Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)

2022-06-17 / 140. szám

www.ujszo.coml 2022. június 17. KULTÚRA Színjátszók a járvány után A teremtő tenyerén az 57. Jókai Napok - kevés versenyprodukció, jó hangulat (Fotó: Pálinkás Eszter) BÁRÁNYJÁNOS Már az 59. lenne, ha minden a menetrend szerint alakult vol­na: januárban meghirdetós, márciusig jelentkezés, júni­usban pedig, amikor a legin­tenzívebben illatoznak a hárs­fák a belvárosban: fesztivál. Sokunkban ez az időszámítás élt, de valami, tán a terem­tő, tán a sors másképp akar­ta. A járvány leparancsolta az amatőr színjátszókat a világot jelentő deszkákról. Három éve volt utoljára országos színjátszó fesztivál Komáromban, nem csoda, hogy az idei első előadás telt házas lett. Szerdán délután, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ kamara­termében Keszegh Béla polgármes­ter a reményről beszélt. Arról, hogy most már nem lesz, ami megszakítja a csodálatos varázsfonalat, a színját­szó mozgalmat. Öt csoport versenyez az idén, vagyis egy kezünkön meg tudjuk szá­molni őket. A hüvelykujj, a dunaszer­­dahelyi Fókusz Diákszínpad Arthur Miller Salemi boszorkányok című drámájával dolgozott Béhr Márton és Kuklis Katalin drámapedagógus ve­zetésével. Mozgásszínházzal, Abigail szerepének megháromszorozásával, misztikus miliőben. A mutatóujj, a komáromi Maria­­num Egyházi iskolaközpont Meg+ oldható pénzzel diákszínpada A Re­­sewater-projekt című lightos szatírája nyomokban Vonnegutot tartalmazott. A különleges, vetített díszletek között játszódó történethez a diákok maguk Értékel a zsűri festettek üvegre világító díszleteket. Az előadást Tóth Gábor rendezte. A középső ujj, a füleki Apropó kisszínpad Szvorák Zsuzsa rendezé­sében Mikszáthot remikszált, átdol­gozva a szepsi Egressy Béni Szín­játszó Fesztiválon már előadott pro­dukcióját. Fekete-fehér esernyőkkel, liszttel teli zsákokkal, színesre pin­­gált hokedlikkel. A gyűrűsujj, a komáromi GIMISz a karanténról témázott, verssel, ze­nével és sok vécépapírral. A kisujj, a kassai Pinceszínpad, és egyetlen szereplője Szmolniczky Boka Erika lesz ma 17 órakor. A társulat oszlopos tagja Milka Zimková Belépőjegy a mennyországba címmel ad elő mo­nodrámát, Havasi Péter rendezésé­ben. Volt hát, és van még dolga a zsű­rinek, Hisznyan Géza színházi szak­embernek, a zsűri elnökének, Culka Ottó színművésznek, Michac Gábor díszlet-, jelmez- és bábtervezőnek, Naszlady Évának, a színművész-drá­­matanárnak, Tóth Miklós rendező, drámatanárnak és a szakmai koordi­nátornak, Varga Emese dramaturg­nak. A Visszhangot, a fesztivál lapját új csapat (Pálinkás Eszter, Finta Vik­tória, Hizsnyan Júlia, Lénárt Dóra, Bakos Orsolya Virág, Radi Barba­ra, Sz. Ölveczky Zsuzsanna, Vörös Zsófi) alkotja, a grafikai szerkesztő Saláth Richárd a Levél Kedvesemnek főszerkesztője. A főszerkesztő a régi. A másik tenyerünkön a feszti­vál kísérőprogramjai, beszélgetés a néptáncmozgalomról, szobaszínház Pécsről, a komáromi Selye János Gimnázium Pusztaszer iskolazene­karának koncertje, a Kajárpéci Vízi­­revű, Múzeumi Szalon, a Jókai Na­pok volt nagyasszonyával, Varga Annával, akit Miklósi Péter publi­cista faggat majd, N. Tóth Anikó új kötete, A szalamandra mosolya be­mutatója (az írónővel Sánta Szilárd beszélget), József Attila: A szépség koldusa, Galkó Balász önálló estje, a Tóték előadása a Komáromi Jókai Színházban. Két tenyér. Az idén végre ismét összecsattan. Vastapsok már voltak. Akadtak nézők, akik állva tapsoltak a megteremtett produkcióknak. A szín­játszók teremtő energiáinak. Adja az ég, hogy hosszan kitartson ez a ke­gyelmi állapot! És most már örökké legyenek Jókai Napok! Díjkiosztó gála holnap este. I 9 RÖVIDEN Vasco Bendini művei a pozsonyi várban Pozsony. Június 23-án 17 órakor nyitják meg a pozsonyi várban a Vasco Bendini - 100 év, lépések című kiállítást, mely a 15. Dolce vitaj - Olasz Fesztivál Szlovákiá­ban rendezvénysorozat legkie­melkedőbb eseménye. A kiállítást Vasco Bendini (Bologna, 1922 - Róma, 2015) születésének száza­dik évfordulója alkalmából hívták életre, és arra a tárlatra épít, me­lyet 2020 februárjában Firenzé­ben rendeztek meg, ám a pandé­­mia miatt pár nappal a megnyitót követően be kellett zárni - a fi­renzei anyagot kiegészítették, hogy a szlovákiai közönség átfo­gó képet kapjon Bendini művés­zetéből. A pozsonyi tárlat decem­ber 4-ig látogatható. Vasco Bendini a múlt század negyvenes éveiben az olasz in­foiméi és az arte povera irányzat legismerebb alkotója volt. Gyö­kereinek kutatását és identitás­­keresését élte meg a művészeté­vel. Kivethetett gesztusaiban az alkalmazott színeivel a kirobbanó örömtől a letaglózó elkeseredésig ábrázolja az érzelmeket. A lángo­ló szerelem és a gyötrődő fájda­lom magasságait és mélységeit jeleníti meg. Félénk természe­téből adódóan Bendini az ötvenes évektől kezdve elvonultan, majd teljes elszigeteltségben élt, ám már abban az időben a 20. század második felének egyik legnagyobb olasz művészeként emlegették. A pozsonyi kiállítás­cím az 1970-es Lépkedek című alkotására utal, amely a Né­­zelődömmel együtt a visszatéré­sét jelentette az emberi belső va­lóság lényegi kereséséhez, (tébé) Nem, nem, mégsem várok holnapig, jó, ha kibírom fél hatig... Paul McCartney jelenleg is turnézik (Fotó: TASR/AP) Tudom, hogy születésnapost köszöntoni a napján illik, de mivel szombaton nincs Kultú­ra rovat, hétfőn pedig már el­késettnek éreznám a dolgot, hadd ragadjam meg az alkal­mat, hogy boldog 80. születés­napot kívánjak Sir Paul McCartney-nak, a rocktörté­net egyik legfontosabb figurá­jának, aki holnap ünnepel. Sok újat nem tudok mondani róla, hiszen élete szó szerint nyitott könyv: számtalan életrajz, tanulmány, elem­zés jelent meg róla, minden mozdu­lata dokumentálva van - legutóbb például a Get Back című maratoni hosszúságú dokumentumfilm-soro­­zatban figyelhettük, hogyan készült a Beatles a legendás 1969-es tető­koncertre, amelyről akkor még senki sem sejtette, hogy az lesz az utolsó fellépésük. Összeszedtem pár érdekessé­get, de a rajongók nyilván ezekre is unottan legyintenek majd. Paul li­verpooli munkáscsaládban nőtt fel, hallás után megtanult zongorázni és trombitálni. A rockőrület kitörése­kor eladta a trombitáját, a pénzen gi­tárt vett. Tizenhat éves volt, amikor megírta egyik első dalát When I'm Sixty Four címmel. Ez végül csak az 1967-es Bors őrmester albumon jelent meg, és akkor vették fel, ami­kor Paul apja 64 éves lett. Gyermekkori otthona ma már műemlék épület (aki látta pár éve a vele készült, frenetikus James Cor­­den-féle Carpool Karaokét, belülről is szemügyre vehette a szerény haj­lékot). Tizenhat éves volt, amikor egy templomi fesztiválon találkozott John Lennonnal, akivel Quarrymen né­ven zenekart alapítottak, és elkezd­tek együtt dalokat írni. Később csat­lakozott hozzájuk a gitáros George Harrison, aki még nem volt tizen­nyolc éves, amikor a banda Ham­burgban abszolvált egy bárzenekari „túlélőtúrát” The Beatles néven. (Er­ről a korszakról is készült egy mo­zifilm, a Backbeat. De a rajongók ezt is jól tudják.) A Beatles feloszlása után jött a Wings-korszak, amelyből a mi ut­cánk embere számára talán két dal csenghet ismerősen, az 1973-as Live and Let Die és az 1978-as Mull of Kintyre. John Lennon sokáig cikiz­te Pault, amiért feleségével, Lindával több tinglitangli szerelmes dalt írtak közösen, mire Paul egy egész lemezt kiadott ebben a zsánerben. A két zse­ni többször összecsapott a Beatles feloszlása után, de amikor Lennont lelőtték, McCartney gyönyörűen bú­csúzott tőle, és azóta sem hajlandó semmi rosszat mondani róla. Kevesen tudják, hogy születésna­posunk társalapítója egy liverpooli művészeti iskolának, ahol főleg ze­nészpalántákkal foglalkoznak, de más színpadi műfajokat is oktatnak immár huszonhat éve. Ebben az in­tézményben (Liverpool Institute for Performing Arts) évente többször éri a hallgatókat hatalmas meglepetés az alapító személyes látogatása for­májában. A mai napig élénk figyelemmel kí­séri több fiatal előadó pályafutását (Christine and the Queens, Kend­rick Lamar, Kanye West), és abszo­lút képben van a friss könnyűzenei trendeket illetően. A neki tetsző előa­dókat ő maga keresi fel, és ajánlja magát egy kooperáció erejéig. Nem tudunk olyan fiatal sztárról, aki visz­­szautasította volna ezt a közeledést. 2021 októberében bejelentet­te, hogy nem ad több autogramot. A Reader’s Digestnek fejtette ki, hogy mindig is furcsállta ezt a szo­kást, nem értette, miért ér olyan so­kat másoknak, ha ráírja a nevét egy plakátra vagy lemezborítóra. Ugyan­így viszonyul a közös fényképekhez is. Az említett interjúban elmondta, hogy fotózkodás helyett inkább egy pár szót szeret váltani a rajongókkal, mert a beszélgetésnek több értelmét látja, mint néhány pillanatig együtt mosolyogni a kamerába. 2020 végén a karanténidőszak egyik legfinomabb gyümölcseként megkaptuk tőle az év egyik legjobb lemezét, amellyel személy szerint a mai napig nem tudok betelni. Esze ágában sem volt szólólemezt csinál­ni, de mivel nem koncertezhetett, önkéntes karanténba vonult sussexi birtokán, ahol szerencsére volt egy stúdió is. Az összes hangszert ma­ga játszotta fel, mivel zenészei sem hagyhatták el lakásaikat. És megszü­letett Sir Paul szólókarrierjének leg­jobb lemeze, a McCartney III. (Ez a cím is igényelne némi magyarázatot, de nincs rá hely). A McCartney III. tele van kalan­dozással, merész effektekkel, meg­lepő hangszerpárosításokkal, lo-fi karcossággal, váratlan fordulatokkal. A verze-refrén-szóló szentháromsá­got például többször felrúgja. A ko­rábbi korszakok merész zenei megol­dásait hallhatjuk ismét, amelyek úgy beleolvadtak a rockzenébe, mint az irodalmi művekből származó mon­datok a nyelvünkbe. Simán megtehetné, hogy hát­radőljön egy karosszékben, és csak az unokáknak éljen, hiszen ő a vi­lág leggazdagabb rockzenésze. Ám neki lételeme a zene - most épp az USA-ban turnézik, és nagyon élvezi. Ilyen boldog, aktív öregkort kívánok mindannyiunknak. (juk)

Next

/
Thumbnails
Contents