Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)
2022-08-17 / 191. szám
www.ujszo.coml 2022. augusztus 17. KITEKINTŐ - HIRDETÉS 115 Brit engedély a bivalens vakcinára Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos. London. A SARS-CoV-2 új típusú koronavírus okozta világjárvány idején használt védőoltás az eredeti, a kínai Vuhan városában 2019 végén megjelent vírusváltozat elleni védekezésre tanította meg az emberi szervezetet. A vírus azóta jelentős mutációkon esett át, számos új változata jelent meg, melyek képesek kikerülni az emberi védekezőrendszer bizonyos immunválaszait. Emiatt világszerte újra megugrottak az esetszámok. A Moderna legújabb, úgynevezett bivalens vakcinája, a Spikevax mind az eredeti, vuhani, piind a télen megjelent első, BA.l jelű omikron variáns ellen hatásos. Az Egyesült Királyság gyógyszerhatósága a bizonyítékok megvizsgálása után felnőttek számára engedélyezte a vakcinát. „A bivalens vakcina élesebb fegyver az arzenálban, míg a vírus folyamatosan változik” — mondta June Raine, a brit hatóság igazgatója. A 437 résztvevővel végzett vizsgálat eredményei alapján a védőoltás biztonságos és jobb védelmet nyújt a vírus új variánsaival szemben. Az omikron BA.l variánsát hatástalanító antitestek szintje 1,7-szer volt magasabb azoknál az embereknél, akik az új védőoltást kapták. Az omikron újabb, a jelenlegi brit hullámot okozó BA.4 és BA.5 változataival szemben végzett tesztekben szintén magasabb szintű védelmet mutattak ki az új vakcinával oltottaknál. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem tegnap reggeli adatai szerint világszerte 591 167 710 ember fertőződött meg eddig, a halálos áldozatok száma pedig 6 437 780. Egy nappal korábban 590 307 399 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 435 537 volt. (MTI) Húszán meghaltak egy pakisztáni buszbalesetben Húsz ember halt meg tegnap Pakisztánban, amikor buszuk összeütközött egy olajszállítá tartálykocsival. Lahor. A baleset Multan közelében, az autópályán történt. Három busz versenyzett, majd egyik belerohant a tartálykocsiba, és mindkét jármű kigyulladt. A balesetet heten - a teherautó vezetője és hat utas - élték túl. Az állami mentőszolgálat tudatta: mire a helyszínre érkeztek, a járművek már lángoltak. Az áldozatok többsége álmában halt meg. Többen teljesen elégtek, őket nem tudták azonosítani. A buszsofőr elmenekült - közölte Imran Shaukat rendőrségi tisztviselő. A busz egy lahori társaság tulajdonában volt, és egy alkalmazott azt közölte, hogy sofőrje is a halottak között van. A vállalat vezetői viszont egyelőre nem nyilatkoztak. Pakisztánban gyakoriak a halálos közúti balesetek, főként a gyorshajtás és a rossz közúti infrastruktúra miatt. Hasonló eset történt 2017-ben, amikor egy olajszállító tartálykocsi felborult és kigyulladt, száz ember halálát okozva. (MTI) ADÁSVÉTEL ► Akció! 24 hetes vörös tojótyúkok, 4 euró/darab, 10 db-tól ingyenes házhoz szállítással eladók. Érdeklődni: 0036 30 0831 912. DPR220689 ► AKCIÓ! Kemény tűzifa. Tel.: 0915 985 922. DPR220546 ► Megrendelhetők: ROS 308-as húshibrid naposcsibék (pestis és bronchytis ellen vakcinázva), 21 hetes fiatal tyúkok, fajta: LOHMANN BROWN CLASSIK - ATOJÓTYÚKOK BAJNOKA! (pestis, kokcidiózis, bronchytis ellen vakcinázva) AGROCENTRUM Nyárasd, Dunaszerdahelyi járás! Ügyfélszolgálat: 031 55 82 664. DPR220632 MEGEMLÉKEZÉS Az élet örök, ■ -sa a szeretet halhatatlan. Fájó szívvel, soha el nem múló szeretettel emlékeztünk augusztus 14-én, halálának 8. évfordulóján drága szerettünkre, TOKOVICSNE CZAJLIK ANDREÁRA (Pozsonyeperjes, Dunaszerdahely). Drága emlékét örökké szívében őrzi szerető családja DPR220690 MUNKÁT KERES - KÍNÁL ► Munkát ajánlunk kőműveseknek, ácsoknak és segédmunkásoknak állandó munkaviszonyba. Építkezések Pozsonyban és környékén. Bővebb információ a 0903 417 340-es telefonszámon. DPR220670 VEGYES ► Lapostető-szigetelés. Tel.: 0911 288 868. DPR211099 ► Vizes falak nedvességének megszüntetése olcsón, 0911 256 085. DPR220629 az Uj Szóban! agyaros etelek, amelyekkel szívesen vendégelünk: KsS-Tr '7”,Atat* Bajai halászlé, magyar ásleves, karcagi birkapörkölt, brassói borsós csirke, kürtőskalács, lecsó mezőcsáti módra, slambuc, szilvás gombóc, meggyleves és társaik. keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál U1 SZC MEGEMLÉKEZÉS r-------------------------------------------------------------------------1 Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, És nyugalmad nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, De emléked ragyog, mint fényes csillag. Fájó szívvel emlékezünk 2022. augusztus 17-én, halálának 19. évfordulóján drága halottunkra, BOGÁR ISTVÁNRA (Bögellő). Szívünkben örökké élni fogsz. Emlékeznek: szüleid, fiad, leányod, kisunokád, testvéreid családjukkal, keresztgyermekeid, ismerőseid, barátaid, akik örökké szeretni fognak DPR220688 A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt. z. $ Elmentél, de szívünkben örökké velünk maradsz. Fájó szívvel, soha el nem múló szeretettel emlékezünk augusztus 17-én, halálának 1. évfordulóján a szeretett édesanyára, anyósra, nagymamára, dédmamára, OLLÁRI ILONÁRA (Apácaszakállas). Emlékét örökké őrzi szerető családja 1 VM-217 Apróhirdetését e-mailben vagy telefonon is feladhatja a következő elérhetőségeken: Kis Szilvia tel.: 0918 865 748 e-mail: silvia.kis@mjszo.com K Szerető családja DPR220686 „Állj meg egy percre, s gyújts egy gyertyát, Gondolj most arra, ki fentről vigyáz rád. A halállal a létnek nem szakad vége, Emlékezz rá, s veled marad örökre. ” szeretettel emlékezünk ralálának 7. évfordulóján GAÁLIMRÉRE Syárasd.