Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)
2022-09-07 / 207. szám
www.ujszo.coml 2022. szeptember 7. SPORT 121 Négy között a férfi vízilabdázók Nyerő páros: Vogel 9 védéssel, Jansik 5 góllal zárt (Fotó: MTI) HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS A magyar férfi vízilabdaválogatott ll:8-ra legyőzte Montenegrót a spliti Európa-bajnokság negyeddöntőjében, így ott lesz a csütörtöki elődöntőben. Magyarország jobban kezdett ellenfelénél és egy kis videózás után a vezetést is ők szerezték meg, az első negyed végén 3:l-re vezettek. A montenegrói válogatott azonban felzárkózott és ugyan egyenlíteni nem tudtak, nem hagyták, hogy Vogel Somaék megnyugodjanak, a szünetben 5:4-re vezetett a magyar csapat. A harmadik negyedben sem változott a játék képe, de egy gólt hozzá tudott még tenni az előnyhöz a magyar válogatott. Az utolsó játékrészben az addig három kapufát jegyző Zalánki is megszerezte első gólját és Manhercz újabb találata után 9:5-nél mindenki azt hitte, megvan a meccs. Montenegró viszont nem így gondolta és újra két gólra zárkózott, Varga Zsolt pedig időt is kért. Ez jó tett csapatának és legfőképpen a végig remekül játszó Jansik Szilárdnak, aki előbb ejtett egy gólt, majd 4 a 3 ellen meg is úszhatott volna, de ekkor még nem így tett, nem sokkal később viszont már meglódult és egy újabb ejtéssel lezárta a találkozót, 11:8. A győzelem azt jelenti, hogy Angyal Dánielék az elődöntőben játszhatnak csütörtökön, ellenfelük a lapzártánk után kezdődő Spanyolország-Görögország meccs győztese lesz. „Meglett az eredménye, hogy az izraeli meccsen én pihentem, így volt erő még a végén is megúszni. Kicsit féltem, hogy sokáig leszek meccs nélkül, hiszen én szerdán a szerbek elen játszottam utoljára. Most már azt mondom, jó volt ez így, minden energiámat erre a mérkőzésre tudtam összpontosítani. Végig csapatként küzdöttünk, nagyon jó volt a védelem, nagyon jól védett Soma, össze sem tudom számolni, hány blokkunk volt, rengeteg labdát szereztünk. A torna előtt egy cél volt, hogy jussunk be a négybe. Innentől kezdve ez már csak részcélnek mondható, megyünk tovább. Regenerálódunk, a tévében megnézzük majd, kivel játszunk, aztán pihenünk és holnaptól felkészülünk az elődöntőre. Nagyon nagy csata lesz ismét - értékelt a csapatkapitány Jansik, akinél rákérdeztünk, a korábban általa említett fegyelmezettség volt-e az oka annak, hogy csak másodjára vállalta fel a megúszást a meccs végén. - Igen, láttam, hogy ők már elmentek vabankra támadni úgy, hogy volt húsz másodperc támadóidő. Felmehettünk volna, de végig ez a fegyelmezettség jellemzett minket és ekkor is bejött. Ez vitt előre, csapatként és türelmesen játszottunk. Ki tudtuk játszani a támadóidőket, kivártuk, hogy kiugráljanak és az utolsó öt másodpercben be tudtuk passzolni centerbe vagy a kapufához a labdákat. Ez okozta az eredményességet és az, hogy ennyire jól megértettük egymást a vízben. Boldogok vagyunk, ma még örülhetünk, de holnap már a következő ellenfélre figyelünk” - zárta az öt gólig jutó jobbkezes játékos. „Szerintem jól játszottunk, főleg a védekezés dominált. Azt szoktam gondolni erről a csapatról, hogy ha a védekezés így összeáll, akkor bárkit megverhetünk. Volt egy pár elkerülhető gól, amit kaptunk és sok ötméterest is befújtak ellenünk, Soma viszont egyet meg is fogott. A támadás is jól működött, valakiben mindig benne lesz a gól. Nagyon jók vagyunk elöl, és ha hátul mindig így egymásért küzdünk, akkor minden össze fog állni” - nyilatkozta Zalánki, aki előzetesen a spanyolokat várta ellenfélnek az elődöntőbe. Elek Zoltán, Split Győzelemmel zártak a szlovákok Ami a szlovák női válogatottnak nem sikerült, az a férfiaknak igen. Szlovákia U:5-re legyőzte Szlovéniát, így az utolsó előtti, azaz a 15. helyen zárt az Európa-bajnokságon. „Örülök, hogy győzelemmel fejeztük be a tornát. Az, hogy nem az utolsó helyen végeztünk, remélem, segít a szlovák vízilabdának. Fiatal csapatunk van, akiknek sokat jelent, hogy Európa legjobbjai ellen játszhattak. Gratulálok a csapatomnak" - nyilatkozta a szlovákok szövetségi kapitánya, Milan Oráula. Kifogtak a spanyolok Vályiékon HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS A magyar női vízilabdaválogatott 11:15-ös vereséget szenvedett a címvédő spanyoloktól a spliti Európa-bajnokság negyeddöntőjében, így a helyosztókon folytatja szereplését. A mérkőzést ugyan aktívabban, de kevésbé hatékonyan kezdték a magyarok, 2:0 helyett így 0:2 volt az állás bő négy perc után. A második negyedben már l:4-re is vezetett Spanyolország, de innen még fel tudtak állni Szilágyi Dorottyáék. Fél perccel a játékrész vége előtt Gurisatti egyenlített, de a spanyol válogatott 3 másodperccel a dudaszó előtt újra betalált, így 5:6 volt az állás a nagyszünetben. Egy gyors gólváltás után eljött az a perc, ami az utólagos értékelések alapján megtörte a magyarokat, Leiton Arrones két szép centergóllal jelentkezett. Ezt követően Ruiz Barril találatával négyre nőtt a különbség. Az utolsó nyolc percben egyszer még visszajöttek két gólra Máté Zsuzsannáék, de ennél többre nem futotta erejükből és végül 11:15-ös vereséget szenvedtek. „Fia a számokat nézem, a három centerből kapott akciógólon múlott, mert ennyire azért nem voltunk felkészülve. Egyet még ki tud bekkelni a csapat, de hármat semmiképp. Illetve az elején nagyon keveset vállalkoztunk, a félidőig mindössze nyolcat lőttünk kapura. Pedig a fórjaink és a helyzeteink szerintem megvoltak. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, sokat is beszélünk erről, hogy mi a bátorság és mi már vakmerőség. Futottunk már bele abba a hibába, épp a spanyolok elleni olimpiai elődöntőben, hogy mindenki, aki arra járt, lőtt egyet. Most sajnos a másik végletjött elő. Nagy pici dolgokon múlt, valamiért nem érdemeltük meg a győzelmet. Szerintem ez csak rajtunk múlt - kezdte az értékelést a mixzónában Leimeter Dóra, aki azt is elmondta, mit jelenthet ez a jövőre nézve. - 2018 óta minden világversenyen itt voltam, még nem játszottam az ötödik helyért. Sajnos most ez is eljött. Ez is segítheti majd a csapat jellemfejlődését. Én hiszem, hogy semmi nincs véletlenül, valamiért ezen az Eb-n nem érdemeltük meg, hogy négy közé kerüljünk. Nem tudom miért, erre majd idővel találunk válaszokat. Nagyon sokat kell tenni még a csapatnak egymásért a vízben” - zárta az egy-egy gólt és gólpasszt jegyző balkezes szélső. „Amikor feljöttünk 5:5-re, akkor újra megadtunk magunknak a sanszot. Nem is feltétlen csak erről a meccsről, hanem az elmúlt hétről beszélnék - vont párhuzamot a görögök és a hollandok elleni vereség és a spanyolok elleni meccs között Gurisatti Gréta. - Nem a legjobb formánkban vagyunk most. Az első két meccs és ma az első két negyed után újra volt lehetőségünk a jó eredményre, ez nagy bravúr. A centerakciókból ma három gólt kaptunk, máskor egy egész tornán kapunk talán egyet. Nyilván látszódott a rutinbeli különbség is, nem mindegy, ki van a bekk pozíciójában. Különbség, hogy videón megnézzük és elemezzük őket, vagy a vízben valóban küzdeni kell ellenük. Ez a csapat az eredménytől függetlenül egy nagyon jó csapat. Nyilván az ötödik helyet megszerezzük, ez nem kérdés. A fiataloknak ez egy jó tanulási folyamat lesz, hogy ebbe mennyi munkát kell beletenni, nem elég, hogy valaki tehetséges, hanem a másikért mindent meg kell tenni, az utolsó utáni pillanatban is be kell vetődni egy blokkal. Összességében ha nézzük, akkor idejöttünk vb-ezüstérmesként, egy hónapja még mindenkinek fülig ért a szája, egy hete pedig csak azon voltunk, hogy felhozzuk magunkat. Nagyon büszke vagyok erre, nem sok csapat képes ezt ennyire jól lereagálni. Persze ez most senkit nem vigasztal, de biztosan lesznek ennek pozitív következményei” - zárta az Eb góllövőlistáját 19 találattal vezető Gurisatti. A magyar csapat következő ellenfele ma 16 órától Franciaország lesz, ha itt a papírformának megfelelően győznek Mátéék, akkor az ötödik helyért az izraeli-horvát párharc győztesével játszanak majd. Elek Zoltán, Split Máté Zsuzsanna két kiállítása után társai nem tudták tartani a spanyol centert (Fotó: MTI) SPORTMENÜ ► Labdarúgás BL,1.forduló. A csoport -18.45: Ajax Amsterdam-Glasgow Rangers: 21.00: Napoli-Liverpool. B csoport - 21.00: Atlético Madrid-Porto; Bruges- Leverkusen. C csoport - 21.00: Barcelona-PIzeü, Inter-Bayern München. D csoport -18.45: Frankfurt-Sporting; 21.00: Tottenham-Marseille. ► Kosárlabda FÉRFI EB, 5. forduló - A csoport, 13.30: Törökország-Spanyolország; 16.15: Bulgária-Belgium; 19.00: Georgia-Montenegró. 8 csoport -15.30: Litvánia-Bosznia-Hercegovina, 17.15: Franciaország-Szlovénia; 20.30: Magyarország-Németország. ► Kézilabda NŰI MOL LIGA, 2. forduló -18.00: Písek-Most. ► Vízilabda EB, Split, nők, az 5-8. helyért-16.00: Franciaország- Magyarország; 17.30: Izrael-Horvátország. Elődöntó'k -19.00: Hollandia-Spanyolország; 20.30: Görögország-Olaszország. ► Röplabda NŰI EB-SELEJTEZŰ, E csoport, Poprád -18.00: Szlovákia-Spanyolország. EREDMÉNYEK ► Labdarúgás SPANYOLORSZÁG, 5. forduló: Valladblld-Almería 1:0, Weissman (90.+3). OLASZORSZÁG, 5. forduló: Torino-Lecce 1:0, Vlasic (40.); Salernitana-Empoll 2:2, Mazzocchi (39.), Dia (61.), ill. Satriano (31.), Lammers (81.); Monza-Atalanta 0:2, Höjlund (58.), Marion (65., öngól). SL0VNAFT CUP, 2. forduló (a továbbjutás egy mécsesén dőlt el): Ladomerská Vleska-DAC 2:4, a DAC gólszerzői: Brunetti, Ramadan, Andzouana 2; Príbelce- Zilina 1:4, Tvrdosin-Podbrezová 0:4, Kováíová-FK Pohronie 0:3. ► Kosárlabda FÉRFI EB - A csoport: Belgium-Törökország 63:78, Montenegró-Spanyolország 65:82. B csoport: Bosznia-Hercegovina-Franciaország 68:81. C csoport: Görögország-Nagy-Britannia 93:77, Ukrajna-Olaszország 84:73, Észtország-Nagy-Britannia 94:62. D csoport: Csehország-Hollandia 88:80, Szerbia-Finnország 100:70, Hollandia-Lengyelország 69:75. ► Vízilabda EB, nők, negyeddöntő: Spanyolország-Magyarország 15:11 (4:1, 2:4, 6:3, 3:3) magyar gólszerzők: Garda 3, Szilágyi, Parkes, 2-2, Horváth, Gurisatti, Leimeter, Vályi 1-1; Olaszország-Horvátország 16:8 (5:2,4:2,3:2,4:2). A 9. helyért: Szerbia-Németország 12:9 (3:1,4:2,1:1, 4:5), Gö rög ország-lzrae 114:4 (6:1,2:1,2:0,4:2). Férfiak, negyeddöntő: Magyarország-Montenegró 11:8 (3:1,2:3,2:1,4:3), magyar gólszerzők: Jansik 5, Manhercz 2, Német, Angyal, Konarik, Zalánki 1-1; Olaszország-Franciaország 16:8 (2:3,5:2,4:1,5:2). A 15. helyért: Szlovákia-Sztovénla 11:5 (3:2, 3:1, 2:2,3:0), szlovák gólok: Báláz 6, Caraj 2, Molnár, Baóo, Tisaj. A13. helyért: Németország-Málta 14:11 (3:3, 3:1,3:5, 5:2). A 9-12. helyért: Románia-lzland 8:8 - ötméteresekkel 3:2 (2:2,2:2, 2:2,2:2); Hollandia- Szerbia 6:6 - ötméteresekkel 5:6 (1:2,1:3,4:1,0:0). ► Röplabda FÉRFI VB, nyolcaddöntö: Franciaország-Japán 3:2, Ukrajna-Hollandia 3:0. ► Kerékpár VUELTA, 16. szakasz (Sanlúcar de Barrameda-Tomares): 1. Mads Pedersen (dán) 4:45:29; 2. Pascal Ackermann (német), 3. Danny Van Poppel (holland) a. i. összetett: 1. Remco Evenepoel (belga) 61:26:26; 2. Primoz Roglic (szlovén) +1:26; 3. Enric Mas (spanyol)+2:01. ► Tenisz US OPEN, nyolcaddöntö-férfiak: Carlos Alcaraz (spanyol, 3.)-Marin Cillc (horvát, 15.) 6:4,3:6,6:4,4:6,6:3; Frances Tiafoe (amerikai, 22.)-Rafael Nadal (spanyol, 2. ) 6:4, 4:6, 6:4, 6:3; Jannik Sinner (olasz, 11.)-llja Ivaska (fehérorosz) 6:1,5:7,6:2,4:6,6:3; Andrej Rubljov (orosz, 9.)-Cameron Norrie (brit, 7). 6:4,6:4,6:4. Nők: Arina Szobolenka (fehérorosz, 6.)-Danielle Rose Collins (amerikai, 19.) 3:6,6:3,6:2; Karolina Plíüková (cseh, 22.)-Viktorija Azarenka (fehérorosz, 26.) 7:5, 6:7,6:2; Iga Swiatek (lengyel, 1.)-Jule Niemeier (német) 2:6,6:4,6:0; Jessica Pegula (amerikai, 8.)-Petra Kvitová (cseh, 21.) 6:3,6:2. Női páros: Caty McNally, Taylor Townsend (amerikai)Gálfi Dalma, Bernarda Pera (magyar, amerikai) 6:4,6:4. ► Sportfogadás KENŐ - héttő: 1,2,4,7,10,12,24,25,26,30,32,35, 52,56,61,68,69,72,73,75. Kenő Plusz-szám: 73. KENŐ JOKER - héttő: 811020. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (8), 5, díj: 2,50 euró (95), 6. díj: 0,50 euró (888).