Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)

2022-03-21 / 66. szám

www.ujszo.coml 2022. március 21, SPORT Kettős Ferrari-győzelem a szezonnyitón Leclerc pályafutása harmadik győzelmét aratta (Fotó: TASR/AP) összeállítás Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-l-es világ­­bajnoki idény idei első futa­mát, a Bahreini Nagydíjat Szahírban. A 24 éves pilóta a pole pozíció­ból rajtolva, kiváló versenyzéssel diadalmaskodott, és teljesen meg­érdemelten aratta pályafutása har­madik sikerét. A Ferrari ráadásul dupla sikerrel indította az idényt, Leclerc mögött ugyanis csapattár­sa, a spanyol Carlos Sainz ért célba másodikként. A dobogó alsó fokára a hétsze­res világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel, a címvédő Max Verstappen (Red Bull) műszaki hiba miatt a futam végén kiállni kényszerült. A 2022-es idény első rajtját az él­mezőny tagjainak többsége jól kap­ta el, a leglátványosabban Valtteri Bottas (Alfa Romeo) ragadt be, ő egy kör alatt a hatodikról a tizen­kettedik helyig csúszott vissza. Az első három pozícióban kisebb csa­ták és előzési próbálkozások elle­nére maradt a Leclerc, Vertappen, Sainz sorrend, ugyanakkor az első néhány körben Kevin Magnussen (Haas) gondoskodott a nézők szóra­koztatásáról, de kevés ideig haladt a negyedik helyen, hamarosan vissza­esett hetediknek. Az első kerékcseréket a 12. és a 16. kör között tudta le az élmezőny, legkorábban az ötödikként száguldó Hamilton hajtott a boxba új abron­csokért, öt körrel később pedig már arra panaszkodott a csapatrádión, hogy korai volt a kiállása. Az új gumikkal Leclerc és Vers­tappen vívott látványos, kemény, de sportszerű csatát az első helyért há­rom körön keresztül. A folytatásban aztán Leclerc-nek sikerült meglép­nie Verstappentől, a második kerék­cserék előtt a monacóinak már négy másodperc volt az előnye holland riválisával szemben. Ez a különb­ség a boxkiállások után sem csök­kent jelentősen, miközben a másik Ferrarival Sainz tartotta a harmadik pozíciót, mögötte Sergio Pérez (Red Bull) száguldott negyedikként, az­tán a két Mercedes következett az 5-6. helyen Hamilton-George Rus­sell sorrendben. A hajrában Pierre Gasly (Alpha Tauri) versenyautója kigyulladt, a műszaki mentés idejére pedig a ver­senybíróság pályára küldte a biz­tonsági autót. Eddigre az autókon a legjobban tapadó, de gyorsabban kopó lágy abroncsok voltak fent, a Safety Car pedig hét körrel a lein­­tés előtt engedte útjára a mezőnyt. Az újraindításnál megmaradt az addigi sorrend, Leclerc jó ütemben startolt, Verstappen pedig nem tu­dott jól reagálni a monacói indulá­sára. A világbajnoki címvédő hol­land pilótának ráadásul műszaki gondjai adódtak, s három körrel a vége előtt feladni kényszerült a ver­senyt. Az utolsó kör elején a motor­probléma miatt megálló Pérez mel­lett el tudott menni Hamilton, így annak ellenére megkaparintotta a harmadik helyet, hogy a Mercede­sek sebessége egyértelműen gyen­gébb volt a Ferrariénél és a Red Buliénál. „Két nehéz év van mögöttünk, de ezalatt mindenki keményen dolgo­zott a gyárban is. Igyekeztem ésszel versenyezni és így belemenni a csa­tákba, győzelem lett a jutalma” - nyilatkozta Leclerc, utalva arra, hogy a Ferrari az elmúlt két év so­rán hiába várt a futamgyőzelemre. Most azonban dupla volt az öröm a Scuderiánál, Sainz második he­lyének köszönhetően kettős sikert arattak a maranellóiak, amire utol­jára a 2019-es Szingapúri Nagydí­jon volt példa. „Nehéz hétvége volt, van néhány házi feladatom. Csak annyit láttam, hogy Maxnak ki­gyulladt a piros lámpája” - mesélte az ölébe hullott második helyéről a spanyol pilóta. Hasonlóan mázlista volt Hamil­ton, aki a két Red Bull kiesése után állhatott fel a dobogóra. „Gratu­lálok a Ferrarinak. Ránk még sok munka vár” - jegyezte meg a hét­szeres világbajnok. A vb a hétvégén folytatódik Dzsiddában, a Szaúdi Nagydíjjal. (MTI.TASR) BAHREINI NAGYDÍJ 1 Charles Leclerc (Ferrari) 2. Carlos Sainz E* (Ferrari) 3. Lewis Hamilton ££ (Mercedes) AZ ÖSSZETETT PONTVERSENY ÁLLÁSA PILÓTÁK: CSAPATOK: 1. Charles Ledere 55 (Ferrari) 26 pont 1. Ferrari 44 pont 2. Carlos Sainz ö (Ferrari) 18 pont 2. Mercedes 27 pont 3. Lewis Hamilton SS (Mercedes) 15 pont 3. Haas 10 pont HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ► Labdarúgás ANGLIA, 30. forduló: Wolwerhampton-Leeds 2:3, g.: Castro (26), Trincao (45+11), ill. Harrison (63), Rodrigo (66), Ayling (90+1); Aston Villa-Arsenal 0:1, g.: Saka (30); Leicester-Brentford 2:1, g.: Castagne (20), Maddison (33), ill. Wjssa (85.). FA KUPA, negyeddöntő (a továbbjutás egy meccsen dőlt el): Middlesbrough-Chelsea 0:2; Crystal Palace-Everton 4:0; Southampton-Manchester City 1:4. NÉMETORSZÁG, 27 forduló: Bochum-Mönchengladbach 0:2-nél félbeszakadt: Greuther Fürth-Freiburg 0:0: Hertha- Hoffenheim 3:0. g.: Stark (39), Belfodil (63), Tousart (74); Mainz-Bielefeld 4:0, Burkardt (1., 75), Niakhate (65., 11-esből); Ingvartsen (79,11-esből); Stuttgart-Augsburg 3:2, g.: Anton (44): Marmoosh (79), Tiago (85), ill. Hahn (6), Gregoritsch (45+1); Bayern München-Union Berlin 4:0, g.: Lewandowski (45, 47, az elsőt 11-esből), Coman (16), Nianzou (25), Leipzig-Frankfurt 0:0 SPANYOLORSZÁG, 29. forduló: All. Bilbao-Gelaie 1:1, g.: Berchiche (29), ill. Onal (3); Alaves-Granada 2:3, g.: Escalante (52), Vallejo (57), ill. Escudero (50), Puertas (77), Suarez (87); Eiche-Valencia 0:1, g.: Guedes (50); Osasuna-Levante 3:1, g.: Avila (44), Budimir (57), Brasanac (64), ill. Marti (76); Rayo Vallecano-Atl. Madrid 0:1, g.: (Koke 49); Espanol-Mallorca 1:0, g.: de Tornas (42); Cadiz-Villareal 1:0, g.: Sobrino (90); Celta Vigo-Betis 0:0. OLASZORSZÁG, 30. forduló: Sassuolo-Spezia 4:1, g.: Berardi (17,48, az elsőt 11-esből), Ayhan (78), Scamacca (81), ill. Verde (36); Genoa-Torino 1:0, g.: Portanova (14); Napoli-Udinese 2:1, g.: Osimhen (52, 63), ill. Oeulofeu (22); Inter-Fiorentina 1:1, g.: Dumfries (55), ill. Torreira (50); Cagliari-AC Milan 0:1. g.: Bennacer (59); Venezia- Sampdoria 0:2. g.: Caputo (24, 38); Empoli-Verona 1:1, g.: Di Francesco (26), ill. Canceliieri (71); Juventus- Salernitana 2:0, g.: Dybala (5), Vlahovics (29). CSEHORSZÁG. 26. forduló: Bohemians Praha-Slovácko 1:2, g.: PuSkác (9), ill. SaSinka (33), Sadílek (65); Ostrava- Karviná 1:3, g.: Almási (66), ill. Zorvan (10), Durosinmi (13), Bartosák (27); Zlín-Pardubice 4:1, g.: Vukadinovic (13,74), Janetzky (16), Drame (84), ill. Rezek (41); Jablonec-PIzen 0:0; Mladá Boleslav-Sparta Praha 0:3, g.: Cvancara (15), Vitík (25), Krejcí (90+3); Olomouc- Liberec 1:0, g Navrátil (25); Teplice-Hradec Králové 1:2, g.: Ledecky (6), ill. Rada (11,11-esből), Král (76). AUSZTRIA, 24. forduló, alsóház: Ried-Altach 1:2, WSG Tirol-Admira 0:0, Hartber-LASK 0:0. Felsőház: Strum Graz- Klagenfurt 3:1, Wolfsberger-Salzburg 1:4. BELGIUM, 32. forduló: St. Gilloise-Oostende 1:1, Eupen- Mechelen 1:1, Charieroi-Cercle Brugge 5:0, Seraing-Leuven 1:1, Royal Antverp-Waregem 1:0, Club Brugge-Genk 3:1, Kortrijk-St. Liege 0:1. FRANCIAORSZÁG, 29. forduló: St. Etienne-Troyes 1:1, Lens-Clermont Foot 3:1, Nantes-Lille 0:1, Monaco-PSG 3:0, Angers-Brest 1:0, Bordeaux-Montpellier 0:2, Lorient- Strasbourg 0:0, Rennes-Metz 6:1. HOLLANDIA, 27. forduló: Heerenveen-Heracles 2:0, GA Eagles-Cambuur 3:0, Twente-Zwolle 1:0, Nijmegen-Sparta Rotterdam 0:0, Urecht-Groningen, Ajax-Feyenoord 3:2. ► Jégkorong NHL - péntek: Carolina-Washington 3:4 rávezetések után, Ottawa-Philadelphia 3:1, Winnipeg-Boston 2:4, Calgary- Buffalo 0:1 hosszabbítás után, Anaheim-Florida 0:3, San Jose-Colorado 3:5. NHL - szombat: Minnesota-Chicago 3:1, New York Islanders-Dallas 4:2, Edmonton-New Jersey 6:3, Vegas­­los Angeles 5:1, Arizona-Pittsburgh 1:4, Columbus-St. Louis 5:4, Montreal-Ottawa 5:1, Nashville-Toronto 6:3, Tampa Bay-New York Rangers 1:2, Seattle-Detroit 4:2, Vancouver-Calgary 2:5. TIPOS EXTRALIGA, playoff-selejtező (három győztes meccsig), 3. meccs: Trencín-Banská Bystrica 3:2 hosszabbítás után (0:0, 2:0, 0:2 -1:0), g.: Krajc (27), Bezúch (34), Valach (73), ill. Berger (41), Cardwell (43), az állás: 1:2; Presov-Spisská Nová Vés 3:2 (1:0,1:0,1:2), g.: Michnáí (19), Sykora (39), Lialka (48), ill. Kuru (50), Vartovník (51), az állás: 3:0, továbbjutott a Presov. ► Kosárlabda NBA - péntek: Philadelphia-Dallas 111:101, Atlanta- Memphis 120:105, Brooklyn-Portland 128:123, Cleveland- Denver 119:116 h. u., New York-Washington 100:97, Toronto-Los Angeles Lakers 123:128 h. u„ Houston-lndiana 118:121, Miami-Oklahoma City 120:108, San Antonio- New Orleans 91:124, Utah-Los Angeles Clippers 121:92, Phoenix-Chicago 129:102, Sacramento-Boston 97:126. NBA - szombat: Minnesota-Milwaukee 138:119, Charlotte- Dallas 129:108, Cleveland-Detroit 113:109, Washington-Los Angeles Lakers 127:119. FÉRFI NIKE SBL, 28. forduló: Patrioti Levice-Spisski Rytieri 94:72 (52:32), legeredményesebbek: Bachan 18, ill. Morsell 26; Lucenec-Svit 98:99 (53:51), Buie 25, ill. Avramovics 35; Komárno-Prievidza 66:56 (42:22), Duffy 18, III. Dmitrovic 18; Inter-Handlová 76:61 (41:36), Zubac 24, ill. Cekovsky 12. EWBL, elődöntő: Piesfanské Öajky-Kibirkstis Vilnius 70:34 (33:18), legeredményesebbek: Tadics 18, ill. Raulusaityte 10. Döntő: Piesfanské Cajky-Zabiny Brno 51:57 (28:39), James 14, ill. Holmes 18. ► Kézilabda FÉRFI VB-SELEJTZÖ, visszavágó: Belgium-Szlovákia 31:26 (14:11), legjobb szlovák gólszerzők: T. Urban, Slaninka 5-5. Az első meccsen: 26:28, Belgium jutott ki a vb-re. FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MECCS: Németország-Magyarország 31:31 (17:16), a legjobb magyar gólszerzők: Rodriguez 7, Juhász, Kovacsics 4-4. NŰI MOL LIGA, 22. forduló: Kynzvart-Stupava 39:17 (20:9), legeredményesebbek: K. Königová 5, Tesafová, Patrnciáková 5-5, ill. Kovácsová 6/4; Hodonin-Poruba 28:32 (11:16), Víchová 10, ill. Koneíná 8; Must-Sara 32:25 (17:10), Str'ÍSková 4/1, Mikulölková, Cholevová 4-4, ill. Pócsíková 4/2, Sőipová 4; Michalovce-Olomouc 35:27 (19:10), Holejová 6, ill. Kaspárková 7; HC DAC-PIzen 26:22 (12:14), Juhos, E. Rajnohová 6-6, Élő 6/1, ill. V. Galusková 9/3 ► Röplabda FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, az 5-6. helyért (két győztes mérkőzésig): VKP Bratislava-Prievidza 3:0 (14,20, 16), az állás: 1:0. Elődöntő (három győztes mérkőzésig), 2. meccs: Svidník- Presov 3:0 (23,18,29), az állás: 1:1: Myjava-Komárno 1:3 (14, -19, -23, -25), az állás: 0:2. NŰI NIKÉ EXTRALIGA, az 5-8. helyért (két győztes mérkőzésig): Presov-Pezinok 3:0 (13, 24, 20), az állás: 1:0; VKP Bratislava-UCM Trnava 3:1 (19,17, -25,15), az állás: 1:0. Elődöntő (bárom győztes mérkőzésig), 2. meccs: Brusno- Slávia EU Bratislava 2:3, az állás: 0:2; Nővé Mesto nad Váhom-UKF Nitra 3:1 (23, -19,17,23), az állás: 1:1. ► Atlétika FEDETT PÁLYÁS VB, férfiak - 3000 méter: 1. Selemon Barega 7:41,38; 2. Lamecha Girma (etiópok) 7:41,63; 3. Marc Scott (brit) 7:42,02. Magasugrás: 1. Vu Szang Hjok (koreai) 2,34 m; 2. Loic Gasch (svájci) 2,31; 3. Gianmarco Tamberi (olasz) 2,31. 60 méter: 1. Lamont Marcell Jacobs (olasz) 6,41; 2. Christian Coleman 6,41; 3. Marvin Bracy (amerikaiak) 6,44: ... 27. Illovszky Dominik (magyar). 400 méter: 1. Jareem Richards (trinidadi) 45,00; 2. Trevor Bassitt (amerikai) 45,05; 3. Carl Bengström (svéd) 45.33. 800 méter: 1. Mariano Garda (spanyol) 1:46,20; 2. Noah Kibet (kenyai) 1:46,35; 3. Bryce Hoppéi (amerikai) 1:46,51. Súlylökés: 1. Darlan Romani (brazil) 22,53 m; 2. Ryan Crouser (amerikai) 22,44; 3. Thomas Walsh (új-zélandi) 22,31. Hétpróba: 1. Damian Warner (kanadai) 6489 pont, 2. Simon Ehammer (svájci) 6363; 3. Ashley Moloney (ausztrál) 6344. Távolugrás: 1. Miltiadisz Tentoglu (görög) 8,55 m; 2. Thobias Montier (svéd) 8,38; 3. Marquis Dendy (amerikai) 8,27. Hármasugrás: 1. Lázára Martinez (kubai) 17,64 m; 2. Pedro Pichardo (portugál) 17,46; 3. Donald Scott (amerikai) 17,21, Nők - hármasugrás: 1. Yulimar Rojas (venezuelai) 15,74 m - világcsúcs, 2. Marina Bek-Romancsuk (ukrán) 14,74; 3. Kimberly Williams (jamaicai) 14,62. 400 méter: 1. Shaunae Miller-Uibo (bahamai) 50,31; 2. Femke Bol (holland) 50,57; 3. Stephenie Ann Mcpherson (jamaicai) 50,79. 1500 méter: 1. Gudaf Tsegay 3:57.19; 2. Axumawit Embaye 4:02,29; 3. Hirut Meshesha (etiópok) 4:03,39. 60 méter gát: 1. Cyréna Samba-Mayela (francia) 7,78; 2. Devynne Charlton (bahamai) 7,81; 3. Gabriele Cunningham (amerikai) 7,87. Magasugrás: 1. Jaroszlava Mahucsih (ukrán) 2,02 m; 2. Erleanor Patterson (ausztrál) 2,00; 3. Nagyezsda Dubovickaja (kazah) 1,98. Rúdugrás: 1. Sandi Morris 4,80 m; 2. Katie Nagettoe (amerikaiak) 4,75; 3. Tina Sutelj (szlovén) 4,75. 60 méter: 1. Mujinga Kambundji (svájci) 6,96; 2. Mikiah Brisco 6,99; 3. Marybeth Sant-Price (amerikaiak) 7,04. 3000 méter: 1. Lemlem Hailu (etióp) 8:41,82; 2. Elinor Purrier St, Pierr (amerikai) 8:42,04; 3. Ejgayehu Taye (etióp) 8:42,23. Súlylökés: 1. Auriol Dongmo (portugál) 20,43 m; 2. Chase Ealey (amerikai) 20,21; 3. Jessica Schilder (holland) 19,48. Ötpróba: 1. Noor Vidts (belga) 4929 pont; 2. Adrianna Sulek (lengyel) 4851; 3. Kendell Williams (amerikai) 4680. ► Alpesi sí VK-DŰNTŰ, Courchevel, női óriás-műlesiklás: 1 Federica Brignone (olasz) 2:14,68; 2. Marta Bassino (olasz) 2:14,99; 3. Petra Vlhová (szlovák) 2:15,05. A szakági vk végeredménye: 1. Tessa Worley (francia) 567, 2. Sara Hector (svéd) 540,3. Mikaela Shiffrin (amerikai) 507,4. Vlhová 491. Női műlesiklás: 1. AndrejaSlokar (szlovén) 1:36,54; 2. Lena Dürr (német) 1:37,02; 3. Vlhová 1:37,35. A szakágivá végeredménye: 1. Vlhová 770 pont. 2. Mikaela Shiffrin (amerikai) 501,3. Dürr 437. Az összetett vk végeredménye: 1. Shiffrin 1493 pont, 2. Vlhová 1309,3. Brignone 1055. ► Forma-1 Bahreini Nagydíj: 1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:37:33.584 óra; 2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 5.598 másodperc hátrány; 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 9.675 mp h.; 4, George Russell (brit, Mercedes) 11.211 mp h.; 5. Kevin Magnussen (dán, Haas) 14.754 mp h.; 6. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 16.119 mp h.; 7. Esteban Ocon (francia, Alpine) 19.423 mp h.; 8. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 20.386 mp h.; 9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 22.390 mp h.; 10. Csou Kuan-jü (kínai, Álla Romeo) 23.064 mp h. Leggyorsabb kör: Leclerc, 1:34.570 perc (51. kör) A vb-pontversenyek állása, versenyzők: 1 Leclerc 26 pont; 2. Sainz 18; 3. Hamilton 15; 4. Russell 12; 5. Magnussen 10; 6. Bottas 8; 7. Ocon 6; 8. Cunoda 4; 9. Alonso 2; 10. Csou 1. Csapatok: 1. Ferrari 44 pont; 2. Mercedes 27; 3. Haas 10; 4. Alfa Romeo 9; 5. Alpine 8; 6. Alpha Tauri 4. ► Vívás VK, Budapest-férfi kard: 1. Szilágyi Áron (magyar). ► Sportfogadás EUROJACKPOT, a 11. játékhét (péntek) nyerőszámai: 1, 8,33,38,43 - 2,6. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 4088,90 euró (1); 5. díj: 300 euró (14); 6. díj: 135,80 euró (29); 7. díj: 64,40 euró (47); 8. díj: 20,70 euró (846); 9. díj: 20,70 euró (835); 10. díj: 16,50 (1558); 11. díj: 9.50 euró (4690); 12. díj: 8,40 euró (13 264). EUROJACKPOT JOKER: 069031. Nyeremények -1. díj: nincs nyetes; 2. díj: 5000 euró (2); 3. díj: 500 euró (17); 4. díj: 50 euró (133); 5. díj: 5 euró (1487); 6. díj: 3 euró (14 626). EUROMILLIÓK, 11. játékhét (szombat): 2.12,17,19. 21. 22, 32 - 6. Nyeremények - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1356,10 euró (2); 4. díj: 791,10 euró (4); 5. díj: 106,30 euró (34); 6. díj: 18,60 euró (194); 7. díj: 15,70 euró (373); 8. díj: 7,10 euró (2217); 9. díj: 6,10 euró (1980); 10. díj: 4,10 euró (5472). EUROMILLIÓK JOKER: 077450. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (2); 4. díj: 10 euró (28); 5. díj: 3.50 euró (322); 6. díj: 2 euró (3037). KENŐ - szombat: 1,3,7,13,24,25,26,28,30,38,43,45, 46,50,51,55,56,72,74,75. Kenő Plusz-szám: 50. KENŐ JOKER - szombat: 166902. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1200 euró (1); 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (4); 5. díj: 2,50 euró (105); 6. díj: 0,50 euró (966).

Next

/
Thumbnails
Contents