Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-29 / 73. szám
2022. március 29., kedd, XVIII. évfolyam, 13. szám Olasz megsemmisülés után újratervezés Nem csak az egyéni hibák miatt nem látjuk az olaszokat Katarban » Mancim- maradhat az olasz kapitány Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke bízik abban, hogy Roberto Mancini marad a válogatott szövetségi kapitánya, annak ellenére, hogy a nemzeti csapat lemaradt az év végi katari világbajnokságról. A blamát követően több nevet is bedobott az olasz sportsajtó Mancini lehetséges utódjaként: a legvalószínűbbnek az aranylabdás exvédő Fabio Cannavaro tűnik, akivel kapcsolatban a Sportmediaset arról ír, hogy a 48 esztendős szakembert már meg is kereste az olasz szövetség, Cannavaro pedig elmondta, hogy elfogadja az állást, ha az FIGC végül úgy döntene, hogy neki ajánlja fel a lehetőséget. A portál úgy tudja, hogy a szervezet „egyéb" helyeken is nézelődik, így szóba került például a legutóbb Juventust irányító Andrea Pirlo neve is, a legújabb jelölt pedig a jelenleg Serie A-listavezető Milan kispadján tevékenykedő Stefano Pioli. Gabriele Gravina, a FIGC elnöke ennek ellenére bízik a közös munka folytatásában. „Remélem Mancini velünk marad" - hangsúlyozta. „Remélem, hogy az összes olaszhoz hasonlóan ő is maga mögött tudja hagyni ezt a búcsút, és továbbra is a csapat élén marad, hogy folytassuk a közös munkát". lejtezős égésért felelőssé tett Gian Piero Ventura által már felemlegetett rendszerszintű problémáival, ahelyett, hogy bűnbakokat és gyors megoldásokat keresne. A bizonyos probléma pedig — ahogyan megannyi más nemzetnél - az utánpótlásban keresendő. Az olasz futball évek óta nem tud kitermelni olyan dinamikus, főként az angol, a német, a holland vagy a francia válogatottakban látott gladiátortípusú, szupergyors és szupererős játékosokat, akik kifogástalan technikai képzettségüket is bevetve a mai modern, fizikalitásra épülő labdarúgásban érvényesülni tudnak. Lehet persze azzal takarózni, hogy a Serie A-ban egymást tapossák a külföldiek, ami egyébként a topligák közül az angol, a német és a spanyol bajnokságra is igaz, plusz jönni a másik megszokott mannával, hogy az eredménykényszer miatt nem mernek fiatalokat beverni az olasz bajnokság szakvezetői. Kissé demagóg ugyan, de nézzük meg a Barcelonát, ahol az eredménykényszer és a nyomás némi túlzással a klub alapító okiratában is olvasható, a közelmúltban - igaz, kényszerből - mégis egymás után dobálták be a 17-18 éves gyerekeket. Aztán ott a Chelsea, ahol már most euró-tízmilliókat érő saját nevelésű fiatalok szaladgálnak kölcsönben idén kétezer fölötti PL- játékperccel a lábukban. Ezzel szemben Olaszországban átlagban 2,7 utánpódáskorú játékost találni az első osztályú egyesületek bővebb keretében, akik a bajnokság összes játékpercének négy, azaz négy százalékát töltik a pályán, ráadásként ezeknek a perceknek a nyolcvan százalékát a mérkőzések hetvenedik perce után, csereként kapják meg. Csapatonként ádagban 0,43 utánpódáskorú focista látja a nevét a kezdőben, vagyis alig minden második Serie A-klubnál akad egy stabil alapembernek mondható fiatal focista. A felnőtt bajnokság közveden utánpódását jelentő Primaverában nagyjából harminc százalék a külföldiek aránya, úgyhogy teljes joggal kelt ki a rendszer ellen Paolo Nicolato U21-es szövetségi kapitány, aki szerint a Serie B-ben sem sokkal jobb a helyzet és hamarosan a C ligából, vagyis a harmadosztályból lesz kénytelen válogatni. Nagy klubok, hol vagytok? Az éveken át stabilnak mondható Juventus-blokk - most főként a sérülések miatt - kikopófélben van a válogatottból, az Interből, a Napokból, a Milánból, az Atalantából és a két római klubból fejenként nagyjából két ember számít állandó kerettagnak, vagyis elmondható, hogy napjainkban a nemzetközi porondot csak távcsővel figyelő kiscsapat, a Sassuolo adja a legtöbb játékost a válogatottba (Berardiról, Raspadoriról, Scamaccáról és újabban Frattesiről beszélünk). Akárhogy is, a rendszerszintű reform elkerülhetedennek tűnik, a piros gomb megnyomását nem lehet tovább halogatni. Csáki Csaba Nicoló Barella kifacsart citromként szenved egy ideje, Lorenzo Insigne dinamikája és sebessége elveszett, Marco Verratti és Jorginho - bár labdaszerzésben elit szintet képviselnek - kapura teljesen veszélytelenek, Domenico Berardi és Ciro Immobile pedig csak a nemzetközi szinten súlytalan Serie A mezőnyében koronázhatják meg magukat kiskirálynak. Aki előre látta és igaza volt Az olasz futball jobban járna, ha végre valahára szembenézne a 2017-es svédek elleni vb-pótse-Valósággal összetörtek a Squadra Azzurra játékosai az Eszak-Macedónia elleni sokkoló végeredményt hozó vb-pótselejtezőt követően. Teljesen érthetően. Nyolc hónappal ezelőtt még senki nem sejtette, hogy a heroikus Európa-bajnoki győzelem után alig egy évvel története egyik mélypontjára kerül az utóbbi években hullámvasúton szédelgő olasz futball. Pedig múlt hét szerda este óta megint ott van. 2006. július 9-én több szempontból is maradandó emlékű világbajnoki döntőben lépett pályára Olaszország Franciaország ellen. Bármilyen hiheteden, de máig azon a berlini nyárestén játszotta utolsó egyenes kieséses vb-mecscsét az olasz válogatott. 2010-ben nyeretlenül hozta le a dél-afrikai tornát, négy évvel később legalább egy csoportgyőzelem összejött Brazíliában, a 2018-as mundialra viszont nem sikerült kijutnia. Néhány nappal ezelőtt pedig eldőlt, hogy Katarban sem lesznek ott a taljánok, tehát leghamarabb 2026-ban léphetnek pályára egy világbajnokság egyenes kieséses szakaszában. Kollektív felelősség A gonoszkodók telefonos segítség nélkül is meg tudják nevezni az arcpirító blama fő okozóját: Jorginho a selejtezősorozat mindkét, Svájc elleni csoportmérkőzésén létfontosságú pillanatban hibázott el egy-egy büntetőt, vagyis könnyű lenne kizárólag a brazil származású középpályást kukoricán térdepeltetni. A helyzet persze nem ilyen egyszerű, annak tükrében meg pláne nem az, hogy tavaly nyáron még mindent fátyolos rózsaszín ködben láttak az olasz futballért rajongók és aggódók. A pillanatnyi mámor a valódi problémák átmeneti elbújtatására volt csak elég. A kétségkívül bravúros és értékes Eb-diadal leginkább a rugalmasságnak és a szervezettségnek volt köszönhető, mintsem a válogatott keret minőségének, nem beszélve a jó pillanatokban beköszönő szerencséről. Ebben persze semmi meglepő nincs, hiszen egy nagy tornagyőzelem sokkal inkább múlik egy csapat karakterén és fegyelmezettségén a futballisták extra képességei helyett. Csak a busz ne parkoljon be! Nyilvánvalóan a nemrég még nemzeti hősként megénekelt Roberto Mancini szövetségi kapitányt sem lehet felmenteni a vb-selejtezős kudarc felelőssége alól. Az 57 éves szakember szakítva az unalmas olasz hagyományokkal egyszer már átformálta a válogatottat, most mégis a megújulás elmaradása miatt kapja az ívet. Utólag nem bizonyult jó döntésnek, hogy a selejtezősorozatban túlságosan ragaszkodott azokhoz a játékosokhoz, akik a mostani idényben meg sem közelítették az Eb előtti és alatti formájukat. A döcögősen alakult csoportmeccseken eltűnt a varázs és az újkori identitás, a helyét átvette a játékosokra is átragadt görcsös idegesség. Olaszország visszatért önmaga egy régebbi változatához: a kreativitás elveszett, ráadásul kézen fogva vitte magával a korábban rekordot jelentő veretlenségi sorozat alatt szépen felépített önbizalmat is. Az már az Európa-bajnokságon és azt megelőzően is kiderült, hogy a mélyen védekező csapatok jelentik az olaszok kriptonitját. A saját kapujuk elé árkot ásó védelmek ellen a labdajáratás egész szépen működött, alkalmanként hibára kényszerítve a kevésbé nyomástűrő csapatokat, de összességében kreatív és jól cselező futballisták hiányában hamar kiismerhetőnek bizonyult Mancini játéka. Láthattuk, hogy klasszikus bunkerfocival egy európai szinten közepesnek sem tekinthető Eszak-Macedónia is meg tudja fogni. Az ilyen stílusú futball ellenszerét az ádag feletti gyorsaságú és egy-egy elleni párharcokat nyerni képes, védelmet bontani tudó játékosok jelentik, akikből az olasz keretben kis túlzással kettő van: Leonardo Spinazzola és Federico Chiesa. Sérülés miatt azonban egyikük sem lehetett ott a végzetes palermói éjszakán. Ehhez hozzávehetjük, hogy a veterán védőfenomén-páros, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini nem voltak teljesen egészségesek, a csapágyasra hajtott Szomorú szamok Olaszország története során először veszített hazai pályán világbajnoki selejtezőt. Az északmacedónok elleni vereséget megelőzően ötvenkilenc mérkőzésből negyvennyolcat megnyert, tizenegyszer döntetlennel zárt. Olyan sem fordult elő eddig az olasz válogatottal, hogy két egymást követő vb-ről hiányozzon. Mindez azt jelenti, hogy az olasz nemzeti csapat utolsó világbajnoki góljának szerzője nem más, mint a 2014. június 15-én az Anglia elleni csoportmeccs 50. percében eredményes Mario Balotelli. Minimum 2026 nyaráig Mario Balotelli lesz az utolsó vb-gólszerző ► Az Eb-csúcsról zuhant történelmi mélypontra az olasz futball, amely nem nevel ki fiatal tehetségeket (Fotók: TASR/AP)
