Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)

2022-03-19 / 65. szám

www.ujszo.coml 2022. március 19. KÖZÉLET I 3 Megalakult a Szövetség női tagozata A Szövetség női tagozatának a célja a politikában és döntéshozatalban tevékenykedő nők arányának növelése, de támo­gatni szeretnék a nők és családok érdekérvényesítését az őket érintő problémák megoldásában is (Fotó: Szövetség) BUGÁRANNA Pozsony. Megalakult a magyar gyűjtőpárt, a Szövetség női tagozata, amelynek a fő célja a nők közéleti szerepvállalásé­nak elősegítése, illetve a nő­ket és családokat érintő témák felkarolása. A párt mellett mű­ködő tagozat kongresszusén megválasztották a szervezet elnökét, alelnökeit és az elnök­ség további tagjait. Az alakuló ülésre március 17-én, a párt pozsonyi székházában került sor. Forró Krisztián, a párt elnöke kö­szöntötte a jelenlévőket, majd Bauer Edit egykori európai parlamen­ti képviselő mondta el, miért tart­ja fontosnak a nőtagozat létrejöttét. Bíró Rozália (RMDSZ), az Európai Néppárt Nőszervezetének alelnöke szintén üdvözölte a kezdeményezést. A felszólalókhoz online csatlakozott Bocskor Andrea (Fidesz) európai parlamenti képviselő. A közgyűlésen megválasztották a tagozat vezetőségét, és jóváhagy­ták annak működési szabályzatát. Az elnöki pozíciót Gergely Papp Adrianna tölti be, Bauer Ildikó és Sárközy Irén alelnökként segítik a szervezet munkáját. Tisztújításra a tervek szerint egy év múlva kerül sor. A Nőtagozat a párthoz hasonló­an platformokból tevődik össze - a három elődpárt (MKP, Híd, Össze­fogás) 5:3:2 arányban delegál elnök­ségi tagot, az elnöki poszt azonban nincs platformhoz kötve. Célkitűzések A tagozat célja a politikában és döntéshozatalban tevékenykedő nők arányának növelése, illetve támogat­ni szeretnék a nők és családok érde­keinek érvényesítését az őket érintő problémák megoldásában. „Mind­annyian egyetértettünk azokban a sarkalatos témákban, amelyek a nők boldogulását és sikerességét jellem­zik. Sikerült megegyeznünk, hiszen a Nőtagozatnak az is a célja, hogy se­gítse azokat a nőket, akik a közélet­ben vagy a politikában szeretnének szerepet vállalni” - mondta Gergely Papp Adrianna arra utalva, hogy a közgyűlésen kisebb nézeteltérések is felmerültek, az egyeztetések végére viszont „sikerült ezeket összhangba hozni”. A tagozat lógója azonban úgy tűnik, egyelőre nyitott kérdés marad, a tervek szerint a következő hetekben születhet végleges döntés. Szolidaritás Az elnök hangsúlyozta, abban mindannyian egyetértettek, ha több nő vehetne részt a közéletben és a politikában, sokkal több békés megoldásra kerülne sor. „Mond­juk ezt azon szomorú helyzet kap­csán, hogy a szomszédban hábo­rú dúl. Mindannyian szolidaritást vállalunk, és szeretnénk segítséget nyújtani a hazájukat elhagyni kény­szerülő anyáknak, gyerekeknek és családoknak” - folytatta, majd hoz­zátette, a külhoni magyar női szer­vezetekkel összefogva célirányosan igyekeznek segíteni. Sárközy Irén alelnök kiemelte, elsősorban olyan területeken tevé­kenykednek majd, ahol magas a nők aránya. A szociális témák mellett fontosnak tartja az egészségügyet, valamint az oktatással kapcsolato­sa kérdéseket. Hozzátette, kisebb­ségi pártként az anyanyelvhaszná­lat kibővítése is a célkitűzéseik kö­zött szerepel. Bauer Ildikó alelnök úgy véli, már rengeteg adott téma van, amelyekkel foglalkozni kell. Példaként említette a női segély­vonalak kétnyelvűsítését, valamint az otthonszüléshez, illetve a nyílt örökbefogadáshoz hasonló témák megvitatásának kezdeményezését. Gergely Papp Adrianna megjegyez­te, az elnökség összeállítása során szempont volt a régiók képvisele­tének biztosítása, és ezáltal a hely­specifikus kérdések sem maradnak megválaszolatlanul. Együttműködés „Egy kis településre nagy felien-, dülést tudnak hozni a nők” - véli a tagozat vezetője, aki arra biztatta a nőket, vállaljanak szerepet az ősszel esedékes önkormányzati választás során. Lapunk érdeklődésére, milyen szervezetekkel terveznek együtt­működni, Sárközy Irén elárulta, az Európai Néppárt Nőszervezetéhez szeretnének csatlakozni, és ezáltal az európai politikában is aktív sze­repet vállalni. Hozzátette: a magyar nőszervezetekkel és a hazai pártok mellett működő, nők érdekeit képvi­selő csoportokkal egyaránt felveszik a kapcsolatot, valamint megszólítják Zuzana Caput óvá államfőt is. Hatalmas a felháborodás az írásbeli érettségi miatt Magyarból a rohanó idő volt az egyik téma, ami - tekintve a lockdownt és a különböző óvintézkedéseket - inkább nevetséges, mint aktuális (TASR-feivétei) BUGÁRANNA Az oktatási minisztérium enyhítést ígért az érettsé­gizőknek, az írésbeli vizsgák azonban az előző évekhez vi­szonyítva is nehéznek bizo­nyultak. Az iskolák, szülők és diákok egyaránt igazságtalan­nak tartják a tárca részéről, hogy nem dolgozták ét a két évvel ezelőtti feladatokat. Érsekújvár/Komárom. A közép­­iskolások tiltakozása ellenére idén hagyományos formában rendezték meg az írásbeli érettségit. Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter egy héttel a tesztelés előtt kijelen­tette, a feladatokat megvizsgálták és figyelembe vették, hogy a végzősök a koronavírus-járvány miatt az el­múlt két évben hónapokig távokta­tásban részesültek. Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója szerint azonban teljesen ignorálták a tényt, hogy ezek a diá­kok rendhagyó két éven vannak túl. „Abszolút igazságtalan módon vol­tak összeállítva a témakörök” - véli. Hozzátette, kollégáival úgy ítélték meg, a matematika még a legutób­bi 2019-es tesztnél is nehezebb volt. Az iskola vezetője megjegyezte, több szülő felháborodott, amiért a „le­porolt” 2020-as teszteket kapták a diákok. „Nem volt méltó a minisz­tériumhoz, hogy bejelentették, átdol­j gozták a teszteket és figyelembe vet­­: ték az elmúlt két évet. Semmit nem j vettek figyelembe” - mondta, majd i hozzátette, a fogalmazás témáknál I arra számítottak, hogy majd a jár­ványról is kifejthetik gondolataikat a i diákok. „A gyerekek ebben éltek két : évig. Örültem volna, ha kiírhatták volna magukból az elmúlt két év ne­­: gatív élményeit” - folytatta. Ehelyett í magyarból a rohanó idő volt az egyik téma, ami tekintve a lockdownt és a különböző óvintézkedéseket inkább i nevetséges, mint aktuális. Mondjon le! Andruskó élesen bírálta Svetlana i Síthovát, az oktatási tárca inkluzív oktatásért és nemzetiségi iskolákért i felelős államtitkárát. „Nem vették ! figyelembe, hogy a járvány miatt a : gyerekek két évig alig jártak iskolá- i ba és frusztráltak voltak. Az elveket, amiket megfogalmaztak, hogy újítani kell, abszolút nem tartották tisztelet­ben. Én a helyében lemondanék. Ha valaki az inklúzióról és az integráció­ról beszél, de 40 ezer gyerek esetében nem veszi figyelembe a körülménye­ket, az csőd” - jelentette ki Andruskó. Túltolt angol A legnagyobb felháborodást az ide- i gén nyelvek, elsősorban az angol vál­­; tóttá ki. Az igazgató elmondta, nega­tív reakciókat tapasztalt a végzősök körében. „A legügyesebb diákok is úgy látták, hogy nagyon igényes volt i az angol” - tette hozzá. Ezt megerő­sítette Petemai Zsuzsanna, az érsek­újvári Pázmány Péter Gimnázium igazgatónője is, aki úgy véli, nem az ismeretek hiánya okozta a legnagyobb problémát, azokat a távoktatás so­rán minden iskola igyekezett átadni. A rutin viszont, amit általában a tan­teremben sajátítanak el a diákok, hi­ányzott az idei írásbeli során. Petemai szintén hangsúlyozta, az Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti In­tézete (NÚCEM) nem változtatott a 2020-as feladatlapon, az idei végző­söknek a járvány kitörése előtt kidol­gozott tesztekkel kellett megbirkózni­uk. A legnehezebbnek az angol nyelv bizonyult, az igazgató szerint - aki egyébként angol szakos tanár - a B2- es szintet jócskán meghaladó felada­tokat kellett megoldaniuk az érett­ségizőknek. „Minden évben súrolja a Cl-es határt, idén ez kimondottan érezhető volt” - mondta, majd hozzá­fűzte, fontolgatják, hogy nyílt levelet intéznek a mérésekért felelős intézet­hez. „Úgy érezzük, idén túllőttek a célon” - folytatta. Az angol írásbeli három fő részből áll: hallgatás, nyelv­tan, szövegértés. Peternai kifejtette, a hallgatásnál gondot okozott a magas hangfekvés és a gyors beszédtempó, ezért megerőltető volt a diákok szá­mára. „Szakosként sem voltam elé­gedett az első szöveggel” - szögezte le. Hangsúlyozta, a nyelvtanuláshoz kiváltképp fontos a tantermi oktatás, a távoktatásban kevésbé hatékony a felkészülés. A tanulók visszajelzései alapján a nyelvtani kérdések között is akadtak Cl-es típusú feladatok, amire nem készültek. Az intézményveze­tő szerint a szövegértésnél egy szak­szerű orvosi szöveggel rukkolt elő a NÚCEM. Kiemelte, általános témák­ra készülnek, ennyire mélyen nem szoktak belemenni az egyes témakö­rökbe. Úgy véli, az országos átlag a megszokottnál (60-70%) alacsonyabb lesz, valószínűleg 50% körül fog mo­zogni. Ebben az esetben viszont igaz­ságtalannak tarja a 33%-os küszöböt, amit a sikeres abszolváláshoz kell el­érni. Petemai elárulta, nagyon csaló­dottak voltak a teszt miatt, a diákok ugyanis kapcsolatban vannak külföldi partneriskolákkal, és a találkozók so­rán többnyire pozitív megerősítésben van részük. Megszegett ígéret A hetet a szlovák nyelv és iroda­lom zárta, a nemzetiségi iskolák­ban 1600 tanuló érettségizett eb­ből a tantárgyból. A szlovák nyelv már idegen nyelvként szerepel, és ezáltal 2019-ben hallgatás résszel bővült. „Nem panaszkodtak a diá­kok” - mondta azzal, hogy a többi tárgyhoz viszonyítva nem tűnt any­­nyira nehéznek. Peternai szerint a hallgatási feladatok begyakorlására kevés idejük volt, emellett hátrányt jelentett az is, hogy míg az angolhoz könnyebben találnak anyagot, addig szlovákból célzottan hallgatási fel­adatok nincsenek. Andruskó zárásként emlékeztetett, az oktatási miniszter nem ezt ígérte. A komáromi látogatása során a diá­kok többször is rákérdeztek az érett­ségire. „Az érettségit meg kell tartani, valamivel le kell zárni a középiskolát” - hangsúlyozta, de fontosnak tartja kiemelni, rendhagyó két évet tudnak maguk mögött a diákok. A posta nem viszi házhoz, de mi digitálisan küldjük postaládájába a szombati Új Szót! Pluszszolgáltatás előfizetőinknek. Részletek az ujszo.com/szombat weboldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents