Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-21 / 66. szám
www.ujszo.coml 2022. március 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Oraátállítás Itt a „davaj csaszi" tapasztalata - hogy jönnek, és „elkérik" LAKATOS KRISZTINA emélem, nem árulok el vállalati titkot, bennfentes információt, ha most elmesélem: kiadónknál (anno) szokás volt az első leszolgált évtized alkalmából egy karórával megajándékozni az érdemes munkatársat. így történt, hogy mások mellett nekem is lett egy svájci órám. Gravírozott monogrammal. Persze, nem az a kategória, amit tájainkon leginkább oligarcháknak becézett nagyvállalkozók, magas állású közszolgák, hozzátartozóik és egyéb közel álló személyek karján lát az ember. Ezt nem panaszképpen mondom, ellenkezőleg: a céges óra igazán csinos darab, viszszafogottan elegáns, már-már zavarba ejtően az. Jó ideig kerestem is a helyét a hétköz- avagy ünnepnapjainkban, mérsékelt sikerrel. Mit is mondhatnék, kevés az életünkben az igazán formális alkalom... Elkönyveltem tehát annak, aminek valószínűleg szánták: egy kedves gesztus tárgyi emlékének. Kicsit talán anakronizmusnak, de kedves gesztusból sosincs elég; amióta humán erőforrássá váltunk, már a gesztusok is olyanok. De vissza az órához. Amelynek - az utóbbi hetek tükrében - végül is beérett egyfajta jelentése. Azokban a február végi napokban, félig sokkos állapotban, amikor nyilván sokan éreztük úgy, hogy a fejünk fölött éppen visszaállítják az órát (mégpedig évtizedekkel), pont ez lett a kulcs a 20. század kollektív tapasztalata felé. Mindenki a maga módján birkózik a biztonságérzet (illúziójának?) elvesztésével; van, aki házi atombunkert rendel, van, aki betáraz lisztből, rizsből, száraz tésztából... Nálunk igazából egyikre sincs elég hely, így aztán jobb híján a svájci órát csaptam ki a konyhaasztal közepére. Díszdobozban. Mire tanít minket a történelem? Mire jó egy ilyen darab? - tettem fel a kérdést a gyermeknek, aki maholnap 18 lesz. Mondhatni, övé a jövő. (Bár ez hovatovább egyre kevésbé hangzik biztatóan.) Először is, itt van a „davaj csaszi” tapasztalata. Hogy jönnek, és nyomatékosan elkérik. Es akkor vonakodás nélkül oda kell adni, mert ez az egyetlen észszerű reakció, egyben pozitív visszacsatolás, hogy értjük, ebben az alkalmi partneri viszonyban ki milyen pozíciót foglal el. Amúgy meg nézzük a dolog jó oldalát: amíg csak az órát viszik, még nincs veszve semmi lényeges. Másodszor, gondoljunk azokra az eleinkre, akik olykor egyik pillanatról a másikra, jobb esetben egy hátizsákkal vágtak neki, hogy valami jobb, élhetőbb reményében átlépjenek egy vagy több határt. Nos, egy ilyen hátizsákban a hasznos minimum mellett ott a helye egy ilyen órának: nem foglal túl sok helyet, viszont ha úgy hozza a szükség, még mindig becserélhető, mondjuk fuvarra, élelemre, talán egy pár cipőre is. Harmadszor: ha már a múlt század tapasztalatáról beszélünk, bizonyos helyzetekre nézve hasznos ötleteket meríthetünk a Ponyvaregény című filmből; de ennyire ne fussunk előre, ha érdekel, gyermek, nézd meg magad! És végezetül, negyedszer: még a 20. század is azt mutatja, hogy az idő nagyobb részében, így vagy úgy, de egy karóra nem több, nem kevesebb, mint egy tárgy használati és esztétikai funkcióval. És amíg lehet, kapaszkodjunk ebbe a gondolatba. Vagy abba a viszonylagos normalitásba, hogy ebben a pillanatban, ebben a csallóközi kisvárosban gyerekek játszanak az ablakunk alatt a majdnem tavaszias kora délutánban. És az a kis helyes háromévesfoma is csak azért ugrik ki a többiek közül, mert anya lágyan, furán dallamosan ejtve kiáltja utána a nevét: Nyikita. Mossák a Slavínt. Március 2-án mázolták le, 9-én kezdték letisztítani. (TASR-felvétel) Sorra rongálják a szovjet emlékműveket Nem csak a pozsonyi Slavínt mázolták össze Közép- és Kelet-Európábán az orosz támadás megindítása óta. A hatóságok megértőbbek az elkövetőkkel, sőt sok helyen az ilyen emlékművek eltávolítását fontolgatják. A pozsonyi orosz nagykövetség is felháborodott a Slavín miatt, azonnali takarítást és az elkövetők megbüntetését követelte. A rendőrség rongálás miatt indított nyomozást. A feszültség azonban fokozódott, miután a szlovák külügyminisztérium úgy reagált, hogy „maga Oroszország tiporja meg az elesettek emlékét azzal, hogy megszáll egy testvémemzetet”. Nem ez volt az egyetlen incidens, a kelet-szlovákiai Svidníken a Vörös Hadsereg temetőjében egy katonaszobrot festettek vörösre. A pozsonyi orosz nagykövetség - amelyen azóta lebukott egy-két fedett diplomataként ténykedő ügynök - úgy reagált, „ez az aljas bűncselekmény a szlovák média folyamatos oroszellenes kampányának következménye”. A csehországi Brünnben több helyre oroszellenes graffitiket rajzoltak, például a szovjet hadsereg katonájának szobrára, talapzatát kék-sárgára festették. „Nem látjuk okát, miért kellene gyorsan eltávolítani az Ukrajna iránti szolidaritás megnyilvánulásait” -jelentette ki a város szóvivője. Erős szovjet- és oroszellenes érzelmek már az orosz támadás előtt is voltak. Prágában 2020-ban eltávolították Ivan Konyev szovjet marsall szobrát, és az orosz nagykövetségnek helyet adó teret átnevezték Borisz Nyemcov térre, a 2015-ben Moszkvában agyonlőtt orosz ellenzéki politikus emlékére. A bolgár fővárosban, Szófiában vita indult a város szívében álló szovjet hadsereg emlékművének eltávolításáról. Az emlékműre az ukrajnai háború kezdetén több, Oroszországnak címzett üzenetet írtak: „Gyilkosok”, „Megszállók” és „Szabadságot Ukrajnának”, valamint teleragasztották Putyin orosz elnököt ábrázoló plakátokkal. Szófia polgármestere bejelentette, hogy hozzálátnak a 45 méteres emlékmű áthelyezéséhez. (Euractiv, mti, úsz) Minden, ami orosz VATAŐClN PÉTER |___ I 7 mikor háborús polarizáció sújtja a közvéleményt, abban nincs köszönet. Különösen igaz ez akkor, ha mi vagyunk az agresszorok. Legalább a második világháború óta tudjuk, mennyit kell a végül megszégyenülő támadó félnek dolgoznia azért, hogy kiköszörülje a csorbát. Már ha akarja egyáltalán. Mindenesetre Berlinben hosszan mesélhetnének arról, milyen kemény meló szükséges ehhez sok téren, például a szellemi kultúra mezején. Nem véletlenül emlegetjük a kultúrát. Az orosz államvezetés ukrajnai agressziója óriási kulturális károkat is okoz. Hogy pontosan milyeneket, azt most még talán nem is tudjuk felmérni. Az persze nyilvánvaló, hogy mit jelent ez a harctéren az ukránok szempontjából - példa erre a pár napja lebombázott mariupoli színház. Ám most fordítsuk tekintetünket az orosz művészeti és szellemi életre. Ennek képviselői még akkor is kényelmetlen helyzetben vannak (legfeljebb nem érzékelik ezt), ha néhányuk épp a Kreml ámokfutását támogatja, s bírja az ott székelő hatalom támogatását - mint például Nyikita Mihalkov filmrendező. Ellenben látszik az is, hogy sok orosz alkotó ember nézi megrendültén Ukrajna tragédiáját, s érzi a kultúrára leselkedő veszélyt. Erre példa (és szerencsére nem az egyedüli) az a 17 neves orosz és fehérorosz író - köztük Szvjatlana Alekszievics, Vlagyimir Szorokin, Ljudmila Ulickaja -, akik még március 5-én arra szólították fel a nyelvet (nem csak anyanyelvi szinten) beszélő embereket, hogy minden lehetséges módon lépjenek közvetlen kapcsolatba orosz állampolgárokkal. A cél: elmondani az igazságot az ukrajnai háborúról. „Ma az orosz nyelvet arra használja az orosz állam, hogy gyűlöletet szítson és igazolja az Ukrajna elleni szégyenteljes háborút“ - írják, majd egyebek mellett emlékeztetnek a putyini központi propaganda erejére, amely hazugságokkal eteti az embereket. írókról lévén szó alighanem pontosan tudják, miben rejlik a nyelv ereje, s hogyan károsíthatja azt - valamint magát a kulturális életet - a háborús pszichózis. Talán bármelyikünk emlékezhet rá, hogyan is működik mindez. A Balkánon például mindmáig gyötrődik ettől a szerb nyelvű világ, hiszen a milosevicsi rezsim, illetve a szélsőjobb erői sokféleképp állították a vérontás szolgálatába a cirill ábécét vagy egyes kulturális alkotásokat. A kár oly nagyra sikerült, hogy sokan - akár közvetlenül traumatizáltak, akár csak távoli szemlélők - még ma sem képesek elvonatkoztatni ettől. A feladat tehát különösen nehéz. Pontosan kell látni a különbségeket egy Mihalkov és egy Ulickaja között. Ez persze sokaknak tűnhet magától értetődőnek, a tudatosságból azonban egy percig sem engedhetünk. Aztán most végképp olyan időket élünk, amikor érdemes új szemmel és füllel találkozni az orosznak nevezhető kultúra egyetemes értékeivel is. Például átélhetjük az emberi lélek vívódását a túlvilág felé tartva A holtak szigetének hangjaira, láthatjuk, ahogy Grigorij Melehov tengernyi szenvedés után hazatérve találkozik fiával, Misotkával - vagy akár ahogy Pierre Bezuhov pokoli kínok között vánszorog a francia sereg maradványaival, miközben az élet nagy dolgaiból ért meg egyet s mást. Alapvető kérdésekről kell gondolkodnunk a segítségükkel. Világosan kell látnunk, hogy az orosznak nevezhető világ mely része felelős a háborús pusztításért, s hogy ezzel szemben közülük kik segítségével dolgozhatjuk fel azt, ami február 24-e után következett. FIGYELŐ Putyinók Nürnbergje „Nürnbergben felelősségre vontuk a náci háborús bűnösöket. Nyolc évtized múltán biztosítanunk kell, hogy egyszer Putyinnak is számot kelljen adnia” - mondta Gordon Brown volt brit miniszterelnök. Mellette még egy volt brit kormányfő, Sir John Major is támogatja, hogy a nürnbergi perekhez hasonló eljáráson, nemzetközi bíróság előtt vonják felelősségre Vlagyimir Putyin orosz elnököt és társait az ukrajnai háború miatt. Ennek érdekében kezdeményezést indítottak, a cél kétmillió aláírás összegyűjtése március végéig. A petíciót számos vezetőjogász, tudós és politikus írta alá, például a brit Philippe Sands nemzetközi joggal foglalkozó professzor, az amerikai Benjamin Ferencz, a nürnbergi katonai bíróság volt ügyésze, valamint az angol Sir Nicolas Bratza, az Emberi Jogok Európai Bíróságának egykori elnöke. A javaslathoz már 740 ezer aláíró csatlakozott világszerte. Ukrajnában már nyomozást indított a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a feltételezhetően elkövetett emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt. Ukrajna nem részese az ICC-t megalapító római egyezménynek, de a Krím 2014- es orosz annektálása után elfogadta a bíróság joghatóságát a területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények ügyében. Oroszország nem ismeri el a bíróságot. (mti) Lukasenka szerint Putyin beszámítható „Putyin fittebb, mint valaha” - legalábbis Aljakszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke ezt állítja. „Putyin elnök egészséges, teljesen reálisan látja a világot, fizikailag is jobb állapotban van, mint valaha, ő egy sportember” - nyilatkozta egy japán tévéstábnak Putyin háborús szövetségese. Több nyugati politikus ugyanis „irracionálisnak” nevezte Putyin háborús lépéseit, viselkedését, és „teljesen paranoiásnak” írták le az orosz elnököt. „Vetje ki a fejéből ezt az ostobaságot a Nyugat, ez fikció. Putyin minden tekintetben a csúcson van” - mondta Lukasenka. (tasr)
