Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)
2022-07-14 / 162. szám
www.ujszo.coml 2022. július 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Zsákutcában száguldó szlovák politika Egy marakodó, csenevész gyülekezettel a szakadék felé tartunk MOLNÁR IVÁN E urópa és vele együtt Szlovákia rendkívül nehéz időszak előtt áll. Szerencsés helyzetben vannak azok az országok, amelyek élén az adott ország lakosságának az érdekeit szem előtt tartó kormányok állnak, legalább részben megvédve a családokat a globális gazdasági háború negatív hatásaitól. Szlovákiában nincs ilyen szerencsénk. Képzeljük el, hogy fel szeretnénk újítani a családi házunkat. Kivá' lasztjuk azt az építőipari vállalkozást, amely a legjobb feltételeket kínálja a lehető legjobb áron. Megérkeznek a munkások, akik azt állítják, tudják, mit várunk el tőlük, ezért rögtön neki is látnak a munkának, fenekestül felforgatva az egész házat. Ugyanakkor, már másnap elkezdenek veszekedni egymás között azon, hogy ezt vagy azt másképp kellene csinálni, más anyagokat kellene használni. Harmadnap pedig már amiatt is egymásnak esnek, ha-egy-egy kollégájuk nem úgy néz rájuk, mint azt elvárnák. Érdemi munka helyett egy idő után már csak veszekednek, miközben a szerződés szerint órabért fizetünk nekik, így akkor is jól járnak, ha nem csinálnak semmit. Ha mindezek után páros lábbal rúgnánk ki őket, azzal érvelnek, hogy meghatározott időre szóló szerződést kötöttünk velük, és nem dobhatjuk ki őket csak úgy az utcára, jogukban áll nekünk „dolgozni”. Egyébként is, nincs náluk jobb építőipari vállalkozás, és az utánuk jövők csak rosszabbak lennének. Megnyugtatásul azonban azt is közlik velünk, hogy nyáron két hónapos szabadságot vesznek ki, aminek köszönhetően esetleg oldódhat a közöttük levő feszültség, és ősszel talán már újra elkezdhetnek dolgozni. Ja, és egyébként a nyári szabadságuk alatt is mi fizetjük őket, miközben próbálunk valahogy túlélni a romokban heverő házunkban... A fenti helyzet ugyan abszurdnak tűnhet, manapság azonban pontosan itt tart Szlovákia. A gazdasági elemzők egyöntetű véleménye szerint rendkívül nehéz hónapok előtt állunk. Harmatgyenge gazdasági növekedés, újabb elbocsátások, az eddiginél is vadabb áremelkedés, növekvő szegénység, energiaválság, háborús fenyegetés, újabb járványhullám, menekültválság. Ez vár ránk, és még ki tudja, mi minden, amiről egyelőre nem is tudunk. Ilyen helyzetben egy jól működő kormánnyal sem lenne könnyű dolgunk, egy teljesen szétesett, folyamatosan marakodó, magukat politikusoknak hazudó szélhámosokból álló csenevész gyülekezettel azonban a szakadék felé tartunk. Eduard Heger kormányfő egyedüli érve a jelenlegi kormánykoalíció fenntartása mellett már csak az, hogy ha ők megbuknának, akkor a „maffiakormány” visszatérése fenyegetne. Aki még emlékszik az előző, Smer, SNS és Híd alkotta kormány „politikai kommunikációjára”, amikor a saját maffiakormányukat már csak azzal az érvvel tudták védelmükbe venni, hogy így szeretnék megóvni Szlovákiát a szélsőjobb előretörésétől, az tudhatja, hogy ez már a vég. Akkor sem lélegezhetünk fel azonban, ha a jelenlegi kormány végre eltakarodik, mivel akkor is csak a rosszabbnál rosszabb pártkombinációk közül válogathatnánk, amelyekre a kutyám sétáltatását sem bíznám rá, nem hogy az ország irányítását. Az igazság az, hogy Szlovákia évek óta zsákutcában száguld előre hatalmas sebességgel, ide-oda rángatva a kormányt, megfeledkezve arról, hogy ez az út nem vezet sehová, és egy ponton beköszönt a katasztrófa. Itt lenne az ideje megállni egy pillanatra, átgondolni, mit is akarunk, és főleg viszszafordulni egy olyan útra, amely vezet is valahová, és van értelme végigmenni rajta. Őaputová: - Ezt már nekem is nehezen sikerül összeragasztani (Kotrha) Jó, mindegy, hagyjuk... MÉSZÁROS KRISZTINA E gész délelőtt foglalkozást tartottam egy osztályban. Célja, hogy megelőzzük a cyberbullyinget, ami nem más, mint az online térben zajló bántalmazás. Hiszem, hogy az olyan nem formális tanítási napok, mint amilyenekben én is részt veszek, egyszerűbbé teszik, hogy a diákokkal nyíltabban tudjunk érzelmekről beszélni, képessé váljanak őszintén kifejezni, elmondani a megéléseiket. Ennek a munkának egyetlen titka van: nyitottnak kell maradni és figyelni, meg kell hallgatni a szemben ülőt, miközben nem szabad ítélkezni. Ilyen légkörben képes az ember oldódni és befelé figyelni. Az osztályokkal folytatott munka alatt nagyon kell figyelni arra, hogy ez a légkör megmaradjon — senkit nem bánthatnak, de segítek oldódni. Az osztály, ahova érkeztem, ügyes tanulókból áll, elég magabiztosak, ám egy kicsit passzívak. Hamar kiderül, miért nem lelkesedneka nem tanításból álló délelőttért. Elmondják, számtalan ilyen foglalkozást megtapasztaltak már. Ezt néhány hangadó diák mondja, a többiek visszahúzódóbbak, csak akkor válaszolnak, ha kérdezem őket. A hangosabb diákok egy csoportot alkotnak, kiderül, hogy már alapiskolában is egy osztályba jártak, világossá vált számomra, hogy ők azok, akik elzárkóznak ilyen megelőzést célzó foglalkozások elől. Az ok akkor vált számomra világossá, amikor válaszoltak a következő kérdésre: mit gondolsz, ért már téged bántalmazás - bárhol, bármikor, vagy volt-e már tapasztalatod bántalmazókkal?! A „banda” válasza'megdöbbentett. Elmesélték, hogy alapsuliban bizony ők „állítólag” bántalmazok voltak, és a bántalmazott gyerek öngyilkos szeretett volna lenni, de szerintük csak feltűnőségből, nekik legalábbis meggyőződésük, és sok ilyen foglalkozást csináltattak velük végig, de nem látták értelmét. Nagy mély levegő. Suttogom a megrettent énemnek, hogy figyeljek, közben persze első gondolatom, micsoda kegyetlenség, milyen rettenetes jelenség ez* hogy évekkel a megtörténtek után sem látják be: az öngyilkosságot senki sem választja viccből vagy feltűnőségből. „Nem hihetitek ezt!” - legszívesebben ezt ordítottam volna. Észre sem venni a menekülési vágyat, az összetörtséget, tagadni a lehető legegyszerűbb! A gyerekek, akik bántalmazok voltak, nagyon keményen fogalmaztak, s az arcukon is megjelent a mély megvetés. Szerettem volna tudni, mi történt a bántalmazás során. Elmesélték, hogy az a diáktársuk sokakat bántott már előtte, folyamatosan zsarolta őket, kihasználta, hogy ő volt a legjobb diák az osztályban, a tanárok kedvence. Eszembe jutott, milyen nehéz helyzetben lehettek a bántalmazok, s milyen régóta, ha ezt élték meg. Micsoda tehetetlenség jellemezhette a mindennapjaikat, amikor arra jutottak, hogy bosszút állnak és most aztán visszavágnak. Átfutott a gondolataimon, hogy vajon akkor, amikor ők ezeket az érzéseket megélték, elmondták-e valakinek, jelezték-e a tanároknak, szülőknek, mit tapasztalnak az iskolában, nekik mennyire fáj, hogy az osztály kitűnő tanulója szekálja, cikizi őket, vagy, hogy csak az ő igyekezetét értékelik, ők pedig szinte láthatatlanok?! Csodálkoztak a kérdésemen. Nem, senki sem tett semmit, tudták, mert kiskoruktól tartott ez a dolog. Kérdem: a foglalkozások miről szóltak?! Nyilván, mondják, arról, hogy senkit sem szabad bántani. Hogy ők rosszak, s örülhetnek, hogy nem lett belőle feljelentés. Évekig jártak hozzájuk megelőzésről foglalkozásokat tartani. Az út jó, tudom, ez a járható, célig vezető folyamat, na de a hogyan a kérdés. Senki sem ismerte el az érzéseiket, senki sem mondta nekik, hogy rossz, amit tettek, de nem ők a rosszak. Most ezt feldolgozni feladat, meg kell tanulni nem így oldani a feszültséget. így végül azt érték el ezekkel a csapatépítőkkel, hogy a diákok ellenálltak minden igyekezetnek, bekeményedtek és nem nyíltak meg, végül elballagtak. Álltam az osztályban és elmondtam ugyanazt, amit minden közösségben szoktam. Soha, senki nem érdemli meg a bántalmazást, bármilyen is. Összefogni, erőfölényben bántani súlyos dolog és soha nem megoldás. Máshogy kell, akkor is, ha egyszerűbb módszer a másik megalázása, mert attól érezzük: végre van hatalmunk felette, az érzéseink, az életünk felett. Mégsem szabad ezt hagyni. Egy pillanatra megállók. Látom, eljut hozzájuk, mit mondok, majd megszólal az egyik érintett diák. Jó, mindegy, hagyjuk. S megértem, ezt most elszúrtam. vannak Magyarországon az európai értékek Veszélyben Fennáll a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket - állapította meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről szerdén elfogadott jelentéstervezetében az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE). A 47 igen szavazattal, 10 ellenszavazattal és 2 tartózkodással elfogadott jelentéstervezetben a képviselők aggályukat fejezték ki egyebek mellett az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlenségével, valamint a bírák jogaival és a korrupcióval kapcsolatban. Véleményük szerint Magyarországon nem biztosított a magánélet és az adatok védelme, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tömegtájékoztatás sokszínűsége, a tudományos élet szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, a szexuális kisebbségek jogai, a kisebbségek, köztük a romák és a zsidók jogai, ahogy az e kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltő kijelentésekkel szembeni védelem sem. Az EP szakbizottsága aggasztónak találta a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogainak védelmét Magyarországon, a gazdasági és szociális jogok érvényesülését. A LIBE szerint a „magyar kormány szándékos és szisztematikus erőfeszítéseket” tesz az uniós szerződésben rögzített európai értékek aláásására. A jelentésben elítélték azt is, hogy az Európai Unió Tanácsa képtelen érdemben előrelépni a demokratikus normákkal szembeni visszaélések elleni küzdelemben, és hangsúlyozták: az uniós szerződés 7-es cikke - amelynek alapján úgynevezett jogállamisági eljárás indítható valamely tagállam ellen - nem követel egyhangúságot az európai értékek súlyos megsértésével fenyegető egyértelmű kockázat azonosításához. A képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, használja ki a rendelkezésére álló valamennyi eszközt, különösen a költségvetési feltételrendszert az európai értékek védelmére. Szorgalmazták, hogy az uniós végrehajtó testület ne hagyja jóvá a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló uniós alap pénzeinek folyósítását lehetővé tevő magyar tervet addig, amíg Magyarország teljes mértékben nem teljesíti az európai szemeszter valamennyi vonatkozó ajánlását, és végre nem hajtja az Európai Unió Bíróságának, valamint a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) valamennyi vonatkozó ítéletét. (MTI)
