Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-15 / 138. szám
www.Ujszo.coml 2022. június 15. RÉGIÓ A muzslai szőlőhegy zegzugos útjain Árendás Zsolt (jobbra) és vendégei (A szerző felvétele) vataSőin Péter AIV. Muzslai Bortúra két év szünet után ismét a szőlőhegyre csalogatta az igényes borfogyasztásra vágyó közönséget. MUZSLA Ä muzslai szőlőhegy nemcsak a nevében szereplő gyümölcsfajta termesztésére és a borkészítésre, hanem szerfelett kellemes sétákra is alkalmas. A kanyargó utacskák labirintusa a szőlőültetvények és kis pincék megkapó együttesén át halad keresztül - s minél feljebb jutunk, annál többet látunk a dombok alatti síkságból, a Duna árteréből, s a magyarországi túloldalt ékesítő Gerecse halmaiból. A hely géniusza tehát adott, így nem meglepő, hogy a helyi borászok összefogásából annak idején létrejött a Muzslai Bortúra. „A muzslai borút családias hangulata megismételhetetlen. Rengeteg ismerőssel találkozunk. Egy szombat délutánt hogy lehet jobban eltölteni, mint a borosgazdák körében?” - taglalja lapunknak Forgács Péter párkányi pedagógus, aki egyben tapasztalatból is beszél, hiszen mind a három korábbi bortúrán részt vett. „Tájban, idillben az egész nagyon jó, házias a fogadtatás” - mondja a mellette álló Lehoczki Dávid dorogi újságíró. A nyolc kiállító családi pincészet mindegyikénél kedélyes társalgás folyt, amibe természetesen az egyes borok értékelése is beletartozott. A vendégek például abban próbáltak konszenzust találni, hogy melyik pincénél jó a zöld veltelini, illetve hol nem. Kiváló fekvés A kataszterileg részben Muzslához, részben Kőhídgyarmathoz tartozó szőlőhegyen számos pince épült - akár 300 is és sok az átlagos, 15 áras terület - vázolja a térbeli adottságokat Árendás Zsolt borász, a bortúra egyik szervezője. Megkockáztatja, a terület 90%-a még helyi tulajdonosok kezében van, ezt szerinte mindenképpen meg kéne tartania a községnek. A környék nem mindegyik szőlőhegyének megy jól a sora, ugyanis vannak falvak, amelyekben tömegesen hagyták el az emberek a művelést. Muzslán ez kevésbé következett be. „Eleve jó a terület. Jó minőségű szőlőt lehet itt termelni, s csak ebből lehet jó bort készíteni. Lehet, hogy más szőlőhegyek nem is voltak alkalmasak erre, csak a tömegtermelés során mindenhova ültettek szőlőt. Valószínűleg a természetes szelektálódás is közrejátszik, hogy inkább azok maradnak meg, akik minőséget tudnak produkálni” - ad egy lehetséges magyarázatot a jelenségre Árendás Zsolt, aki egyben a helyszín fekvését is nagyra tartja. Úgy tudja, megesik, hogy a külföldi kirándulás helyett inkább a muzslai szőlőben pihennek a családok. Újratöltött bortúra A rendezvénynek a jelek szerint már sikerült növelnie a muzslai szőlőhegy népszerűségét. Ez annak ellenére van így, hogy idén - amolyan közösségi poszt-Covid-tünetként - némileg kevesebb látogató vett részt a bortúrán, mint korábban. A szervezésre pedig szűkös időkeret állt rendelkezésre, így most csak nyolc pince tartott nyitva. Ám Árendás Zsolt szerint úgy voltak vele, hogy mindenképp szerették volna a elkerülni azt, hogy az esemény feledésbe merüljön. „Az első három év alatt kialakult a közönségünk, akik meg akarják kóstolni a muzslai borokat. Most viszont úgy érzem, újra meg kell találnunk őket” - szögezi le. Fejlődő szőlőhegy Mennyire járult hozzá azonban a bortúra a muzslai bor népszerűségének növekedéséhez? Árendás Zsolt és egy másik borász, Mészáros Henrietta is úgy látja, hogy érezhető a javulás. Ennek több fokmérője is akad. Elsősorban arról már az egyszeri látogató is meggyőződhet, hogy több, akár távolabbi szlovákiai vidékekről is akadnak látogatók. A beléptetőkapunál például egy csacai (Cadca) házaspár váltott belépőt előttünk. Ugyanakkor szép számmal szoktak érkezni magyarországi vendégek is. Mészáros Henrietta szerint a cél a borászatok forgalmának növelése és a borvidék megismertetésre. „Utóbbi arculata azon alapul, ha minél többen csinálnak minél jobb borokat. Úgy gondolom, abban van a jövő, hogy összefogunk, s nem pedig abban, hogy egy-egy borász próbálkozik az értékesítéssel. Szerintem az a mérvadó, hogy egy közös arculatot alakítsunk ki, s hogy akár egy közös bort készítsünk.” A rendezvény és a kézműves borok trendjének hatására újra életre kelhetnek a szőlőültetvények. „Az utolsó 10 évben volt pár termelő, akik tényleg komolyan gondolták, s elkezdtek növekedni. Nekik egy hektár fölötti szőlőterületük van, de akad olyan is, akinek öt-hat. Természetesen van pár nagy termelő is, de ők eddig is itt voltak. Azt viszont nem merném mondani, hogy a szőlészek úgy nőnek ki a földből, mint a gomba. Most még nem feltétlenül csábító elfoglaltság ez, mert sok vele a munka. Itt is csak egyszer van egy évben szüret, s azzal kell gazdálkodni. Viszont a kézműves borászat és háztáji gazdálkodás kezd értékké válni” - állítja Árendás Zsolt. Mészáros Henrietta is lát biztató jeleket: „Úgy veszem észre, több fiatal kezdi el akár a szőlőt is művelni, amit a nagyszülők után örököltek. Ha nem is nagyban, de próbálkoznak. Aki csak akár madártávlatból néz a muzslai szőlőhegyre, annak feltűnik, hogy a pár évvel ezelőtt még elhanyagolt területeket kitisztították, megvásárolták, új szőlőket telepítettek, tehát már most alakul a szőlőhegy arculata.” KISUDVARNOK KÖZSÉG A SZNT 2003. évi 596 számú, az állami oktatásügyi igazgatásra és az oktatásügyi önkormányzati szervekre, valamint némely törvény módosítására és kiegészítésére vonatkozó törvényének 4. §-a alapján a későbbiekben kiadott jogszabályokkal egyetemben és a SZNT 2003. évi 552 számú közösségi érdekben végzett munkára vonatkozó törvénye 5 §-a alapján a későbbiekben kiadott jogszabályokkal egyetemben pályázatot hirdet a KISUDVARN0KI MAGYAR TANNYELVŰ ÓVODA igazgatói tisztségének betöltésére Munkába lépés ideje 2022.09.01. A kérelem beküldésének határideje és helye: a pályázatba való besorolásra irányuló írásos kérelmet, valamennyi előterjesztendő okirattal egyetemben, leragasztott borítékban kézbesítse személyesen, vagy postán keresztül a következő címre: Obecny úrad Maié Dvomíky (Kisudvarnoki Községi Hivatal), 929 01 Maié Dvorníky, Dunajskostredská 153/1. A jelentkezések beküldési határideje: 2022.07.11., 12:00 óráig. A borítékra írja rá: „Vyberové konanie - riaditel’Materskej skoly s VJM Maié Dvorníky - NE0TVÁRAÍ" „Pályázat - Kisudvarnoki MTNY Óvoda - NEM FELNYITANDÓ". A pályázat időpontját és helyszínét: 7 nappal előbb bejelentjük azoknak a jelentkezőknek, akik teljesítik a megkövetelt feltételeket. Kisudvarnok, 2017.6.7-én Pálffy László - megbízott polgármester-helyettes További feltételek és elvárások megtekinthetők a www.maledvomiky.sk weboldalon. Podia ustanovenia § 4 zákona c. 596/2003 Z.z. o státnej správe v skolstve a skolskej samospráve a o zmene a doplnení niektorych zákonov v znení neskorsích predpisov a § 5 zákona c. 552/2003 Z.z. o vykone práce vo verejnom záujme v znení neskorsích predpisov Vyhlasuje vyberové konanie na obsadeniefunkcie riaditel'a MATERSKEJ SKOLY S VJM MALÉ DVORNÍKY S nástupom do pracovného pomeru: 01.09.2022 Termin a miesto podania ziadosti: písomnú ziadost'o zaradenie do vyberového konania so vsetkymi pozadovanymi dokladmi doructe v zalepenej obálke osobne alebo postou na adresu: Obecny úrad Maié Dvorníky, 929 01 Maié Dvorníky, Dunajskostredská 153/1. Termin podania prihlások do 11.07.2022, do 12:00 hod. Obálku oznacte heslom: „Vyberové konanie - riaditel’ Materskej skoly s VJM Maié Dvorníky - NEOTVÁRAf" Termin a miesto vyberového konania: budú oznámené prihlásenym uchádzacom, ktorí spfnajú pozadované podmienky 7 dní pred jeho konaním. V Malych Dvorníkoch.dna 07,06.2022 Ladislav Pálffy - povereny zástupca starostu obce Ostatné podmienky a poziadavky vyberového konania sú zverejnené na www.maledvorniky.sk KISUDVARNOK KÖZSÉG A SZNT 2003. évi 596 számú, az állami oktatásügyi igazgatásra és az oktatásügyi önkormányzati szervekre, valamint némely törvény módosítására és kiegészítésére vonatkozó törvényének 4. §-a alapján a későbbiekben kiadott jogszabályokkal egyetemben és a SZNT 2003. évi 552 számú közösségi érdekben végzett munkára vonatkozó törvénye 5 §-a alapján a későbbiekben kiadott jogszabályokkal egyetemben pályázatot hirdet a KISUDVARNOKI MAGYAR TANNYELVŰ ALAPISKOLA igazgatói tisztségének betöltésére Munkába lépés ideje 2022.09.01. A kérelem beküldésének határideje és helye: a pályázatba való besorolásra irányuló írásos kérelmet, valamennyi előterjesztendő okirattal egyetemben, leragasztott borítékban kézbesítse személyesen, vagy postán keresztül a következő címre: Obecny úrad Maié Dvomíky (Kisudvarnoki Községi Hivatal), 92901 Maié Dvomíky, Dunajskostredská 153/1. A jelentkezések beküldési határideje: 2022.07.11., 12:00 óráig. A boríték kötelező megjelölése: „Vyberové konanie - Riaditel' Základnej skoly s VJM Maié Dvomíky - NEOTVÁRAf" „Pályázat- Kisudvarnoki MTNY ALAPISKOLA - NEM FELNYITANDÓ". A pályázat időpontját és helyszínét: 7 nappal előbb bejelentjük azoknak a jelentkezőknek, akik teljesítik a megkövetelt feltételeket. Kisudvarnok, 2017.6.7-én Pálffy László - megbízott polgármester-helyettes További feltételek és elvárások megtekinthetők a www.maledvorniky.sk weboldalon. Podl'a ustanovenia § 4 zákona c. 596/2003 Z. z. o státnej správe v skolstve a skolskej samospráve a o zmene a doplnení niektorych zákonov v znení neskorsích predpisov a § 5 zákona c. 552/2003 Z.z. o vykone práce vo verejnom záujme v znení neskorsích predpisov Vyhlasuje vyberové konanie na obsadenie funkcie riaditela ZÁKLADNEJ SKOLY S VJM MALÉ DVORNÍKY S nástupom do pracovného pomeru: 01.09.2022 Termin a miesto podania ziadosti: písomnú ziadost'o zaradenie do vyberového konania so vsetkymi pozadovanymi dokladmi doructe v zalepenej obálke osobne alebo postou na adresu: Obecny úrad Maié Dvomíky, 929 01 Maié Dvorníky, Dunajskostredská 153/1. Termin podania prihlások do 11.07.2022 do 12:00 hod. Obálku oznacte heslom: „Vyberové konanie - riaditel’ Základnej skoly s VJM Maié Dvorníky - NEOTVÁRAf" Termin a miesto vyberového konania: budú oznámené prihlásenym uchádzacom, ktorí spfnajú pozadované podmienky 7 dní pred jeho konaním. V Malych Dvorníkoch,dna 07.06.2022 Ladislav Pálffy - povereny zástupca starostu obce Ostatné podmienky a poziadavky vyberového konania sú zverejnené na www.maledvorniky.sk DP220357