Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-30 / 99. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2022. ÁPRILIS 30. 31 S ok olyan esemény van, ahová nem szívesen jár az ember: ilyen például a virrasztó vagy a temetés, és persze előfordulnak az életben olyan konkrét intézmények is, amelyeket ugyancsak nem jókedvünkből látogatunk. Gyerekkorunkban ezek közé tartozott az iskola és a fogorvos, a felnőtté válásunk után leginkább az urológia (nőknél a nőgyógyászat) és a proktológia (azaz a végbélgyógyászat) sorolható a nem szívesen látogatott intézmények kategóriájába. Ha azonban az illetőnek, aki jelen ^esetben én vagyok, huzamosabb ideig faj az alsó fele, és ezt a kellemetlen érzést egyéb - más jellegű - tünetek is kísérik, bármennyire húzza-halasztja a dolgot előbb-utóbb meg kell hoznia a döntést: nincs mese, ha tetszik, ha nem, el kell mennie egy kivizsgálásra. Az imént felsorolt okokból kiindulva felhívtam a Budapest XIII. kerületében lévő proktológiát, és megbeszéltem velük egy időpontot. Kedvesek voltak, aranyosak és rugalmasak. „Sok szeretettel várjuk pénteken reggel kilenckor” - mondta egy lágy női hang a telefonba. Ezt azt jelenti, hogy már holnap reggel megtudom, mi okozza a problémámat... Noha egyáltalán nem vagyok jártas a témában, az első szó, ami eszembe jut a proktológiáról az nem más, mint a végbéltükrözés; bár már sokszor hallottam ezt a kifejezést, amíg nem volt rá szükség, egyáltalán nem gondoltam bele a valódi jelentésébe. A végbéltükrözést az elnevezéséből adódóan elsőként úgy képzelem el, hogy befáradok a kórterembe, ahol az orvos és a nővérke lerak elém egy hatalmas régi tükröt, költözök, odafördítom a tükrözésre váró felületet, és mint mostoha a Hófehérkében rákérdezek arra, hogy az én ánuszrózsám-e a legszebb a világon; a tükör erre reflektálva erélyesen mond valamit, ezután felveszem a ruhát, és szépen komótosán hazasomfordálok. Pechemre azonban, és mivel én egy mindenre rákereső típus vagyok, utánajártam ennek a dolognak. A végbéltükrözést egy olyan műszerrel csinálják, aminek a neve jobban hasonlít a mesékben szereplő csúf gonosz törpére, mint bármelyik orvoslásra használt szerkezetre. Ez a szerkezet nem más, mint az ánuszkóp, magyarul: végbéltükör. Bevallom, nekem az Ánuszkópról sokkal hamarabb jutna eszembe az, hogy egy gyermekmesében - csúf gonosz törpeként - megtalálja és ellopja a trollok aranyát, mint az, hogy bármilyen betegséget diagnosztizálnak a segítségével; de az is lehet, hogy ez már csak az én gyermeki fantáziámnak a kivetülése. Ha azonban az orvostudománynak javasolhatnék valamit, akkor - utalva egy modern futballtechnológiai vívmányra, és az odalent előforduló sebesedés-vérzés lehetőségeire is - a végbélvizsgálatokra az ánuszkóp helyett sokkal optimálisabbnak tartanám a varinusz kifejezést. Szóval pénteken, azaz holnap kilenckor várnak engem. Lefekszem aludni, és reggel hétkor kinyitom a szemem. Mondanám, hogy az izgalomtól már most zabszem szorult oda, de a szólásmondás ebben az esetben nem lenne túl szellemes; ha valamilyen oknál fogva azonban az éjszaka alatt tényleg keletkezett volna ott egy zabszem, nem kell így tennék, ezután pedig lecsúsztatnám az alsó ruházatomat, hogy lássa: mi bizony-bizony régi ismerősök vagyunk... „Nem vészes”, hallom a valamit pötyögő hentes szavait, majd hozzáteszi, hogy úgynevezett „békés aranyereim” vannak, amik nem tudom, hogy milyenek, de sokkal jobban hangzik, mintha háborgó, dühöngő, csapkodó, őrjöngő, forrongó vagy esetleg tajtékzó aranyereim lennének. De lehet, hogy ez is csak egy afféle orvosi eufemizus, és valójában mindezt úgy kell értelmezni, hogy a „békés aranyerek” tulajdonképpen teljesen aberrált aranyerek, akik hamarosan világháborúkat fognak bennem kirobbantani. Nem kérdezek vissza, ha békés, akkor legyen békés. Én hiszek neki: amúgy is pacifista vagyok. A hentes ezután felír egy tablettát, amit naponta 3x kell szednem, életmódváltást javasol sok mozgással, rengeteg folyadékkal és rostos ételekkel; ezt követően pedig elenged. Én és a békés barátaim elhagyjuk az ánuszrózsák - nem jókedvemből látogatott - húsz négyzetméteres virágoskertjét, ahol a hentes, a címlaplány és a csúf gonosz törpe, Ánuszkóp újabb történeteket fognak átélni. Ha ez a mese igaz, akkor valószínűleg én voltam a troli, akinek Ánuszkóp megtalálta az aranyát (vagy az aranyerét)... Hazafelé az úton szinte szárnyalok a megkönnyebüléstől: nincs komolyabb bajom. Az sem zavar ha még egyszer elázom; kint ugyanúgy zuhog az eső, és ugyanolyan rettenetes hideg is van, mint harminc-negyven perccel ezelőtt: a világ szemernyit sem változott azalatt a nagyjából félóra alatt, amíg kivizsgáltak. Talán csak egy dolog lett más: a főúton egy hajléktalan külsejű férfi áll, a kezében egy akusztikus gitárral, és a szakadó esőben a groteszk iránti érzékenységéről tanúbizonyságot adva a Neoton Família közismert dalát, a Szép nyári nap című klasszikust énekli; régen láttam ennyire humoros performanszt. Az úr legalább olyan vicces, mint az a buszsofőr, aki Budapest belvárosában egy teljesen megtelt járaton - annyira tele volt a busz, hogy egy hangyának sem volt már hely — ahelyett, hogy idegeskedett volna, poénból, utasai legnagyobb örömére, berakta a rádióba és maximálisra hangosította az Adj helyet magad mellett című Bikini-dalt. Megtapsoltuk. „Szééép nyáááári nap minket nem zavar a forróóóság” gajdolja és gitározza a jéghideg időben az égiháboní kellős közepén a hajléktalan kinézetű performanszművész, és én abszolút tudok vele azonosulni. A BKV-járaton zötykölődve Popper Péter, a közismert magyar pszichológus-író jut eszembe, aki azt mondta valahol, hogy nekik, szakmabelieknek leginkább a saját életükből kell pszichológiát csinálni; nos, bár én nem vagyok sem performanszművész, sem pszichológus, de még csak hivatásos tréfamester sem, mégis azt hiszem, ez a mondás a humorra is tökéletesen alkalmazható... TÁRCA A SZALONBAN Plonicky Tamás Szép nyári nap aggódni, nyugatom magam, pár óra múlva úgyis kiszedik. Azt hiszem, ennél kellemesebb programot el sem tudnék képzelni mára. Kint rohadt hideg van és ömlik az eső: olyan, mintha a természet is engem gyászolna. Még hogy az ádagos és unalmas munkanapokra panaszkodunk: én például sokkal szívesebben dolgoznék inkább tizenkét órát, minthogy ilyen helyekre járjak a szabadnapomon. Elkészülök és elindulok a vacak időben. Hiába ülök fel hamar a BKV-ra, már az odafelé úton teljesen elázom. Bemegyek a kórházba. A portán regisztrálom magam, leülök, és hogy gyorsabban teljen a várakozási idő, olvasni kezdek. A könyv, amit a kezemben tartok, az a Gareth Bale (ejtsd.: bél) nevű walesi B(é)l-győztes labdarúgó életrajzi kötete. Véletlen? Ugyan. Itt most minden a belekről szól. Miközben olvasok, olyan borzasztó szóviccek jutnak eszembe, hogy hát ennek, hogy most itt vagyok a bele sem tréfa, meg az is megfordul a fejemben, hogy valószínűleg az sem béletlen, hogy idekerültem. Áldom a szüleim eszét, hogy nem Bélénak neveztek el, ugrik be, majd pedig pár percnyi olvasás és várakozás után a nevemen szólítanak. Bélé pék a terembe. A körülbelül húsz négyzetméteres szoba tulajdonképpen az ánuszrózsák virágoskertje. Szokás mondani, hogy annak, aki ételt szolgál fel, óriási hatalom van a kezében, ha ez igaz, vajon milyen hatalma lehet azoknak, akik tudják, mi van az ember hátsójában. Jó napot!, köszönök. A doki külseje leginkább egy kigyúrt securitysére emlékeztet: hatalmas, kopasz, morózus ember, erős állkapoccsal és vastag karokkal. A fázon legalább szászhúsz kiló lehet és minimum kétméter magas. O fog engem megvizsgálni; erre én azt hiszem, nem vagyok felkészülve. Mielőtt azonban ecsetelném neki a panaszaimat, gyorsan el is nevezem őt magamban hentesnek. A nővérke kinézetre viszont pont az óriás ellentétje: törékeny, csinos és olyan szép, hogy simán megállná a helyét a szupermodellek között. Azt hiszem, ő Budapest második legszebb lánya. Azért mondom, hogy csak a második, mert az első jellemző módon Budapest XIII. kerületének az urológiáján dolgozik. Tudom, mert vele is találkoztam már. Sok barátom szokta feltenni azt a vicces kérdést, hogy hová tűntek a mai világból az igazi nők. Azt hiszem, itt vannak. Megtaláltam őket. Egy körülbelül húsz négyzetméteres orvosi rendelőben dolgoznak hentesproktológusok társaságában, és az a munkájuk, hogy napi szinten asszisztálnak emberek végbelének a vizsgálatához. „Vetkőzzön le” - mondja a hentes, és én megteszem. Fájni fog?, kérdezek vissza elveszítve minden méltóságomat. A nagydarab férfi csak annyit dörmög az orra alatt, hogy „egy picit kellemeden lesz!” Szerintem ez orvosi szakzsargon; ők mindig mindenre ezt mondják. Ha lenne időm és tehetségem hozzá, akkor csinálnék egy szótárt, amelyben leírnám, hogy bizonyos foglalkozású embereknél melyik mondat mit is jelent valójában. Vizsgálnám például a munkaügyben dolgozó titkároknál az „azonnal küldöm” kifejezések mögöttes tartalmát, ami szerintem a „soha az életben nem fogod tőlem megkapni azt a kicseszett dokumentumot” lehet, de érdemes lenne kutatni a telefonon felmérést készítő célzattal random embereket hívogató ügyintézőknél is a „mindössze egy-két percre fogom csak rabolni az idejét” mondatot; ennek az igazi jelentése valószínűleg nem más, mint a „soha nem fogom abbahagyni a dumálást, te barom, és addig fogok beszélni, ameddig csak bírok”. Véleményem szerint ugyanilyen az orvosoknál a „picit kellemeden lesz”-féle megnyilvánulás is, ami emberi nyelven a „kurvára fog fájni, baszd meg, és amíg élsz, emlékezni fogsz rá!” szavakat foglalja magába. „Ez fáj?”, kérdezi a hentes, miközben ott, azon a helyen csinál valamit valahogy, és én - mivel semmi jobb nem jut eszembe - rövid gondolkodás után csak ennyit mondok: „egy picit kellemeden”. Azt hiszem, ez volt életem legnagyobb hazugsága. Az eufemizmus akkora, hogy átüti a rendelő betonfalát. Ezután, nincs erre jobb szó, matat még egy kicsit a szupermodell kinézetű nő társaságában. A szépség és a szörnyeteg 21. századi kiadása ez, ahol előkerül most a csúf gonosz törpe, Ánuszkóp is, akit a hentes szólít fel a cselekvésre. ,Áz ánuszkópori”, mondja határozottan, és a címlaplány odaadja neki a szerkezetet, majd folytatódik a matatás. Eltart órákig a dolog, de könnyen lehet, hogy csak néhány másodperc, mert én a méltóságom mellen már teljesen elveszítettem az időétzékemet is. Tényleg nem halok bele valószínűleg. Matatás... Matatás... Matatás... A magyar irodalomban elsőként Kosztolányi Dezső volt az, aki listázta a tíz legszebb magyar szót, amelyek véleménye szerint a következők voltak láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír, és én bár nagy tisztelője vagyok a magyar szerzőnek - ki ne olvasta volna a kiváló írásait? — szerintem Kosztolányi itt mégiscsak tévedett; az intenzív-időden matatáskavalkád után ugyanis elhangzik a legszebb, legcsodálatosabb magyar szó, amelyet sem ő, sem feltételezhetően más, a nyelvészetben jártas szakember sem említett soha a legfantasztikusabb kifejezéseink között; ez pedig a következő: „felöl-töz-het”. Mintha egy borzasztó rémálomból riadna az ember. „Fel-öltöz-het”, mondja a hentes mély, dörmögő hangján, és én szinte azonnal engedelmeskedem. Fénysebességgel kapom fel magamra a gatyámat és a nadrágomat, majd ülök vissza a helyemre, ő pedig kezet mos, leül a számítógépe elé és pötyög valamit. Mellettem a címlaplány csendben néz: az arca kifejezéstelen, a tekintete üres. Ez megint egy újabb férfi, gondolhatja, akibe teljesen beleláttam. Még az is megfordul a fejemben, hogy milyen lenne az, ha véledenül összefutnék ezzel a nővel egy szórakozóhelyen. Noha nem vagyok az a leszólítós típus, de az is eszembe jut, hogy vajon mit mondhatnék neki egy ilyen szituációban. Azt, hogy szia én voltam az, aki nemrég volt nálatok végbéltükrözésen? Vagy csak megkocogtatnám a vállát, és amikor megfordulj én is ugyanA mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
