Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-30 / 124. szám

12 GYÓGYHÍREK Egészség ■ 2022. május 30. www.ujszo.com Sztárok életmódja A belső erő viszi előre... A televíziózás iko­­nikus alakja, a 75 éves Rózsa György nemrégi­ben életmentő műtéten esett át. Amikor de­cember közepén a Városmajori Szívklinikára ment, Merkely Béla professzor figyelmeztette, hogy baj van a szívbillentyűivel. A korábbi leletek alapján indo­kolt a beavatkozás, mert élhet ugyan még három-öt évet, de akár bele is halhat. Elgondolko­dott, végül úgy döntött, hogy kés alá fekszik, mert a lányá­nak, aki ugyan már 38 éves, még mindig szüksége van rá. Az édesanyja, a sokszoros ma­gyar tornász bajnok, Kanyó Éva 39 évesen tragikus hirtelenség­gel halt meg. Csilla akkor 16 éves volt, ma táncművész és édesapja egyedül nevelte. Van egy kétéves kisfia, Ádám, aki imádja a nagypapát. A kisfiú túlságosan érzékeny, a jóra és a rosszra is szélsőségesen reagál, és nyolc hónapos koráig nemcsak egyszerűen sírós baba volt, ha­nem folyamatosan és torkasza­­kadtából ordított. Az ország Rózsa Gyurijának ta­valy súlyos balesete volt: comb­nyaktörést szenvedett, ez megvál­toztatta az egykori műsorvezető megszokott, nyugodt életét. Bürüs Ákos doktor műtötte meg, hat hét alatt talpra állt, megtanították újra járni, lépcsőz­ni. Az Alpokat ugyan még nem tudja megmászni, de Csillával és Ádámmal tavasszal már a Vár­ban, a Margitszigeten és a Város­ligetben sétálgatott. Már csak Csilla és Ádám maradt neki, velük kellett a baleset és a szívműtét megpróbáltatásait át­vészelnie. Az elmúlt években mindenkit elveszített - édesap­ját, édesanyját, feleségét, testvé­rét. Ennyi tragédia után sem vált morcos öregúrrá, erőt ad neki az is, hogy ötvenhat évig televízióz­hatott. Ami nagy ajándék, s még nagyobb az, hogy ennyi idő után is érzi a közönség szerete­­tét. Ennek az a titka, hogy ő is szerette a közönséget. így őrizte meg jó kedélyét, s bár vissza kel­lett vennie a lendületből, hiszen ebben a korban már nem annyi­ra friss az ember, a szíve sem a régi, mégis szorgalmasan tervez­geti a jövőt. „Nem jó teljesen abbahagyni a munkát - írja kö­zösségi oldalán —, mert így ha­mar megöregszik az ember.” A tragédiák ellenére humora a régi, tenni akarása továbbra is óriási. „Valami Földön túli belső erő visz előre” - írja, s beszámol arról is, hogy a lábadozás alatt sem tédenkedett, a Nem kap­csoltam című könyvének sikere után gőzerővel írta az újabbat, amelyben bemutatja egy tízéves kisfiúnak a „varázsdobozba”, a televízióba vezető útját - vidá­man, öniróniával, őszintén, a kudarcokat és gáncsokat sem el­hallgatva. De a szerelemről és a televíziós titkokról is lerántja a leplet. Az egykori tévés azt írja, hogy már teljesen felépült, vissza akar­ja hozni patakzó életmódját, az örök vibrálást. Kedvenc szava fia­tal korában is az volt, hogy „menjünk”. „Mindegy, hova - válaszolgatta, amikor fivére rá­kérdezett a célpontra - csak menjünk.” Ma is azt mondja: Menjünk! (urban) Élőben nézhettek végig négy beavatkozást Az intervenciós kardiológusok ünnepe volt május 12., amikor az egyedülálló edukációs rendezvény, a Cinre Kardio Live negyedik évfolyamát tartották Pozsonyban. intervenciós kardiológus alsó végtagi érfestéseket, értágításokat, nyakiütőér-szűkü-letek, továbbá zsigeri verőerek, valamint centrális vénaszűkületek tágítását végzi. A rendezvény résztvevői négy elő be­avatkozást nézhettek meg. A szakemberek ezenkívül tájékoz­tattak a heveny infarktus kezelésé­nek újdonságairól, szó volt az in­farktusos betegek műtét előtti ki­vizsgálásáról, az intervenciós kardi­ológia ábrázoló és funkciós mód­szereiről, a hüvelykujjon át végzett katéterezésről, továbbá az alsó vég­tagok ischémiás betegségéről. Dr. David Liska, a kardiológiai osztály főorvosa beszámolt a Cinre kórház kardio-központjának múlt évi munkájáról. Az osztályon 2580 beteget kezeltek, ami 2020- hoz viszonyítva 6 százalékos növe­kedést jelent. A kardiológiai be­avatkozások során 1715 sztentet használtak. A sztent hálós szerke­zetű, csőszerű eszköz, amelyet azért helyeznek az érbe, hogy nyit­va tartsa azt. A katéterezés után azonnal beültethető háló gyakorla­tilag meg tudja akadályozni az ér bezáródását. Az eljárás lényege, hogy katéter segítségével egy hen­ger alakú hálót juttatnak a kitágí­tandó érszakaszba. A sztent behe­lyezését szívkatéter-vizsgálat előzi meg, amikor egy erre a célra kifej­lesztett, vékony műanyag csövet vezetnek a főütőéren keresztül a szívhez. Leggyakrabban a comb­hajlatban, ritkábban a könyökhaj­latban vagy a csuklón. A rendez­vény iránti nagy érdeklődés a szer­vezőket arra kötelezi, hogy a Cinre kórház 2023-ban is megrendezze ezt az edukációs akciót. (ki) Az EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL Június 4-5. -a Hold az Oroszlán jegyében van Az Oroszlán a szívet és a vérkeringést befolyásolja. Kezdje a napot langyos citromos vízzel vagy csipkebogyóteá­val. A szívnek a zsíros halak tesznek jót - makréla, lazac, tonhal, hering vagy más tengeri hal - a jód, az omega3 zsírsav, a D-vitamin és a mész forrása. Az Omega3 zsírsav csökkenti a vér­nyomást, enyhíti az ízületi kopás és a Crohn-betegség tüneteit. A D-vitamin erősíti az immunrendszert, a szívet, a csontokat, a beleket és az agyat. Legtöbb D-vitamin a halmájolajban van. Mosolyogjon, a mosoly minden­kinek jól áll. www.krasnapani.cz Május 30-31. - június 1. a Hold az Ikrek jegyében van Az Ikrek a tüdőt, a légcsövet, a lég­zést, a kart és a kezet befolyásolja. Légzéskor a rekeszizom felfelé és le­felé mozog, ami masszírozza a hasi szerveket, és serkenti a vérkeringést. Tudatosan lélegezzen, javítsa a lég­zést. Masszírozza meg a mellkasát - a tüdő felmelegszik, javul a légzés. Mindkét tenyerét tegye a hónaljába, és nyomja lefelé. Addig ismételje, míg nem érez meleget. Ezután hori­zontálisan dörzsölje oda és vissza a mellkas alsó részét. Ha böjtöl, a test tisztítására, ne pedig a diétára össz­pontosítson. Egyszerű ételt fogyasz­­szon, legjobb, ha egy fajtát - nyers vagy főtt zöldséget, gyümölcsöt, főtt gabonafélét, hüvelyeseket, zet, kerülje a húst. Június 2-3. - a Hold a Rák jegyében van A Rák befolyásolja a gyomrot, a nyombelet, a mellkast, a tejmirigyeket és az emésztést. Az emésztőrendszert nem lehet tudatosan befo­lyásolni, de mozgással hathatunk rá. A moz­gás fokozza az epeter­melődést a májban, ami fontos a zsírok megemésztése szem­!gy on pontjából. Segít az is, ha meleg vízbe mártott törülközőt he­lyezünk a májra. Réggel hideg vízzel mossa a melleit, feszesebbé válnak, és minden elváltozást köny­­nyebben észreve­­hetünk. A keb­leket a növé­nyi olajak, különösen az olíva- és a szezámolaj teszi rugal­massá - vé­di a bőrt az idő előtti öregedéstől. A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.kovacsova@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Mierka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó - Egészség, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents