Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)

2022-04-27 / 96. szám

www.ujszo.com! 2022. április 27. KULTÚRA 15 Minden sebe a színpadon gyógyult be Koncertfellépései mellett Sofia Cervená hatodik könyvét írja, és kilencvenhat évesen is utazik, élvezi az életet (Hana Knféová felvétele) SZABÓ G. LÁSZLÓ Mezzoszopránként Sofia Öer­­vená a fél világot bejárta, Ro­bert Wilson 1914 című rende­zésével pedig fél Európát. A megállíthatatlan időnek adott testet és lelket, ősz pa­rókában, földig érő, fekete ru­hában, szálfaegyenesen vo­nult végig a pozsonyi Nemzeti és a Vígszínház színpadán. Kilencvenedik évéhez közeledett akkor, a budapesti előadás után New York-i vendégszereplés várta. Izgatot­tan készült a nagy útra. Nem a repülés miatt, az egyáltalán nem aggasztotta. A kommunista titkosrendőrség által halálra kínzott cseh pap, Josef Toufar emlékére készült kamaraoperával uta­zott az Egyesült Államokba. Kíváncsi volt, hogyan fogadja majd a darabot az ottani közönség. Sona Cervená szeptemberben lesz kilencvenhét éves. Nem isme­rek hozzá hasonló korú művészt, aki énekhangjával és színészetével is olyan elementáris hatást gyakorol a nézőkre, mint ő. A világ legrango­sabb operaházaiban lépett fel nem kevesebb, mint hatezer alkalommal. Elképesztő szám. Harminc évet töltött emigráció­ban. Csokoládégyáros férjét 1948- ban, a kommunista hatalomátvétel után veszítette el, miután az Kanadá­ba disszidált. Soha többé nem látták egymást. A sors nem sokkal később a rendkívüli tehetségű opera-éne­kesnőt is külföldre sodorta. Berlini szerződése idején a Stazi és a cseh­szlovák titkosrendőrség is megpró­bálta beszervezni, de egyik félnek sem sikerült, mert ő is a disszidálást választotta, méghozzá 1962. január 4-én, a város kettéválasztása előtti utolsó éjszakán. Nyugat-Berlinből pedig már az egész világot meghó­dította. Köln, Hamburg, München, Frankfurt, Nürnberg, Stuttgart és Bécs után szerződött a San Fran­­ciscó-i Operához. A világ legneve­sebb karmestereivel dolgozott, part­nerei közül a kor leghíresebb éneke­seit sorolhatnánk hosszasan. „Otthon mindentől megfosztot­tak - nyilatkozta hazatérése után, a kilencvenes évek első felében. - El­vesztettem a családomat, a barátai­mat, a vagyonomat. Egyedül az anya­nyelvemet tudtam megőrizni.” De ugyanígy őrzi a szorgalmát, a szakmai alázatát és a megszállottsá­gát is. Mások az ő korában - a művé­szi pályának már rég búcsút intve - édes semmittevéssel múlatják az időt. Sofia Cervená más úton jár. Újabb és újabb kihívások elé állítja magát. Ta­nul. Készül. Szellemileg is, lelkileg is töltekezik. Koncertekre, kiállítások­ra, színházi előadásokra jár. Minden érdekli a világból. Halkan szemlélő­dik. Olvas. Híreket hallgat. Egyedül él, magányosan, de hangsúlyozza: csöppet sem unja saját társaságát. „A Covid idején is lefoglaltam ma­gam - mondja. - Végre volt időm el­olvasni azokat a könyveket, amelyek évek óta arra vártak, hogy a kezembe vegyem őket.” Így fogalmaz, ilyen szépen. A színházak kényszerszünetét ne­hezen viselte. O, aki pályakezdése óta szünet nélkül játszott és énekelt, egyszer csak zárt kapuk előtt állt. Ta­valy novemberben, a prágai Várban lépett legutóbb közönség elé, egy ora­tóriumban. Szent Ludmilla vértanú, Csehország fejedelemnője, az özve­gyek, a hercegnők védőszentje szere­pében énekelt a Vladislav teremben. „Sok időm nincs már hátra - szól lelki nyugalommal. - Amit tudok, azt az utolsó lélegzetig megcsinálom. Ezekben a hetekben szólókoncertje­im vannak. Bohuslav Martinű, Fran­cis Poulenc, Erik Satie és apám, Jirí Cerveny alkotásait szólaltatom meg.” „Sok időm nincs már hátra..." Hogy Prágán kívül hol érezte ma­gát igazán otthon a világban? „Mindenütt, ahol közönség elé lép­hettem - közli egyértelműen. - Min­den színház az otthonommá vált, ahol felléptem. Ezért nem szenvedtem az emigrációban. A színpad minden se­bet begyógyított a lelkemen.” Emlékezetét folyamatos szövegta­nulással tartja frissen. Gyorsan hoz­záteszi: természetesen azzal is, hogy előre néz, nem hátra. „A múlttal nem igazán foglalko­zom. Kiírtam magamból. A jelen tör­ténéseinek hagyok helyet a fejemben. És a jövőről sem feledkezem meg. Minél több teendő vár rám, annál jobban érzem magam.” Most, amikor újra háborús időket él Európa, milyen emberi tulajdon­ságokat tart igazán fontosnak? - kér­dezem őt. „Békeidőben és háborúban is az igazmondás a legfontosabb - feleli. - Sok ember zsákutcába hajtva elveszti a tisztánlátását, nem ismeri fel a kü­lönbséget igazság és hazugság kö­zött. Kérem, ne hazudjanak maguk­nak! Legyen végre könnyebb, szebb és édesebb az élet!” Ő kötöttségek nélkül, szabadon él. Ura az idejének. Egész nap azt csinál, amit akar. Bizonyára ez is örömmel tölti el - jegyzem meg, mire ő: „Hogy azt csinálok, amit akarok? Ez nem egészen így van. A Szűz je­gyében születtem. O az én uram. El­viselhetetlenül pontos, szorgalmas és rendszerető vagyok. Vigyázni kell velem.” Öt könyve jelent meg eddig. Megír­ta az életét, a pályáját, a családját, de még mindig nem ért a nagy történet végére. Újabb könyvön dolgozik, de babonából semmit nem árul el róla. Hogy ő, aki az operairodalom leg­nagyobb nőalakjait formálta meg, Csajkovszkij, Gounod, Janácek, Monteverdi, Mozart, Muszorgszkij, Puccini, Verdi, Sztravinszkij, Wag­ner hőseit, de még Tom Waits és Lou Reed műveit is megszólaltatta, meg­­érzi-e a hangban az ember valós jel­lemét? Meglepi a kérdés. „A hang színét, szépségét, iskolá­zottságát első hallásra megjegyzem. De az énekes karakterét nem érzem meg a hangjából. Az már az ő bel­ső világa.” Nincs több kérdés, nincs több vá­lasz. „Legyen elég ennyi!” - kéri. Ol­vasni akar. Előtte a könyv, kinyitva, az csalogatja. Stefan Zweig regénye, A tegnap világa. „Már a vége felé járok - mondja. - Az utolsó oldalak vannak hátra.” De mielőtt elbúcsúznánk, még egy kéréssel fordul hozzám. Segítsek megszerezni neki Francoise Giroud regényét, A csodálatos Cosimát. Házi könyvespolcáról már csak ez az egy műve hiányzik kedvenc írónőjének. Cseh nyelven nem tudja megszerez­ni, de franciául is szívesen elolvasná. Közelebb a kilencvenhéthez, mint a kilencvenhathoz neki most ez a leg­nagyobb vágya. A szerző a Vasárnap munkatársa Magyar és szlovák részvétel a cannes-i filmfesztivál La Cinef programjában Szlovák és magyar vizsgafilm is szerepel az idei, 75. can­­nes-i fesztivál filmes egyete­mek legjobbjait felvonultató, La Cinef programjában. A magyar vizsgafilm Szelestey Bianka Hajszálrepedés című alko­tása, a szlovák Alica Bednáriková Mindennapi kenyerünk című kis­játékfilmje. A Hajszálrepedés című, 22 perces film, mely Szelestey Bianka diplo­mafilmje az ELTE Filmtudomány Mesterszakán, egy szakítás törté­nete Kurta Niké és Váradi Gergely főszereplésével. A Nemzeti Film­intézet tájékoztatása szerint a film főhősének, Lenkének szembe kell néznie a ténnyel, kár tovább ka­paszkodnia haldokló kapcsolatába, miután párja, Áron 8 év után, épp egy családi vacsora előtt böki ki: szakít vele. A szakítást hozó vitát néhány hajszál robbantja ki, szin­te hihetetlennek tűnik, hogy emi­att legyen vége. De valóban emiatt van? Valóban váratlanul alakulnak az események? A fiatal lány a vacso­ra alatt bejárja az elengedés fázisait és egy utolsó, kétségbeesett tettel bizonyítja, mennyit ér valójában a kapcsolatuk. A szlovák alkotás, a Mindennapi kenyerünk egy dél-szlovákiai tele­pülésen, perzselő nyárban játszó­dik, és egy háromgenerációs csalá­di ház lakóinak az életéből villant fel képeket. A család megszokott életvitelét, mindennapi rutinját tel­jesen felkavarja az unoka, Zoje ér­kezése. Az istenhitet erősen tartó és az alkohol hódolatának élő család­ban Zoje jelenléte felszínre hozza a múlt rejtegetett titkait. A család fel­nőtt tagjait neves színészek - Mil­ka Zimková, Karol Cálik, Ondrej Kovái’ - alakítják Bednáriková di­ákfilmjében. A vizsga- és diplomafilmeket be­mutató rangos La Cinef 2022-es vá­logatásában szereplő 16 alkotást 1528 nevezésből választották ki. (mti, tb) RÖVIDEN Klinika-dalok újratöltve Újdonságokkal lepte meg rajon­góit a kilencvenes évek hazai magyar rockszínterének egyik sztárzenekara, a Klinika. Négy 2022-es keltezésű stúdiófelvétel bukkant fel az ismert strem ing­szolgáltató kínálatában. Közülük kettő (Bérbe adta magam, Meg­szoktam már) az 1993-as Kemény játék című albumukon is szere­pelt, ezeket új hangszerelésben ismét rögzítették. Czibula Csaba alapító gitárostól megtudtuk, hogy a másik két dal (Köszönöm, hogy megszültél, Holnap talán) még nem jelent meg hanghordo­zón, de ezek is újragondolt dalok a korábbi időszakból. Egyelőre ennyivel kell beérnünk, de a zene­karnak vannak még tervei. A Klinika közvetlenül a rendszer­­váltás előtt alakult Vásárúton, rö­vid időn belül az egyik legnépsze­rűbb hazai magyar csapat lett, sőt Magyarországon is felfigyeltek rájuk. Olyan kultikus budapesti alternatív klubokban játszottak, mint a Fekete Lyuk vagy a Tilos az Á, gyakran koncerteztek a Kispál és a Borzzal és a Pál Utcai Fiúkkal. Néhány év után a csapat feloszlott, de a zenészek továbbra is aktívak maradtak más formá­ciókban. A jelenlegi felállás: Kál­mán Károly ének, Czibula Csaba gitár, Takács József gitár, Pszota Szilárd basszusgitár, Sipos Dávid szaxofon, Varjú Attila dobok, (luk) Bemutatkozik a szabadság zenekara London. Az újonnan alakult Uk­rán Szabadság Zenekar is fellép a londoni nyolchetes nyári zenei fesztiválon, a Promon. A zenekar részben olyan zenészekből áll, akik a háború miatt menekültek el hazájukból, illetve Európában zenélnek. A sorköteles zenészek­nek Ukrajna engedélyezte, hogy elhagyják az országot, és külföl­dön játsszanak. Karmesterük, a kanadai-ukrán Keri-Lynn Wilson elmondta, hogy a fellépés haza­szeretetük kifejezése, és tisztelgés a háború áldozatai előtt. A londo­ni bemutatkozás után európai és amerikai turnéra indulnak. A londoni Promot idén már teljes fordulatszámon rendezik meg a pandémia miatti kétévnyi korláto­zások után. A Promon 84 koncer­tet tartanak, amelyeken több mint 3000 zenész lép fel. (MTI) Jelenetfotó a Mindennapi kenyerünk című szlovák filmből (Forrás: ftv vSmu)

Next

/
Thumbnails
Contents