mussent 2020. január 7-én me­nesztette az MKSZ. (MTI) EREDMÉNYEK ► Labdarúgás NB 1,8. forduló: Újpest-Vasas 2:1 (1:1). Szusza Ferenc Stadion, 2444 néző. G:: Katona M„ Diaby, ill. Holender (20.). Jv.: Karakó. Sárga lap: Otigba, Baráth B. (Vasas). FTC-Kisvárda 3:0 (1:0). Groupama Aréna, 9111 néző. G.: R. Mmaee (27., 63., az elsőt 11-esből), S. Mmaee (72.). Jv.: Berke. Sárga lap: Laidouni, ill. Camaj, Ko­­vacic, Peteleu. 1. Ferencváros 6 6 0 0 18:1 18 2. Kisvárda 8 4 2 2 16:12 14 3. Kecskemét 8 3 4 1 10:6 13 4. Puskás Akadémia 8 3 4 1 9:6 13 5. Paks 7 3 2 2 13:13 11 6. ZTE 7 3 13 14:11 10 7. Fehérvár 7 3 0 4 9:12 9 8. Honvéd 8 2 3 3 7:12 9 9. Debrecen 8 14 3 10:13 7 10. Újpest 7 1 3 3 6:14 6 11. Mezőkövesd 8 1 2 5 9:17 5 12. Vasas 8 0 5 3 7:10 5 FORTUNA LIGA, 10. forduló: Trencin-Trnava 0:2 (0:1). G.: Risztovszki (27.), KóSa (52.). Sárga lap: Sztojszavljevics, Bajnovic, ill. Savvidisz. Jv.: Glova. 1. Slovan 9 7 1 1 23:7 22 2. Trnava 10 5 3 2 19:10 18 3. Podbrezová 9 4 5 0 15:8 17 4. DAC 10 4 4 2 14:9 16 5.2ilina 10 4 3 3 13:9 15 6. Ruzomberok 10 3 5 2 13:12 14 7. Banská Bystrica 10 4 0 6 14:20 12 8. Skalica 10 2 5 3 9:13 11 9. Trencin 10 3 2 5 7:14 11 10. Michalovce 9 2 2 5 10:17 8 11. Zlaté Moravce 9 1 4 4 8:15 7 12. Lipt. Mikulás 10 0 4 6 8:19 4 ► Kosárlabda FÉRFI EB - nyolcaddöntő: Görögország-Csehország 94:88, Olaszország-Szerbia 94:86. ► Kézilabda NŐI MOL LIGA, 2. forduló: Zlín-Slavia 25:36 (10:17). ► Röplabda FÉRFI VB, elődöntő: Olaszország-Szlovénia 3:0 (21,22, 21). Döntő': Olaszország-Lengyelország 3:1 (-22,21.18. 20). A 3. helyért: Brazília-Szlovénia 3:1 (18,18, -22,18). NŐI EB-SELEJTEZO, E csoport, 6. forduló: Lettország-Szlovákia 0:3 (-10, -14, -9). ► Tenisz US OPEN, férfi egyes, döntő: Carlos Alcaraz (spanyol, 3. )-Casper Ruud (norvég, 5.) 6:4,2:6,7:6,6:3. Női páros, döntő: Barbora Krejcíková, Katefina Siniaková (cseh, 3.)-Taylor Townsend, Catherine McNally (amerikai) 3:6,7:5,6:1. NŐI VILÁGRANGLISTA (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Swiatek (lengyel) 10 365 pont; 2. (5.) Dzsabőr (tunéziai) 5090; 3. (2.) Konlaveit (észt) 4300; 4. (4.) Badosa (spanyol) 3980; 5. (8.) Pegula (amerikai) 3501; S. (3.) Szakkari (görög) 3480; 7. (6.) Szabalenka (fehérorosz) 3470 ;8. (12.) Gauff (amerikai) 3047; 9. (7.) Halep (román) 3025; 10. (17.) Garcia (francia) 2930; . . . 52. (55.) Bondár 995, 76. (78.) Udvardy 769, 79. (91.) Gálfi 749,114. (133.) Jani R. (magyarok) 546,120. (110.) Schmiedlová 517,140. (183.) Kuímová 457,162. (126.) Kuéová (szlovákok) 392. FÉRFI VILÁGRANGLISTA: 1. (4.) Alcaraz (spanyol) 6740 pont, 2. (7.) Ruud (norvég) 5850,3. (3.) Nadal (spanyol) 5810,4. (1.) Medvegyev (orosz) 5065,5. (2.) Zverev (német) 5040, 6. (5.) Cicipasz (görög) 4810,7. (6.) Djokovics (szerb) 3570,8. (9.) Norrie (brit) 3550,9. (11.) Rubljov (orosz) 3390,10. (10.) Hurkacz (lengyel) 3355,... 45. (40.) Molóan (szlovák) 971,91. (98.) Fucsovics (magyar) 580,99. Gombos (szlovákiai) 540,155. Kovalík (szlovák) 347,159. (158.) Piros Zs. 334,179. (185.) Marozsán (magyarok) 298. ► Kerékpár VUELTA, 21. szakasz (Las Rozas-Madrid, 96,7 km): I. Juan Sebastián Molano (kolumbiai, UAE) 2:26:36; 2. Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo) azonos idővel; 3. Pascal Ackermann (német, UAE) a. i. Az összetett végeredménye: 1. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step) 80:26:59; 2. Enric Mas (spanyol, Movistar) +2:02; 3. Juan Ayuso (spanyol, UAE) +4:57. ► Birkózás VB, Belgrád, kötöttfogás - férfi 77 kg: 2. Lévai Zoltán; 87 kg: 3. Losonczi Dávid (magyarok). ► Sportfogadás L0T0, a 36. játékhét (vasárnap), I. húzás: 6,14.18, 28,34,39, pótszám: 16. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 717,70 euró (10); 4. díj: 27,00 euró (424); 5. díj: 16,40 euró (522); 6. díj: 5,30 euró (5675), 7. díj: 4,60 euró (7435). JACKPOT: 1 318 706,30 euró. II. húzás: 2, 6, 7, 23, 28, 42; pótszám: 21. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (14); 4. díj: 25,00 euró (477), 5. díj: 10,00 euró (919), 6. díj: 5,00 euró (7653), 7. díj: 3,00 euró (8701). JOKER-szám: 042015. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (12); 4. díj: 33 euró (143); 5. díj: 3,30 euró (1223). L0T0 5 a 35-ből: 8,21, 22, 31,33. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 86 905,68 euró (1); 2. díj: 208,50 euró (126), 3. díj: 3,30 euró (4028). KENŐ - vasárnap: 1,2,9,11,13,15,24,25,26,31,35, 36,39,50,52,57,65,76,79,80. Kenő Plusz-szám: 9. KENŐ JOKER - vasárnap: 452565. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (21), 5. díj: 2,50 euró (92), 6. díj: 0,50 euró (861). A szlovák válogatott kerete ► Kapusok: Martin Dúbravka (Manchester United), Marek Ro­­dák (Fulham), Dominik Takáő (Trnava) Védők: Peter Pekarík (Hertha), Kristián Valló (Plock), Matúá Rusnák (2ilina), Martin Valjent (Mallorca), Norbert Gyömbér (Salernitana), Milan Skriniar (Inter), Lubomír Satka (Lech Poz­nan), Dávid Hancko (Feyenoord), Vernon De Marco (Slovan) ► Középpályások: Patrik HroSovsky (Genk), Stanislav Lobotka (Napoli), Juraj Kucka (Slovan), Miroslav Káöer (DAC), Bénes László (Hamburg), Christián Here (Grasshoppers), Matúá Bero (Arnhem), Erik Jirka (Plzefí), Ivan Schranz (Slavia Pra­ha), Martin Regáli (Ruíomberok), Lukáé Haraslín (Sparta Praha), Dávid Duriä (2ilina) Csatárok: Róbert Bo2eník (Boavista), Samuel Mráz (Miran­­des), Adam Zrefák (Warta Poznan) Bénes és a DAC-os Kácer is a keretben

Next

/
Thumbnails
Contents