Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-15 / 138. szám
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA www.ujszo.coml 2022. június 15. 117 A Samsung lesz a kedvenc? Mind több az olyan eladott, közkedvelt okostelefon, amely már támogatja az 5G-hálózatot (Fotók: Shutterstock) Újra a Samsung volt a legnépszerűbb gyártó, a négy szolgáltató 10-es listáján összesen 18 pozíciót szerzett a dál-koreai gyártó, a második a Xiaomi (11 modellel), míg a harmadik az Apple, 7 készülékkel. Az egyéb kategóriában három gyártó található meg (Motorola, Realme és a Huawei), összesen 4 helyet szerezve a listán - derült ki a szlovákiai mobilszolgáltatók májusi értékesítési adataiból, amely arra is rámutat, hogy mind több az olyan eladott, közkedvelt okostelefon, amely már támogatja az 5G-hálózatot. Az Orange és a Telekom ügyfelei körében is a Samsung a nagy kedvenc, a tíz legkelendőbb készülék közül 6-6 a dél-koreai gyártó egyegy modellje. A fölény az első három helyezésnél is tetten érhető, az Orange-nál az első két helyen Samsung készülék van - a harmadik az iPhone 13-as -, a Telekomnál a dobogón csak Samsung van. Négy kiadó hely maradt mindkét szolgáltatónál, a Orange listáján még két-két Apple és Xiaomi modell található, a Telekomnál pedig a 2 Xiaomi okostelefon mellett még egy-egy Apple és Motorola fért fel a tíz legkelendőbb készülék listájára. Az 02-nél is a Samsung diadalmaskodott, igaz, itt már „csak” négy pozíciót szerzett meg a gyártó, a második a Xiaomi 3 helyezéssel, egyetegyet vitt az Apple, a Motorola és a Realme. Ha a dobogót nézzük, akkor a május a kínai Xiaomi nyerte az 02- nél, a második a Samsung és a harmadik a Motorola modellje. A többitől teljesen eltérő eredményt hozott nyilvánosságra a 4ka- itt már nem a Samsung, hanem a Xiaomi a legkelendőbb gyártó (4 készülékkel), a második az Apple (3, régebbi modellel) és csak a harmadik helyen van a Samsung, két készülékkel. A listán még egy Huawei is megtalálható - a harmadik helyen, előtte a győztes Xiaomi és az iPhone 11-es. TOP 10 OKOSTELEFON - 2022. MÁJUS Samsung Galaxy A22 5G Samsung Galaxy A13 Xiaomi Redml Note 11 Xiaomi Poco X3 Pro Samsung Galaxy A53 5G Samsung Galaxy A53 5G Samsung Galaxy A22 5G Apple iPhone 11 Apple iPhone 13 Samsung Galaxy A32 5G Motorola Moto G22 Huawei P30 Lite Samsung Galaxy A33 5G Apple iPhone 13 Samsung Galaxy A53 5G Samsung Galaxy A22 5G Xiaomi Redmi Note 11 Xiaomi Redmi 10 2022 Apple iPhone 13 Samsung Galaxy A12 Samsung Galaxy S22 5G Samsung Galaxy S22 5G Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G Xiaomi 11T Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G Xiaomi Redmi 9A Apple iPhone 12 Samsung Galaxy S21FE5G Samsung Galaxy A33 5G Samsung Galaxy A12 Xiaomi 11 Lite 5G NE Samsung Galaxy S20FE Samsung Galaxy A52s 5G Realme9Pro5G Xiaomi Redmi Note 10 Pro Apple iPhone 13 Pro 128GB Motorola Moto G22 Samsung Galaxy A03 2022 Apple iPhone SE (2020) • Az eladási adatok alapján. Forrás: mobilszolgáltatók adatai. Rettegnek a fiatal nők az online világban Egy brit tanulmány szerint fáltik a biztonságukat a fiatal nők az online világban, ás a trolioktól is rettegnek. A brit médiahatóság (Ofcom) legutóbbi tanulmánya szerint a fiatal nők mindenki másnál jobban aggódnak az online lét mentális egészségre gyakorolt hatása miatt. Közülük sokan féltik a biztonságukat az online világban, továbbá tartanak a troliok okozta károktól. Az Ofcom egyetért az aktivistákkal és hatóságokkal abban, hogy a „big tech” cégeknek mielőbb tenniük kell valamit az online gyűlölettel. Az Ofcom szerint az internetező nők üzenete világos. Nem bíznak az online biztonságban, továbbá a káros tartalmak és trollkodás negatív hatásait különösen megérzik. A jelentés szerint főleg a 18-34 éves nőkre hat igazán rosszul mindez, sokan úgy gondolják, hogy az online jelenlét nincs jó hatással a mentális egészségükre. Ettől kevésbé tartanak a 18 év fölötti férfiak, legkevésbé pedig a 13-17 éves fiúkat érinti ez a hatás. Az Ofcom felszólította a nagy techcégeket: vegyék komolyan a nők aggodalmait. A tanulmány szerint a trollkodás áldozatául esett nők 60 százalékát érintette negatívan, ami történt, míg a férfiaknál ez az arány csak 25 százalék volt. A tanulmány szerint a felnőttek leginkább a YouTube, Facebook, WhatsApp, Instagram platformjait nézegetik, a nagy platformok zömében az Alphabet, a Méta és az Amazon tulajdonában vannak. (IT Café) Főleg a 18-34 éves nőkre hat igazán rosszul a jelenség, sokan úgy gondolják, hogy az online jelenlét nincs jó hatással a mentális egészségükre Döntött az EU: 2024-ben át kell állni az USB-C-töltésre Tízóvnyi előkészítő ós törvényalkotói munkát követően kötelező lesz az egységes töltő, illetve töltőcsatlakozó használata az Európai Unióban. Az Európai Parlament többek közt kibocsátáscsökkentésre irányuló tervekről szavaz június 6—9. közt tartott plenáris ülésén, ahol napirendre került a már egy évtizede szorgalmazott, hosszas előkészítéssel járó „egységesített töltő” kérdés is. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói ideiglenes megállapodást kötöttek arról, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az USB Type-C típusú töltővel lesz árusítható az Európai Unióban - közölte az uniós parlament. Az új szabályok értelmében a vezetékes kábelen keresztül tölthető okostelefonokat, táblagépeket, e-olvasókat, tölthető fülhallgatókat, digitális fényképezőgépeket, kézi videojáték-konzolokat és hordozható hangszórókat gyártótól függetlenül USB-C-porttal kell felszerelni. A gyártók 40 hónapot kapnak rá, hogy a hatálybalépés után átalakítsák a laptopokat és teljesítsék a szükséges előírásokat, a vásárlók pedig dönthetnek arról, hogy az új elektronikus berendezéseket töltőeszközzel vagy anélkül kívánják-e megvásárolni - áll a tájékoztatásban. A jogszabályt idén még hivatalosan is jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, ami már inkább formalitás lesz, a sajtóközlemény kész tényként kezeli, hogy 2024 őszén hatályba lépnek az új szabályok. Az EU közleménye szerint a szabályok azokra az eszközökre vonatkoznak, „amelyek vezetékes kábelen keresztül tölthetők”, vagyis a csak vezeték nélkül tölthető eszközöket nem kötelező USB-C- porttal ellátni. Az új szabályok értelemszerűen nem vonatkoznak majd az alkalmazás időpontja előtt forgalomba hozott termékekre. Az intézkedés célja egyrészt a fogyasztók életének megkönnyítése, akiknek nem kell különböző kábeleket használniuk a mobilok, táblagépek, vagy fényképezők feltöltéséhez: a jövőben egyetlen eszközre lesz szükségük a hordozható elektronikus eszköz legtöbbje töltéséhez, a töltők pedig alkalmazhatók lesznek új berendezések vásárlása esetén is. A másik cél a pazarlás csökkentése, mivel az okostelefonok töltői évente 11 ezer tonnánál is több elektronikus hulladékot termelnek. „Az elektronikai hulladék mennyisége növekszik a leggyorsabban az EU-ban. Ha valóban meg akarjuk valósítani a zöld megállapodást, és vissza akarjuk szorítani az erőforrások felhasználását, akkor minden akadályt meg kell szüntetni” - mondta korábban Anna Cavazzini, a Parlament fogyasztóvédelmi szakbizottságának elnöke. A döntés legnagyobb hatással a teljesen egyedi töltőcsatlakozó-szabványt használó Apple-re lehet. Bár a cupertinói cég újabb notebookjain és táblagépein már egyaránt USB-C- csatlakozó van, az iPhone-okat továbbra is a 2012-ben debütált Lightning porttal szereli fel - ez a következő almás modellel akár meg is változhat az eddigi pletykák szerint. 2021-ben az Apple 241 millió iPhone-t adott el világszerte, ebből 56 milliót Európában értékesített. A cupertinói cég nem meglepő módon korábban több ízben ellenezte az unió egységes töltőre irányuló törekvéseit, ami szerinte inkább árthat a fogyasztóknak, illetve kétségbe vonta azt is, hogy az intézkedéssel számottevően csökkenne az elektronikus hulladék mennyisége. (hwsw.hu) SZABÓ LACI 2024-től minden okostelefonnak egységes töltőcsatlakozóval, USB-C típusúval kell rendelkeznie az EU-ban (Shutterstock)