Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)

2022-08-27 / 200. szám

yvww.ujszo.com | 2022. augusztus 27. SPORT 115 EKL-csoportkörös a pozsonyi Slovan Vereséggel is ott van az EL-csoportkörben a Fradi J. MÉSZÁROS KÁROLY Idegtépő csatában jutott a Slovan a labdarúgó Európa­­konferencialiga (EKL) csoportköróbe, miután a rá­játszásban a mostari l:0-ás vereséget követően Pozsony­ban hosszabbítás után 2:l-re győzött, majd tizenegyespár­bajban (6:5) búcsúztatta a bosnyák Zrinjskit. Csütörtök este fél tizenkettő körül gejzírként tört fel az örömmámor a pozsonyi stadionban, amikor Cav­­ric 11-ese a büntetőpárbaj hetedik sorozatában a vendégek kapujában landolt. S mivel előtte két mosta­ri játékos (Barisic, Mandic) fölé durrantott, szemben az egy pozso­nyi hibázóval (Kasija lövését véd­te Condric), ezúttal a Slovan javára dőlt el a kupapárharc. Izgalmakban nem volt hiány a visszavágón. Egy félidőn át nem esett gól, bár eshetett volna mind­két oldalon. Nemegyszer a hazai védelem tálcán kínálta a Zrinjski játékosainak az ordító helyzeteket, Chovan azonban mindannyiszor bravúrral hárított. Nehezen bonta­kozott ki a Slovan, sorra veszítet­te el a (fej)párharcokat, mindenho­va egy lépéssel hamarabb értek a szervezetten védekező és letámadó vendégek. A fordulatot a második félidőben Ramirez beállítása jelen­tette. A DAC-ot is megjárt venezu­elai csatár végre Slovan-mezben is betalált, egy oldalról belőtt labdát pofozott a hálóba (1:0). Nem sok­kal később a továbbjutást is eldönt­­hette volna, egyedül tört kapura, de Condric mentett. Jöhetett a 2x15 perces hosszab­bítás, melynek első felében Savic révén egyenlített a Zrinjski (1:1). Már úgy nézett ki, hogy a Slovan elbukja sorrendben harmadik cso­portkörért vívott európai kupapár­harcát is. Csak két perc volt a rá­adás, pedig a hosszabbításban a vendégjátékosok szinte ötpercen­ként feküdtek a füvön. Amíg a ha­zai kispad Kankava kiállítása és a rövid ráadás miatt dühöngött, s már JEGYZŐKÖNYV Slovan-Zrinjski Mostar 2:1,11-esekkel 6:5 Gólszerzők: Ramirez (67., 120.+2), ill. Savic (103.) Játékvezető: Al-Hakim (svédországi). Sárga lap: Kasja, Kankava, Csakvetadze, Kucka, ill. Jankovic, Bilbija, Mandic. Piros lap: Kankava (118., Slovan), 14333 néző SLOVAN: Chovan-Medvedév (66. Pauschek), Kasja, Abena, De Marco (66. Ramírez)-Kankava, Kucka (106. Hrncár), Csakvetadze-Zm rhal, Green (112. Medved), Saponjics (57. Cavric) ZRINJSKI: Condric-Magdic (63. Senic), Savic, Barisic-Corluka, Jankovic (63. Malekinusic), llinkovic (45. Kamenar), Memija (91. Maglica)­­Cuze (78. Mandic), Jukic (46. Jakovljevic)-Bilbija jócskán a 122. percben jártunk, a bosnyákok kapujának előterébe került a számtalan előreívelések közül az utolsó, Ramirez eszmélt a leggyorsabban, és ollózva meg­szerezte a tizenegyespárbajt hozó Slovan-találatot (2:1). Tíz berúgott büntető után két bosnyák baki kö­vetkezett, és a szlovák bajnok már nem engedte ki kezéből a továbbju­tást. Akárcsak tavaly, idén is a so­rozat csoportkörében folytathatja. Id. Vladimir Weiss, a Slovan ve­zetőedzője annyira boldognak érez­te magát, hogy a meccs után tiszte­letkört futott a pályán védenceivel a közel 15 ezer néző előtt. Szavaiból is áradt az öröm: „A lehetetlenből jutottunk tovább. Fantasztikus mér­kőzés volt, már az első perctől. Ilyen forgatókönyvet még Hitchcock sem írt volna. Nem szívesen beszélek a szerencséről, de néha szükség van rá. Ha nem megyünk tovább, talán már nem lennék a Slovan edzője.” így azonban készülhet csapatával a csoportkörre. A Ferencváros egygólos ve­reséget szenvedett az ír Shamrock Rovers vendége­ként a labdarúgó Európa­­liga-selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának visszavágóján, de a múlt héten elért hazai 4:0-s sikerének köszönhetően magabiztosan jutott a sorozat csoportköróbe. Sztanyiszlav Csercseszov együt­tese Dublinban elsősorban a meg­nyugtató előnyének megőrzésé­re törekedett, s bár a 89. percben kapott góllal l:0-ra elveszítette a meccset, így is sorozatban negyed­szer szerepelhet valamelyik euró­pai kupasorozat főtábláján. „Nagyon akartak, becsületesen küzdöttek végig, emellett türelme­sek is voltak. A meccs vége felé több helyzetet kialakítottak, ha­zai pályán mindenképpen győzni szerettek volna. Ahogy telt az idő, egyre biztosabb lett a továbbjutá­sunk, ezzel csökkent a koncentrá­ciónk, míg a hazaiakat motiválta, hogy győzelemmel zárják a selej­tezőket” - értékelte a 90 percet Bogdán Adám, az FTC kapusa, aki Dibuszt helyettesítette. Csercseszov elmondta, fontos, hogy megvan a továbbjutás, de emellett győzni akartak ezúttal is. „Nem sikerült ma 100%-t nyújta­ni, ki kell elemeznünk a mérkő­zést. Az ellenfél is a csoportkör­be jutásért küzdött, sokkal job­ban kellett volna játszanunk. Egy 4:0-s siker után ez nem egyszerű feltétlenül, de ettől sokkal jobb já­tékot szerettem volna viszontlátni a pályán, hiszen a csoportkörben is erős ellenfelek várnak ránk” - szögezte le az orosz szakember. Az FTC egymást követő máso­dik évben játszhat az Európa-liga csoportkörében, az elmúlt négy idényt tekintve harmadszor, egy­szer, 2020-ban ugyanis a Bajno­kok Ligája főtábláján volt érdekelt. (MTI, fradi.hu) EKL, csoportbeosztás • A csoport: Basaksehir, Fiorentina, Hearts, RFS Riga • B csoport: West Ham, FCSB, Anderlecht, Silkeborg • C csoport: Villarreal, Hapoel Beer Sheva, Austria Wien, Lech Poznan • D csoport: Partizán Beograd, Köln, Nice, Slovácko • E csoport: Alkmaar, Apollon Limassol, Vaduz, Dnyipro • F csoport: Gent, Molde, Shamrock Rovers, Djurgarden • G csoport: Slavia Praha, CFR Cluj, Sivasspor, FC Ballkani • H csoport: Basel, SLOVAN, Zalgiris Vilnius, Pjunik Jereván Európa-liga, csoportbeosztás • A csoport: Arsenal, PSV, Bodö/Glimt, Zürich • B csoport: Dinamo Kijev, Rennes, Fenerbahce, AEK Larnaca • C csoport: AS Roma, Razgrad, Betis, HJK Helsinki • D csoport: Braga, Malmö, Union Berlin, Saint-Gilloise • E csoport: Manchester United, San Sebastián, Sheriff Tiraspol, Omonia Nicosia • Fcsoport: Lazio, Feyenoord, Midtjylland, Sturm • G csoport: Olimpiakosz, Qarabag, Freiburg, Nantes • H csoport: CZ Beograd, Monaco, FERENCVÁROS, Trabzonspor EKL-selejtező: A Köln magabiztosan győzött Székesfehérváron A Fehérvár labdarúgócsapata az Európa-konferencialiga­­rájátszás visszavágóján hazai pályán próbálta meg­őrizni a Köln otthonában szer­zett előnyét, de a bundesligás ellenfél magabiztosan 3:0-re győzött ás továbbjutott. Ahogy az várható volt, a hazaiak vezetőedzője, Michael Boris védeke­ző taktikával rukkolt elő, öt védővel küldte pályára csapatát. A német szur­kolók látványos koreográfiával indí­tottak: vörösbe borult a kapu mögöt­ti szektor, gyúltak a görögtüzek, egy feliratban pedig a modern foci ellen emeltek hangot a kölni fanatikusok. Remek hangulat uralkodott a sóstói MÓL Arénában. Eleinte úgy tűnt, a vendégtábor hangosabb, De Dárdai megindulásánál, majd két perccel ké­sőbb Bamgboye beadásánál alaposan rákezdtek a hazaiak is. Mi lett volna, ha a kölniek mellett a két sarokban nem hagynak egész szektorokat ért­hetetlenül üresen... Az említett két helyzettel kis híján el is lőtték puskaporukat a hazaiak. A vendégek a 10. percben Kainz szöglete után megszerezték a veze­tést, a jó beadásra még jobban érke­zett Hübers és kiegyenlítette a Vidi Kölnben szerzett 2:l-es előnyét. A fehérváriak nem tudtak táma­dásokat vezetni, amikor megszerez­ték a labdát, azonnal Dárdait és Ziv­­zivadzét keresték, de ezt könnyen kiismerték a németek és figyeltek a két játékosra. A középpályáról pedig az esetek többségében nem értek fel a társak, hogy szervezzék a játékot. A védekezés a meccs ezen szakaszá­ban már jobban ment a fehérváriak-JEGYZŐKÖNYV Fehérvár FC-1. FC Köln 0:3 (0:1) Gólszerzők: Hübers (10.), Skhiri (46.). Schindler (94.) Játékvezető: Palabiyik (török) Sárga lap: Zivzivadze, Heister, lednev, ill. Ljubicic, Kilian, Hector, Schindler FEHÉRVÁR: Kovács-Négo, Larsen, Stopira, Shabanov (82. Lednev), Hangya (46. Heister)-Bamgboye (63. Kodra), Rüben Pinto (63. Búmba), Fiola, Dárdai-Zivzivadze KÖLN: Schwabe-Schmitz (66. Ahizibue). Kilian. Hübers; Pedersen (81. Schindler)-Martel, Skhiri- Maina (66. Thielmann), Ljubicic (55. Ölesen), Kainz (66. Hectorj-Dietz nak, de benne volt a levegőben, hogy a kölniek mezőnyfölénye és aktív le­támadása újabb gólt hoz majd. A németek villámrajtot vettek a szünet után. Azonnal szöglethez ju­tottak, ami után Skhiri a hosszú olda­lon a kapuba vágta a megcsúsztatott labdát, így már ők álltak továbbju­tásra. Aniíak rendje és módja szerint vissza is húzódtak, a hazai csapat pe­dig igyekezett többet támadni, hogy ledolgozza hátrányát. Komoly lehető­ségig azonban nem jutott a Fehérvár egészen a 61. percig, amikor Dárdai ropppant harcosan ment el a bal olda­lon, középre adott, ahol Zivzivadze nem tudta a kapuba lőni a labdát. Schwabe kapus nagyot mentett. Ek­kor, a mérkőzésen először alaposan túlharsogták ellenfelüket a piros-kék szurkolók. A hangulat szempontjából igazi futballünnepet élhettek át, akik kilátogattak a meccsre. Az utolsó tíz percre vállalt komo­lyabb kockázatot a Fehérvár, ekkor érkezett Shabanov helyére Lednev, vagyis védő helyett támadó játékost küldött be a szakmai stáb. Ezzel együtt azonban újra a vendégeknél volt többet a labda és Dietz, valamint Thielmann is eldönthette volna a pár­harcot, de ekkor még nem változott az reedmény. Nem úgy a hosszabbí­tásban, amikor Thielmann ment el szépen a bal oldalon, középre adott, ahol Schindler remekül érkezett és a kapuba fejelt (0:3). Kovács Dániel, a magyar csapat kapusa a lefújás után elmondta, hogy ugyan az elejétől fogva próbálták a megbeszéltek szerint kihozni a lab­dát, csak 0:2 után éreztek esélyt arra, hogy gólt szerezzenek. „Sokat segí­tett volna nekünk a csoportkor akár még az átigazolások miatt is” - tette hozzá Kovács. Steffen Baumgart, a vendégek ve­zetőedzője elégedett volt a játékkal. „Megérdemelten jutottunk be a cso­portkörbe. A játékosok ilyenkor tud­ják, mit engedhetnek meg maguknak, 1-2 sör belefér, de a szakmai stáb ma szerintem többet fog meginni, mint ők” - utalt a várható ünneplésre a kölniek mestere. Michael Boris érthetően csalódott volt és elsősorban a pontrúgások után kapott gólok miatt mérgelődött. „Fő­leg a második bosszant. A szünet után szerettünk volna változtatni, de azonnal jött a bekapott gólt, ami után már nagyon nehéz volt a helyzetünk. Gratulálok az ellenfélnek a csoport­kor eléréséhez” - nyilatkozta a Fe­hérvár edzője. A kölni drukkerek látványos élőképpel indították a visszavágót (Somogyi Tibor felvételei) Hiába állt fel öt védővel a Fehérvár, a németek háromszor is betaláltak

Next

/
Thumbnails
Contents