Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-19 / 65. szám
www.ujszo.coml 2022. március 19. SZOMBATI VENDÉG 9 Egy embernél rontott a helyzetén Koltai Róbert: „Soha nem voltam semmilyen párttagja, a köztévébe mégis csak nagy ritkán jutok be. Nem hívnak." SZABÓ G. LÁSZLÓ Tíz éve lesz lessen, hogy nem rendezett filmet, pedig e Sose helunk meggel, e Szambával, az Ámbár tanár úrral, a Csócsóval és a Világszámmal két és fél millió nézőt csalt be a mozikba. Egy telefontársaság reklámfilmjében most kilenc országban láthatják Koltai Róbertot. Szívmelengető a reklám, nagypapa és unoka szeretettel, gyengédséggel, ragaszkodással teli kapcsolata. „Szerepért ennyi elismerést ritkán kaptam - mondja a Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. - Ausztriából, Szlovákiából és Lengyelországból ugyan hamarabb gratuláltak, de itthonról is özönlöttek felém az elismerések. Már Csehországban, Észak-Macedóniában és Montenegróban is fut a reklám. Mennyi energiát kellett fektetnie ebbe a másfél perces filmbe? Nyolc napig forgattuk. Nagyon jóleső munka volt. Elég sok esélyes közül választottak ki a szerepre. Svéd, lengyel, magyar és még ki tudja, milyen nemzetiségű rendezője volt a filmnek. Lehettek vagy hatan. Szétdobták egymás közt a nyolc napot. Pillanatonként kértek vagy javasoltak valamit. A gyerek is nagyon édes volt. A partnerem. Jó hullámokat bocsátott ki, és remekül reagált. A forgatás pechesen indult. Covidos lett a svéd rendezőnő. Egy szállodai szobából figyelt, irányított bennünket. Kicsit frusztráló volt így játszani. Főleg nekem, szöveg nélkül. Először a német verziót láttam. „Opa! - mondja a német gyerkőc. - Nagypapa! Ein bischen zu klein!” Vagyis túl kicsi az ajándék. A cseh változat is megható. Arad belőle a karácsony varázsa, a melegség, az odaadás, az együttlét öröme. A legtisztább érzelmek eszszenciája a film. Arra gondoltam közben, milyen büszke lenne most önre Jirí Menzel, ha láthatná. A Világszámban adott neki szerepet, ő pedig az Őfelsége pincérébe hívta, csak keresztülhúzták a számításait. Bolgár a címszereplő, nem kell mellé még egy idegen nyelvű színész, döntött a producer. Pedig ruhapróbán is voltam, amikor a Világszámot vetítették Prágában. Jirka azt mondta, fekete hajam lesz. Nem lett. De mindennél többet ért, amit elismerően nyilatkozott rólam, hogy mennyire sajnálja! Visszatérve a Világszámra: a Los Angeles Times kritikusa azt írta róla, hogy nagyon szomorú és abszurd képet fest a film Közép-Európáról. Mára még sötétebb lett a kép. Mit mondjak? Az ember már a családját is félti. Az unokáit. Olyan sok a gonoszság. Ennyire elkeseríti a helyzet? Emlékszem, amikor annak idején Jirkával beszélgettünk, nem volt feldobva a közép-európai szituációtól. Én egyébként azt is sajnáltam, hogy a Karlovy Vary-i fesztiválra nem tudott kijutni a Világszám. Dacára annak, hogy ő is benne volt, és van Az én nevemet mindig kihúzták a jelöltek listájáról..." (Szkárossy Zsuzsa felvétele) rongyos farmerben, a büfétől száz méterre volt az öltöző, mint az őrült, rohantam. Csak úgy röpködtek rólam a ruhadarabok. Illetékes elvtársként mindig öltönyben jelentem meg. Pont végszóra értem be a színpadra. A szerep szerint mindenkit lehordtám a sárga földig, azzal nem volt gond. De mit kérdezek Orbán Viktortól? Senki nem tudott segíteni, mert aki segíthetett volna, az ott volt mellettem a színpadon. Nem kérdezhettem meg tőlük, hogy mi is az én végszavam? Nem egy szinpadi bakit, hanem egy színpadi bűnt követtem el. Csakhogy az idegbajtól óriási formába lendültem, s a kabaré és a színpad törvényei szerint nagyot játszottam. Na, mi van, kispajtás? Nőjél meg előbb, ha miniszterelnök akarsz lenni! - mondtam Orbán Viktornak. A közönséggel pedig megszavaztattam, hogy szerintük eléri-e a célját ez a kis szerencsétlen? Tomboltak a nézők, de én csak azt láttam, hogy Orbán Viktor néz rám és pislog, hogy miért nem azt a kérdést tettem fel neki, amiben megegyeztünk? Kínos lehetett. Mindkettőjüknek. Nem jutott eszembe, mit kellene mondanom, hogy azt felelhesse: „Utána lezuhanyozhatok.” Az előpoén megvolt, csak azt nem tudtam, hogy fussak rá. Láttam, hogy Farkasházyéknak is kínos a helyzet, hiszen a szakmának vannak törvé-Szabó Győzővel a Megy a gőzös című filmben (Képarchívum) a filmnek egyfajta cseh íze, vonala. A helyzet pedig valóban siralmas. Minden forgatókönyvünket visszadobják, nem vagyok a kegyeiben a mostani döntnököknek. Mégsem vagyok kétségbeesve. A pálya mindig megjutalmaz valamivel. Sokat játszom. A Covid ellenére is. Lehet, hogy csak annyit kellene mondania: Éljen Orbán Viktor!? Ebben van valami. Egyszer felléptem vele. Huszonéve. Akkor még nem volt miniszterelnök. Bevállalta, hogy amikor Illetékes elvtárs leszek, bejön velem a színpadra. Ez a szám mindenkit lesöpört. Akkoriban ki volt tiltva a Rádiókabaré a Magyar Rádióból. Vidéki színpadokra szorult. Egy öltözőt kaptunk Orbán Viktorral. Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar mellé kellett az Illetékes elvtárs. A kérés az volt, hogy csináljam, amit szoktam, abban a stílusban, de ne tartson tovább öt percnél. A végén kell egy jó poén, és ki lehet menni. Megbeszéltük, mit kérdezek Orbán Viktortól, arra ő mond valamit, majd kap még egy kérdést, hogy miért akar miniszterelnök lenni. A válasza az lett volna: „Amiért a Hidegkúti szerette a focit. Utána le lehet zuhanyozni.” Ezzel ment volna ki a színpadról. Csakhogy elfelejtettem, mit beszéltünk meg az öltözőben. Veszprémben játszottam aznap délután Az ügynök halálát, utána Még valami... mentem színpadra Székesfehérváron Orbán Viktorral, mert mindig volt egy politikus vendég a műsorban. Hogyan eshetett meg, hogy kiment a fejéből a megbeszélt kérdés? Túl hamar értem a helyszínre, és tudtam, hogy mi vagyunk az utolsó előtti szám. Hatkor kezdődött a műsor, hét óra körül volt a szünet, gondoltam, belenézek a második rész elejébe. Telt ház volt, nagy siker. Egyszer csak látom, hogy vonulnak be a többiek, Selmeczi, Farkasházy és Orbán Viktor. Ott álltam nyei. Nem lehet hibázni, rossz végszót adni, vagy egyáltalán nem adni a partnernek, akármit gondolok is róla. Belebonyolódtam a helyzetbe, az az igazság. Farkasházy és Selmeczi kezdtek szépen kifele surranni. Maguk nem mennek sehova, mondtam. Ezzel az emberrel - mutattam Orbán Viktorra - én csak két tanú jelenlétében vagyok hajlandó szót váltani. Vigyázz! Pihenj! Ilyen vezényszavakat hallott tőlem Orbán Viktor. Nagyon megkínoztam őt, az tény. Aztán eljött a pillanat, amikor felfüggesztette az együttműködést. Jogosan. Végig azt láttam a szemében, hogy mi az édesanyádnak nem kérdezed meg azt, amiben megállapodtunk? De mondom, nekem arról már fogalmam sem volt. Annyit hülyültünk kint a büfében a kollégákkal, még mielőtt színpadra léptünk volna, hogy kiment a fejemből. Arra már nem emlékszem, hogyan ment ki a színről Orbán Viktor, csak arra, hogy ott maradtam kettesben az én szeretett közönségemmel, és forrón ünnepeltek. A végeredmény az lett, ez 94-ben volt, hogy még egy Soha nem volt senki üdvöskéje, mondja. Sem az átkosban, sem az üdvösben. De volt egy vers, amelyet gyerekként is, felnőttként is elszavalt. Sztálinváros közönsége tizenhárom évesen hallotta tőle Nyikolaj Tyihonov Pohárköszöntőjét. Mindenki ámulattal hallgatta. Később, már felnőttként, a rendszerváltás után egy kabaréban is elmondta színpadon. Fél ország emelgette a poharat, de a nézőknek csak akkor volt szabad inniuk, ha ő már ivott. A vers legvégén. És akkor is tombolt á közönség. kereszténydemokrata kis nő is megelőzte Orbán Viktort, aki a negyedik helyen futott be az akkori helyhatósági választásokon. Saját városában, Székesfehérváron! Pedig előtte jól állt a Fidesz. Találkoztak azóta? Nem. Hozzáteszem: a Ffflesz akkor még liberális volt. Nem olyan nagyon, de még az volt. A választás ürügyén aztán Deutsch Tamás vitt el egy fellépésre. Akkor mondta, hogy: „Robi, a Viktor nem örült múltkor!” Ennyi visszajelzést kaptam. Lehet, hogy ott dőlt el, amíg ez a kormány lesz hatalmon, addig Koltai Róbert nem lesz Kossuth-díjas színművész. Persze! Kaposvárról mindenki kapott már közülünk. Poénból szoktam idézni Nomád Földi László színészkollégámat, aki ma már írói babérokkal is dicsekedhet, hogy már az akkori kaposvári portás is Kossuth-díjas. Az én nevemet mindig kihúzták ajelöltek listájáról. De legalább Madách-díjat kapott 2020-ban. Annak semmi köze a Kossuth-díjhoz. Életműdíjam is van. Soha nem voltam semmilyen párt tagja, a köztévébe mégis csak nagy ritkán jutok be. Nem hívnak, nem mehetek be. Dunaújvárosban a Hamlear című előadásban Hamlet atyjának a szelleme. Nagy Ervin játssza a fiát, akit az Ámbár tanár úrban rendezett. Ervin csodálatos színész. Mindig is az volt, és most is fényesen játszik. Az előadásban pár mondatom van csupán, de épp úgy, mint a reklámfilmben, van mit játszanom. A Lovagias ügyben Jókai Ági az egyik partnere. Gaál Ildikó, a párom rendezte az előadást, Ági beugróként került a darabba. Jó nagyot ugrott. Helytállt mellettem. Abszolút. Lélekben azért készül a tizedik filmjére? Törjük a fejünket a párommal. Jó lenne újra forgatni. Van egy történetünk a demenciáról, körbejártuk vele az országot. Abból például nagyon szép film lehetne. Vámos Miklóssal is beadtunk egy forgatókönyvet, de nem is álltak szóba velünk. Remélem, ez az interjú nem ront tovább a helyzetemen. Egy embernél nem vagyok jó, de az éppen elég ahhoz, hogy az őt körülvevő siserehadnál se legyek az. Mi a legnagyobb öröme mostanában? Készült egy újabb előadás a Sose halunk megből, Zalaegerszegen. Csodás musical lett. Dés László tizenhárom dallal támogatta meg. És a reklám! Kaptam nemrég egy sms-t, amelyben az áll: egy egyszerű hirdetésben hogyan lehet Oscar-díjas alakítást nyújtani? Mert hogy az illető szeme megtelt könnyel. Én is kérdezhetek? Csak tessék! Lehet ennél nagyobb öröme egy színésznek? Ez ilyen szerep. Ezt így kellett eljátszani. A szerző a Vasárnap munkatársa
