Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)
2022-08-02 / 178. szám
www.ujszo.com! 2022. augusztus 2. RÉGIÓ Újra felfedezett erőd a Kárpátokban, magyar történelmi szálakkal I 5 vataSCin Péter Az északkeleti országhatáron, annak lengyel oldalán mindmáig megmaradtak egy számunkra talán kevéssé ismeretes, 18. századi felkelés emlékei, amelynek egy erődített táborát csak nemrég azonosították Lengyelországban. Ám mi közük van mindehhez a magyaroknak? Akármilyen földsáncokról is van szó, nyomaik sokszor évszázadok múltán is könnyen kivehetők - még akkor is, ha közben teljesen feledésbe merült egykori szerepük és jelentőségük. Minderre egészen jó példát szolgáltat a mindössze pár éve újra felfedezett, 18. századi erőd a szlovák-lengyel határon, amelyet a lengyel nemesi felkelés számára építettek, valószínűleg már 1768-ban. A főgerincről ennél a táblánál kell letérnünk az erődített táborhoz Habsburg-magyar kapcsolatok A felkelők több irányban próbálták biztosítani magukat, ezek közül a Habsburg Birodalom volt az egyik. Ring Éva arról számol be (Magyarlengyel galíciai felkelési tervek és a kollektív emlékezet; Aetas 2011), hogy „a bari konföderáció vezetői a bécsi udvar támogatásával 1768-ban menedékjogot kaptak Magyarországon, s ettől kezdve 1771-ig rendszeresen Eperjesen, illetve annak környékén gyűltek össze. A lengyel menekültek 1769-ben szabadkőműves páholyt is létrehoztak Eperjesen »Az Erényes utazóhoz« néven, amely a varsói nagypáholy fennhatóságát ismerte el. Az 1783-ig működő páholynak kezdettől fogva voltak magyar tagjai, így az biztosította az információáramlást a lengyel, a galíciai és a magyar rendek között. Ugyanilyen szerepet játszottak a konföderáció bukása után a Felvidéken letelepedő lengyelek, akik Mélámé Benkovská szlovák történésznő kutatásai szerint több százan lehettek, s leszármazottaik Sáros megyében még a 20. században is a Konfoderak nevet viselték.” Dániel Stona történész összefoglalásában (The Polish-Lithuanian State, 1386-1795; 2001) olvashatjuk: miután a felkelők megpróbálták elrabolni a lengyel királyt, a bécsi udvar megvonta tőlük a támogatást, s 1771 végére kiutasította őket az országból. (Fotók: a szerző felvételei) a legkeletebbi tábort övező csendet (Szaniec konfederatów barskich w Lupkowie w Bieszczadach Zachodnich; Kwartalnik Historii Kultury Materialnej 2016/4). Az eperjesi bázis védelmében legalább összesen kilenc erősséget építettek a felkelők a mai szlovák-lengyel határ mentén nagyjából Bártfa, Mezőlaborc környéke között. Az akkori kulcsfontosságú hágók lengyel oldalán húzták fel a sáncokat, ám azok néhányszor tényleg csak pár száz méterre jöttek létre az akkori és egyben a mai határtól. Az erődített táborok közül nem mindegyik maradt fenn, van, amelyekről csak írásos forrásból tudunk. Máshol már évtizedek óta az állam gondoskodik a helyszín védelméről, ilyen a határ melletti Muszynka falu, sen ismeretlen a helyszín, hiszen táborhelyet a 18. századi első, ill. a 19. századi második katonai felmérésen is feltüntették - ám hogy pontosan milyen erődöt jelöltek, s hogy van-e még maradványa, arra csak pár éve derült fény. Michal Parczewski saját kutatásai alapján azt feltételezi, hogy ez az erőd - amely szerint mind közül a legjobb állapotban maradt fenn - már 1768 nyarán működött. Úgy látja, hogy noha a szakma tudott a létezéséről, 2015-ig gyakorlatilag senki sem foglalkozott azzal, hogy pontosan lokalizálja és azonosítsa a maradványokat. A források szerint végül betöltötte a neki szánt szerepet, vagyis a felkelő csapatok összecsaptak itt ellenséges egységekkel is. Aztán a hadtörténelem még egyszer utoljára rányomta bélyegét a helyre. Ahogyan arról lapunkban tavaly beszámoltunk a felső-zempléni katonai temetők restaurálása kapcsán, a tágabb környéken rendkívül súlyos harcok zajlottak 1915 első hónapjaiban az orosz, ill. osztrák-magyar és német csapatok között - ekkor ismét igénybe vették a magaslati pontot katonai célokra. Érdekes, hogy a mintegy 280 méter hosszú és 70 méter széles erőd hátulról nyitott, s csak egy árok védte. Esetünkben ez az jelenti, hogy a korábban évszázadokig fontos kereskedelmi szerepet betöltő, de ma már elfeledett Viravai-hágó felé tájolódott a hátulsó rész, míg a fal és a két bástya Galícia felé nézett. Ez talán azt szemlélteti, hogy honnan is várták a támadást, s merrefelé számoltak menekülési útvonallal. Megközelítés A helyszín szlovák oldalról két irányból érhető el turistaúton. Meggyfaluból (Ol’sinkov) a sárga, majd a piros jelzésen 5,7, az ellenkező irányban fekvő Palotáról pedig a zöld és ugyancsak a piros jelzéseket követve „A bari konföderáció imája a lanckoronai csata előtt" - Artur Grottger 1863-as festménye (Forrás: Wikimedia Commons) ahol már 1963-ban létrehoztak egy természeti rezervátumot a konföderációs tábor környékén (Rezerwat przyrody Okopy Konfederatów Barskich). Újra felfedezve Végül pedig van köztük olyan is, amelyet csak az elmúlt években fedeztek fel újra. Ilyen a Lupkói-hágó közelében található tábor, amely a szlovák oldalon elhelyezkedő Virava (Vyrava), illetve a lengyel Lupków községek határán fekszik valamivel több mint 700 méteres magasságban (GPS alapján: 49.233874,22.035677). A térképek és a határrégiók szerelmesei előtt nem feltétlenül volt telje-7 kilométer után érkezhetünk a túracélhoz. A jelek alapján talán idei fejlemény, hogy a gerincről nem kell saját szakállunkra tájékozódnunk, ugyanis a komanczai erdészet táblákkal jelölte ki a tábor megközelítését és helyét, valamint annak alkotórészeit (bástyák, falak). A növényzetet láthatóan néhány hete eltávolították, még néhány fát is kivágtak. A fotókon ugyan nehéz visszaadni a föld alól kidomborodó formákat, ám helyben világosan kivehetőek a bástyák és a falak vonalai. Úgy tudni, ásatások egyelőre nem zajlottak a helyszínen, ám a fejlesztéseket látva ez aligha várat magára sokáig. A király és a cár ellen Ám milyen lengyel felkelésről is beszélünk? A lényegre szorítkozva: a nemesek egy csoportja elégedetlen volt a lengyel-litván nemzetközösség utolsó uralkodója, II. Szaniszló Ágost politikájával, amely gyengítette a római katolikus vallás és egyben a nemesség szerepét is, ill. gyakorlatilag az Orosz Birodalom alárendeltjévé tette az országot (maga a király egyben II. Katalin orosz cárnő szeretője is volt). Az ellenálló nemesek szövetsége az ún. bari konföderációban öltött konkrét formát (a névadó galíciai város ma Ukrajna területén található, nem messze a lengyel-ukrán hátáról), amelyet 1768. február 29-én hoztak létre. Párizs és Bécs támogatását élvezve hadat üzentek az Orosz Birodalomnak. A harcok 1772 végéig tartottak, ám a lengyel nemesek ellenállása végül lassan felőrlődött, miközben a korabeli nagyhatalmak megegyeztek az ország feldarabolásáról. Éz torkollott végül Lengyelország első, 1772-es felosztásába. A tábor helyszínén több tábla segíti a tájékozódásunkat A földsáncok és a bástyák vonalai világosan kivehetőek Táborok a gerincen Lengyel részről Michal Parczewski lengyel kutató tanulmánya törte meg
