Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)

2022-08-18 / 192. szám

KULTÚRA www.ujszo.coml 2022. augusztus 18. Dacolva az elemekkel A 29. Sziget Fesztivál JUHÁSZ KATALIN Ha tényleg hátralévő életünk leghűvöeebb nyara az idei, és tényleg nem lesz már en­nél olcsóbb a Sziget, akkor hamarosan a gazdag fiatalok bizarr túlélőtáborává válhat ez a fesztivál, ahol a sztá­roknak a mostani 300 millió forintnál is többet fizetnek, hogy legyen kedvük ugrál­tatni rajongóikat a porban, így is lehetett persze élvezni ezt a hat napot. A szervezők már suttogják, hogy jövőre újabb gázsirekordok dőlhet­nek meg a hőségrekordok mellett. A látogatórekord végül nem dőlt meg, de persze csekély 452 ezer fő­vel még mindig ez Európa egyik leg­nagyobb nyári fesztiválja. Támad a porfelhő Kíváncsi voltam, hányán viselnek maszkot a közelgő újabb Covid-hul­­lám miatt. Nos, estére már minden harmadik emberen volt maszk, vagy sállal takarták el a fél arcukat, de nem a vírus, hanem a por miatt. Le­hetetlen volt olyan részt találni az Óbudai Hajógyári-szigeten, ahol ne szállt volna hatalmas felhőkben a por. A kilencvenes években láttam legutóbb ilyet, de akkor persze még senkin nem volt szájmaszk. A na­gyobb koncerthelyszínek a folyama­tos mozgás által keletkezett por mi­att úgy festettek, mintha a nézőtéren is működött volna a ködgép, bonusz vizuálként. A harmadik napon már az én tüdőmre is kitehették volna a „megtelt” táblát, nem csak a Sziget bejáratára. Egy csepp eső nem sok, annyi sem esett az utóbbi négy-öt hétben Buda­pesten. Teljesen kiégett a fű, nem a megszokott szép, zöld gyepen üldög­éltek az emberek, hanem az undorító porban. Egy idő után minden sátor­nak ugyanolyan szürkésbarna színe lett (40 ezren sátoroztak a Szigeten idén). A szervezők állítólag locsoló­kocsikat is bevetettek, de legtöbb­ször a por győzött. Még egyszer az árakról Nem a Sziget drága, mi vagyunk csórók - állapította meg egyik kol­léganőm, akit hirtelenjében csak Orbán Viktor szavaival tudnék biz­tatni, hogy akkor bizony több pénzt kell keresni, illetve csökkenteni a fo­gyasztást. Bár a magyar miniszterel­nök nem az 5000 forintos koktélok­ról beszélgetve javasolta ezt, hanem a rezsifizetéssel kapcsolatban, ám ennél világosabban tényleg nehéz lenne fogalmazni. Viszont aki nem fűti ki a lakást és kabátban ül majd télen, az jövőre is koktélozhat a Szi­geten. (Vagy keressen többet.) Egyébként a heti bérletek 85 szá­zalékát külföldiek veszik meg, a lá­togatók fele mégis magyar. Ez úgy jön ki, hogy a hazaiak zöme napi­jeggyel érkezik, és ugyanez jellemző a szlovákiai fesztiválozókra is. Kivá­lasztják a számukra legérdekesebb napot, és úgy érkeznek megnézni a kedvenceiket, mint egy sima stadi­onkoncertre - kb. annyiba is került egy napijegy, amennyit mondjuk a Puskás Arénában kérnek egy vi­lágsztár koncertjéért. Ez alapján elmondható, hogy Dua Lipa és Justin Bieber volt a legnép­szerűbb a magyarok körében. Vagy-RÖVIDEN Szarka Tamás a Margitszigeten egy kicsit a jövőt is előrevetítette, de azért nem kell megijednünk Budapest. A Margitszigeti Sza­badtéri Színházban mutatja be új lemezét, az Esthajnalt Szarka Tamás holnap, augusztus 19-én. Az album egy cigány táborban játszódó Gorkij-novellából szü- • letett, és a büszkeség, szerelem, élet, halál témáját járja körül. Az elválaszthatatlan ellentétek vonzását megörökítő történetet Szarka Tamás és zenekara, vala­mint az autentikus cigányzenét művelő Pamo Graszt együttes, Tóth Gabi énekesnő és Revicz­ky Gábor színművész adja elő. Az Esthajnal egy tragikus sze­relem története. Két embernek a vándorlás az élete, soha nem tudnak megérkezni igazán egy­máshoz, mert az otthonuk az út maga. „Ennek a novellának volt már egy színpadi és egy filmes változata. Korábban felkértek, hogy hangszereljem meg a dara­bot és írjak rá zenét, akkor szü­letett meg ennek a saját feldol­gozásnak a gondolata. Eredeti­leg színdarabnak íródott, ezúttal azonban a lemezt mutatjuk be”- mondta Szarka Tamás, a Ghy­­mes együttes alapítója. A kon­certen határon túli tehetségek is fellépnek. (MTI) A Nová scóna elfoglalja a várat Pozsony. A zenés darabokra szakosodott Nová scéna szín­ház augusztus 20-tól 27-ig a pozsonyi várba teszi át székhe­lyét, ahol három előadás közül választhat a közönség. E héten szombaton és vasárnap 20.30-tól a Mária Teréziáról készült mu­sicalt mutatják be a műfaj hazai nagyasszonyával, Sisa Sldovská­­val a főszerepben. Augusztus 23-án és 24-én játsszák a rend­kívül sikeres Boyband című mu­sicalt, amely 12 szezon után bú­csúzik a nézőktől, úgyhogy aki eddig még nem látta volna, itt az utolsó alkalom. Szintén két előa­dást szentelnek a zenés színház legmeghatározóbb hazai rende­zője, Jozef Bednárik munkássá­gának, aki idén lenne 75 éves, de már kilenc éve nincs köztünk. Az általa színpadra álmodott leg­sikeresebb musicalekből hangza­nak el részletek augusztus 26-án és 27-én, a Nová scéna művésze­inek előadásában. (juk) Sisa Sklovská mint Mária Terézia (Fotó: René Miko) (Fotó: MTI) névéi kísért műsorukat, amelynek témája a világvége utáni újrakez­dés. Szombaton terveztem megnéz­ni őket, de majdnem befértek a pén­teki programomba is. Ha befértek volna, a szemem előtt zuhan le az egyik artistalány a nyolc méter ma­gas daruról, és töri magát ripityá­­ra. Az első hírek arról szóltak, hogy amputálni kell mindkét lábát. Mára kiderült, hogy a budapesti orvosok­nak hála erre nem lesz szükség, de nagyon hosszú rehabilitáció vár rá. A cirkuszi helyszínt egész napra le­zárták, az érkező nézőknek - nekem is - azt mondták, technikai okokból. Másnap már működött, de nem volt erőm a közelébe se menni, mert ak­korra megtudtam, mi történt. Vasár­nap aztán láttam egy szintén francia csoportot, hat férfit, akik szaltóztak, zuhantak, elkapták egymást a leve­gőben. Műsorukat harsány, táncos bolondozással kezdték, mert így volt megírva a történet. Vajon mit érez­tek legbelül? A világ fesztiváljait já­ró artisták mind ismerik egymást, és nyilván mindenkiben állandóan ott a félsz, bármennyit is gyakorol. Ez egy veszélyes műfaj, amelyet ma­napság már biztosítókötél és védő­háló nélkül művelnek - hiszen itt is nagy a verseny, és minél hajmeresz­tőbb a mutatvány, annál több helyre hívják a csoportot. Idén kisebbre zsugorodott szín­házi és tánchelyszín már biztonsá­gosabb terep, bár sérülések persze előfordulnak. Idén „szerencsére” az volt itt a legnagyobb probléma, hogy egy baszk társulat nem tudott fel­lépni, mert a reptéren elkeveredett a poggyászuk, amelyben az összes jelmezük és kellékük benne volt. A napokban megírom, miért vár­ható jövőre további drágulás a Szi­geten, ahová idén Ausztráliából és Indiából is érkeztek újságírók. Egy ottani fotós nem értette, miért nem mehet be a VIP-részlegbe, igazi szé­ken ülve megpihenni két koncert között, letenni a tizenöt kilós fel­szerelést. Majdnem megjegyeztem, hogy azok a székek a magyar cele­­beknek, modelleknek, sztárocskák­­nak kellenek, valamint a Budapes­ten forgató hollywoodi színészek­nek. De aztán csendben maradtam, mert szegény talán azt se tudja, ki az a Palvin Barbi... A fesztivál legveszélyesebb helyszíne sajnos lebetegedett az utolsó pilla­natban, pedig pont passzolt volna az Arctic Monkeys elé a zárónapon. Alex Tumeréket talán már rentábi­lis lenne meghívni „saját jogon” is, hiszen pár éve voltak a VOLT-on, a Szigeten is másodszor játszott az Arctic Monkeys, sőt Turner és Miles Kane remek hobbiprojektje, a The Last Shadow Puppets is megörven­deztette a szigetelőket pár éve. De mondok egy érzékletesebb pél­dát. Az ausztrál Tarne Impala 2013- ban fellépett már a Szigeten, az A38 sátorban, háromnegyed ház előtt. Aznap este a közelben világító zöld partirudacskákat osztogattak vala­milyen hoszteszek. A lányok karkö­tőt csináltak belőle, a fiúk a fülük mögé tették vagy hadonásztak vele, szóval lépten-nyomon zöldellt az éj. (Fotó sziget.hu) le megalkuvásra kényszerült volna. A kezdeti alternatív rockos psziche­­délia szépen, fokozatosan fogyaszt­hatóvá vált, ha nem is mindenki vet­te a lapot vasárnap este. Vagyis a kreatív vizuál megteszi a hatását - egyszerűen ilyen lett a világ, minden a látványról szól. Életveszélyes helyszín A cirkusznak stabil helye van a Szigeten. Anno itt láttam először úgynevezett újcirkuszi előadást, ahol nemcsak produkció van, ha­nem történet is. Idén is fél délutáno­kat töltöttem az ezerszemélyes sátor­ban, vagy a szabadtéri helyszínen. A francia La Burrasca női társulatot be is harangoztam önöknek - hogy saját daruval érkeznek, azon adják elő légi akrobatikára épülő, élő ze­Amikor Kevin Parker színpadra lé­pett - ha jól emlékszem, mezítláb, valami agyonmosott pólóban - a gi­tárjára tűzött egy ilyet. Ez volt az egyetlen látványelem azon a Tame Impala-koncerten, amely leginkább egy zenekari próbához hasonlított, ahová közönséget is beengedtek. A mostani Tarne Impala viszont már egy aprólékosan megtervezett, iga­zi nagyszínpados produkció. Olyan káprázatos lézer- és videóshow-t prezentáltak, minta egy ufó szállt volna le közénk. A zenéjük is lük­tetőbb, táncolhatóbb, fesztiválosabb lett, anélkül, hogy Parker bármifé­Pedlg nem Is a Szaharában vagyunk is vélhetően jövőre is ez lesz a fő zenei irány, a legtöbb nézőt küldő országok publikumának kiszolgálá­sa mellett. Picit a zenéről Én egyébként egyáltalán nem bá­nom, hogy immár évek óta megka­pom a brit fiatalok kedvenc előadóit, akik Glastonburyben is tömegeket vonzanak - mert Lewis Capaldi, a Black Honey, Sam Fender, Jon Hop­kins, a Fountaines D.C. vagy új ked­vencem, a Beabadoobee nem sok nézőt vonzana tájainkon, ezért nem is turnéznak errefelé. Sam Fender

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents