Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-26 / 95. szám
121 KULTÚRA 2022. április 26. | www.ujszo.com Zene füleinknek - lemezajánló JUHÁSZ KATALIN Akár hiszik, akár nem, a lezárásoknak volt áldásos hatásuk is. Annyi izgalmas album jelent meg az év első hónapjaiban, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Régóta jegelt formációk bukkantak elő új anyaggal, fiatal zsenik költöztek be a stúdióba a karantén idejére. A bőséges termésből ajánlunk néhány ínyencfalatot. Koffee - Gifted Ez a jamaicai dalszerző-énekesnő már 19 évesen Grammy-díjat kapott reggae-kategóriában a Rapture című EP-ért. Ez 2019-ben történt, de a szakma figyelmét már két évvel korábban, debütáló kislemezével felkeltette. Első albumának címe egyáltalán nem túlzás (Gifted, azaz Tehetséges). Most sem tolja túl a mennyiséget, a lemez csupán 28 perces, de nincs hiányérzetünk, mert olyan, mint amikor megcsap minket a friss levegő a reggeli ablaknyitásnál. Megjelennek rajta a legmenőbb keverési trendek, a torzítok, autotune, samplerek, de Koffee óvatosan és ízléssel válogat közülük. Mintha egy 50 színű festékkészletből csak a neki tetsző 5 színt használná, mert a többi 45-öt nincs kedve előhúzni. Az album Bob Marley Redemption Songjából vett hangmintával kezdődik és végződik, ezzel pozícionálja magát Koffee (polgári nevén Mikayla Simpson) - olyasmit üzenve, hogy tiszteli a műfaj hagyományait, ugyanakkor pont azt a dalt szemelte ki a mestertől, amely zeneileg némiképp kilóg az életműből. Remek arányérzékkel használ afrobeat-, dancehall-, popelemeket, nem hagyja elsorodrni magát egyik irányba sem. Máris többen remixelték ezeket a dalokat, mert annyira csábítanak a továbbgondolásra. Lazának tűnő, de alaposan átgondolt album ez, semmi sem véletlen rajta. Ha ilyen lesz a jövő reggae-zenéje, akkor nem kell féltenünk ezt a műfajt. Big Thief- Dragon New Warm Mountain I Believe In You Indie-körökben évek óta nagy névnek számít a Big Thief, ez már az ötödik albumuk. A New York-i négyes a folk-rock kevésbé kitaposott ösvényein csatangolt eddig is, most azonban egyenesen a bozótba kanyarodtak, hogy utat vágjanak maguknak. Az énekes-gitáros főnökasszony, Adrianne Lenker generációjának egyik legjobb dalszerzője. És ha Koffee esetében az extrém rövidséget említettük, itt a másik véglet: ez egy 20 számos dupla album. Úgy lehet bolyogni benne, mint valami dzsungelben, elveszve a sok és sokféle szerzemény között. A hangzás fokozatosan színesedik, a terek tágulnak. A trip-hop úgy vibrál a háttérben, mint egy tönkrement neon, a countrydallamok hegedűkkel telítődnek, mindenféle kattogások, elektronikus süvítések borítják fel a rendet. Ezek a furcsaságok leginkább a címadó dalban figyelhetők meg. Máskor meg olyan szoros harmóniák keletkeznek, hogy elsőre akár viccnek, paródiának is tűnhet a dolog. Lassan pszichedelikus irányba kanyarodik, besorolhatatlanná válik az album. A hangszerek szokatlan keverést kapnak, a gitár szinte csicseregve szólózik, az éneket tompítva, majd visszahangosítva halljuk (legszebb példa erre a Little Things). De több dalban végig megmarad a csupaszabb hangszerelés. Ez az album zenei ötleteit tekintve a Big Thief eddigi legambíciózusabb alkotása. A szövegek (szintén Lenker tollából) pedig teljesen heterogének. Szó esik például hulló falevelekről, vad frizurákról, az internet világáról, az egymáson ejtett sebekről, a Teremtések Könyvéről és a tudat misztériumáról. Tears For Fears - Tipping Point Roland Orzabal és Curt Smith alig nőttek ki a tinédzserkorból, amikor a 80-as évek elején egyik napról a másikra nyakukba szakadt a világhír. A brit újhullám legbátrabb kísérletezői voltak, meglepő dallamokkal, érdekes hangszerelésekkel, és a poptörténet egyik legjobb lemezkezdő mondatával: „Welcome to your life”. Szövegeikben Arhur Janov pszichológus, az elsődleges sikolyterápia úttörőjének elméletét népszerűsítették, mely szerint a pszichés zavarok eredete a gyermekkori traumákban gyökerezik. Túl korán lettek a világ urai, nagy volt a nyomás, össze is vesztek, hosszú évekig nem álltak szóba egymással. Később próbáltak visszakapaszkodni, kevés sikerrel. Legutóbbi albumuk 18 évvel ezelőtt jelent meg. A duó egyik tagja nemrég mesélte egy interjúban, hogy egyszer egy karaokebárban feltuszkolták őt a haverjai a színpadra, de a teremben senki sem kapta fel a fejét, amikor énekelni kezdte saját régi slágerét. Szóval nem számítottunk már a Tears For Fears visszatérésére. És főleg arra nem, hogy egy parádés anyagot prezentálnak. Pörgős és melankolikus dallamok váltják egymást, a gitárok szerepe sokkal fontosabb lett, mint anno, és néhány egyértelmű visszanyúlást leszámítva elmondható, hogy ezek az öreg rókák új utakon járnak. De nevezhetjük túlélőknek is őket. Orzabalt különösen fájdalmas veszteség érte: 35 éves házasság után felesége alkoholizmussal összefüggő betegségben meghalt. Ez adta a végső lökést a Tipping Point (Fordulópont) című albumhoz. De lehetne a címe Healing (Gyógyulás) is, mert végig erről van szó: a talpra állásról, továbblépésről. A hangzás kiegyensúlyozott, meleg, megnyugtató keveréke az akusztikus és elektronikus soundnak. Nincs csillogás, arénarefrének, harsogó szintetizátorok. Nívós, „felnőtt” anyag ez, felnőtt közönségnek, melyen összefoglalták mindazt, amit a zenéről és az életről megtanultak. Neil Young and the Crazy Horse - Barn Mit várhatunk egy 76 éves amerikai rockikontól 41 sorlemez után (ebből 16 a Crazy Horse-szal)? Például azt, amit mindig is: karcos rock and roll himnuszokat, melyek a jövőnkért aggódva, nemes haraggal ostorozzák társadalmi igazságtalanságainkat. Torzítós, üveghangokkal telezsúfolt gitámyúzást, beszélő szájharmonikát, valamint szívmelengető balladákat. A Barn (Istálló) meggyőzően, nosztalgiázás nélkül hozza mindezeket. A semmi közepén, egy coloradói pajtában jammel a négy zenész, és „egy snittre” vették fel a dalokat. Dokumentumfilm is megörökíti mindezt (Daryl Hannah színésznő, Young felesége filmezte a munkafolyamatot), vizuális adalékként érdemes megnézni a YouTube-on. Nem ezzel az albummal ajánlatos kezdeni az ismerkedést, aki viszont eltöltött legalább néhány évet az öreg hippivel, annak valóságos kincs lehet. Például kiderül belőle, hogy mi mindent lehet kihozni három akkordból. A dalok visszaröpítenek minket a régi szép időkbe, miközben abszolút a jelenben zajlanak az események, mert minden „élőben” történik. Éz a fura kettősség különleges ízt ad az albumnak. Neil Young a southern rock, a country, a blues és a folk-rock elemeiből akakított ki magának saját stílust. Hagyja kibontakozni a kollégákat is, akik hosszasan örömzenélnek, ráérős szólókkal fűszerezik a dalokat, és fütyülnek a rádióbarát szempontokra. A Welcome Back például több mint nyolcperces. Youngról tudjuk, hogy mindig is élénken foglalkoztatta a közélet, szövegeiben ezúttal is ostorozza a hatalmat, keresi az igazságot, ami gyakran a zenénél is fontosabb számára. Ezért jó, hogy ott vannak a többiek, akiknek viszont csak a zene a fontos. A másodgitáros Nils Lofgren külön karriert is befutott, Billy Talbot basszusgitáros és Ralph Molina dobos fél szavakból is megértik egymást, és csak úgy süt a lemezről a lelkesedéssel párosuló professzionalitás. Az álomvilág és annak képzőművészeti vetületei az idei Velencei Biennále egyik fontos témája Keresztes Zsófia kiállítása az álom és valóság között megteremti a jelen értelmezéséhez szükséges elementáris szemléleti éleslátást (Fotó: MTI) RÖVIDEN Száz Pál kapja az idei Sziveri-dijat A fiatalon elhunyt vajdasági költő, szerkesztő emlékére alapított Sziveri János-díjat 2022-ben a Pozsonyban élő Száz Pál író, költő és egyetemi oktató kapja - áll a Sziveri János Társaság közleményében. A kuratórium indoklása szerint „Száz Pál eddigi legemlékezetesebb irodalmi műve a Fűje sarjad mezőknek című, nyelvteremtő erejű »legendárium«. /.../ A mű felforgató ereje végtelenül spontán, természetes, minden klasszikus irodalmi szabályt áthágó, ugyanakkor rendkívül rétegzett és költői nyelvezetében rejlik: a traumakezelés dermesztő szépsége mellett a munkát ez a kísérletezés köti talán a leginkább Sziveri János életművéhez. Száz nemcsak író, hanem irodalomtörténész is: Borbély Szilárdról írt monográfiája ugyanezt a természetessé szelídített hibriditást tárta fel a tudomány eszközeivel. Száz folytonos érdeklődése a peremen élők, a kirekesztettek, a sérülékenyek és elesettek, a vidékiek iránt ugyancsak sok szállal köthető a Sziveri-univerzumhoz is.” (k) Az álmok után: merek dacolni a károkkal címmel Keresztes Zsófia 19 szoborból felópülő kiállítását mutatja be az idei Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonja. A magyar kiállítás november 27-ig látható. Velence. Hogyan változik az emberi fogalma? Mitől különbözik a növényi, az állati, az emberi és nem-emberi lét? Miben áll a felelősségünk a hozzánk hasonlókkal, a más létformákkal és az általunk lakott bolygóval szemben? És milyen lenne az élet nélkülünk?” - teszi fel a kérdéseket főkurátori programjában Cecilia Alemani. Az általa rendezett, The Milk of Dreams (Álomtej) című központi kiállítás két helyszínen, a Giardini parkban és az Arsenale történelmi csarnokaiban 58 országból 213 alkotó - túlnyomó többségében női művészek - összesen 1433 munkáját mutatja be. Ebben az anyagban két magyar származású alkotó, a Párizsban élő Molnár Vera és a New Yorkban dolgozó Dénes Ágnes művei is helyet kaptak. Az álomvilág és annak képzőművészeti vetületei az idei, The Milk of Dreams címen meghirdetett Velencei Biennále egyik fontos témája - emelte ki Keresztes Zsófia kiállításának megnyitóján Fabényi Julia, a tárlatot szervező Ludwig Múzeum igazgatója, a magyar pavilon nemzeti biztosa. Ez a különös üzenetű, lendületes projekt címében a károkkal dacol, de a melankóliával és elmúlással is dacolva, az álom és valóság között megteremti a jelen értelmezéséhez szükséges elementáris szemléleti éleslátást - méltatta Keresztes Zsófia kiállítását a nemzeti biztos. Zsikla Mónika, a kiállítás kurátora arra emlékeztetett, hogy Keresztes Zsófia több mint egy évi megfeszített és heroikus munkával hozta létre „a magyar pavilon kiállításainak történetében talán az egyik legkomplexebb és legnagyobb volumenű szobrászati kiállítást”. Boros Géza, a Ludwig Múzeum Velencei Biennále Irodájának vezetője kiemelte, hogy az 1909-ben megnyílt magyar pavilon történetében harmadik alkalommal kap önálló bemutatkozási lehetőséget női művész. Cecilia Alemanni főkurátor az általa rendezett, The Milk of Dreams című központi kiállításba számtalan női művészt hívott meg. Boros Géza kiemelte, Keresztes Zsófia kiállítása, azok a témák, amelyekkel ő foglalkozik - a testek metamorfózisa, a szürrealista, amorf formák erotikus felhanggal - fontos hozzájárulást jelent. A szakember Cecilia Alemanni kiállítását méltatva elmondta: „rég lehetett ennyire elvont és szürrealisztikus, valóban az álmok világába tartozó műegyüttest látni, ebbe Keresztes Zsófia installációja nagyon szépen illeszkedik”. (mti, tb)
