Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)

2022-07-20 / 167. szám

www.ujszo.coml 2022. július 20. KULTÚRA 111 A hetedik művészet tükrében Radó István visszaemlékezései izgalmas lapjai a viharos kort megélt magyar filmgyártás történetének SZABÓ G. LÁSZLÓ Úrilány szobát keres címmel ő készítette az első filmet Zilahy Irénnel. Ő volt a gyár­tásvezetője a harmincas évek legnagyobb magyar film­sikereként meghirdetett Nem élhetek muzsikaszó nélkiil­­nek. Az általa vezetett Focus produkció Fizessen, nagy­séd! címmel az első magyar „sztárfilmet" készítette el. Radó István nevét harmincas évek­beli filmplakátok hirdetik. A magyar irodalom krémjével (Ignotus Pállal, Lengyel Menyhérttel, Kosztolányi Dezsővel) ugyanolyan szilárd kap­csolatot ápolt, mint a filmvilág új sztárjaival (Jávor Pállal, Muráti Li­livel, Kabos Gyulával, Latabár Kál­mánnal). Jogot tanult a budapesti tu­dományegyetemen, aztán hírlapíró lett, majd különböző filmszaklapok munkatársa. Stan Laurel és Oli­ver Hardy tőle kapta a csak magyar nyelvterületen használatos Stan és Pan nevet. 1911-ben Mozivilág né­ven indított lapot, 1928-tól a Mozi Élet kiadója volt. A Magyar Mozisok Zsebkönyve is az ő nevéhez fűződik, akárcsak az első magyar filmlexikon, amely 1942-ben látott napvilágot. A magyar filmújságírás egyik út­törője volt Radó István, de forgató­­könyveket és szakkönyveket is írt. 1927 és 1940 között a Metro-Gold­­wyn-Mayer filmvállalat budapesti dramaturgjaként dolgozott. Mivel a Tanácsköztársaság idején a magyar mozik, a filmipar államosításáért küzdött, s termelőbiztosként azok szocializálását irányította, 1919-ben rövid időre internálták. Származása miatt (1891-ben született Kisvárdán, ahol a rabbi Rosenblüth Jekisziel Zise néven jegyezte be a hitközség anya­könyvébe) a zsidó törvényeket köve­tően hivatalosan nem dolgozhatott a filmszakmában, ennek megszegé­séért 1941-ben is internálták. Egy filmdramaturg emlékei cím­mel a Magyar Művészeti Akadé­mia kiadásában nemrég megjelent könyvben, amelynek bevezetőjét Búza Péter írta, az első ötven olda­lon követhetjük nyomon Radó István életútját. A továbbiakban már a visz­­szaemlékezéseit olvashatjuk, ame­lyek ugyancsak izgalmas oldalai a magyar filmgyártás történetének. Filmfordítói munkájáról szóló írásá­ban említi meg Váci Dezsőt, aki a harmincas évek végén jutott komoly pozícióhoz a filmiparban. 1912-ben, a Mozivilágban jelent meg első film­cikke, 1939-ben pedig már a Magyar Filmnek, a Filmművészeti Kamara hivatalos lapjának a felelős szerkesz­tője. „Itt már részt vett a lap hasáb­jain az akkor célirányos uszításban. A felszabadulás után kivándorolt, Csehszlovákiában élt, de már Vac­lav Dezső néven, és pozsonyi magyar lapok munkatársaként halt meg.” A színes fátyol című Garbo-film kapcsán a közvetett reklám szere­péről írt. „Abban az időben a napila­pok megállapodtak egy-egy előkelő szállodával, ahova külföldiek jártak, illetve a szállodák portásaival: ha ér­dekes vendég jön hozzájuk jelentsék a szerkesztőségnek. A Gellért Szál­loda portása Az Estnek adta a jelen­téseit. Erre alapoztam a kampányt, természetesen az akkori rovatveze­tővel - de csakis ővele - megbeszél­ve a dolgot.” És részletesen elme­séli: angol kosztümöt és utcai cipőt viselő, sűrűn lefátyolozott hölgy ér­kezett egy nap a Gellért Szállóba. A hotelportás úgy látta - és azonnal jelentette is Az Estnek: szerinte Gre­ta Garbo a hölgy, és már ki is vette a két napra lefoglalt első emeleti, er­­kélyes szobáját. A mozirovat-vezető egy angolul és németül is beszélő, fiatal újságírót küldött a szállodába azzal az utasítással, hogy a lehető legtöbbet megtudja róla. Vegye fel vele a személyes kapcsolatot, és ír­jon róla egy szép színeset. Mire az ifjú hírlapíró megjelent a Gellértben, a hölgy már javában ebédelt, és egy cseppet sem törődött az érdeklődő fiatalemberrel. Nem sokkal később taxit hívott, és elrobogott. Késő es­tig várakozott a „zárkózott, hideg viselkedésű művésznőre”, de hiába. A riportból semmi sem lett. Másnap reggel, amikor újra,próbálkozott, a hölgy arra kérte, hagyja őt békén, kár minden szóért, különben is már délelőtt elutazik. Mindentől függet­lenül délben Garbo Budapesten volt (?) címmel már meg is jelent a cikk, külön kiemelve, hogy Garbo külön­böző színű fátylakat visel. A közön­ség, a lap olvasói meg is állapították, hogy a Garbo rejtélyes látogatása már A színes fátyol című filmjének szólt. Ezt nevezte Radó István nagy­szabású közvetett reklámnak, amely a film sikerét szolgálta. Külön fejezet szól a könyvben az akkori filmszakma nagyon drágán megfizetett ellenségéről, a cenzú­ráról. „A megvásárolt film egy példányát az előleg lefizetése után, a cenzúrá­ra való bemutatás céljaira a külföldi filmtulajdonos a magyar cég rendel­kezésére bocsátotta, és a film vétel­ára csak a cenzúra döntése után vált esedékessé, ha a filmet nem tiltották be. Volt eset, amikor egy vállalkozó majdnem teljesen tönkrement a cen­zúra szeszélyei következtében.” Radó István, a Filmember 1910-től 1947 áprilisáig mindent pontosan do­kumentált. Visszaemlékezéseiben a magyar filmszakma már-már feledés­be merült eseményeiről és izgalmas egyéniségeiről is hírt ad. Egy letűnt kor, a magyar történelem talán leg­viharosabb évtizedének drámai for­dulatai elevenednek meg előttünk - a „hetedik művészet” tükrében. A szerző a Vasárnap munkatársa Steven Spielberg először rendezett videóklipet, az operatőr is ő volt A filmtörténet egyik legfonto­sabb alakja, Steven Spielberg rendező és producer életében először forgatott videóklipet, egy olyan zenésznek, aki együttese élén lett világ­hírű, és életében először csi­nált szólólemezt. Marcus Mumford brit énekes-dal­szerző neve a Mumford Sons folk-rock zenekarból ismert azok számára, akik legalább valamelyest követték az utóbbi tíz év történése­it. A filmrajongó férfiak pedig azért irigyelhetik, mert ő Carey Mulligan színésznő férje. Mára mindketten vi­lágsztárok lettek, ám Marcus immár azt is elmondhatja magáról, amit Car­rie még nem: hogy Steven Spielberg­­gel dolgozott. Az együttműködés a zenész el­mondása szerint spontán módon jött létre - egy rendezvényen megismer­kedtek, kiderült, hogy kölcsönösen tisztelik egymás munkásságát, és pár hét múlva már le is forgatták a klipet Marcus Mumford első szólólemezé­nek beharangozó dalához, a Canni­­balhoz. A helyszín egy New York-i közép­iskola tornaterme volt, amelyet július 3-ára béreltek ki. Marcus Mumford instagramos beszámolója szerint Spi­elberg saját telefonjával rögzítette az így készült a minimalista klip egyetlen hosszú snittből álló videót, amelyet előtte alaposan elterveztek. A közelképpel induló, fokozatosan tá­volodó, majd ismét az énekes-gitáros­ra közelítő „kamera” mozgását Spiel­berg felesége, a korábban festőként, majd színésznőként tevékenykedő Kate Capshaw segítette, aki gurulós irodai széken ülő férjét manőverez­te. A „stylist” pedig Carey Mulligan volt - azaz ő mondta meg férjének, mit vegyen fel. Marcus Mumford első szólóleme­ze szeptember 16-án jelenik meg, a Cannibal alapján a dallamvezetés a Mumford & Sons stílusát idézi, a vá­ratlan hangulatváltások úgyszintén, a hangzás viszont sokkal csupaszabb lesz. A zenekar jövőjéért aggódók nem ok nélkül nyugtalanok: a szél­sőjobboldali nézeteket hangoztató bendzsós, Winston Marshall tavaly kilépett a csapatból, hogy ne rontsa a hírnevüket. (juk) Carlos Santana 75 éves Ma ünnepli 75. születésnapját Carlos Santana mexikói származá­sú, Los Angelesben élő gitáros, ze­neszerző, a latin rock megteremtője. Apjának latin zenekara volt, ő ta­nította fiait hegedülni és gitározni. Carlos öccse, a két éve elhunyt Jor­ge ugyancsak elismert gitáros lett. Carlos eleinte csak bluest játszott, B. B. King és John Lee Hooker mel­lett hatott rá a mexikói zenét és a rock and rollt összekapcsoló Ritchie Valens is. A család előbb az amerikai ha­tárhoz közeli Tijuanába, majd a ha­tár túloldalára költözött. Carlos San Franciscóban lett tagja az Azteca zenekarnak, aztán saját együttest alapított. A közönséget elvarázsol­ta az új, szokatlan hangzás, a rock, blues, salsa, dzsessz és afrikai rit­musok latin zenével átitatott elegye. 1969 augusztusában a közepesen ismert zenekar meghivást kapott Woodstockba. Ottani fellépésük a fesztivál egyik csúcspontja volt, a CBS kiadó azonnal szerződtette őket. Két hónappal később megjele­nő Abraxas című albumukból még abban az évben hatmillió példány fogyott. Santana később John Coltrane öz­vegyével, Alice Coltrane-nel készí­tett free-dzsessz felvételeket, és re­mek zenészekkel (Jules Broussard, Tom Coster, Stanley Clarke, David Brown) vette fel a Borboletta (1974) című stúdióalbumot. Szoros szálak fűzték a The Mahavishnu Orchestra gitárosához, John McLaughlinhoz, az ő ösztönzésére fordult a hinduiz­mus felé. Több albumot is készített a hinduizmus jegyében, a legjobb ta­lán a Swing Of Delight dupla lemez 1980-ból, az első digitálisan készült rockalbum, amelyen Wayne Shor­ter, Herbie Hancock, Ron Carter és Tony Williams is játszott. A rendkívül sikeres Amigos című albumot (1976) a Rolling Stone ma­gazin a hazatérés nagylemezének nevezte. A funkyt és a latin zenét elegyítő Sister, Dance, a Let It Shine és a romantikus hangzású, instru­mentális Europa (Earth's Cry He­aven's Smile) ismét felkapaszkodott a listák csúcsára. Az 1987-es, fia születésére írt Blues For Salvado­rért megkapta első Grammy-díját. Carlos Santanát 1998-ban bevá­lasztották a rock and roll híressé­gek csarnokába. Az évtized végére maradt a nagy dobás, az 1999-ben kiadott Supernatural című album, amely valóban természetfelettinek bizonyult: nyolc Grammy-díjra ér­demesítették, összesen 30 millió példányban kelt el, 18 héten át ve­zette a Billboard 200 listáját, két szerzemény, a Smooth és a Maria Maria pedig 12, illetve 10 hétig tar­totta magát a Billboard Hot 100 lista csúcsán. Ezen az albumon a zenész­világ olyan kiválóságai muzsikáltak a mexikói gitárossal együtt, mint Eric Clapton, Lauryn Hill, Wyclef Jean, Rob Thomas és Dave Matt­hews. (MTI, juk)

Next

/
Thumbnails
Contents