Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)

2022-07-20 / 167. szám

www.ujszo.com | 2022. július 20. KÖZÉLET 3 Már a kormányhivatalban is járt a N AKA A rendőrség Ludovít Makó és FrantiSek Imrecze vallomása alapján próbálta rekonstruálni, hogyan zajlottak a titkos találkozók a kormányhivatalban (Norbert Skaliőan felvétele) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) kedden a kormányhivatal épületében re­konstruálta az Alkony (Súm­­rak) néven elhíresült botrány eseményeit, amelyben Ro­bert Fico korábbi miniszterel­nök és Robert Kalifíák egykori belügyminiszter (mindketten Smer) is érintett lehet. Kedd reggel 9 óra környékén egy rendőrségi konvoj érkezett a kor­mányhivatal elé. Az aktuality.sk hírportál tudósítása szerint a ható­ságok az Alkony-botránnyal ösz­­szefüggésben jelentek meg a hely­színen. Az említett akció keretében a NAKA bűnszövetkezet létrehozá­sával, hivatali jogkörrel való vissza­éléssel, valamint adótitok veszélyez­tetésével gyanúsította meg Robert Ficót és Robert Kalinákot. Utóbbi pár hétig vizsgálati fogságban is ült, viszont a Smer elnökének kiadását nem szavazta meg a parlament, így az őrizetbe vételéről nem is dönthe­tett a bíróság. Az ügyben gyanúsí­tottként szerepel még Tibor Gáspár korábbi rendőrfőkapitány, valamint Norbert Bödör nyitrai vállalkozó is; mindketten több szálon kötődnek a Smerhez. Bűnszövetkezet A vád szerint az említett szemé­lyek többször is találkoztak a kor­mányhivatalban, és kompromittáló információk megszerzésén dolgoz­tak, amelyekkel aztán a politikai ellenfeleiket is lejárathatták. így robbant ki például Igor Matovic (OEaNO) jelenlegi pénzügyminisz­ter és Andrej Kiska egykori államfő adócsalással kapcsolatos botránya is. A hatóságok szerint Ficóék olyan információkkal rendelkeztek az em­lített személyekkel kapcsolatban, amelyekhez törvényes úton nem jut­hattak hozzá. Az exkormányfő és az exminiszter tagadják az ellenük felhozott vádakat. Fontos tanúk A helyszínen Eudovít Makó, a pénzügyőrség bűnügyi osztályának korábbi vezetője is felbukkant, aki­nek a vallomása kulcsfontosságú az egész ügy szempontjából. A rendőr­ség az ő elbeszélése alapján próbál­ta rekonstruálni, pontosan hogyan is zajlottak az említett találkozók. Makó egyébként több másik politi­kai botrányban is tanúként szerepel: például az ő vallomására alapozva ítélték el Dusán Kovácik speciális ügyészt, illetve ő volt az, aki valla­ni kezdett Vladimír Pcolinsky (Sme rodina) korábbi SIS-vezető állítóla­gos korrupciós ügyéről is. Makó az ügyvédjével együtt érkezett a hely­színre, de a sajtónak nem volt haj­landó nyilatkozni. Makó távozása után Frantisek Imrecze, a pénzügyőrség egykori igazgatója is megérkezett, aki állí­tólag szintén részt vett a Ficóék ál­tal szervezett találkozókon. Imrecze ellen a Vámszedő-ügyben is eljárás zajlik. A pénzügyőrség egykori feje Makóhoz hasonlóan együttműködik a rendőrséggel, vallomást tett pél­dául a jelenlegi jegybankelnök, Pe­ter Kazimir ellen is, aki korábban a Smer színeiben pénzügyminiszter is volt. Kazimir ellen eljárás indult, de Maros Zilinka főügyész a büntető törvénykönyv 363-as paragrafusára hivatkozva megszüntette azt. Heger is megszólalt A történésekkel kapcsolatban a kor­mányhivatal a lapunknak eljutta­tott közleményében úgy reagált, a NAKA múlt héten kérvényezte az együttműködést, Eduard Heger (OEaNO) miniszterelnök pedig jó­vá is hagyta az irodák átvizsgálását. A kormányfő a közösségi oldalán el­árulta, az ő irodáját is ellenőrizték. Azt írta, 2011-ben, a Radicová-kor­­mány bukása után a lehető legrosz­­szabb személyek kerültek hatalomra, akik a kormányhivatalt a saját pisz­kos ügyeik lebonyolítására használ­ták fel. „Itt találkozgattak, itt egyez­tették az üzleteiket, itt bonyolították le a piszkos trükkjeiket, mindezt Fico és Kalinák által fedezve” - üzente a miniszterelnök. (nar, aktuality.sk) „A Sajó-szennyezés miatt ki kell hirdetni a rendkívüli állapotot” CZÍMER GÁBOR Zuzana Óaputová köztársasá­gi elnök szerint rendkívül sú­lyos a Sajó folyót órt környe­zeti katasztrófa. A folyóba ömlő mérgező bá­nyavíz teljesen kipusztította az élővilágot. Alsósajó. Arra a kérdésünkre, kinek kell vállalnia a történtekért a politikai felelősséget, Caputová arról beszélt, az egész kormány felelőssé­ge felmerül, hiszen az akut problé­ma elhárításáért a környezetvédelmi mellett a gazdasági tárcának is lépnie kell. Az államfő szerint a kabinetnek ezen túl a szükséges anyagi forráso­kat is rendelkezésre kell bocsátania ahhoz, hogy felszámolják a keletke­zett károkat. Arról azonban szerinte egyelőre korai lenne nyilatkozni, az ügyben felmerül-e valakinek a bün­tetőjogi felelőssége. Az államfő Henckó községben egészen a szennyezett folyó part­jára is lement, ahol Orosz Örssel, a Szövetség elnökségi tagjával (Ösz­­szefogás-platform) és Varga Tibor krasznahorkaváraljai orvossal arról beszélt, milyen súlyos a Sajót ért kör­nyezetszennyezés. A víz színe Capn­­tová ottjártakor is élénk narancssárga színű volt. Orosz lapunknak elmond­ta, bízik benne, hogy miután Eduard Heger kormányfő után az államfő is meglátogatta a Sajót, kihirdetik a rendkívüli állapotot. „Ezzel együtt is azonban nagyon távol vagyunk a megoldástól” - tette hozzá. Arról is beszélt, ugyan már csökkent a kiá­ramló veszélyes anyagok mennyi­sége, de a folyómederben rendkívül nagy mennyiségben rakódtak le azok. Ezek eltávolítása komoly feladatot je­lent. „Ján Budajnak le kell mondania” -jelentette ki a környezetvédelmi mi­niszter felelősségét hangsúlyozva. Az államfőt a folyó partján ismertették a problémával. „Azt ígérte, sürgetni fogja a rendkívüli állapot kihirdeté­sét” - idézte Caputovát. Orosz hazug­ságnak nevezte az állítást, mi szerint folyamatosan tisztulna a folyó vize. A helyszínen ott volt Michal Wiezik (Progresszív Szlovákia) EP-képviselő is, aki a gazdasági minisztérium és annak vezetője, Richard Sulik (SaS) felelősségét hangsúlyozta. A folyó története A kelet-szlovákiai Sajó folyóba február közepétől ömlik Alsósajó (Nizná Slaná) községnél a mérgező bányavíz. Ahogy arról beszámol­tunk, a szennyezett víz nagy mennyi­ségben tartalmaz nehézfémeket. így például a rendkívül mérgező arzénból a megengedett határérték 187-szere­­sét, míg vasból a határérték 2581-sze­­resét mérték a kiömlő bányavízben, de jelentős mennyiségű rezet, cinket, nikkelt és további veszélyes vegyü­­leteket, mint mangánt, szulfátokat is tartalmaz. A szennyeződés nagyon magas vastartalmának, lényegében nagyon finom szemű rozsdának kö­szönhetően a Sajó vize vörösre válto­zott. Illetve ez az anyag a folyó élővi­lágát is tönkretette, a halak és egyéb élőlények kopoltyúinak rozsdával va­ló berakodása után ezek elpusztultak. A már évek óta nem működő bá­nyáért az Ércbányák Állami Vállalat felel, amely a Richard Sulik (SaS) ve­zette gazdasági minisztériumhoz tar­tozik, míg a folyó szennyezése miatt a Ján Budaj (OEaNO) vezette környe­zetvédelmi minisztérium is érintett. A két tárca hosszú ideig a felelőssé­get illetően egymásra mutogatott. Mi­vel a Sajó Magyarországon folyik to­vább, a magyar agrárminiszter, Nagy István Budajjal is egyeztetett. Végül a gazdasági minisztériumhoz tarto­zó bányavállalatnak sikerült mélyen a tárnában elterelnie a szennyezett víz útját. Sulik egy július 15-i kormá­nyülés után lapunk kérdésére vála­szolva azt állította, a bányából kifolyó víz már teljesen tiszta, a szakembe­reknek ugyanis sikerült megjavítania a bánya mélyén lévő vezetéket. Való­jában azonban a beavatkozásnak kö­szönhetően ugyan csökkent a folyóba ömlő mérgező anyagok mennyisége, de közel sem szűnt az meg. Ki a felelős? Eduard Heger (OEaNO) minisz­terelnök szombaton a Gombaszögi Nyári Táborban arról beszélt, szerin­te először el kell hárítani a katasztró­fát, aztán lehet keresni, hogy ki viseli az ügyben a felelősséget. „Gondolom, senki nem kételkedik abban, hogy a kormányunk idején ne lehetne érvé­nyesíteni valakinek a büntetőjogi fe­lelősségét” - tette hozzá arra vonat­kozóan, hogy az ügyben feljelentések is történtek. „A politikai felelősséget azonban valóban nem vonták le” - tette hozzá azzal, hogy ez más hason­ló esetekben a kormányukban már megtörtént. Revitalizáció A környezetvédelmi tárca hétfőn pedig azt közölte, előbb teljesen meg kell szüntetni a bányavíznek a Sajó­ba ömlését, a tárca ezután méri fel véglegesen a környezetben keletke­zett károkat és dönt a folyó revitali­­zálásának módjáról. A minisztérium szerint ugyanis nem lehet korábban felmérni a keletkezett károk teljes mértékét, meg kell várni a gazdasá­gi tárca irányításával végzett mun­kák befejezését. Ezt követően fel­mérik a Sajó és a felszín alatti vi­zek állapotát. „A szennyezés teljes megszüntetését követő üledékvizs­gálatok alapján lehet meghatároz­ni a Sajó revitalizálásának menetét. Az ennél hamarabb hozott intézke­déseknek nem lenne meg a kellő ha­tása” - tette hozzá a minisztérium. A helyileg illetékes Rozsnyói Járá­si Hivatal úgy szeretné kidolgoz­ni a revitalizációs projektet, hogy abba minden érintettet, így például a horgászszövetségeket is bevonják, illetve olyan lépéseket is terveznek, amelyek újabb környezeti katasztró­fák megelőzését szolgálják. Zuzana Caputová államfő szerint a szennyezés kapcsán az egész kormány felelőssége felmerül, hiszen az akut prob­léma elhárításáért a környezetvédelmi mellett a gazdasági tárcának is lépnie kell (Naszály Gábor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents