Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-21 / 66. szám
www.ujszo.coml 2022. március 21. PANORÁMA Kínában ismét vannak halálos áldozatai a j árványnak HÍRÖSSZEFOGLALÓ Sanghaj/London/Bécs. Angliában három-hót hónappal a védőoltás után csökkent a kórházba kerülés és a halálozás elleni védelem. Ausztriában a jövő hét közepétől beltéren ismét kötelező az FFP2 maszk. Kína most éli a koronavírus viszszatérésének legsúlyosabb szakaszát a világjárvány kitörése óta. Az északkelet-kínai Csilin tartományban történt két haláleset a szárazföldi Kínában - Hongkongot és Makaót leszámítva - az első 2021. január 26. óta, velük együtt 4638 ember halt meg a Covid-19 következtében. A hatóságok szombaton 4051 új fertőzést regisztráltak, míg az előző napon 4365-öt. Kínának, ahol az első koronavírusos betegek 2019 végén megjelentek, a határok szigorú ellenőrzésével, hosszú karanténnal és célzott elkülönítésekkel sikerült a járványt ellenőrzés alatt tartania. Az erősen fertőző omikron-variáns azonban veszélyezteti ezt a stratégiát, a hatóságok olyan településeket kénytelenek vesztegzár alá helyezni, mint a 17,5 millió lakosú dél-kínai Sencsen. A világ második legnagyobb gazdasága, ahol három héttel korábban még 100 alatt volt a napi új fertőzöttek száma, egy hete több mint ezer napi új fertőzöttről ad számot. Hszi Csin-ping csütörtökön a közszolgálati televízió szerint hangsúlyozta, hogy a kormánya ragaszkodik a „zéró Covidként” ismert stratégiához. Csilin tartományban nyolc ideiglenes kórházat és két karanténközpontot építenek a járvány megfékezésére. Hongkongban a világjárvány kezdete óta szintén a legsúlyosabb a járványhelyzet, naponta több mint 200 a halottak száma. Év eleje óta több mint ötezren haltak meg a betegségben. Csökken a védettség Egy angliai kutatás szerint meredeken csökken az idősotthonok lakóinak védettsége hónapokkal az új koronavírus okozta Covid-19 elleni védőoltás beadása után. Az eredmények alapján a kutatók az idősek ismételt emlékeztető oltását javasolják. Ápolási otthonokban élő több mint 15 ezer ember vizsgálatával azt találták, hogy három-hét hónappal a védőoltás után a kórházba kerülés és a halálozás elleni védelem egyharmadával csökkent - írta a The Guardian online kiadása. A védelem gyengülése sokkal élesebb, mint amit a fiatalabbaknál tapasztaltak, ahol ugyan a fertőzés elleni immunitás gyengül, de a súlyos betegség elleni védelem erőteljesnek tűnik. „Azt látjuk, hogy az immunitás gyengülésével az otthonok lakóinál növekszik a fertőzés, a kórházba kerülés és a halálozás esélye, és a növekedés elég nagynak tűnik. Ez arra utal, hogy a bentlakóknak talán nem elég az évente beadott oltás” - mondta Laura Shallcross, a University College London közegészségügyi szakértője, a tanulmány szerzője. A friss eredmények - melyeket egyelőre szakértői elbírálás előtt, online tettek közzé - a Vivaldi nevű kutatás részét képezik, amelyben az angliai Covid-osztályok dolgozóit és 331 ápolási otthon lakóit kísérték figyelemmel 2020 decembere és 2021 decembere között. A kutatók azt találták, hogy két adag vakcina 85 százalékban akadályozta meg az otthonok lakóinak kórházba kerülését és 94 százalékban a halálozását a második dózis után 2-12 héttel. A védelem azonban csökkent: 3-7 hónappal az oltás után már csak 54 százalékban védett a kórházi ápolástól, és 63 százalékban akadályozta meg a halálozást. A 19 ezer Covid-osztályos dolgozó átlagéletkora 45 év volt, náluk a fertőzés elleni védelem 50 százalékról 42- re csökkent három hónap elteltével. Súlyos megbetegedés elleni védelmük azonban nem gyengült jelentősen, nagyon kevés volt azoknak a száma, akiket kórházban kellett ápolni. Amikor az otthonok lakói ősszel megkapták a harmadik, vagyis emlékeztető oltást, a kórházba kerülés elleni védelem visszaugrott 90 százalékra, a halálozás elleni pedig 98 százalékra. Azonban az első adatok szerint ez a védelem is ugyanúgy csökken, mint a korábbi. „Ismételt emlékeztető oltásokra lenne szükség az idősotthonok lakói körében, mivel náluk viszonylag gyorsan csökken az immunitás. A félévenkénti emlékeztető adataink alapján észszerű lehet” - magyarázta Shallcross. Az Imperial College London immunológusa, Danny Altmann, aki nem vett részt a kutatásban, úgy véli, hogy az omikron-variáns felbukkanása új hangsúlyt adott a fiatalabb korcsoportok további védelmének is. Kötelező az FFP2 maszk E hét közepétől zárt térben ismét kötelező lesz az FPP2 maszk viselése Ausztriában a koronavírus-járvány alakulása miatt - jelentette be Johannes Rauch egészségügyi miniszter Bécsben. A fertőzöttekre továbbá ismét karanténszabályok vonatkoznak, elsősorban a kórházakban és az idősotthonokban. A tárcavezető azzal érvelt, hogy az új intézkedések révén megelőzhető az egészségügyi intézmények túlterhelése. Ausztriában a SARS-CoV-2 nevű vírus igazoltan 3 335 900 embert fertőzött meg, és 15 320-an haltak meg a Covid-19 következtében a baltimore-i Johns Hopkins egyetem péntek esti összesítése szerint. A lakosság 74,16 százaléka kapta meg a teljes oltási Sort. (MTI) A koronavírus visszatérésének legsúlyosabb szakaszát éli Kína a világjárvány kitörése óta (AP-felvétel) Autó hajtott Belgiumban egy karneváli felvonulásba Karneválozó tömegbe hajtott egy autó vasárnap reggel a dél-belgiumi Louviere városában, hatan meghaltak, több mint harmincán megsebesültek - közölte a város polgármestere, Jacques Gobert. Brüsszel. A Deutsche Welle német műsorszolgáltató arról számolt be, hogy a halottak között gyerek is van, 12 sebesült állapota pedig súlyos. Egyelőre nem tudni, szándékos gázolás történt-e. A Le Soir című belga napilap azt írja, hogy az autó, amelyben két fiatal férfi ült, nagy sebességgel hajtott a tömegbe. A sofőr megpróbált elmenekülni, de a rendőrség rövid időn belül elfogta. A város polgármestere úgy nyilatkozott, hogy vészhelyzeti tervet hoztak létre, az érintett családok rendelkezésére bocsátották a városi sportcsarnokot, és az áldozatsegítő szolgálatot is aktiválták. A tett helyszínére a közeli Mons település nyomozati hatóságai már megérkeztek, az ügyészség a nap folyamán nyilatkozik a történtekről. A tragédia körülményeit illetően a belga sajtóban az a hír terjed, hogy a gépkocsit a rendőrség üldözte. Jaques Gobert polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni, a nyomozás folyamán derülnek csak ki részletek. A karnevál a történtek ellenére folytatódik - írta a Le Soir. (MTI) Újabb földrengés Tonga térségében ,Nuku'alofa. Erős, 6,3-as magnitúdójú földrengést jelentettek vasárnap a Csendes-óceán déli részén fekvő Tonga közelében. A földmozgás fészke az amerikai földtani intézet (USGS) szerint nagyjából 455,5 kilométerre délnyugatra volt Ohonua településétől 10 kilométer mélyen. Ä hatóságok egyelőre nem adtak ki szökőárriadót. Legutóbb február 6-án észleltek közepes erősségű, 5,5-ös magnitúdójú földrengést a térségben. Tonga közelében január közepén tört ki a Hunga-Tonga-Hunga-Ha'apai tenger alatti vulkán, szökőárt (cunamit) előidézve, és ezzel hatalmas károkat okozva a fővárosnak is otthont adó fő szigeten, (MTI) Autókiállításon * lövöldöztek Dumas. Egy ember életét vesztette és legalább húszán megsebesültek, köztük több gyerek az amerikai Arkansas tagállamban szombat este egy autós kiállításon történt lövöldözésben - közölte a legfrissebb értesüléseket az amerikai sajtó a hatóságokra hivatkozva. Bill Sadler, a helyi rendőrség szóvivője korábban mintegy tíz sebesültről számolt be. Az erőszakcselekmény az Arkansas délkeleti felében fekvő, nagyjából négyezer lakosú Dumas településén történt egy szabadtéri autókiállításon. Keith Finch rendőrfőnök, akit az ABC News hírtelevízió idézett, közölte, hogy egy gyanúsítottat őrizetbe vettek, bár lehet, hogy több fegyveres tettes is volt. (MTI) 119 NAPTÁR Március 21 ■NÉVNAP Benedek, Bence A Benedek férfinév a latin benedictus szóból származik, amelynek jelentése: áldott. A Bence a latin Vincentius (Vince, jelentése: győztes) férfinév Bencenc formájú rövidüléséből származik. ■ MAI ÉVFORDULÓINK 135 éve született Kassák Lajos Kossuth-díjas költő, író, festő. 100 éve született Bárány Tamás József Attila-díjas író, újságíró. 90 éves Walter Gilbert Nobeldíjas amerikai molekuláris biológus, a DNS kutatója. 85 éves Sándor János kétszeres Jászai Mari-díjas színházi rendező, színháztörténész, érdemes művész. 70 éves Trombitás Tamás Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, festő, szobrász. 50 éves Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvető. 1475 éve hunyt el Nursiai Szent Benedek olasz szerzetes, a bencés rend alapítója, Európa védőszentje. 60 éve hunyt el Sándor Erzsi operaénekesnő, koloratúrszoprán. 45 éve hunyt el Mikó Imre romániai magyar irodalomtörténész, műfordító. ■ NAPI VICC- Emlékszel - kérdezi a feleség a férjét -, mikor megismerkedtünk, szörnyű vihar volt, dörgött, villámlott. —Igen, és én hülye, nem vettem komolyan a természet figyelmeztetését. ■ ORVOSMETEOROLÓGIA A fokozottan érzékenyeknél enyhébb migrén léphet fel, ingadozhat a vérnyomás, múló rosszullétet is tapasztalhatnak egyesek. A sok napsütés hatására javul a hangulat és a közérzet, a sétának kedveznek a körülmények. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujuo.com www.f8C8book.com/ujsio I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 It -mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Juhász Katalin - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÖO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618 173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. SEifOGADJUK az újságuk* KULT MINOR Lss-J SgaSA