Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-21 / 117. szám

www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2022. MÁJUS 21. RIPORT A járvány kezdete óta jelentősen megug­rott a családon belüli erőszak eseteinek száma nálunk és a szomszédos országokban. Pontos adatok azonban nincsenek, mert az áldozatok és sokszor a szemtanúk is félnek jelenteni a bántalmazást, így a statisztikák nem mindig mutatják a valós tényeket. A kijárási korláto­zás sokak számára valós életveszélyt teremtett, az összezártság idején az áldozatok nem merték a bántalma­zok előtt hívni a segélyvonalakat, a rendőröket, s a krízisközpontok ve­zetői, a témával foglalkozó szakem­berek egyértelműen arról számoltak be, hogy rosszabbodott a helyzet. És nőtt a brutalitás. Szilvia története „Öt éve vagyunk házasok, van egy négyéves kisfiúnk. A férjemmel vé­letlenül ismerkedtem meg, épp egy hosszabb kapcsolat után egyedül maradtam. Jól éreztük magunkat együtt, megértettük egymást, s hamarosan rájöttünk, hogy szerel­mesek vagyunk, szeretnénk együtt leélni az életet. A párom hirtelen haragú volt, hamar kiborult, de ezt annak tudtam be, hogy bár gazda­gok voltak a szülei, korán elváltak, és nem nagyon törődtek vele. Az anyukája ivott, kábítószerezett, szórakozni járt, s ha becsípve ha­zament, jól elverte. Az apja nem tudott, vagy nem akart tudni arról, mi történik a fiával. Bár nem volt eminens tanuló, elvégezte a főis­kolát, s amikor megismerkedtünk, már dolgozott. Menedzserként. Egy évvel az esküvő után született a fiunk, s a férjem egyre féltékenyebb lett. Ö egész nap munkában volt, én otthon a gyerekkel. Ha hazajött, azzal vádolt, hogy szeretőt tartok, semmit nem csinálok. Az anyu­kájánál laktunk vidéken, ami kész pokol volt, sikerült rábeszélnem, hogy költözzünk a fővárosba, ahol dolgozott. Bele is egyezett, s rövid ideig úgy tűnt, hogy minden rend­be jön, megnyugszik, de hamaro­san beütött a járvány. Későn járt haza, s ha megjött, egyre többször arra lettem figyelmes, hogy ittas, az­tán már a marihuánát sem átallotta elővenni. Leültettem, próbáltam beszélni vele, s megígérte, hogy abbahagyja, én pedig elhittem. Pró­báltam türelmes leírni, egészségügyi nővérként tisztában voltam vele, mit jelent a függőség, próbáltam segítségére lenni, nem veszekedni, provokálni. Ügy tűnt, hogy menni fog, de amint beütött a világjárvány Miről árulkodik a segélyvonal? Interjú Mária Vítekovával, a bántalmazott nők számára fenntartott segélyvonal igazgatójával A pandémia alatt megnőtt a családon belüli erőszak, bár a rendőrségi statisztikák nem ezt tükrözik. Igazolható az a tény, hogy a telefonvonalunkhoz forduló, erőszakot tavaly először megélt nők száma nőtt. Az először hívók száma 48 százalékkal volt magasabb, mint 2019-ben, azaz a pandémia előtt, a 2020-2021 közötti hívások 8, az adott évben már előbb is segélykéneké 31 százalékkal. Sok olyan nő fordult hozzánk, akik már előzőleg, 2015-2020 között is kértek segítséget. A családon belüli erőszakos cselekmények nagy része ma sem jut el a hatóságokhoz, még mindig magán­ügynek tekintik a zárt ajtók mögött történő eseményeket, az áldozatoknak minden okuk megvan arra, hogy tartsanak a bántalmazó bosszújától. (Fotók: Shutterstock, magánarchívum) Félelem nélkül élni miatti zárlat, azt mondta, hogy otthonról fog dolgozni. Am meg­tudtam, hogy elveszítette az állását. Ettől még idegesebb lett, hiszen az életünk azzal is bonyolódott, hogy anyagilag nem álltunk jól. Egyre kevesebb volt a pénz. Felhívtam a kórházat, ahol dolgoztam, s mivel orvosokra, nővérekre nagy szük­ség volt, az igazgató főorvos meg­engedte, hogy éjjeli ügyeleteket vállalhassak. Gondoltam, ha reg­gel hazamegyek, tudok egy kicsit aludni, aztán megfőzök, takarítok, s mivel a férjem úgyis otthon van, ellátja a gyereket. Csakhogy ebben is tévedtem... Előbb szóban támadt rám, nem akarom megismételni, miket vá­gott a fejemhez, k....a és mi minden voltam, szerinte csak azért vettek vissza, hogy szerető kellett az orvo­soknak. Hazaérve az éjszakai ügye­letből nem engedte, hogy legalább egy órácskára lefekhessek. »Itt a fiad, gondoskodj róla« - nyomta a kezembe a kicsit. S ha csak ez lett volna! Egyre jobban felemelte a hangját, ordítozott, ivott, s már a tertlegességtől sem riadt vissza. A hajamnál fogva ráncigáit, fojtoga­tott, megvert. Dühében tört-zúzott. A témában érintett intézmé­nyek már tavaly megkon­gatták a vészharangot, mert nemcsak az erőszakos csele­kedetek száma, hanem azok brutalitása is megugrott. Az országos segélyhívó számra érkezett bejelentések alapján vészjelzőként kezeljük a helyzetet, több férfi bántalmazó a lelki terror még több formáját bevetette, a szidalmazás, a fenyegetések még intenzívebbek lettek, a táma­dások brutalitása, a testi sértés súlyosabb. Jelentősen megnőtt a családtagok által elkövetett gyilkosságok száma. Hiába szóltam a családjának, a test­véreinek, senki nem hitte, hogy iga­zat mondok. »0 nem ilyen ember!« kaptam a választ. Egyedül az egyik lány unokatestvére hitt nekem, s felajánlotta, költözzek hozzá, legalább egy időre, úgyis egyedül Adriana Havasová igazgató és pszichológus lakik, hátha közben észhez tér a férjem. Persze, nem tért, sőt... Utá­nunk jött, megfenyegetett, hogy ne próbáljak rendőrt hívni, menjek haza a gyerekkel, mert ha nem, megöl. Féltem. Nagyon féltem, mert átéltem, milyen, amikor szin­te magán kívül volt. De mégis úgy ,, a *i integrált . I mentőszolgálat <s c egészségügyi X33 mentőszolgálat 158 rendőrség döntöttem, hazamegyek. Amikor a járványintézkedések megenged­ték, a kisfiámat óvodába vittem, s bár a férjem ellene volt, én a kór­házban nappal kezdtem dolgozni. Valamiből élnünk kellett. Pár napig jól viselkedett, de aztán újra elkap­ta a gépszíj, s néhány héten belül megint pokol lett az életem. Üjra rátalált a piás és drogos barátokra, a keresetem javát erőszakkal elvette tőlem, s mindenért engem hibázta­tott, mert nem vagyok jó feleség, sem anya. Odáig fejűit a helyzet, hogy teljes roncs lettem, testileg­­lelkileg. Ha hozzám ért, sírtam. Mindentől megfosztott, elvette az önbecsülésemet, a büszkeségemet, s veszélybe sodorta az életem. Még az érintésétől is féltem. S még in­kább attól, hogy a gyerekünket is bántalmazni fogja, mert részegen és bedrogozva sokszor vágta a fejem­hez, hogy nem is az ő fia. A barátaimnak se mertem elmon­dani, miben élek, mert szégyelltem. Az én családom a fővárostól mesz­­sze él, de a legközelebbiek látták, hiszen árnyéka voltam önmagám­nak, lefogytam, bulimiás lettem. Próbáltam ugyan elrejteni az ütések nyomait, de nem mindig sikerült. munkahelyi problémák, a munka elvesztése miatti feszültség és a kiszolgáltatottság is rontotta a bántalmazottak helyzetét. A szociális elszigeteltségben sok nő és gyermek maradt bezárva az ag­­resszorral, ez még jobban növelte az erőszak intenzitását, megugrott a brutális támadások száma. A munkáját elvesztő, frusztrált férfi egyre többet nyúlt a pohárhoz, sőt, kábítószerhez, hogy elnyomja a bel­ső feszültséget, viszont az alkohol hatására a bántalmazó még brutáli­­sabb lesz. Az ok tehát több tényező kombinációjában keresendő. Észrevették, féltettek, s próbáltak rávenni, hogy váljak el. De ez sem volt egyszerű, mert megfenyegetett, hogy ha beadom a válópert, a gaz­dag szülei elintézik, hogy a gyere­kemet elvegyék tőlem, mert nem vagyok képes gondoskodni róla. Pszichológushoz kezdtem járni, s próbálok szabadulni a betegsé­gemtől, de igen lassacskán megy. Teljesen padlóra kerültem, nehe­zen tudok újra felállni, de min­den erőmmel azon vagyok, hogy sikerüljön. A szüleimnek végre el­mondtam, mi a valóság, s ők azon nyomban azt akarták, hogy költöz­zek haza a gyerekkel együtt. De ez nem ilyen egyszerű! Most zajlik a válás, s a férjem folyton fenyeget. Én meg félek. De talán sikerül ezt is legyőznöm, s megtanulni félelem nélkül élni...” Védett házak Több krízisközpontot felhívtam, az ott dolgozók készségesen nyilat­koztak, de a kliensek elzárkóztak. Azelőtt mindig akadt, aki hajlan­dó volt beszélni élete buktatóiról, most még névtelenül sem akartak kötélnek állni. Szilvia esetében, vele egyeztetve, is változtattunk a helyszínen, természetesen a neve is más. Olyan erősen él benne a félelem, hogy a férje ráismer, nem mer kockáztatni. Egy-két áldozat­tal elbeszélgettünk, de kikötötték, nem jelenhet meg semmi a lapban. A családon belüli erőszakos cselek­mények nagy része ma sem jut el a hatóságokhoz, még mindig magán­ügynek tekintik a zárt ajtók mögött történő eseményeket, az áldozatok­nak minden okuk megvan arra, hogy tartsanak a bántalmazó bosz­­szújától. A bántalmazottakra nagy nyomás nehezedik, egyrészt szégyel­lik a történteket, másrészt félnek a bántalmazás ismédődésétől. A Remény segélyközpont a Pozso­nyi, s idén részben a Nagyszombati kerületet öleli fel, kliensei azon családokból kerülnek ki, ahol a távoltartásról szóló törvény alap­ján büntetőeljárásban kitiltották az agresszort. Adriana Havasová igazgató és pszichológus elmondta:, ők a veszélyeztetetteknek nyújtanak segítséget az anyagi lehetőségeik ke­retében: „Pszichológiai tanácsadás­sal, szociális és jogi szolgáltatással, amire a bántalmazottnak épp szük­sége van, hogy visszailleszkedhessen a társadalomba, önálló életet kezd­hessen. Titkos védett házaink áll­nak a rendelkezésükre, ezek mindig foglaltak. A távoltartás, amely meg­előző intézkedés, kötelezi az elköve-Mária Vítekovával, a bántalmazott nők számára fenntartott segély­vonal igazgatójával (Fotó: magánarchívum) A járvány tovább növelte a ne­mek közti egyenlőtlenségeket, és rontott az erőszaknak kitett nők helyzetén. Mi a brutalitás még nagyobb méretű megnyil­vánulásának oka? A járványintézkedések miatt sokan otthon maradtak, az összezártság 0800 212 212 a szociális ügyi tárca által működtetett ingyenes segélykérő vonal mellett a társadalmi és gazdasági változások, az egyre rosszabbodó szociális helyzet, az esetleges A statisztikák szerte a világon, így az EU-országokban is azt mutatják, hogy a legtöbb erőszak a családokon belül történik, s a bántalmazó a férj, illetve a partner. A segélyhívó vonalon leggyak­rabban a nők kértek segítséget, a férj, a partner, vagy a volt férj, volt partner bántalmazta őket. A kimutatások szerint 55 százalékban a férj volt a támadó, 25-ben a partner, 20-ban a volt férj, illetve partner. Tavaly 211 olyan ember is hívott a segélyvonalra, akiket nem a partner veszélyeztetett, hanem va­laki más a családon belül. A szülők, a gyermekek, a testvér, szomszéd tőt a közös otthona elhagyására, és megtiltja az abba való belépést, neki magának pedig a megadott címen kell tartózkodnia. Ha megszegi a távoltartási végzést, a rendőrség le­tartóztathatja, de néha ez sem ret­tenti el az agresszort. A távoltartás 14 nap, ezután a kitiltott személy visszatérhet az otthonába. Ez az idő fontos a bántalmazott számá­ra, hogy próbálja elérni a kitiltás bírósági meghosszabbítását. Ebben segédkezünk mi, hogy továbbra is védve legyen. Természetesen, az intézkedés sem mindig védi meg az áldozatot, mert néha az agresz­­szor semmilyen bűncselekménytől nem riad vissza. Igyekszünk ugyan ezt megakadályozni, de néha lehe­­teden. Ezért fontos a védettház­hálózat működése, itt találhatnak menedéket a bántalmazott nők.” A családon belüli erőszak sok eset­ben nemcsak a nőket, hanem a gye­rekeket is érinti. Adriana Havasová szerint minden eset egyéni. „Ha a gyermek tanúja az anyja ellen elkövetett erőszaknak, már őrá is áldozatként tekint a törvény, mert a következményeket ő is viseli.” A Remény a pandémia alatt sem zár­ta be kapuit. ,A két évvel ezelőtt tavasszal kezdődött első hullám idején átcsoportosult a kliensek száma. Általában a leggyengébbek a nyári hónapok, a tavasziak és az ősziek a legsűrűbbek, akkor a nyá­ri hónapokban fordultak hozzánk segítségért a legtöbben, azután, hogy feloldották a kijárási korláto­zásokat. főleg harmadik személyek hívtak bennünket, rokonok, isme­rősök, akik sejtették, hogy a csa­ládban mi történik, s megijedtek, hogy rosszabbodhat, sőt tragédiába fúlhat a helyzet. A segélykérők szá­ma nem emelkedett, sőt, inkább fordítva, mert a bezártság idején a veszélyeztetett személyek nem tudtak kontaktusba lépni velünk. Egyesek akkor próbálkoztak, ami­kor kimentek a gyerekekkel, vagy vásárolni voltak, s használhatták a telefont. Tapasztalatom szerint kö­zülük többen olyan stratégiát épí­tettek, hogy minél jobban megőriz­zék a nyugalmat, ne provokálják az agresszort, próbálják átvészelni ezt a nehéz időszakot. Más segélyköz­pontban dolgozó kolléganőkkel is beszélgettem, ők is úgy vélik, hogy a bezártság alatt nőtt az erőszak, a legtöbb esetben a férj volt az ag­­resszor. Karanténban az áldozatok állandó felügyelet alatt vannak, s elképzelhetetlen számukra, hogy segítséget hívjanak, például a se­gélyszolgálatot vagy a rendőrséget.” Urban Klára stb. Több hívás valamelyik rokon szexuális zaklatása, vagy a részéről fenyegető testi erőszak miatt for­dult hozzánk. Erőszakos anyákról, apákról, testvérekről, anyósokról, felnőtt gyermekekről volt szó. A bezártság idején az agresz­­szor a kontroll érdekében még jobban elszigetelte partnerét a társas kapcsolatoktól, mun­kalehetőségtől. Szinte bör­tönben tartotta... A pandémia lecsengésével jobbra fordulhat a helyzet, vagy majd később mutatkozik meg teljes mérték­ben a valóság? Már most tudjuk, hogy az elzártság alatt kevesebb volt a segélyké­rés, ahogy oldódott a tilalom, úgy emelkedett a szám. A valós következmények idővel nyilvánul­nak meg, sok nő még mindig nem szedte össze a bátorságát, hogy felfedje, mi történik otthon a zárt ajtók mögött. Urbán Klára

Next

/
Thumbnails
Contents