Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)

2022-08-27 / 200. szám

www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2022. AUGUSZTUS 27. RIPORT el, hogy ahelyett, hogy eladnék másoknak, inkább építek - ma­gamnak. Építettem is egyet, aztán három házat, majd hatot, hetet. Floridába kerülve pedig megépí­tettem az első toronyházamat. Mostanra pedig már alig tudok úgy végigmenni a városon, hogy ne köszönne úton-útfélen szembe egyik-másik épületem.” Ha arról kérdezem, mit jelent számára az életműve, nem igazán válaszol. „Nem gondolok büszkeségre” - mondja egy idő után, de tovább faggatom, hátha megtudom, mivel valósította-meg az amerikai álmot. „Kitartás kell a sikerhez” - vágja rá, némi gondolkodás után. És még: kitartás, oké, de mi a helyzet a sze­rencsével, a tudással? „Azt hiszem, mind a háromnak köze van hozzá. Nem hiszem, hogy annyi tudásom volt. Nem hiszem, hogy annyi sze­rencsém volt. Rendkívül kitartó voltam, az biztos.” A másodperc tört része, hallgatunk alatta. Holló 1972-ben alapította meg a Florida East Coast Realty ingadanfejlesztő vállalkozását, az első jelentős Miami-épülete egy hétemeletes irodaház volt, amely a Brickell sugárúton áll. Ekko­riban már a tulajdonában volt a Venetian Causeway hat háztömb­­nyi lepusztult vízparti ingadanja, amelyet bevásárlóközponttá akart alakítani, de a városvezetés ellen­állása keresztülhúzta a számításait. „Nem volt könnyű időszak, de amikor a Puerto Ricó-i származású Maurice Ferrét választották Mia­mi polgármesterévé 1973-ban, az újdonsült városnagy támogatta az elképzelésemet, és két éven belül megépülhetett az Omni Nemzet­közi Bevásárlóközpont, a nyolc­száztíz lakásos Velence-tornyot és a kikötőt” - sorolja. ,A nyolcszáztíz lakásból alig értékesítettem vala­mit, így kénytelen voltam eladni az épületet” - teszi hozzá. Továb­bi híres épületek sora kapcsolódik a névhez (köztük az igazságügyi minisztérium itteni épülete, a Viz­caya Towers, a Biscayne-öbölbeli Marriott Szálloda vagy a Brickell­­negyed messziről kitűnő felhő­karcolója, a Panorama Tower), de ő szerényen csak annyit mond: „Nem hozok létre olyat, amiben nem hiszek És ha hiszek benne, mindegyikre büszke vagyok.” Könyvben meséli el az életét Holló Tibor rabul ejtett az első ta­lálkozásunk alkalmával. Hiheteden szakmai életútja mellett különlege­sen intelligens (magyar anyanyelve és a mindennap használt angol mellett franciául, németül, spa­nyolul, arabul, héberül és oroszul is tud) és szerfelett udvarias, rá­adásul amikor másodjára keresem fel az irodaházban, már minden nappal a 95. születésnapjához ara­szol, amely Carlos A. Giméneznek, Miami-Dade megye polgármeste­rének proklamációja éneimében hivatalosan „Holló Tibor-napnak” számít. Az előző találkozásunk óta eltelt időszakban bebarangoltam a vállalkozása által a belvárosban vagy a belvárostól északra felhú­zott felhőkarcolóinak otthont adó utcák többségét. Most, habár vál­­tozadanul fest, eleinte az egészsége felől érdeklődöm, de ő egyetlen le­gyintéssel elintézi: „Köszönöm szé­pen, egy öregemberhez képest nem rossz, hál’ Istennek. És a legfonto­sabb: nem igényiek segítséget.” „Tudja, egy könyvön dolgozom” - folytatja, majd gyorsan átvált angolra, szavait ahhoz a munkavál­lalójához intézve, akit most szúrt ki az ajtóban. Miközben a középkorú kolléganő túlzott előzékenységgel köszönetét mond, Holló elnézést kér tőlem, majd visszatér a témá­hoz: „Szóval, a könyv! Készül­­készül, de fogalmam sincs, hogy halad” - mondja csipetnyi inge­rültséggel, majd korrigálja magát: „Nem tudom, hogy áll most, mert amikor készen van, a szerkesztők majd ideadják, hogy átolvassam.” Próbálom megtudakolni, hogy milyen (ön)életrajzi könyv készül, de Mr. Holló ma nem túl beszédes. „Igen, azt hiszem, lesz még egy-két beszélgetésem” - feleli arra, hogy kell-e még találkoznia a könyv szerzőjével vagy szerkesztőivel. Nem otthon fogadja őket, hanem itt, a magasban. Általában egy személy jön, felvázolja a terveket, kérdéseket tesz fel, de volt, hogy egyszerre ketten jöttek, jegyzi meg. „Nincs túl sok időm foglalkozni vele. Először megírják a könyvet, és azt hiszem, csak utána keresnek könyvkiadót. Tavasz óta minden héten kapok egy kérdést. Egy kér­dést, amire nekem válaszolni kell. Egy év alatt, minden héten egy kér­dés. Kézzel leírom a gondolataimat (általában négy-öt mondatot, mert azt kérték, ne csak egyszavas vála­szokat adjak), majd a titkárnőm begépeli. Most csak felvázolják az alapokat, de a heti kérdések fogják dirigálni a könyvet.” Van miről beszélnie, min elmélked­nie, hiszen 1927. július 13-án szü­letett, Budapesten. Múltkor nem kívánt a gyermek- és ifjúkoráról beszélni, most viszont nyugodtan kérdezhetem. ,Á szüleim szerették a latin neveket. A nevem előképe a Tiborc volt, ami a Tiburtius la­tin keresztnévből származik. Azt hiszem, a szüleim együtt választot­ták ezt a nevet, bár valószínű, hogy édesapámnak, nyugodjon béké­ben, több befolyása lehetett, mert nem biztos, hogy az édesanyám is beszélte a latint.” a nőket és az öregembereket lát­tam, hogy előre irányították. Őket nem dolgoztatják. Megkímélik őket, gondoltam, igen, csak így lehet. Hát, igen, nagyobbat nem is tévedhettem volna, egyenesen a zuhany alá küldték őket. Zyklon B gáz jött a zuhanyból, abban a pillanatban, hogy találkozott a tes­tükkel, már készen voltak. Egytől egyig meghaltak.” Holló tovább meséli a borzalma­kat: a fogolytáborban kényszer­­munkára fogták, háromnaponta - többek között neki - kellett elszállítani a zuhanyban meggyil­koltak testét a krematóriumba. „Szóval, ez volt egészen, amíg ti­zenhét éves nem lettem” - jegyzi meg rezignáltam Édesapjával már az ausztriai Mauthausen-Gusen koncentrációs táborban volt, ami­kor az USA 11. hadosztálya fel nem szabadította őket, 1945. má­jus 5-én. ,Á németek addigra már elszaladtak, mert az oroszok jöttek, ;em a ruszkik. Nem volt luxus, de ;alább kaptam enni. Nem sokkal esőbb megindultak Vlagyivosz­­okba, hogy leváltsák a Japán­tengeren állomásozó bajtársaikat. Amikor odaértünk a távol-keleti szövetségi körzetbe, még tartott a világháború, de másnap véget ért. Mondták, mehetek, amerre látok, szabadon élhetek. De hova megy az ember a Kínával és Koreával szomszédos Vlagyivosztokból, ha nem beszél kínaiul? Váltakozó minőségben, de összességében jól beszéltem oroszul, és ott, a Tenger­­melléki határterületen hallottam, hogy katonákat fognak visszavinni Moszkvába, hogy leszerelhessenek. Akkor már az oroszok adtak nekem egyenruhát (egy használt inget és nadrágot, mindenféle inszignia nélkül), hogy ne a csíkos ausch­witzi rabruhámat kelljen viselnem. Melyik vonat megy Moszkvába, kérdeztem. Megmondták, és fel­kerültem rá. Tizenöt vagy húsz, de A Holló Tibor fiaival és unokájával - a következő generáció (Fotó: Florida East Coast Realty) ◄ A Miami művészeti és kulturális negyedében található, 31 emeletes, 605 szobás Biscayne Bay Marriott szálló (középen). A Marriott közvet­lenül a Biscayne-öböl vizénél, a FECR jachtkikötője mellett kapott helyet (Fotó: ferc.com) lőlem egy fél mosoly, mire Holló nem várt élénkséggel rám mordul, ugyancsak nevetve: „Ne nevessen, mert az egész pénzem elment arra az egyeden vonatútra! Párizsban aztán megkezdtem a műszaki egyetemet, ahol építészmérnöki diplomát szereztem. Akkor volt egy olyan kétéves tanulási lehető­ség, amelyet a háborús katonák és elhurcoltak számára alakítottak ki. Ebben a programban voltam, így kaptam meg a diplomámat.” A korai amerikai éveiről legutóbb már szólt, emlékeztet, mintha kérdést várna. Máskülönben, amúgy is lejárt a félórás audienci ám. Mielőtt bármit mondhatnék, arra kér, hagyjuk itt abba, elég mára ennyi. A város legnagyobb felhőkarcolója Tíz nap telt el azóta, hogy legutóbb Holló Tibor irodájába jártam. Daniela, a titkárnője hétről hétre egyeztet velem, de Mr. Hollónak gyakran minden hete előre be van táblázva, ráadásul néha heteket tölt a városon kívül. Most, amikor beszélgetésünk utolsó felvonására készülve az előcsarnokban várom, hogy behívjanak, elhatározom, hogy kizárólag a jelenéről és a ter­veiről kérdezem. Az előttem érke­ző ügyfél a tervezettnél tíz perccel tovább marad, így alaposan szem­ügyre vehetem az 1950-es évek­ben épült ingadant. Most jövök rá, hogy itt készült Nick Garcia fotója Hollóról, aki rózsaszín ing­ben, bordó nyakkendőben, elegáns szürke öltönyben az itteni liftek egyikében állt modellt a híres mi­ami fotósnak. Holló ezúttal nem áll fel, fájó csípőjére exkuzálva csak a kezét nyújtja. Kedvesen rám mosolyog, várja, hogy mivel fogok előruk­kolni. „Amit csak szeretne, ké­rem!”, erősíti meg a nyilvánvaló szándékot. „Örülök, hogy megfi­gyelte az épületet. Nem is tudom, hány éves. Hetven körül lehet, de nem tudom pontosan. Nem én húztam fel. Vettem.” Hogy mi­kor vette? Hallgat, majd azt feleli, körülbelül ötvenöt-hatvan éve. ,Azért vettem meg, mert eladó Koncentrációs táborból a Távol-Keletre Tudom, hogy ritkán beszél szár­mazásáról, de most igyekszem megtudni annyit, amennyit csak lehet. Ügy tudom, Hollóék a két világháború között a budapesti Oktogon közelében laktak: „Igen, az Andrássy út 49-ben lakiunk. Az ablakok az Oktogonra nyíl­tak. Nem emlékszem már, hogy melyik zsinagógába vagy iskolába jártam. Idővel átköltöztünk Pá­rizsba, apám munkája miatt. A nagyanyám Ungváron lakott, ami oroszul Uzsgorod - akkoriban Csehszlovákia része volt. Ott vol­tunk látogatóban, amikor elvitték a családot a drancyi gettóba, majd Auschwitzba. Édesanyámat ott az egyik, édesapámat és engem pedig a másik oldalra küldtek. Mikor be­mentéi Auschwitzba, úgy 30 lábra (nagyjából 9 méterre) állt egy em­ber, mosollyal az arcán. De olyan mosollyal, ami ráfagyott az arcára. Ö mutatta az irányt. Az édesanyá­mat az egyik irányba, édesapámat a másikba küldte. Gondoltam is magamban, milyen jók ezek, mert Az új Mikado lakótorony látványterve (Fotó: ferc.com) majd az amerikaiak. Az amerikaiak tudták, hogy a nácik az erdőben vannak, és akit meg tudtak még ölni, azt még megölték. Hallottam a híreket, ezért keletnek vettem az irányt, és hamarosan egy nagy orosz táborhelyen találtam maga­mat, ahol nagyon jól tartottak en-A Colonnade Plaza, az elegáns, nyolcemeletes irodaház a Brickell Avenue szívében, Miami első számú pénzügyi és üzleti negyedében (Shutterstock) lehet, harminc nővel utaztam egy vasúti kocsiban, és minden este fantasztikusakat ettem” - folytatja, majd angolul teszi hozzá, hogy ká­posztából és babból főztek levese­ket. „Végre ettem valamit, ami na­gyon jó volt, sőt, még inni is adtak. Vodkát, mi mást! Öt éjszaka, hat nap után megérkeztünk Omszkba, majd onnan Moszkvába.” Az orosz fővárosban búcsút intett a Vörös Hadsereg katonanőinek, majd egy vonattal vagy teherko­csival folytatta nyugatra tartó út­ját. így jutott el Svájcba, ahonnan vonaton ment Párizsba, amiért már fizetnie kellett. Kibukik be­volt, és így azonnal meg tudtam vetni a lábamat Miamiban.” A múlt helyett azonban a jövőé a mostani beszélgetés főszerepe, így elárulja, hogy ezen a helyen épít egy százkét emeletes apartmant, ami 1049 láb (320 méter) magasan fog állni, ha elkészül. „Ez lejön”, szövi bele már a sokadik mondatá­ba a fura kifejezést, mire rájövök, hogy arról beszél, hogy lebontatja az épületet, ahol találkozni szok­tunk. „Ez már nem korszerű, így lebontjuk. Az irodákból és szállo­dákból álló új épület, amelynek a One Bayfront Plaza nevet adtam, parkolóházat, kilátópontot, de be­vásárlóközpontot is tartalmazna. Amikor idestova húsz éve neki akartam fogni a projektnek, más­hogy képzeltem, például, 1180 lábra (360 méterre) terveztem, de ez túllépte a magassági korláto­zásokat, így nem kaptunk volna rá engedélyt. Most jól alakulnak a dolgok, de mielőtt építhetünk, még egy csomó engedélyt be kell gyűjteni. Például a Florida Power & Light energiaszolgáltatótól, mert őnekik nincs elég energiájuk egy olyan kolosszusra, mint ami­lyent megálmodtunk.” „Ez lesz a város legmagasabb fel­hőkarcolója, ha elkészül” - ecseteli az ingadanfejlesztő, megemlítve, hogy reményei szerint másfél éven belül elkezdhetik az építkezést, hogy 2026-ra megvalósulhasson. Idén 95 éves, hatvanéves az élet­műve, juttatom az eszébe. „Nos, vannak még terveim: a visszavo­nulásomat készítem elő. Azt, hogy pontosan mikor nyugdíjazom magamat, nem tudom, mert van még egy kisebb épület, amelyet szeretnék megépíteni, talán a One Bayffont Plazával azonos időben. Ha felhúztuk az új épületet itt, nyugdíjba megyek” - zárja. Hát, igen, 99 évesen nem hangzik őrültségnek, gondolom, de inkább csak arról kérdezem, hova tervezi a másik épületet. „Nagy-Miamiban építem meg, egy nagyon jó, fiata­los környéken. Mikado lesz a neve, a japán pálcikajáték után. Ezzel szeretnék tisztelegni az itt lakó ja­pánok előtt.” Családi kötelékek Ahogy az imént beléptem, az egyik fia, az ősz haját copfba fogó Wayne távozott a szobából, ahon­nan nem sokkal azelőtt lépett ki egy potenciális ügyfél. „Nem ő a legidősebb gyermekem, de már nagypapakorú. Van egy lányom, ő a legidősebb, és hála istennek, életben van. Sajnos néhány gyer­mekem meghalt: két fiamat el­vesztettem. Az említett fiammal már nagyjából húsz éve együtt dolgozom, és van egy másik fiam, altivei tíz éve dolgozom együtt. Ok fogják átvenni a bizniszt - mindketten képzettek és eltökél­tek. Az unokám, Austin a cégem vezető alelnöke. Van még egy fiam, de ő nem nekem dolgozik” - jegyzi meg, hozzátéve, hogy re­méli, hogy az utódai százhúsz évig élnek majd. Minimum, teszem hozzá, mire Holló komolyan csak annyit mond, hogy nem, elég százhúsz évig, ő sem akar tovább. „Ötvenöt éve házas vagyok, Sheila, a feleségem amerikai. Miamiban találkoztunk. Apám, nyugodjon békében, még életben volt a há­ború után, és kihozattam, hogy ameddig csak lehet, a közveden környezetemben tudhassam. Azt akartam, hogy ne lakásban, hanem saját házban élhessen. Egy ingadan­­bróker elvitt egy házba, ami ugyan nem tetszett, de a tulajdonosa igen. »Nem veszem meg a házadat, de elviszlek vacsorázni!« - mondtam neki. 0 lett, a feleségem. Koráb­ban már volt egy házastársam, aki korán elhunyt. Sheilával viszont új életet kezdhettem, és mostanában közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha. Csodálatos asszony!” - nyugtázza. Beszélgetéssorozatunkat azzal zárja, hogy mint valamennyi sikerét, Sheilát is a mágikus délke­leti városnak köszönheti. Nem cso­da hát, hogy a Floridai Nemzetkö­zi Egyetem (FIÚ) a nevüket viselő ingadanképzést indított, amely tíz éve sikerrel fut. Navarrai Mészáros Márton

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents