Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)
2022-05-26 / 121. szám
2 KÖZÉLET 2022. május 26. | www.ujszo.com Az iskolák másra költenék Matovic millióit BUGÁRANNA Pozsony Januártól havi 60 eurós állami támogatást igényelhetnek a szülők a diákok délutáni szabadidős foglalkozására - a kormány „családsegítő intézkedéseiről" kedden éjjel szavaztak a képviselők. A javaslatról gyorsított eljárásban, tárcaközi egyeztetés nélkül tárgyaltak. A szakma képviselői értetlenül állnak Igor Matovié (OLaNO) pénzügyminiszter kezdeményezése előtt. Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója kiemelte, jó dolog, hogy a kormány támogatja a családokat. „Senki nem vitatja, hogy megalázóan kevés a 24-25 euró egy gyerekre” - mondta, majd hozzátette, a gond az, hogy a városoktól és az önkormányzatoktól veszik el az adóbónusz és családi pótlék finanszírozásához szükséges pénzt, ami veszélybe sodorhatja a falvak és a városok költségvetését. Emlékeztetett, a visszaosztott adókból a községek, illetve megyék évente 3-3,5 milliárd eurót kapnak, s ebből most 400 millió euró hiányozni fog. „Komáromban körülbelül 12-13 millió euró a részadókból befolyó összeg, ennek 12%-a több mint 2 millió euró. Ez az intézkedés tehát jövőre minimum 2 millió eurós lyukat üt Komárom költségvetésébe” - tette hozzá. Hangsúlyozta, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, a kormány ugyan egy jó ügyet támogat, de ezzel egy másik szférát hoz nehéz helyzetbe. Fordított menet „Önmagában nem tartom tragédiának a körök támogatását, a gond ott kezdődik, hogy nincs kidolgozva az egész rendszer” - mondta az iskola vezetője, arra utalva, hogy a javaslat szerint az oktatási és a kulturális minisztérium az év végéig dolgozza ki a foglalkozásokat nyújtó szervezetek listáját. A fő problémát abban látja, hogy a „gombhoz igazítjuk a kabátot” - először ki kellett volna dolgozni a részleteket, fel kellett volna mérni, mennyibe kerül a tervezet megvalósítása, s ahhoz kellett volna biztosítani a szükséges pénzkeretet. „Rengeteg hamis szolgáltató is megjelenik majd a piacon” - figyelmeztet a „potyautasokra”, akik a közel félmilliárd eurós piacon akarnak majd élősködni. Andruskó felhívta a figyelmet arra is, a támogatás az 5 és 18 év közötti diákoknak jár, a középiskolás végzősök körében azonban nagyon sokan már negyedikben betöltik a 19. életévüket. Prioritás Prékop Mária, az oktatásügyi minisztérium kisebbségi főosztályának egykori vezetője úgy véli, nemes elképzelés a szakkörök támogatása, ennél azonban sokkal égetőbb problémái vannak az iskoláknak. Példaként említette a működési költségek radikális megemelkedését, a tanárok béremelésének kérdését, valamint a segédanyagokhoz való hozzájárulás hiányát. Prékop szerint tekintve, hogy a tanulók délelőtti oktatása terén is rengeteg megoldatlan kihívás van, furcsa lépés a kormány részéről, hogy a délutáni foglalkozásoknál kezdi a támogatást. Kérdésünkre, milyen üzenetet küld ezzel a koalíció a tanároknak, akik hónapok óta hiába követelnek fizetésemelést, azt válaszolta: „Nem érdemeljük meg? Nem jogos a kérésünk? Nem érdemlik meg a gyerekek, hogy legyen fűtés és világítás az iskolában?” Szerinte több intézményvezető jelezte, hogy nem tudják kifizetni a működési költségeket, a segédeszközök beszerzéséről nem is beszélve, arra ugyanis már évek óta nem jut pénz. Andruskó szintén hasonlóan vélekedik: „Azt hallgattuk, hogy nincs pénz, most pedig azt látjuk, hogy jövőre a körökre el tudunk költeni 400-500 millió eurót. Ez ráadásul állandó kiadás lesz” - véli az intézményvezető, aki szerint ez nem más, mint a pedagógustársadalom arculcsapása. Prékop a mobilalkalmazást illetően rámutatott, a tárca nem vette figyelembe, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek számára nem lesz hozzáférhető. Másrészt, vannak olyan települések, ahol egyszerűen szűk a szakkörök kínálata, s nem tudnak majd élni a lehetőségekkel gyerekek. „Azt a réteget támogatja, amely igazán nem szorul rá” - véli Prékop, aki szerint egyáltalán nem célirányos az intézkedés. A szakkörökre egyébként van igény, a dolgozó szülőknek fontos, hogy a gyerekeknek délután is legyen elfoglaltságuk. Prékop megjegyezte, a magyar iskolákban eleve magasabb az óraszám, később végeznek a tanulók, ezért annyira nem feltűnő, de mindenképp jó, ha látogatnak valamilyen szakkört. „Számomra teljesen értelmezhetetlen ez a rendelkezés” - jelentette ki, majd hozzátette, a koronavírus-járvány után a tanárhiány és a rekordmagas rezsiköltségek idején nevetséges a szakkörök több száz milliós támogatása. Hatékonyság Várady Kornélia, a Csallóközaranyosi Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatónője a témával kapcsolatban azt mondta, a szülők a nagy városokban jó eséllyel olyan foglalkozásra költhetik a támogatást, amelyre eddig is járt a gyermeke, a kis falvakban azonban nehéz lesz kihasználni a havi 60 eurót. „Sokkal jobban felhasználható lett volna ez az öszszeg, ha az iskolák mellett működő szabadidős tevékenységeket, vagy az ezzel foglalkozó civil szervezeteket támogatták volna” - véli az igazgató, aki kétli, hogy hatékony lesz az új rendszer. Hozzátette, olyan településeken, ahol a szülőknek minimális internet-hozzáférésük van, biztosan problémát okoz majd a mobilalkalmazás. Saját tapasztalataiból kiindulva elmondta, sok szülőnek az Edupage kezelése is meghaladja a képességeit. A csallóközaranyosi iskolában általában 100%-os az érdeklődés a délutáni körök iránt - a szülők minden évben kapnak egy listát, melyből kiválaszthatják, mely tevékenységre íratják be a gyereket. Hozzátette, az állami támogatást a foglalkozásokat tartó tanárok fizetésének kiegészítésére használják, emellett pedig eszközvásárlásra is fordítható a pénz. A szakkörökön belül lehetőség nyílik a felzárkóztató órákra is, így valamilyen formában szinte minden diák részt vesz valamilyen délutáni foglalkozáson. Rámutatott, az utalványokat az iskolán kívül is fel lehet használni, néhányan például kézilabdára költik, s az adott szervezet kapja meg a támogatást. Az utalványok új rendszerével kapcsolatban felkerestük az oktatási minisztériumot, a sajtóosztály azonban a pénzügyminisztériumhoz irányított bennünket, mondván: a törvényjavaslatot a pénzügyi tárca dolgozta ki, annak átültetése pedig a pénzügyőrség feladata lesz. Magyarán, a tervezet atyja Matovié, az oktatási minisztérium pedig elhatárolódik annak megvalósításától. A körökre az idei tanévben havi 3,2 eurót igényelhettek a diákok - öszszesen több mint 540 ezer utalványt regisztrált a szaktárca, ami azt jelenti, nagyjából 17 millió eurót fordítottak erre a célra. Jövőre viszont ennek 23,5-szörösét költhetik a szabadidős tevékenységekre. A lapunk által megszólított szakértők sem vitatják, hogy a különböző szakkörök támogatása hasznos, ám emlékeztetnek, az iskoláknak olyan sokkal égetőbb problémái vannak, mint például a működési költségek radikális megemelkedése, a tanárok béremelésének kérdése, valamint a segédanyagokhoz való hozzájárulás hiánya (TASR-felvétel) Slovnaft-adó: a koalíció tovább keresi a megoldást CZÍMER GÁBOR Elhalasztotta a parlament az orosz olajból származó extranyereségre kivetendő úgynevezett Slovnaft-adó tárgyalását, mivel a kormánypártok nem tudtak megállapodni a kérdésben. Pozsony. Bár az előzetes hírek szerint a parlamentnek szerdán délelőtt kellett volna szavaznia a pozsonyi olajfinomítóra kivetendő különadóról, a törvényhozás a június 14-én kezdődő ülésére halasztotta az eredetileg gyorsított eljárásba utalt javaslat tárgyalását. Mindezt azért, mert a kormánykoalíció nem jutott egyezségre az ügyben. Az adó bevezetését Igor Matovic (OEaNO) pénzügyminiszter forszírozza, míg az SaS kormánypárt csak akkor tartaná elfogadhatónak, ha cserébe valamilyen más adót csökkentenének. Az SaS-t vezető Richard Sulik gazdasági miniszter a Rádió Expres politikai vitaműsorában szerdán arról beszélt, először azt javasolták, hogy a Slovnaft-adóval párhuzamosan csökkentsék az üzemanyagok áfáját, mivel ez közvetlenül a fogyasztók számára jelentene alacsonyabb árakat. Sulik szerint ezt átmenetileg annak ellenére kivitelezni lehetne, hogy ilyesmit az Európai Unió szabályai elvben nem engednek. Ha 20-ról 8 százalékra csökkentenék a benzin és a gázolaj áfáját, akkor az literenkénti 18-19 centtel olcsóbb üzemanyagot jelentene. A tárcavezető elmondta, mivel ezt az áfára vonatkozó feltételt elvetették, azt javasolták, hogy az üzemanyagok jövedéki adóját csökkentsék. „Ha egyik sem jó, akkor azt javasoljuk, hogy csökkentsük az alapélelmiszerek áfáját tízről öt százalékra” - tette hozzá Sulik. Lehetne áfacsökkentós? Marián Viskupic (SaS), a parlament gazdasági bizottságának elnöke a Slovnaft-adó kapcsán lapunknak elmondta, az intézkedés tárgyalásának júniusra halasztásával nyert időben megkeresik az Európai Bizottságot azzal, hogy az uniós szerv adjon kivételt Szlovákiának az üzemanyagok áfájának csökkentésére. Viskupic rámutatott, Lengyelország nyolc százalékra csökkentette ezt az adónemet. Itt érdemes megjegyezni, hogy ehhez Varsó nem kérte Brüsszel engedélyét. A képviselő elismerte, az áfacsökkentés szlovákiai megvalósítása viszont attól függ, beleegyezik-e az Európai Bizottság. Viskupic arra emlékeztetett, pártjuk elvből elutasítja az összesített adóterhek növelését. Az SaS ennek értelmében akkor értene egyet a Slovnaft megadóztatásával, ha más adónem csökkenne. Arra a kérdésre, hogy ilyen esetben az SaS elfogadhatónak tartja-e az üzemanyagár-emelkedést, Viskupic azzal válaszolt, pont emiatt szeretnék, ha a benzinen és a gázolajon lévő adók csökkennének az olajfinomítóra kivetett adóval párhuzamosan. Korábban ugyanis az SaS azzal érvelt a Slovnaftra kivetendő adó ellen, hogy ez szinte biztosan megemelné az üzemanyagok árát. Mi legyen az adóval? A pénzügyminisztérium azzal indokolta a Slovnaft megadóztatását, hogy a cég jelentős extra nyereségre tesz szert, mivel az ukrajnai háború miatt olcsóbban vásárolja az orosz kőolajat. Viskupic szerint a különadó kivetésével a vállalat nem erről a profitról mondana le, hanem a fogyasztói árakat emelné. „Ha a Slovnaft ma le akarna mondani a nyereségének valamilyen részéről, mivel a háború miatt kisebbek a kiadásai, akkor ezt már most is megtehette volna” - mondta a képviselő. Ezzel együtt is helyénvalónak tartja, hogy a Slovnaft mint piaci vállalat nem akar lemondani a profitja egy részéről. „Ugyanakkor mi is érzékeljük, hogy a Slovnaftnak a háború miatt van nagyobb nyeresége. Ezért egyezünk bele az orosz olajra kivetendő különadóba. De ugyanakkor az államnak is extraprofitja van a magas üzemanyagárakon lévő áfa miatt, ami ugyancsak a háború következménye. Miért pont az államnak lehetne ilyen extra nyeresége?” - indokolta Viskupié, hogy a Slovnaft-adóért cserébe miért pont az üzemanyagok áfájának csökkentését szeretnék elérni. Az SaS szerint ugyanis a Slovnaftra kivetett adóból származó bevételnek végképp nem az államkaszába kellene kerülnie, amely ugyanúgy plusznyereségre tesz szert a háború miatt, mint az olajfinomító. Ugyanakkor az áfa, vagy a jövedéki adó csökkentéséből szerintük végső soron a fogyasztók profitálhatnának. Viskupic bízik abban, a következő hetekben a koalíció megtalálja az ügyben a közös hangot. Az extra nyereség A Mólnak, amely mögött a magyar állam áll, három nagy finomítója van, a magyarországi Százhalombattán, a horvátországi Rijeka közelében, valamint Pozsonyban. Ez utóbbi a Slovnaft. Az Erste olajipari elemzője, Pletser Tamás adatai szerint a Mól mostani üzemi nyeresége napi 2,5-3 milliárd forinttal (6,5-7,8 millió euró naponta) magasabb, mint 'a háború előtt, ez ráadásul csak a finomítói és nagykereskedelmi üzletágra értendő. A szakértő a g7.hu portálon közölt elemzésében kiemeli, ez a profit azért jött létre, mert az ukrajnai inváziójuk miatt az oroszok nem tudják eladni a teljes korábbi kőolajexport-mennyiséget, így olcsóbban kínálják azt. A szokásos 1-2 dolláros különbség a nyugati Brent és az orosz Ural típusú olajok között 30 dollár fölé nőtt. „Az ukrán-orosz háború hatására ráadásul a társaság üzleti modellje nemhogy plusznyereséget termel, hanem igazi luxusprofitot generál” - írja az elemző a Mólról, de hozzáteszi, ezt a nyereséget némileg csökkenti a drága földgáz és az üzemanyagok magyarországi hatósági ára. A szlovák pénzügyminiszter javaslata, az ún. Slovnaft-adó ennek az extra nyereségnek a Szlovákiában megtermelt részéből vonna el tíz százalékot az államkassza számára.