Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-09 / 133. szám
[24 SZALON ■ 2022. JUNIUS 9. www.ujszo.com világban. Gogolt idézve, a 19. századtól kezdve az emberek azon töprengtek, merre tart az orosz trojka. Az első világháború után Jan Kucharzewski úgy fogalmazott, hogy a bolsevizmus a cárizmus új formája. Mások úgy vélték, hogy a nyugati szocialista, radikális, marxista baloldali eszmék szüleménye. Alekszandr Szolzsenyicin olyan francia forradalmárok örökségének a részeként írta le, mint Jean-Paul Marat vagy Robespierre. Szerintem mindegyik megállapítás igaz egy kicsit. Putyint a hatalom érdekli, és ezt valóban archaikusán gondolja: minél több területed van, annál erősebb vagy. Ez a fajta gondolkodás a 19. századba tartozik. Ma senki más nem gondolja így. Nem építhetsz hatalmat új területek elfoglalásával. Hider megpróbálta, bele is bukott. Sztálin okosabban próbálkozott ezzel. IGG: A birodalom lényege nem a terület? AM: Kétségtelenül az, és a birodalmi hagyomány rendkívül fontos az orosz elit számára. Ennek a hagyománynak egyik fontos eleme az a hit, hogy Fehéroroszország és Ukrajna Oroszország része. A gondolat erősen meggyökerezett az elitben, és nem csak Putyin belső körében. Demokratikusan gondolkodó emberektől is hallottam. Fájdalmas és veszélyes példa a 20. századi orosz-amerikai költő, Joseph Brodsky elhíresült verse, amelyben Ukrajna függetlenedése fölött lamentált. Bár életében soha nem publikálta, mégis megírta, vagyis úgy tűnik, így gondolkodott. IGG: Biztosan így gondolkodott, ha olyan mély érzéssel írta meg. AM: Csakhogy Brodskyban egy meglehetősen sajátos logika érvényesült. Zsidónak érezte magát a Római Birodalomban - egynek a sok kisebbség közül. Meggyőződésem, ha élne, nem támogatná ezt a háborút. Szolzsenyicin sem. Mindketten mélyen értették a birodalmi gonoszság természetét. IGG: Ön szerint általánosan elfogadott tétel az orosz kultúrában, hogy Ukrajna Oroszország része? AM: Igen, a kultúrában nagyon elterjedt az az elképzelés, hogy Ukrajna Oroszország, vagy hogy az ukránok Oroszország „kisebb testvérei”. Egyszer hallottam Hodorkovszkijt is ezt fejtegetni, bár az invázió után meggondolta magát. Találkoztam ezzel a tétellel konferenciákon, olvastam az orosz sajtóban, hallottam liberális oroszoktól. Ha Mihail Bulgakovot olvassuk, akinek A fehér gárda című regénye Kijevben játszódik, nyilvánvaló, hogy oroszként otthon érezte magát az ukrán fővárosban. Ugyanígy Viktor Nyekraszov orosz újságírónak - ennek a nagyszerű embernek, aki sok ukrán disszidenssel barátkozott - Kijev volt a városa. Persze vannak orosz értelmiségiek, akik nem így gondolkodnak. Közéjük tartozik például Viktor Senderovics vagy Viktor Jerofejev író. A nézeteik fokozatosan radikalizálódtak. Az invázió őket is sokkolta. IGG: Az invázió megmutatta, hova vezet ez a fajta gondolkodás. AM: Pontosan. És ez a legnagyobb probléma. Nehezen tudom elképzelni, hogy Oroszország hirtelen azt mondja, Kijev nem orosz város. És ugyanez vonatkozik Szevasztopolra, amelyet hősi mítosz övez Oroszországban. Ugyanakkor, ahogy azt Joe Biden amerikai elnök márciusi varsói beszédében megjegyezte, addigra már mintegy 200 ezer ember hagyta el Oroszországot a háború miatt. Ez nagy szám. Az orosz elit nem okozott csalódást. A Gazeta Wyborczában folyamatosan közöljük azoknak az oroszoknak a véleményét, akik nem értenek egyet a háborúval. IGG: Mi a helyzet azokkal az oroszokkal, akik Ukrajna függetlenségét egyfajta hűtlenségnek tekintik? Ez a nézet a háború támogatását jelenti? AM: Véleményem szerint nem, az oroszok túlnyomó többsége nem akar háborút. Bár nem tudhatom biztosan, de nem hiszek a közelmúltban végzett közvélemény-kutatások egyikének sem, amelyek szerint az oroszok támogatják Putyin politikáját. Végül is a félelem uralkodik Oroszországban. Bárkit elítélhetnek csak azért, mert a „hadművelet” helyett a „háború” kifejezést használta. Tiszta őrület. Minden társadalomban vannak olyan emberek, akiknek megfelel az autoriter vezetés, a nacionalista populizmus, az intolerancia, a rasszizmus. Az Egyesült Államok olyan ország, amely a rabszolgaság és a lincselés alapjaira épült. Oroszország sincs feltédenül arra ítélve, hogy mindig totalitárius diktatúra legyen. Franciaországban volt jakobinus terror, Németországban nácizmus, Angliában Cromwell, aki lefejeztette a királyt, az amerikaiaknak pedig ott voltak a Jim Crow-törvények. Ügy gondolom, hogy Oroszország irányvonala is meg fog változni. Nem lehet egyszerűen visszatekinteni Rettegett Iván idejére, és azt állítani, mindvégig nyilvánvaló volt, hogy Putyin meg fogja támadni Ukrajnát. Putyin háborúja most erős ruszofób hullámot generált. Ha nem tudjuk színpadra vinni Csehovot, ha nem adjuk ki Dosztojevszkijt, nem játsszuk Csajkovszkijt, az rettenetes. Ez a totalitárius, intoleráns és ostoba mentalitás győzelmét jelentené. De Putyin ezt tette. Ez Oroszország átka. IGG: A kulturális bojkott, amire utal, nem az ukrán kultúrával való szolidaritás gesztusa? Szolidaritás azzal a kultúrával, amelyet éppen elpusztítanak? AM: De Putyin pusztítja el, nem Csajkovszkij. Eszembe jut, amikor Jacques Chirac francia elnök gesztusokat tett Oroszországnak, és bejelentette, hogy oroszul olvas Puskint. Akkor is azt mondtam, hogy ne keverje össze Puskin Oroszországát Putyin Oroszországával. Most fordítva mondom: nem szabad öszszekeverni Putyin Oroszországát Puskin Oroszországával. Az aljasságra és butaságra nem szabad aljassággal és butasággal válaszolni. Tudom, ezzel a meggyőződéssel kisebbségben vagyok a hazámban; de ellenzem azt a filozófiát, hogy bojkottáljunk mindent, ami az orosz kultúrából származik. A kiváló ukrán filmrendezőt, Szergej Loznyicát azért zárták ki az ukrán filmesek szakszervezetéből, mert ellenezte az orosz filmek bojkottját, ami olyan alkotókat érintett, mint mondjuk Andrej Tarkovszkij. Szerencsére a kizárást maga Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is kritizálta, és Loznyica védelmére kelt. IGG: Nagyon kritikusan fogalmazott Zelenszkij elnökkel kapcsolatban, amikor februárban beszélgettünk. AM: Nagyot tévedtem. Hangosan és egyértelműen ki kell mondanom: Zelenszkij a legmagasabb kitüntetéssel letette a vezetői vizsgát. Lenyűgöző ember minden értelemben - szívvel és elmével. Csoda, hogy Ukrajnának ma ilyen vezetője van. Nem voltam egyedül a tévedésemmel. Az ukrán szellemi elit nagy része szintén tévedett Zelenszkijjel kapcsolatban. De természetesen saját magamat kell ostoroznom, nem mást. És hozzá kell tennem, hogy Putyin állítása Ukrajna nácimentesítéséről végtelenül aljas. Zelenszkij nem náci; Putyin az, aki egy egész nemzetet próbál eltörölni. IGG: Az amerikai sajtóban megjelenő kommentárokban sok szerző fasiszta államként írja le a mai Oroszországot. Kiemelik, hogy az orosz propaganda éppen azzal vádolja Ukrajnát, amit ellenkezőleg, az oroszok tesznek. AM: Van némi problémám a címkékkel és a nyelvvel. Ha szigorúan az orosz állam felépítéséről beszélünk, az közelebb áll a fasizmushoz, mint a nácizmushoz - inkább Mussolini rendszerét idézi, mint Hiderét. De ez részletkérdés. Mindenesetre ijesztő látni, mi történik az öldöklést, a nemi erőszakot, a fosztogatást. Megrémülök attól, hogy mivé vált máris Putyin martalóc katonasága. A másik oldalon csodálom az ukránokat a bátorságukért és az elszántságukért. És csodálom a lengyel társadalom válaszát is, amely korábban egyáltalán nem volt ukránbarát. Itt valami rendkívül fontos dolog történt. Több mint hárommillió ukrán lépte át a lengyel határt, és sokan maradnak is, mégsem voltak konfliktusok. IGG: Mivel magyarázza ezt a változást? AM: Segít, hogy ma Lengyelországban nincs olyan számottevő erő, amely az ukránok ellen uszítana. Sem a kormány, sem az ellenzék, sem a szellemi vagy a kulturális elit, sem az egyházi vezetők nem tesznek ilyesmit. Idézzük fel egy pillanatra az 1968-as eseményeket. 1967 júniusáig az antiszemitizmus témájával egyáltalán nem találkoztam. Mégis, csak néhány hónapnyi zaklatás, elnyomás, uszítás és megfélemlítés kellett ahhoz, hogy ez a bomba felrobbanjon. A poklot a kommunista párt első titkára, Wladyslaw Gomulka szabadította el, aki 1967. június 19-én beszédet mondott, és azt állította, hogy Lengyelországban létezik egy zsidó ötödik hadoszlop. Négy hónap propaganda most is elég lett volna ahhoz, hogy felszítsa a negatív érzelmeket, ezúttal az ukránok ellen. De semmi ilyesmi nem történt. Láttuk Lengyelország jó oldalát. IGG: Bár elmondtuk, hogy korábbi jóslatainkkal kudarcot vallottunk, mégis meg kell kérdeznem: mit gondol, hogyan ér véget a háború? AM: Szerintem Putyin már veszített. Megmutatta, hogy egész Oroszország hazugságra, engedelmességre és erőszakra épül. Mindenkiláthatta, mit jelent egy KGB-s alezredes és a bizalmi köre uralma alatt élni. Ezek az emberek a modern Oroszország sírját ássák, és sok sikert kívánok nekik. Soha korábban nem volt ennyire a mélyponton Oroszország imázsa. Putyin provokáció nélkül hozta ezt az országára. Azt gondolom, ez csak roszszul végződhet a számára. Világos, hogy az ukránok nem adják fél, és a Nyugat nem fogja megismételni az 1938-as müncheni vagy az 1945-ös jaltai modellt. Azt jósolom, hogy a Nyugat nem fog megegyezni Putyinnal Ukrajna rovására. Ukrajna és a Nyugat érdekében is remélem, hogy ezúttal igazam lesz. ©Project Syndicate Vasárnap-előzetes: Miért hagyjuk becsapni magunkat: O lvasóinktól rendszeresen kapunk arról szóló leveleket, hogy csalók áldozatául estek. Selejt áruért fizettek ki sok pénzt, elhitték, hogy nyertek, és előre kifizették az adót, vagy tetemes őszszeget adtak át egy idegennek, aki a családtagjuk balesetének hírét hozta. Akármennyit írunk arról, hogy senkinek nem szabad hinni, aki pénzt ígér vagy kér, mégis mindig akadnak, akik bedőlnek a kecsegtető ajánlatoknak vagy a rémhíreknek. Hogy miért, arra már a tudomány is megtalálta a választ. Birkás Béla pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Magatartástudományi Intézetének docense és Zsidó András, az egyetem Általános és Evolúciós Pszichológia Intézetének munkatársa azt kutatták, milyen lelki adottságok tesznek bennünket fogékonnyá az ilyen átverésekre, és mi az, aminek még a legkevésbé hiszékenyek és a leginkább gyanakvók sem tudnak ellenállni. Kutatásuk kezdetén abból indultak ki, hogy az emberek átverésének 80%-a ma már nem műszaki, informatikai megoldásokon keresztül történik, hanem pszichológiai manipuláción alapul. Miért is bajlódna valaki kódok, jelszavak, zárak feltörésével, ha sokkal egyszerűbb másnak a szemébe nézni és elhitetni vele, hogy az unokája életmentő műtétjére kell a pénz, vagy hatásos levélben értesíteni arról, hogy ezer euró befizetésével milliókat nyerhet. Az ember ugyan természeténél fogva gyanakvó, az önfenntartási ösztöneihez tartozik az a belső rendszer, amely felhívja a figyelmét, mikor akarják átverni, de az új kihívások rendszerint kifognak ezen a rendszeren. Ilyen az internet, amely főleg az idősebbek számára ismereden terület, és ilyenek a mindig új s újabb trükkök is mesés örökségekről, halálos betegeknek szervezett gyűjtésekről, vagy busásan kamatozó befektetésekről. Ilyennek esett áldozatául Gyula édesapja is, akit magyarországi ismerőse szedett rá arra, hogy az összes megtakarítását egy újonnan felfedezett oroszországi gyémántbányába fektesse. „Apám utána is nézett, hogy a világ gyémánttermelésének legnagyobb részét Oroszország adja, ez az ismerőse ráadásul régen üzletelt orosz cégekkel, úgyhogy hitt neki. Több mint 30 ezer eurót bízott rá egy éve, de a kamatok csak nem jöttek. Először az volt a kifogás, hogy a szibériai lelőhelyeken befagyott a fold, elhúzódott a kitermelés kezdete, aztán, hogy tulajdonjogi viták vannak, most meg a háborúra hivatkozott az állítólagos résztulajdonos. Apám csak azután vallotta be nekem, hogy már egy éve hiába vár a nyereségre, és még a befektetett pénzét sem akarja visszaadni az ismerőse. Utánajártam a dolognak, Szibériának azon a részén, amely a szerződésben szerepel, nincs és soha nem is volt gyémándelőhely. Viszont ez a magyarországi pasas alapított ottani címmel egy céget, amely lelőhelyek felkutatásával foglalkozik, legalábbis papíron, és ehhez keresett befektetőket. Apám ehhez társult önként, vagyis jogilag minden legális. Ma már tudjuk, hogy nyerni nem fog az üzleten, és a befektetett pénzét sem látja viszont. Vrabec Mária A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy: Metakommunikáció, személyes kapcsolat híján hogyan ismerhetjük fél, hogy át akarnak verni, pénzt akarnak kicsalni tőlünk? Az áldozat szempontjából melyek a legfontosabb figyelmeztető jelek? Mivel élnek vissza a csalók? Miért nehéz meggyőzni valakit, hogy hová, mire érdemes adakozni? Mi az, ami az adományozók számára nagyon fontos, és amivel a csalók tudatosan visszaélnek? Miért nem lehet még az életveszélyre való hivatkozás sem ilyen esetekben elég súlyos érv? A teljes írást elolvashatják a Vasárnap már keddtől, június 14-étől kapható számában
