Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)
2022-05-04 / 102. szám
141 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2022. május 4. | www.ujszo.com Vulkánkitörés volt a Marson A NASA 11 éve néma Mars-járója, a Spirit korábban egy olyan kőzetre bukkant, amilyet a Földön is találni. Idén már 11 éve annak, hogy a NASA bejelentette: feladja a próbálkozást, hogy felvegye a kapcsolatot a Spirit Mars-járóval. Az egység 2004-ben érkezett a vörös bolygó felszínére, hogy a Guszev-kráterben folytasson vizsgálatokat. Bár a rover már nem működik, még most is új eredménnyel szolgált a tudomány számára. Az amerikai Arizonai Állami Egyetem kutatói szerint a Spirit által korábban, valamint a Perseverance által nemrégiben megfigyelt különös sziklák egy hatalmas ősi kalderából származó, katasztrofális robbanások eredménye. A kaldera nem más, mint egy kráterhez hasonló horpadály a felszínen, amit egy vulkán kitörése hoz létre. A kutatókat régóta foglalkoztatják már a marsi kőzetek, amelyek olivinben gazdagok. Ez egy szilikátásvány, ami a magmából származik. Az biztos, hogy a Marson egykoron erős volt a vulkáni tevékenység, de az nem volt egyértelmű, hogy ezek a lerakódások miként keletkeztek: ezeket okozhatta a köpenyből feltörő magma, egy aszteroida becsapódása és egy lávafolyam is - írja az IFLScience. Az Icarus folyóiratban közölt publikáció szerint a lerakódások ignimbritben gazdagok. Ez egy olyan kőzet, ami a vulkánkitörések során kilökődő piroklasztikus anyagból keletkezik. A Spirit mikroszkópja korábban képet készített egy ilyen kőzetről, és az nagyban hasonlított a földi kőzet összetételére. A szakemberek szerint ez egyértelművé teszi, hogy a marsi kőzet egy ősi, kataklizmikus vulkánkitörés eredményeként jött létre. A kutatók úgy vélik, hogy a Perseverance is hasonló kőzetekből vett mintát. Hogy ez valóban így van-e, azt akkor tudhatjuk meg, amikor ezeket a mintákat visszahozza a NASA a Földre. (hvg.hu) Rohamosan nőtt tavaly az adathalász támadások száma ÖSSZEFOGLALÓ Az adathalászat az egyik leggyakoribb és egyben a legsikeresebb eredményességi rétét felmutató támadási módszer a kibertérben. Közben jött kót óv covidos bezártság, home office, karanténviszonyok, és talán ennek is lett az eredménye, hogy a kereskedelem területén több mint 40096-kai nőtt az adathalész támadások száma - írja az ESET biztonságtechnikai cég blogja. A tavalyi évet elemző, ezt a területet felölelő biztonsági jelentésben a Zscaler részletes statisztikákat mutat a világszerte bekövetkezett változásokról, és ezalatt a változások alatt sűrűbb támadási gyakoriságot, nagyobb kockázatot kell érteni. Adataik alapján az adathalász támadások száma globálisan mintegy 29%-kal nőtt, összesen 873 millió ilyen incidenst regisztráltak az elmúlt esztendőben. A szektorokat tekint- ; ve a kis- és nagykereskedelem volt a ; legcélzottabb iparág, itt az elmúlt 12 ! hónapban több mint 400%-kal nőtt az adathalász támadások száma. Ha célországokra fókuszálunk, akkor az Egyesült Államokat, Szingapúrt, Németországot, Hollandiát és az Egyesült Királyságot célozták meg leggyakrabban ezek az adathalász csalások. Kiemelhetjük, hogy bizonyos alakulóban lévő módszerek esetén - mint például az egyre gyakoribb SMS-adathalászat - a számok lényegesen gyorsabban növekednek, mint más hagyományos klasszikus technikák esetén. A smishing az adathalász támadások olyan formája, amely a szöveges SMS üzenetküldést használja ki a mobileszközökön. Bár a smishing már 2006 óta létezik, mégis az elmúlt években drámai módon megnőtt a gyakorisága: 2020-hoz képest 300%-os növekedést, 2021 első hat hónapjához képest pedig 700%-os növekedést mutat az utolsó negyedévben észlelt esetek száma, és ennek az is lehet az oka, hogy a végfelhasználók jelentős része a gyanús e-mailekkel szemben már óvatosabb. A támadók gyakran magukat cégvezetőnek álcázva kísérlik meg átverni az áldozataikat, illetve az is bevált módszerük, hogy megbízható márkák, bankok vagy mobiltelefon-szolgáltatók, hivatalos szervezetek nevével visszaélve történik. Ha az áldozatok nem vigyáznak, és rákattintanak a kéretlen üzenetben kapott adathalász linkekre, akkor gyorsan kompromittálhatják a név-jelszó párosukat, ha nem tartozik ehhez valamilyen kétfaktoros vagy többfaktoros azonosítás. Es hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a növekvő adathalász tevékenység egyik oka, hogy a zsarolóvírusoknál ismert RaaS, vagyis Ransomware as a Service módozathoz hasonlóan itt is létezik a bűnözőket közvetlenül kiszolgáló adathalászat mint szolgáltatás. Ennek segítségével előre elkészített támadási eszközökkel könnyítik meg a bűnözők az adathalász támadásokkal foglalkozók dolgát, a szolgáltatásaikat pedig egyszerűen a sötét weben értékesítik, ezzel minimális technikai ismerettel is biztosítani tudják ennek a csalási formának a piacát. Az adathalászat mindig is az egyik leggyakoribb kiberfenyegetés volt arra, hogy különböző módszerekkel a személyes adatainkat ellophassák. Egy átlagos méretű szervezet naponta több tucat adathalász e-mailt kap, emiatt a munkavállalók biztonságtudatossági képzése elengedhetetlen. Legyünk gyanakvóak a kéretlen üzenetekkel, figyeljünk fel a gyanús feladóra, ismerjük fel a szabvány általános körlevél formában terjesztett tömeges SPAM leveleket, vegyük észre a hamisított hiperhivatkozások és webhelyek címében a hibákat, elütéseket, ellenőrizzük a mellékelt linket még kattintás előtt az egérkurzor segítségével (hover), tűnjön fel azonnal a hibás, helytelen helyesírás és nyelvhasználat, és sose kattintsunk gyanús mellékletekre, még akkor sem, ha sürgetni vagy fenyegetni próbálnak bennünket. Es persze a naprakész vírusvédelem és a rendszerek hibajavításokkal történő rendszeres frissítése is lényeges segítség mindehhez. (szí) A támadások száma globálisan mintegy 29%-kal nőtt, összesen 873 millió esztendőben ilyen incidenst regisztráltak az elmúlt (Shutterstock) A vártnál kétszer gyorsabban emelkedik a tengerszint Az eddig véltnól kétszer gyorsabban emelkedik a tengerszint Új-Zéland egyes vidékein egy hétfőn publikált kutatás szerint, a vízszintemelkedés egyebek közt a szigetország két legnagyobb városát, Wellingtont és Aucklandet veszélyezteti. Egyes térségekben évente már 3-4 milliméterrel emelkedik a tenger szintje - derül ki az adatokból, amelyeket hazai és külföldi tudósok tucatjai gyűjtöttek Új-Zéland tengerpartja mentén az elmúlt öt évben az NZ SeaRise című nagyszabású kutatási program keretében a kormány megbízásából. A hatóságoknak a véltnél kevesebb idejük van a klímaváltozás következményeihez való alkalmazkodásra, így a part mentén élők áttelepítéséhez - hívták fel a figyelmet a kutatók. Míg globálisan a tengerszint félméteres emelkedése várható 2100- ig, a csendes-óceáni szigetország je-A vfzszintemelkedés Új-Zéland két legnagyobb városát, Wellingtont és Aucklandet veszélyezteti (Shutterstock) lentős részein közel egy méterrel is emelkedhet a vízszint a szárazföld süllyedése miatt - közölte Tim Naish, a wellingtoni Viktória Egyetem professzora. Egy ilyen emelkedés különösen katasztrofális hatással lenne a fővárosra, Wellingtonra, ahol a 2060-ig várt 30 centiméteres vízszintemelkedés már 2040-re bekövetkezhet. Ilyen mértékű szintemelkedés egyik következményeként évente várható károkat okozó áradás a városban. A legveszélyeztetettebb régió az Északi-sziget délkeleti partvidéke, Új-Zéland legsűrűbben lakott övezete. Különösen sérülékeny az 1,7 millió lakosú Auckland, amelynek városközpontját és egyes elővárosait fenyegethetik az áradások. Áz NZ SeaRise program keretében készült egy online térkép, amelyről a lakosok két kilométeres bontásban megtudhatják, hogy mekkora tengerszint-emelkedés várható a lakhelyükön vagy akár bárhol egy lakatlan szakaszon. (MTI)