Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)
2022-07-26 / 172. szám
www.ujszo.com SZINFOLK 2022. JULIUS 26. 11 Kalotaszegen milyen legényeseket táncolnak a hetvenes éveikben járó emberek. A Hungaroton lemezek között is szemezgettem, olyan kiváló felvételeket vettem meg, mint a Téka, Kalyi Jag és az Elő népzene lemezsorozat. Elkezdtem behatóbban foglalkozni tájegységek zenéivel-táncaival is. Nagyon szerettem a Szászcsávási Bandát, Szántó Zoltán népszerűsítette itthon őket, s a Quint Kiadó is előrukkolt egy válogatásukkal. Átgondolt tanulásunkkal a korábbi - operettes, csapkodós, „magyaroséit” felfogásunkhoz képest - nagyot léptünk előre. Munkánk gyümölcse a 90-es évek végén ért be, amikor a balatonföldvári néptáncfesztivált, a Dunántúl legrangosabb néptáncversenyét hat éven keresztül mindig mi nyertük meg. A siker visszaigazolta, hogy jó úton haladunk, hiszen e verseny zsűrijének elnöke a neves néptánckutató, Pesovár Ernő volt, s a döntnökök soraiban is olyan kiváló szakemberek ültek, mint Erdélyi Tibor és Olsvai Imre. Az említettek nagyon sokszor osztották meg velünk is véleményüket, amit természetesen megszívleltünk. Az eredmények nyomán számos meghívást kaptunk, de több turnénk megbukott a városvezetés közönyén. Már akkor' is vállalkozó szellemű voltam, így egy civil szervezeti formában láttuk a finanszírozás megoldását, ami elég jól működött. A turnéknak - a világlátás mellett - közösségépítő, összefogó hatása is volt, a közös ügy mellé mindenki odaállt. Ráadásul tagságunkban túlmutattunk az ajkai mezsgyén: az egész kisrégióból, Várpalotáról, Veszprémből, Balaton-felvidékről jártak hozzánk táncosok. Az aranykorszak 2002-ig tartott számomra - az említett háttérügyek, és a nemtörődömség miatt -, pontot tettem ajkai munkám végére. Számos táncossal folytatni kívántuk a közös munkát, így egy civil alapú együttest verbuváltunk, munkánkat Padragkúton, később Magyarpolányban, s ma már Kiscsőszön folytathattuk. Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület a fenntartónk, s az elvárásokat is magunk szabhatjuk meg. Több táncegyüttessel dolgozhatok, így - a szinteket figyelembe véve - kezdőknek és profiknak is találunk helyet. 2004 óta élek Kiscsőszön. Szeretek merészet álmodni, de a tervezésben a rugalmasságot is fontosnak tartom. A szellemi irányokat határozom meg mind a szakmai, mind a közösségépítés területén. A lehetőségeket igyekszem kihasználni, s kapcsolataimat is kamatoztatom a közösség javára. Az egyesület minden tagja osztja nézetemet, így már két évtizede dolgozunk teljes egyetértésben. Egy vezérfonal alapján haladtunk előre: megteremteni egy olyan helyszínt és közösséget, amelyre bátran lehet építeni. Elvem, hogy az adott helyszínnek mindig legyen funkciója. Negatív példákból okulhatunk, például egy ide nem messze fekvő település iskoláját kétszázmillió forintból újították fel, mire elkészült, már nem volt iskoláskorú gyerek a faluban. Az épület másfél évtizedig állt üresen, s talán most egy vállalkozás költözhetett be. Mások a Leader Vidékfejlesztö Programra alapoztak meggondolatlanul, s a felhúzott épületek állaga - használat híján - fokozatosan romlik, a felújításra pedig ismét forrásokat kellene keresni. A mi gondolkodásunkban az „élet” állt elől: elkezdtük szervezni a Kiscsőszi Pajtafesztivált, s az addig csendes falu táncos-zenés fesztivállal gazdagodott. A találkozóból később tábor kerekedett, a kezdeti időben például feleségemmel, Beával egy másik házba költöztünk ideiglenesen, s egy tánccsoport foglalhatta el a két szobánkat. Volt, mikor húszan-harmincan szorongtak a falak között, de a hangulat mindenkit kárpótolt. Ötletben gazdagok voltunk, Somló közelsége a szüreti időszakra is programot kívánt, télen a regölés köré szerveztünk találkozót, farsang időszaka is hívott az együtt-Télen a regölés köré szerveztünk találkozót. Farsang időszaka is hívott az együttlétre. létre. Tavasszal egy húsvéti fejlesztő tábor lehelt életet a faluba, így e találkozók évről évre ismédődnek. Ezeket egészítik ki a gyermekek hétvégi összejövetele. Eljött az a pillanat, amikorra már kinőttük a kultúrházat, s a kiszolgálóhelyiségek sem feleltek meg nagyobb társaság fogadására. Sikeresen pályáztunk, egy rozzant házból múzeumot alakítottunk ki, így a falu múltjából megmaradt tárgyakat is szakszerűen gyűjthettük össze. A pajta döngölt földjét ledeszkáztuk, így született meg az első nagyobb tánctér, ami már a táborokat is ki tudta szolgálni. A következő pályázati ciklus még eredményesebbnek mutatkozott. Felkészült pályázatíróinknak és a kedvező megítélésünknek köszönhetően megnyithattuk a táncházunkat, a kézműves alkotóházunkat, és a pajtát is felújítottuk. Megvalósult az álmunk, a falusi hagyományokat ápoló, őseink lelkületét megőrző, de a modern a kor követelményeinek megfelelő kulturális központot hoztunk létre. E tereket úgy alakítottuk ki, hogy ne zavarják az itt lakók nyugalmát, ne bontsák meg a közösség belső rendjét. A sikereink nem vakíthatnak el, az egyensúly megtartására törekszünk, a falu léptékében gondolkodva léphetünk mindig előre. A vendégeket is megválogatjuk. 2019 óta polgármesterként is felelősséget érzek a közösségemért, megválasztásom céljainkat igazolja. A falu „előrenéző” rétege kiutat, a falu népszerűsítését látja kezdeményezéseinkben. Gazdasági tényezővé is váltunk, munkalehetőséget szavatolunk, a falu munkaképes lakosságából szinte mindenki kötődik valamilyen módon hozzánk. Van, akinek a házát béreljük ki, a panzióba vendégeket hozunk, a boltban, a kocsmában mindig van „kuncsaft”."A mosogatást, rendben tartást, takarítást ugyancsak a helyi lakosok végzik. A környékből olyan értelmiségi munkatársakat szólítottunk meg, akik ugyancsak gazdagítják tudásukkal programjainkat. Az 1996-os millecentenáriumra készülve az akkori országgyűlési képviselőnk kérte, hogy a civil szervezetek álljanak elő olyan programokkal, amelyek méltók a jeles évfordulóhoz. A feladat megmozgatta a fantáziámat, s papírra vetettem egy tervet. A közelben lévő Bakonygyepesre látogattam el gondolatban, ahol az éppen eladó libatelepet vertikálisan folklórcentrummá alakítottam át. A döntéshozók persze megmosolyogtak. Ha elővesszük most a skiccet, kísértetiesen hasonlít a megvalósult kiscsőszi kulturális központra. Az eredményeink másokban is megfogantak, egy fiatalember fejébe vette, hogy valami hasonlót hoz létre a Bakonyban fekvő Tésen. Azóta alpolgármesterként a Bakonyi Vigasság Nemzetközi Hagyományőrző és Folklórfesztivált valósította meg, s egy kézműves alkotóházuk is felépült közben. Egy szekszárdi barátom egy Duna-parti kis faluba adaptálja az itt látottakat. Itt egy pillanatra megállók, s visszagondolok a kezdetekre. Megvalósult egykori szándékom: találd ki, rajzold le, valósítsd meg, oszd meg! Lejegyezte: Csermák Zoltán Megőriztem, mert arra kaptam Jk aranyrece. /l ____ Mesék, mon-LJ r M dák, történe-/% w tek Moldváit. m M J bői címmel jelent meg a Hagyományok Háza gondozásában láncú Laura gyűjteményének második, bővített kiadása Magyarfalu, valamint Lujzikalagor mesemondóinak szövegével és hanganyagával. A Hagyományok Háza júniusban megjelent Az aranyréce. Mesék, mondák, történetek Moldvából című hangzómellékletes kiadványa válogatás a magyarfalusi két eredetmonda és egy anekdota kapott helyet - a Népmesetár-sorozat korábbi népmesegyűjteményéhez hasonlóan - hiteles, szó szerinti lejegyzésben. „Számomra legértékesebb része a könyvnek maga a nyelvezet - ismerteti a kiadványt a gyűjtő-szerző, láncú Laura. - Olyan ősi, de élő tájnyelv, ami a 21. századig megmaradt, s kevés olyan nép van a világon, amely ilyen kincsnek a birtokában van. Igen, az említett falvakban a magyar köznyelvtől távolra sodródott, archaizmusban gazdag nyelvjárást beszélnek. év különbséggel. Ezt a történetet számtalanszor hallottam otthon, mind gyermekkoromban, mind pedig felnőttkoromban. ” Ismert mesetípusok izgalmas, helyi változatai (mint az említett Johófiú Jankó, mely a Fehérlófiatípus variánsa) és szinte ismeretlen történetek (mint az Ördögnél is gonoszabb vénasszony) is szerepelnek a válogatásban. Az olvasók további tájékozódását a bevezető fejezet néprajzi és nyelvészeti tanulmányai segítik, emellett a meseszövegek tájszavainak jelentését is megismerheIancu Laura az Aranyréce könyvbemutatón | származású költő, író, néprajzkutató láncú Laura több évti| zednyi néprajzi gyűjtéséből. Az { aranyréce e második, bővített j kiadása a legkeletibb moldvai magyar település, Magyarfalu, valamint Lujzikalagor hét mesemondójának, hat asszonynak és egy férfinak a huszonkét hoszszabb-rövidebb szövegét és helyszíni felvételeinek hanganyagát tartalmazza. A kötetben tizenhá•I rom tündérmese, hat egyéb mese, A könyv nem jöhetett volna létre a kiváló memóriájú adatközlők nélkül. Tisztelettel kötődnek a saját hagyományaikhoz, ebben az esetben a mesékhez, amelyeket örökségül kaptak apójuktól, anyájuktól és keresztszüleiktől. Megható, hogy szinte várták, hogy valakinek továbbadhassák: megőriztem, mert arra kaptam. Magyarfaluból az édesapám, Janku Pál a férfimesemondója a kötetnek, a Johófiú Jankó mesét kétszer is elmondja húsz tik. A jegyzetek mesetípus-meghatározást, más közlésekre vagy szövegpárhuzamokra utalást, egyesek a mesék elhangzásának körülményeit tartalmazzák. A moldvai mesemondás világával foglalkozó kiadványt mesemondókról és magyarfalui kulturális eseményekről készült fotók színesítik. A hangzómelléklet a kötet végén található QR-kód segítségével érhető el. (-mák) A festett népi bútor A festett népi bútor, A dunai stíluskor és Komárom címmel jelent meg Zentai Tünde kötete a Hagyományok Háza gondozásában. A hiánypótló mű gazdag képanyagával szakemberek és érdeklődők számára is énékes olvasmány. Zentai Tünde könyvét kézbe véve ritka élményben lesz része az olvasónak, hiszen a népművészet egyik legfontosabb ágával ismerkedhet, amely mind a mai napig nem került a kutatás előterébe. A magyar és az európai kultúra páradan értékű faragott, festett díszbútorai jelennek meg benne, gazdag mű[ elemzéssel, a népi lakáskultúra és az asztalos kézműipar történetébe ágyazva. A mű központi témáját a dunai stíluskör és a híres komám| mi asztalosközpont bútorai képe| zik. A szerző a Duna mente és a hozzá kapcsolódó vidékek 17-20. századi műtárgyait dolgozta föl és helyezte új megvilágításba. Az olvasó egy izgalmas nyomozás útját követheti végig, arról, mi a komáromi bútor és mi nem tartozik e kategóriába. A könyv számos fölfedezést és soha nem látott bútorokat tár elénk, tizennégy hazai és határon túli múzeum anyagára alapozva. A szerzőt kötete bemutatására kértük: „A könyv megszületését egyrészt j kutatási köröm motiválta, másrészt hiánypódó műnek tekintem, A bútorfestés - beleértve a templomi asztalosművek festését is - a népművészet egyik legfontosabb ága. Meghatározó terület, ellenben nagyon keveset foglalkoztak mind ez ideig a témával. Természetesen, a szakirodalomban vannak ezzel kapcsolatos közlemények, de tudományos, gazdagon illusztrált könyv nem jelent meg. Született néhány összefoglalás a népi bútorról, az egyike fél évszázada látott napvilágot, a másik, későbbi kiadvány viszont csak fekete-fehér fotókkal illusztrált. Közös bennük, hogy tartalmuk fele nem a festett bútorral, hanem más bútorokkal foglalkozik. Ezt végiggondolva, s figyelembe véve, hogy tizenegy könyvet írtam korábban a festett templomokról, úgy gondoltam, hogy elérkezett egy, a bútorokról szóló monográfiának az ideje. Jelen kiadvány "kisfia" egy másik könyvnek, amit a Duna mente festőasztalos-központjairól írtam. Amikor számba vettem a tájegység festett bútorokat készítő műhelyköreit, a néprajzkutatásban kiemelkedő szerepet játszó városhoz, Komáromhoz értem. A komáromi asztalosok - eddigi ismereteink szerint - főleg templomokat festettek, s nevek alapján tudjuk is, melyek dicsérik az ottani mesterek kezét. A kutatási időszak a 17-20. századra terjed ki. A 17. századból viszont csak a komáromi templomokat ismerjük, kivételt képez az a láda, amely e korból elfogadott. Az elfogadott szót emelem ki, mivel e tárgy nem datált, s nem eléggé adatolt. Egy ötven éve született elmélet a templomokat és a 18. században készült ládákat hasonlította össze, de a teóriát kevés mintára alapozta, s a korai tárgyak nem adatoltak és nem is . datáltak. Fel volt adva a lecke: sok száz bútort és mintegy kétezer templomi táblát néztem végig és elemeztem, s a korábbi elmélet nem kellő kidolgozását konstatáltam. Egy másik - kiadásra váró könyvem - egyik fejezete a komáromi bútorokkal foglalkozik. Úgy gondoltam, a téma alaposabb kifejtést érdemel, így e könyvet a komáromi asztalosművek területének szenteltem. Az alcím utal a dunai stíluskörre, mivel az említett elméletben a bútorok nem azonosíthatók jól a templomi festett művekkel. Viszont motívumkincsük, szerkezetük egységes, jellegzetes, ami erre a nagyon széles Duna mentére és a középső országrészre jellemző.” (esz)
