Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-30 / 124. szám

141 SPORT 2022. május 30. | www.ujszo.com Bajnokok Ligája: ha eljut a döntőig, akkor legyőzhetetlen a Real Madrid PINCÉSI LÁSZLÓ Az elmúlt hetekben néhány­szor leírtuk már: a Real Mad­­ridot sohasem szabad leírni. A spanyol csapat fordulóról fordulóra olyan teljesítményt nyújtott, amellyel kiérdemel­te a tiszteletet, talán az sem túlzás, hogy papíron erősebb ellenfeleket búcsúztatott és végül a párizsi fináléban felül­múlta a Liverpoolt is. Félelmetes, de az 1992-es BL-alapí­­tás óta a spanyol klub nyolcszor jutott döntőbe és mindegyiket megnyerte. Idén Carlo Ancelottival a kispadon és az élete formájában játszó, veterán Karim Benzemával a pályán a sze­zon legkiismerhetetlenebb, és egyben legrettenthetetlenebb Reálját ismerte meg a világ. A nyolcaddöntőben úgy verte ki a PSG-t, hogy a visszavágó 61. percében még a franciák vezet­tek 2:0-ra összesítésben. A negyed­döntőben a Chelsea 10 percre volt a bravúrtól, de hiába vezetett 3:0-ra a Bemabéuban, nem tudott továbbjutni. A legjobb négy között jött a Manches­ter City, amely 180 perc után kétgólos előnyben volt, hogy aztán Rodrygo egy perc alatt duplázzon, a hosszab­bításban pedig Benzema fináléba lője a madridiakat. Az volt a fö kérdés, ami a hazai pá­lyán sikerült, összejöhet-e a Stade de France-ban? Az előjelek csak azért nem voltak kedvezőek, mert egy jó bemelegítés után kiderült, a mérkő­zés nem kezdődhet el időben. Elő­ször közlekedési káoszra hivatkoztak a szervezők, ezt felváltották a bizton­sági okok. Amit látni lehetett, hogy este 9-kor még nagyon sok üres hely tátongott a lelátón, miközben az in­terneten olyan felvételek terjedtek, hogy a jegy nélkül érkező drukkerek kerítést átmászva, beléptető kapukat átugorva próbálnak bejutni a létesít­ménybe. Két kapura lövéssel... A 36 perc csúszás megzavarhatta a játékosokat, de azért nem valószínű, hogy ez okozta azt a káoszt, ami a Real soraiban mutatkozott az első fél­időben, főleg annak is első szakaszá­ban. Mohamed Szalah és Sadio Mané már akkor eldönthette volna a csatát, de nem tette, sőt, az egyiptomi táma­dó a második félidőben is kihagyta az összes helyzetét. Ami figyelemre mél­tó, hogy amíg ők ketten 31, illetve 23 gólt szereztek a szezon tétmérkőzé­sein, addig a BL, az FA-kupa és a Ligakupa döntőjében egyet sem. A Real elöl nem vitézke­dett, az egész mérkőzésen mindössze két kapura lö­vést produkált, de Ben­zema révén szerzett egy lesgólt, Vinícius Junior jóvoltából pedig az 59. percben egy mindent el­döntő találatot. De meg kell dicsérni Ancelottit, aki takti kailag nagyot húzott, ami­kor a ManCity elleni hős, Rodrygo helyett kitartott az uruguayi válogatott Federico Valverde mel­lett. A hibrid középpá­lyás-csatár pedig tö­kéletesen megoldotta a feladatát, kivette részét a védekezésből is, mellesleg adta a gólpasszt. A Real Madrid több, végső győzelemre esélyes csapatot legyőzve érte el a sikert A elöntő után mondták • Thibout Courtois, a Real Madrid kapusa: A pályafu­tásomnak már kellett egy döntős siker, hogy még jobban tiszteljék a nevem. A világ legjobb klubjait győztük le. • Florentino Póráz, a Real Madrid elnöke: Mbappét már elfelejtettük, ez a té­ma már a múlté. A mai nap nem Mbappéről szól, ha­nem a Real diadaláról. • Thierry Henry, visszavo­nult labdarúgó ós szak­­komentátor: Zárjátok le az Aranylabda-szavazást, Benzema győzött! • Andy Robertson, a Liver­pool védője: Teljesen ösz­­szetörtünk, de ez történik a döntők minden vesztesé­vel Ao-zirvtór, szóiva jobban is játszhat­tunk volna, különösen a második félidőben. Liverpool-Real Madrid 0:1 (0:0) Góllövő: 59. Vinicius Játékvezető: Turpin (francia) Sárga lap: Fabinho (Liverpool), 80 698 néző LIVERPOOL: Alisson-Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson-Henderson (77. Keita), Fabinho, Thiago Alcantara ’ (77. Firmino)-Szalah, Mané, Diaz (65. Jota) REAL: Courtois-Carvajal, Militao, Alaba, Mendy-Modric (90. Ceballos), Casemiro, Kroos-Valverde (85. Camavinga), Benzema, Vinicius Junior (90.+3 Rodrygp) Carlo Ance­­lotti taktikai­lag tökélete­sen felkészült Ancelotti, a rekorder „El sem tudom hinni, hogy már négy Bajnokok Ligája-címem van. A nyolcaddöntő óta rengeteget szenved­tünk, de a csapat elkötelezettsége és a taktikai terv tökéletes volt. Alaba, Militao és Mendy remekelt, Courtois fantasztikus szezont zárt. Az biztos, hogy ez volt a legnehezebb sorozat, amit valaha megnyertem. Segített ne­künk, hogy senki sem gondolta, hogy képesek lehetünk erre” - nyilatkozta Ancelotti, aki 2003-ban és 2007-ben az AC Milánnál, 2014-ben és most a Real Madriddal nyert BL-t. A ranglis­tán két háromszoros győztes, Zinedi­ne Zidane (2016, 2017, 2018) és Bob Paisley (1977,1978,1981) követi... „Igazi boldogság, hogy vissza­tértem Madridba, látványos szezo­nunk volt, soha sem tudom elégszer megköszönni az elnöknek és a játé­kosoknak. Rendkívüli légkör vesz körül bennünket, ilyet mindig nehéz megteremteni. Az öltözőből mindig nyugalom árad, a srácok akkor is így viselkedtek, amikor kiderült, csúszik a kezdés. Akkor én voltam a legide­gesebb, úgy mentem be a szobámba, hogy a játékosok ne is lássanak” - tette hozzá. Klopp: Jövőre is jövünk! Jürgen Klopp cseppet sem volt ide­ges a vereség után, sőt, azonnal üzent is a szurkolóknak. Azt mondta, ez egy kiemelkedő csapat, a következő szezonban még jobb lesz, és bátran foglaljon mindenki szobát 2023. júni­us 10-ére, Isztambulba, mert a Liver­pool ismét ott lesz a Bajnokok Ligája döntőjében. „Nem rossz érzés bejutni a finálé­ba, hiszen ez is egyfajta siker. Jó, de nem tökéletes meccset játszottunk, (Fotók: TASR/AP) ezt nem is tudtuk megtenni egy eny­­nyire mélyen védekező, kontratáma­dásokra és hosszú labdákra építő el­lenféllel szemben. Ez nagyon ravasz volt, már az első félidőben kapott les­gól is egy hosszú indítással kezdő­dött, amit nem tudtunk levédekezni. A fiúk mindent megpróbáltak, úgy játszottunk, ahogyan korábban is sze­rettünk volna. Bátrabbak akartunk lenni a második félidőben, de nem tudtunk gólt szerezni” - nyilatkozta a német menedzser. Klopp azonban hozzátette, el­képesztő szezont futotta a Liver­pool, megnyerte az FA-kupát és a Ligakupát, döntős volt a BL-ben és ezüstérmet szerzett a Premier League-ben. Márpedig ezt meg kell ünnepelni. „Lehet, hogy egy ilyen vereség után senki sem érti meg ezen a bolygón, de vasárnap akkor is ünnepi parádét ren­dezünk. Nem úgy ért véget, ahogy szerettük volna, de igen, a szezonunk sikeres volt, ez tény.” A nap játékosa Ha valaki, akkor Thibaut Courtois tökéletesen tud­hatta, hogy az utolsó pilla­natig hibátlanul kell teljesí­tenie, különben elszállhat a Bajnokok Ligája-győzelem esélye. A belga válogatott kapus 2013/14-ben már el­jutott a fináléig, de akkor az Atlético Madrid színeiben úgy kapott ki hosszabbí­tásban a Real Madrid ellen, hogy csapata a 93. percben (a rendes játékidő ráadásában) még l:0-ra vezetett. Nos, Cour­tois ezúttal semmit sem bízott a véletlenre, kilenc (!) védést is bemutatott, amelyek közül legalább három elképesztő bravúr volt. A Real a döntőt megelőző hat BL-meccsének mindegyikén kapott gólt, hogy ezúttal nem, nagyrészt kapusának érdeme.

Next

/
Thumbnails
Contents